Orgoványi Anikó

Világmegváltó zsákbanfutás

Néhány éve még neve sem volt, azután idegen átfordításból mégis elneveztetett. Némelyek új találmányként üdvözölték, mások legyintettek rá, mint öreg, poros módszerre, melyet új köntösben akarnak rájuk kényszeríteni. Tény, hogy népszerűsége világszerte növekszik és mióta a Nemzeti Alaptanterv lehetővé teszi beépítését a pedagógiai programba, hazánkban is egyre elismertebbé válik. Igen, ez a környezeti nevelés, mely sokak szerint egyben a legkorszerűbb nevelési irányzat napjainkban, s vannak, akik egyenesen világmegváltó módszernek tekintik, mely a környezetpusztító emberiséget jó irányba téríti. 

Várhatunk-e azonban gyökeres változást a környezeti neveléstől? Célja-e a környezeti nevelésnek a valódi fordulatot hozó szemléletformálás, vagy csak addig merészkedik, ameddig emberi érdekeinket nem sérti? Mi hozhatna igazi áttörést? 

Az előzmények

A környezeti nevelés gondolata a fejlett nyugati társadalmakban született meg néhány évtizeddel ezelőtt. Ott, ahol a városiasodással és a megnövekedett népsűrűséggel járó gondok már-már elviselhetetlenné váltak a lakosság számára. Miközben a nagyvárosok előkelő negyedeinek fényei elhomályosították a csillagos eget, a külvárosi szegénynegyedek fulladoztak a szennyben. A kezeletlen hulladéktömeg, a levegő- és vízszennyezés, a zaj és a többi civilizációs ártalom súlyos problémákat, tömeges testi és lelki egészségkárosodást eredményezett. A természetes élőhelyek száma jelentősen megfogyatkozott, egyes területekről végleg eltűnt, számos növény- és állatfajjal együtt. Ezek az okok környezetvédő megmozdulásokhoz vezettek, majd törvényhozói szinten is döntések születtek a kedvezőtlen fordulatok megváltoztatása érdekében. 1972-ben az ENSZ kezdeményezésére Stockholmban, majd az UNESCO szervezésében 1975-ben Belgrádban, 1977-ben Tbilisziben lefektették a környezeti nevelésre vonatkozó paradigmát. 
Az ott megfogalmazott definíció szerint: "A környezeti nevelés olyan folyamat, melynek célja, hogy a világ népessége környezettudatosan gondolkodjék, figyeljen oda a környezetre és minden azzal kapcsolatos problémára. Rendelkezzen az ehhez szükséges tudással, beállítódással, képességekkel, motivációval, valamint mind egyéni, mind közösségi téren rendelkezzen eltökélt szándékkal a jelenlegi problémák megoldását illetőleg, és az újabbak megelőzése terén."
Ezt követően sorra jelentek meg a környezeti neveléssel foglalkozó kiadványok, rendszeressé váltak a továbbképzések és a szakmai gyakorlatok, melyek fókuszában az emberközpontú környezetvédelemi kérdések álltak. A publikációk rendszerint tudományos megközelítésű és szakmai megalapozottságú tényeken nyugszanak. A világról való gondolkodás középpontjában mindig az ember áll, a problémák mérlegelése is az emberi érdekek függvényében történik. Ezen belül is a koncepció elsősorban a fejlett nyugati társadalom városlakó polgárának a problémakörére épül.
Ugyanakkor a módszerek oldódnak, és a hagyományos kognitív irányzat mellett már megjelenik az érzékszervek megmozgatására alapozott, játékos megfigyelés. Ez igen jelentős stílusváltást jelent a descartes-i-newtoni egzakt tudományos megközelítéshez és analitikus feldolgozáshoz képest, és hatalmas lépésnek tekinthetjük a világ másfajta megismerési lehetőségeinek soraiban.

A környezeti nevelés Magyarországon

A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére Magyarországot is elérte a "zöld hullám". A rendszerváltást követően lehetővé vált a környezet- és természetvédő mozgalmak, egyesületek szerveződése. A környezeti problémákra érzékeny pedagógusok a nevelés terén is változásokat sürgettek. Kellő tapasztalat hiányában legkézenfekvőbbnek a külföldön már gazdag kínálatban rendelkezésre álló irodalom, és a bevált módszerek átvétele tűnt. Bár a rendelkezésre álló szakirodalom által felvetett problémák egy része akkoriban nálunk még ismeretlen volt, más része nyitott kapukat döngetett, legtöbbször anélkül vették használatba ezeket, hogy a hazai viszonyokhoz igazították volna őket. 
A környezeti nevelés egyik első hullámaként ért hazánkba a szelektív hulladékgyűjtő program, akkor, amikor Magyarországon még visszaváltható volt a befőttes üveg és az üdítőitalokat üvegben árusították. Sokan értetlenül álltak a fémdobozos csomagolás problémának hangoztatása előtt, hiszen akkortájt kezdtek csak megjelenni nagyobb városainkban az italautomaták.
Aki célozni mert arra, hogy nekünk elsősorban a saját hagyományainkra kellene alapoznunk, azt romantikus álmodozónak kiáltották ki. Ma már "haladunk a korral". Igaz, hogy a nyugati környezetvédők által csak áhított üvegvisszaváltás rendszere országszerte megszűnt, helyette viszont van már egy-két hulladékudvar, ahol színek szerint csoportosítva dobálhatjuk ki az üvegeket.
Nem helyezett elég hangsúlyt a program a Magyarországon még nagy arányban fennmaradt természetes élőhelyek megőrzésére sem. Figyelmen kívül hagyta azt a tényt is, hogy hazánkban a természetszeretetre nevelésnek évszázados hagyománya van az óvodai és általános iskolai pedagógiában, s hogy főként a fiatalabb gyermekek nevelése terén ez elsősorban érzelmi alapokra támaszkodik. Sok pedagógus - főként óvónő és tanító - érezte úgy, hogy a régi módszert új köntösben akarják feltálalni nekik, így ennek következtében még a valóban újszerű elemeket is gyanakvással fogadták.
Napjainkban a környezeti nevelés széles körben ismertté és elfogadottá vált, olyannyira, hogy az oktatási rendszer minden szintjén találkozhatunk vele az óvodától a PhD képzésig. Azonban minél "feljebb megyünk" az oktatási szinteken, annál inkább a téma szakmai beszűkülését, specializációját tapasztalhatjuk. Míg az oktatás alsóbb szintjein szinte minden képzési területtel összekapcsolódik, addig a magasabb szinteken már csak a természettudományos tantárgyakkal - főként a biológiával és kémiával - párosítható. A környezetvédelmi tanári szakra is alapkövetelmény a biológia-kémia felvételi vizsga. Így tehát a humán érdeklődésűek eleve kiesnek.

Filozófiai alapok

Az antik görög hagyományokon fejlődött nyugati gondolkodásmódot a mai napig a tudomány mindenhatóságába vetett hit jellemzi. A descartes-i- newtoni tanok következtében az analitikus, részekben megismerő módszerek elismertsége vált egyeduralkodóvá. Descartes egyenesen a tudatával azonosította magát, mint ahogy híressé vált mondásából kiderül: "Cogito, ergo sum." (Gondolkodom, tehát vagyok.) Mechanikus természetfilozófiája szerint minden dolog lényege feltárható elemeire szedve, akár egy óraműhöz hasonlatos gépezet. Ez a tudományközpontú, racionális jelleg az iskolában is érezteti hatását. 
A mérhető, eredménycentrikus, ismerethalmozó tudás élvez elsőbbséget. Ezen a történelmi talajon született meg a környezeti nevelés is, s bár igyekszik kitörni a merev keretekből, az eredet erősen rányomja bélyegét. "Minden dolog mértéke az ember" - mondotta Protagorasz, s ez a szofisták által vallott etikai relativizmus vált a környezeti nevelés alapgondolatává is. A gondolkodás középpontjában az ember áll, a világ összes többi létezője az emberi környezet részeként rendelődik alá. A környezeti nevelési rendszer világkép- modellje szerint kiindulópontnak az embert kell tekintenünk, akit környezete övez. Ez lehet belső (fiziológiai és lelki) és külső környezet. Ezt továbbosztva kapjuk az emberi és a természeti környezetet. Az emberi környezethez tartozik a társadalmi - politikai, gazdasági, kulturális környezet és a mesterségesen alkotott, épített környezet. A természeti környezet tehát csupán egyik alárendelt ága a központi szerepet betöltő ember külső környezetének. Ebből adódóan szabadon rendelkezhet felette szükségletei szerint. Pusztíthatja vagy nagyvonalúan óvhatja önös érdekeinek megfelelően.
A Föld-bolygó teljes felületét felosztotta az ember saját faja csoportjai között, talpalatnyi helyet sem hagyva más élőlény számára. Így az összes növény- és állatfaj, mint valami megtűrt szegény rokon, az emberi határokon belül kénytelen megtalálni életlehetőségeit, amíg a homo sapiens ezt eltűri. Ám amint igényt tart a terület birtokbavételére, nem kétséges, kinek a javára dől el a kérdés. (Ez a probléma időnként az emberi fajon belül is komoly - akár háborús - konfliktusokhoz vezet.) A világot tehát az ember úgy szemléli, mintha egy kör középpontjában állna, ahol minden érte van és minden körülötte forog. A természeti környezet nem más, mint a családi otthon, a kert, a lakóhely tovább bővített térbeli kiteljesedése, amely csak úgy mint az előzőek, a legértelmesebb faj kényelmének kielégítésére szolgál. A szeretet és a felelősségérzet azonban a távolság növekedésével ellentétesen arányos. Hogy a környezet mi volt az ember megjelenése előtt, vagy mi lesz utána, az kívül esik a figyelem és érdeklődés körén. 
Hosszú időbe tellett, amíg a kopernikuszi sokk elérte célját, és általánosan elfogadott lett az elmélet, miszerint nem a világmindenség forog a kitüntetett helyzetben lévő Föld körül. Itt az ideje változtatni azon a középkori beidegződésen is, hogy a világ ura az ember, s hogy küldetésének célja a természet leigázása. Egy újabb kopernikuszi sokk révén az ember beláthatná végre, hogy nem ő van a világ közepén. Évezredeken át ringatta magát az ember abban a kényelmes hitben, hogy a Föld központi pozíciót foglal el az Univerzumban, s ez jó eszköz volt arra, hogy domináns szerepet játsszék e bolygón, s magát a világ urának képzelje. Kopernikusz felfedezésének következtében ez a narcisztikus illúzió alapjaiban megremegett ugyan, ám mégsem omlott teljesen össze. Annak ellenére, hogy az első kozmologikus sérülést a darwini evolúciós és a freudi pszichoanalitikai sokk követte, az ember még ma is a világ urának hiszi magát.
Egy újabb nagy erejű sokk ingathatja csak meg az emberiséget a fogyasztói diadalmenet sodrásában. Be kell végre látnia, hogy a világ nem az emberért lett teremtve. Épp ellenkezőleg; a természet részeként be kell illeszkednie a rendszerbe, tisztelnie kell a lét valamennyi megjelenési formáját, s az együttélés szabályait be kell tartania, ha a rendszer megőrzése, s fajának fennmaradása fontos a számára. 

Következmények

A minden felett uralkodó lény szerepében tetszelgés egyenes következménye "A világ értünk van!" szemléletmód. Ez a beállítódás a környezeti nevelés világlátásában is megmutatkozik: "Védjük környezetünket, mert az hasznunkra van, de csak addig, amíg az a mi érdekeinkkel nem ütközik!" Fontos a levegővédelem, hogy ne legyünk asztmásak, tiszta legyen az ivóvizünk, hogy ne mérgezzen meg minket, védjük a kipusztulóban lévő állatokat, hogy unokáinknak is megmutathassuk azokat. Ám amint szembetaláljuk magunkat valamilyen, számunkra kényelmetlen jelenséggel, nem kétséges, hogy a döntésnél az ember sérthetetlensége az egyedül szóba jöhető szempont. Így jelenhet meg például a környezeti nevelés programjainak sorában a parlagfű irtás.
Amellett, hogy a környezeti nevelés alapelveire erős hatással van az a tudományos alapokra helyezett, racionális megközelítés, amely létrehozta, erősen érződik még az urbánus közeg is, amelyben született. Problémafelvetése, téma-megközelítése elsősorban a városi ember gondjait, gondolkodását, megoldási ötleteit tükrözi. Bár holisztikus világnézetet hirdet és igyekszik módszereiben az érzékelés irányába nyitni, ez gyakran a természettől elszakadt ember suta próbálkozásának tűnik. Környezeti nevelők körében jól ismert például az a "természet- felfedező" módszer, miszerint a letépkedett virágszirmokat ragacsra nyomkodva kell rácsodálkozni a mező színpompájára, vagy megcsodálni a rét műanyag dobozokba zárt illatáradatát. Mindez az egységes egész megláttatására tett próbálkozás reményében történik, miközben elvész a holizmus alapigazsága: az egész több, mint részeinek összessége. 
Az írás második részét a Cédrus következő számában közöljük.