|
||||
Hogyan kapcsolhatók a tárgyvilágról alkotott nézeteink az ökológiai szemlélethez?A földön emberek élnek, és megélhetésük érdekében társadalmi méretben termelnek és fogyasztanak. Ennek közvetlen hatása van a természeti környezetre is. A természet törvényei és az emberi vágyak napjainkra látványos összeütközésbe kerültek. A fenntartható fejlődés fogalmában viszont kibékülni látszik az emberi személyes érdek (hogy én jól lakjak, meleg szobában éljek, szép ruhában járjak stb.), azzal a gondolattal, hogy ugyanakkor jó levegőt szívhassak be, a környezetem szép maradjon, egyáltalán élni tudjak. A fenntartható fejlődés az a gondolat, ami a természet megőrzését és az emberi személyes ambíciókat egy keretbe foglalja.Hogyan, mi módon, és minek a keretében közvetíthető ez a gondolat széles társadalmi rétegek számára? Ha fenékbe rúgom a gyerekeimet, amikor szemetelnek, vagy egy kétforintnyi darabot egy kecskebőr közepéből vágnak ki -- akkor nem biztos, hogy a gyerek ettől takarékosabb vagy megfontoltabb lesz. De ha fog is rajta a nevelés, akkor is csak az én családomon belül értették meg, miről van szó. Hogyan részesüljön mindebből a többi egymillió kiskorú? Százötvenezer pedagógus dolgozik a magyar közoktatásban, az ország legnagyobb szolgáltató ágazatában. Ez a hatalmas szervezet képes az ilyen gondolatokat terjeszteni, persze csak olyan hatékonyan, amilyen hatékony ma az iskola. Ezen belül minden tanár a saját magatartásával és a saját tantárgyán belül hathat a tanulóira. A technika és a rajz tantárgyaknak kiemelt szerep jut az anyagi kultúra iskolai terjesztésében. A technika tantárgy a felső tagozaton még keresi a formáját, de az óvodában és az elemiben kitűnően bevált, mint kézimunka. A rajz tantárgy egy kicsit szerencsésebb, mert több, mint száz éve tették kötelezővé a népiskolákban, és így napjainkra kiforrott módszerekkel rendelkezik. A rajz tantárgyon belül a fenntartható fejlődés szempontjából két oktatási területet kellene középpontba állítani: a tárgyalkotást, a fogyasztói nevelést. A tárgyalkotáson nem szakképzést értek, hanem, hogy mindenki képes legyen valamit megcsinálni, hogy cselekvőképes legyen. Ez jelenti az én értelmezésemben a munkakultúrát, amit ismét egy otthonról hozott példával illusztrálok. A lányom az iskolanapra kitalálta, hogy az osztály süssön palacsintát az egész iskolának. Azt is kiszámolta, hogy ha mi öten ennyi palacsintát tudunk megenni, akkor a 800 fős iskolának hány palacsinta, és ahhoz mennyi liszt, olaj, tojás kell. A fogyasztói társadalom kész árucikkeket kínál nekünk megvételre. A fogyasztói nevelés tudatos döntésekre készítene fel. Egyelőre döntéseink csak érzelmi alapúak, a fogyasztói nevelésnek hazai módszerei sajnos még nincsenek. A reklámokról azt mondjuk, hogy a sátán találmányai, mert manipulálnak bennünket. Én azonban nem félek a következményeitől. Attól, hogy egy whisky- reklámot bejátszanak nekem, attól még nem fogok whiskyt vásárolni. A dolog nem olyan veszélyes. A vásárlást követi a birtoklás, a használat. A tárgyak vagy a környezet használatát sokszor jó az alkotással (tárgykészítéssel) összekapcsolni. Ugyanúgy, mint ahogy a gyerekek rajzórán nem azért festenek, hogy festők legyenek, hanem azért, hogy a festés közben hozott ítéleteikkel, gondolataikkal képesek legyenek a környezetükben látható minőségeket megkülönböztetni és eligazodni, otthon érezni magukat a látható világban. Maga az alkotás a használatra nevelés egyik legjobb eszköze. A művészettörténeti óra arra is jó, hogy a befogadás által erősítse a kritikai érzéket. A használat során percenként felmerülő kérdésekre is választ ad: mit csináljak, hogy ez ilyen legyen. A tárgykultúra tárgya az anyagi világ, amit az ember létrehoz -- ebbe nem tartom beletartozónak a természeti környezetet. A tárgykultúra működésén a tárgyak, épületek előállítását, a használatát, illetve a megsemmisítését értem. Ezek az ismeretek tesznek képessé bennünket arra, hogy egyáltalán használni tudjuk környezetünket. Arra, hogy a gyerekek ismerjék a környezetüket, képesek legyenek -- már amennyire lehet -- saját képükre alakítani és szakszerűen használni. Legyen az gombostű, fúrógép, szántóföld, vagy erőmű, tehát nem érintetlen természeti környezet, hanem az anyagi kultúra része. Ha ebből a nagy tárgyhalmazból kiragadunk egy dolgot, akár egy széket vagy egy kombinátot vagy egy fagyit, annak van egy életciklusa. Nézzünk egy példát, mondjuk azt, hogy, hogy éhes vagyok. Ez egy szükséglet. Vágok egy szelet kenyeret, megeszem, az éhem csillapul. Aztán szomjas leszek, utána elálmosodom. Egymás után ébrednek a szükségletek, kielégítem ezeket, így rövid időre egyensúlyi állapot alakul ki, majd újabb szükséglet ébred. És ez így folyik a világméretű termelésben is. Azt, hogy ez a fajta alkotás hogyan megy végbe, arra nincs recept. Mármint, hogyha az ember éhes, vagy bármit szeretne, hogyan csinálja azt meg. 1979-ben Rubik Ernő mutatott nekem egy könyvet, ami arról szólt, hogy ugyanannak a problémának ezer és ezer megoldási módja lehetséges. Ezt látva letettem arról, hogy egyetlen igaz és érvényes tárgyalkotó módszert találjak. Ám a gyerekeknek nem lehet azt mondani, hogy csináljátok, ahogy akarjátok. Kell mutatni nekik néhány -- esetleg nem tökéletes -- sémát, amit elsajátítanak, és később aztán majd eltérnek tőlük. Az alábbi ábrák a gondolkodási és a motoros tevékenységeket különböztetik meg. Leolvasható az alkotófolyamat, aminek során az ember kíván, gondol, érez, mérlegel, összehasonlít, szemmel és kézzel tapasztal (1. ábra). A másik ábra a legjellemzőbb alkotási típusokat szemlélteti (2. ábra). Milyen képességek és ismeretek kellenek ahhoz, hogy egy ember valóban meg tudjon valamit csinálni? A cselekvőképesség részképességekből áll, tervezői, kommunikációs képességekből és ismeretekből. A tervezőképességek között az egyik részképesség a helyzetfelismerő képesség. Egy feladatnál nem kell, hogy helyzetet felismerjek, mert megmondják, hogy A városból B városba indul el a biciklista... De amikor arról van szó, hogy találkoznom kell valakivel, akiről nem tudom, hogy milyen kocsival jön és honnan ismerjük fel egymást...? Egyfajta helyzetfelismerő képesség kell ahhoz is, hogy az ember meglássa, mi a probléma. A tájékozódó képesség azt jelenti, hogy az adott felmerülő problémához találok-e kész megoldásokat, analógiákat. Honnan szerez be ilyeneket az ember? Megkérdezi először a szakembereket, elmegy a könyvtárba, vagy ha olyan a kérdés, kimegy az esemény helyszínére, terepmunkát végez. Ha ilyenformán talál egy kész megoldást, akkor azt le kell másolni. Ha nem talál pont olyan megoldást, még az interneten sem, akkor hozzáfog, és csinál valamilyen tervet. Az is egy terv, hogy vasárnap moziba készülünk. De ha már egy kicsit bonyolultabb dologról van szó, mondjuk kiírom a lányomnak, hogy vasárnap moziba megyünk, akkor a tervnek már nyoma van. Ha -- tegyük fel -- a mozi egy számára ismeretlen helyen van, akkor egy kis térképet is készítek. A tervezés modelljei
Az esztétikai ítélet egyik sarkalatos kérdése szokott lenni a giccs, és a giccs kapcsán ostorozni szoktuk a silányat, amire fel vagyunk jogosítva, mert a minőséget és az értéket szeretnénk támogatni. Ugyanakkor, amikor valamilyen giccses dolgot elmarasztalunk, óhatatlanul megsértjük azt, akinek az a dolog valamiért kedves. Umberto Eco azt írja "A nyitott mű" című könyvében, hogy ha levesszük a giccses falvédőt a sparherd fölül, akkor megsértjük a háziasszonyt, akinek az a falvédő a család iránti szeretetét, gondoskodását szimbolizálta. Ehhez semmi jogunk sincs. Sokkal fontosabb a család szeretete annál, hogy az a tárgy történetesen milyen esztétikai színvonalon van. Nem olyan egyszerű, hogy a giccset kiirtjuk, a többit meg, ami színvonalas, azt hagyjuk. Ugyanez az Umberto Eco valahol a ponyvaregény, a magas irodalom és a lektűr között elhelyezi Hemingwayt. El lehet gondolkodni, hogy most akkor kivágjuk "Az öreg halász és a tengert" az ablakon vagy nem. Nem szabad így felfogni a dolgot, nem kell kijátszani a közmegítélést és az egyéni ízlést egymással szemben. Nem azzal kell előállnunk, hogy kisfiam, ahogy te kinézel, az ízléstelen, öltözz át, hanem talán szerencsésebb azon elgondolkodni, hogy miért olyan, amilyen? Akkor a gyerek is közvetett módon ismer meg egy jelenséget és az a mögött rejlő értéket vagy silányságot. Tehát ne ítélkezzünk, hanem vizsgáljuk meg, hogy az adott jelenség miért olyan, amilyen. Ennek a vizsgálatnak az első szempontja az, hogy hogyan készül a tárgy, vagyis milyen a technológiája (1): kézműves, vagy nagyipari stb. A legfontosabb szempont a tárgy használhatósága (2) és a jelentése (3). Egy bicskának vagy egy késnek elsősorban vágnia kell (fizikai funkciója van), a Magyar Nemzetnek pedig tájékoztatnia kell (szellemi funkciója, jelentése van). A Magyar Nemzetet azonban gyújtósnak is használhatom -- ekkor az eszköz jellege kerül előtérbe, a bicskát pedig elővehetem és mutogathatom, hogy nekem svájci bicskám van, ilyen esetben a jelentése válik fontossá: hisz akkor én azok közé tartozom, akiknek svájci bicskájuk van. A tárgyak feloszthatók aszerint, hogy elsősorban használjuk őket (a fizikai, szerkezeti tulajdonságára van szükségünk), vagy inkább jelentést hordozók. A tárgyak sok mindent elmondanak magukról (műszaki, történeti, gazdasági, esztétikai, személyes jelentésük lehet). Egy árucikk megítélésénél nem utolsó szempont az sem, hogy mibe kerül. A gazdaságosság (4) azonban nemcsak az árucikkeknél, hanem a használati tárgyaknál is fontos, például hogy mennyire tartós egy szerszám. Még egy műalkotásnál is vizsgáljuk a gazdasági tényezőt, és nem csak egy aukción. A műalkotásoknak is megvan a sajátos művészi ökonómiájuk, ami azt jelenti, hogy az adott gondolatnak mennyire megfelelő műfajt választott a szerző. Bizonyos ötleteknek elég, ha karikatúraként jelennek meg egy vicclapban, míg egy másik ötlet méltó arra, hogy valaki hónapokon át gobelint szőjön belőle. A dolgoknak mérete és léptéke (5) is van, ennek praktikus és emberi méltóságot kifejező erkölcsi vonatkozásában. A szempontok között szerepelnek az úgynevezett fogyasztói követelmények (6), vagyis döntő szerepet játszik a fogyasztói célcsoport kultúrája, neme, életkora, iskolázottsága, vagyoni helyzete stb. Ha az ember ismeri az előbb felsorolt hat fő szempontot, akkor ezek alapján már képes tárgyak, árucikkek elemzésére. Ha a tanulók is elsajátítják ezeknek a szempontoknak a használatát, akkor ők maguk válnak képessé arra, hogy, egyelőre a saját világukban, később dolgozóként, megalapozott ítéleteket hozzanak. Ezek alapján eldöntik a gyerekek, hogy a "szépen fésült haj" vagy a zselével és zöld festékkel feltarajosított az, ami nekik leginkább megfelel. Nem nekünk kell ezt az ítéletet meghozni. Egyébként sem fognak hallgatni ránk, merthogy mi már öregek vagyunk ehhez. Tanácsolgatni pedig nem jó pedagógia, de észrevétlen kulcsot adni, több, mint érdemes. Nemcsak a természeti környezet védendő, hanem általában a kultúra és a civilizáció, maga az anyagi kultúra védendő. |
||||
| Orgoványi Anikó
Világmegváltó zsákbanfutás 2. A cikk előző része a környezeti nevelés előzményeit, magyarországi történetét, filozófiai alapjait tárgyalta. Orgoványi Anikó szerint a környezeti nevelés nem szakad el kellőképpen a nyugati gondolkodásmódra jellemző analitikus módszerektől, s még mindig az emberközpontú világszemlélet rabja. A szerző a természeti nevelés fogalmának használatát javasolja, s jelen írásában ennek értékrendjét és módszereit tárja fel. A Jung által meghatározott pszichikus tájékozódás funkciói közül - gondolkodás, érzékelés, érzés, intuíció - a környezeti nevelés csak a gondolkodást és az érzékelést gyakorolja. (Bár már ez is nagy előrelépést jelent az elmúlt évtizedek poroszos pedagógiai gyakorlatához képest.) Mindemellett gyakran megfigyelhető, hogy a pedagógiai gyakorlatból hiányzik a nevelésfilozófiai háttér. Természeti nevelésA természetpedagógiai elmélet látszólag alig különbözik a környezetpedagógiaitól, legfeljebb módszereiben tűnik szelídebbnek, s alapelveiben szigorúbbnak. Filozófiai hátterét tekintve azonban gyökeres az eltérés. A természeti nevelés, vagy természetpedagógia szerint a TERMÉSZET fogalmat szélesebb körben kell értelmezni, nem csupán az emberi környezet részeként.A kiindulópont a Természet maga, mely egyet jelent a világegyetem egészével, minden létező befogadójával. A tudományos megismerés mellett a művészi érzék is egyenrangú szerepet kap. Ilyen tekintetben rokon a keleti szerves világlátással: minden, az érzékszerveinkkel érzékelt dolog és esemény összefügg egymással, hiszen mindegyikük ugyanazon abszolút valóság különböző megnyilvánulási formája. A művészet egy másfajta megismerő tevékenységet jelent a világ megértésében. Míg a tudomány az analitikus, a művészet a szintetikus gondolkodást segíti. Az ember hajlamos arra, hogy egyoldalúan a bal agyféltekét vegye igénybe, tehát a tudományos gondolkodást erősítse, s a másik oldalt elhanyagolja. Ezt kívánja meg a jelenlegi iskolarendszer is az iskolába lépéstől a tudományos fokozat megszerzéséig. A természeti nevelés igen nagy szerepet tulajdonít annak, hogy a jobb agyféltekét is fejlessze, s hogy ehhez egy magas szintű érzelmi intelligencia is kapcsolódjék. Ez a más módon történő világfelfogás a filozófiájában is megmutatkozik. (Megjegyzés: A természetpedagógia, vagy természeti nevelés elnevezések bevezetését 1997-ben a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásomban, illetve az Új Pedagógiai Szemle 1998. márciusi számában közölt írásomban javasoltam először.) A természeti nevelés filozófiája A
természeti nevelés látszatra alig különbözik a környezeti neveléstől,
mélyebben megvizsgálva azonban lényeges különbségeket tapasztalhatunk.
A természeti nevelés mögött a természetpedagógia áll, sajátos, határozott
filozófiával, alapelvekkel, módszerekkel. A természetpedagógia tudományos paradigma, mely rendszerbe foglalja e speciális pedagógiai diszciplína tényeinek, ismereteinek rendjét. Meghatározza a körébe tartozó természeti nevelés célját, feladatát, alapelveit, módszereit. A természeti nevelés definíciója szerint olyan pedagógiai ráhatás, mely segíti a Természettel, mint egésszel való érzelmi és tudati azonosulást, erősíti az ember vele született érdeklődését és kíváncsiságát a világ iránt, elmélyíti a természet iránti szeretetet, s felkelti a vágyat annak megőrzésére, megóvására. A természetpedagógia filozófiája szerint minden érték, ami természettől adott; az ontológiai értelemben vett lét, létezés, valamint minden létező: élettelen és élőlény önnön valójában vett természeti érték. Természetképe a világegyetem egészére vonatkozó kép. A Természet az Univerzum maga - milliárd fényévnyi távolságaival és a relatív idővel. A létezőkről való gondolkodás tér és idő viszonylatában mindig e széles közegben zajlik. Az ember helyének rendszerbeli meghatározása is e viszonylatban történik: világegyetem, tejútrendszer, naprendszer, Föld, élettelen közeg, élőlények, ember. További lebontásban vizsgálhatjuk még az ember belső és külső környezetét, ahogyan ezt a környezetpedagógia esetében is tettük. Lényegbevágó különbség azonban, hogy a természetpedagógia szerint a természetet nem tekinthetjük az emberi környezet részének. Éppen fordítva: az ember része a Természetnek. Ez az a sarkalatos pont, amely a két világlátást és gondolkodásmódot megkülönbözteti egymástól. A természetfilozófia szerint a természetre mint életet adó szülőnkre kell tekintenünk, hiszen létünk az evolúció folyamatának természettörténeti eseménye. Nem létezhetnénk az előttünk lezajlott fejlődési szakaszok nélkül: Világegyetem születése - Föld keletkezése - élettelen környezet - élőlények kialakulása. Az élet nem tartható fenn az élettelen létezők nélkül. Minden élőlénynek szüksége van az élettelen közegre éppúgy, mint más életfeltételek meglétére, vagy élőlénytársaival való kapcsolatra. Az ember egy az élőlények sorában, ezért e tények rá is érvényesek. E rendszer szem előtt tartása az alapja a természet iránti alázatos tiszteletünknek. A természet értékei közé tartozik az ember is, alkotásaival együtt. Értéknek tekintendő minden társadalmi és mesterségesen létrehozott alkotás: a szellemi javak, a műveltség területén elért eredmények, a tudomány, a nyelv, a művészet, a hagyományos kultúra csakúgy, mint a tárgyi környezet műalkotásai. A természetfilozófia szerint a tudománnyal egyenrangú a művészet, mivel a világ megismerésében játszott szerepe kiegészíti a tudományos megközelítést. Mint a távol-keleti filozófiában a Jin és a Jang, egyik sem lehet teljes a másik nélkül. A kognitív irányultság és az affektív átélés egyaránt fontos. Rangsorban egymás fölé nem helyezhető, egymást kiegészítő fogalmak. "Társadalmunkban mindig is a jang vagyis a maszkulin értékeket és állásfoglalásokat részesítették előnyben, miközben elhanyagolták ezek jin, vagyis feminin megfelelőit. Többre tartottuk az önérvényesítést a beilleszkedésnél, az elemzést a szintézisnél, a racionális tudást az intuitív bölcsességnél, a tudományt a vallásnál, a versenyt az együttműködésnél, a gyarapodást a megőrzésnél, és így tovább. Ez az egyoldalú fejlődés riasztó stádiumba lépett - a társadalmi, az ökológiai, morális és spirituális válság időszakát éljük." (Fritjof Capra) A kulcsszavak is sokat elárulnak a természeti nevelés világlátásáról. Ezek között szerepelnek a következők: holisztikus világkép, szeretet, empátia, tisztelet minden létezőnek, nem ártás, szelíd módszerek, a kicsi szép, alázat a természet fensége iránt, közösségvállalás minden létezővel, az önmagában/önmagáért való érték, felelősség, szépség és harmónia, érzékenység és nyitottság, érzelmi telítettség, művészi átélés, nevelő szándék, természeti erkölcs, erények: mértékletesség, szelídség, türelem, jóság, meghagyás, megőrzés, a lehető legkisebb beavatkozás. A természeti nevelés feladataAz emberi faj csecsemőkorában még egynek érzi magát a természettel. A természeti nevelés feladata, hogy erősítse ezt a gyermekkel veleszületett spontán érdeklődést és kíváncsiságot, melyet a világ jelenségei iránt tanúsít. Segítse fenntartani és bátorítani az érzést, hogy részeként is egyek vagyunk a világgal, hiszen az ember minden korban és minden kultúrában keresi a megoldást arra, hogyan győzze le az elkülönültséget, hogyan valósítsa meg az egyesülést, hogyan haladja meg az egyéni életet és olvadjon egybe a világegyetemmel.A természetpedagógiában nagy hangsúlyt kap az esztétika; a szépség és harmónia keresése. Mindenben meglátni a szépet, a harmóniát, felfedezni a rendezetlenségben rejlő rendet - ez egyben boldogságforrást is jelent. A szépség is érték, és az esztétika által felkeltett öröm is kiválthat féltő aggódást, ahogyan a szeretetnek is van megőrző hatása. Léttársainkat nincs jogunk megalázni és értelmetlenül elpusztítani. Törekednünk kell az élettelen és élő létező társainkkal való együttélésre, a természet törvényeinek betartására, a lehető legkisebb mértékű károsításra. A természet védelmének értelmezése ki kell hogy terjedjen az egészre és annak minden elemére - a fűszáltól az űr végtelenjéig. Az élettelen létezőknek - beleértve az őselemeket: levegő, víz, tűz, föld - önnön valójukban joguk van az eredendő tisztasághoz, csakúgy, mint az élőlényeknek az egészséges élethez. A természeti nevelés módszereiA megismerés folyamatában szelíd módszereket alkalmaz. A vizsgálódásnak határt szab a megfigyelt létező alapvető joga a sérthetetlenséghez, legyen az kőszikla, folyóvíz, madár vagy ember.Az érdeklődés alanya iránt érzett tiszteletteljes alázat kifejeződik a felé irányuló érdeklődésben, a szeretettel teli közeledésben. A pszichikus tájékozódás funkciói közül mindegyiket használja, a gondolkodást éppúgy, mint az érzékelést, érzést és az intuíciót. Ez utóbbin ösztönös megérzést értünk, az igazság korábbi ismereteken alapuló, élményszerű felismerésének képességét. Henri Luis Bergson, francia filozófus azt vallotta, hogy az intuíció egyfajta szellemi szimpátia, melynek segítségével valamely objektum belsejébe visszük magunkat, hogy azonosuljunk azzal, ami benne egyetlen és kifejezhetetlen. A külvilágról alkotott fogalmi tudásunk és belső tudásunk között jelentős különbség van. Fogalmi tudásunk gyarapítására az elemzés és az osztályozás jellemző, míg belső tudásunk a múltunkból fakadó élményeinket összegzi és képzeletünk segítségével formálja a helyzetnek megfelelően. Fontos szerepet kap a természetempátia -- a más létezők helyébe való beleérző képesség gyakorlása is. A két nevelési módszer modellje
Hosszú távra a jövőbe tekintve komoly aggodalomra van okunk bolygónk sorsát illetően, amennyiben nem vagyunk hajlandóak változtatni emberközpontú beállítódásunkon. Ez esetben a környezeti nevelés sem lesz más, mint világmegváltó zsákbanfutás. Nagy remény, kis eredmény. Ami persze a helyben járásnál jobb, ám nem elégséges. A jelenben zajló folyamatok pozitív irányú megváltoztatását csakis egy alapjaiban megrengetett szemléletváltástól várhatjuk, mely új paradigmarendszer elfogadásával jár együtt. Igazi áttörést csakis a természet felé forduló, annak értékeit elismerő, törvényeinek magát alávető, új szemléletben felnövekvő generációtól várhatunk. |
||||
|
|
||||
