A Szabó Dezső Emléktársaság és a Vízfakasztó Szent László MÚK márványtáblát avatott Somogyvámoson, Szabó Dezső egykori lakhelyén. Az ünnepi beszédet, amelyet Szőcs Zoltán mondott, teljes terjedelmében közöljük.

Hölgyeim és uraim! Tisztelt somogyvámosiak!
Itt állunk egy nem túl szép és nem túl nagy ház előtt, hogy márványtáblával jelöljük meg, pedig egészen biztosan találnánk szebb, nagyobb, építészetileg értékesebb házat a környéken. De nem keressük, mert az aranybetűs emléktábla és a vele járó nemzeti főhajtás ennek a szerény, sokat megélt háznak jár ki, nem másiknak. A hatalmas Római Birodalom, amely impozáns templomokat, palotákat, középületeket, Colosseumot épített és az akkor ismert világ ura volt, egy rozzant kunyhót, alapító királyának, az isteni Romulusnak egykori házikóját a legszentebb nemzeti kegyhelyként kezelte. Seneca írja: ha ez a hitvány viskó olyan erényeknek volt otthona, melyeket Romulus képviselt, akkor minden templomnál díszesebb, mert "Nem lehet szűk a hely, ahol a fölséges erények ekkora tömege otthont talált."
Kedves barátaim, mi ugyanezt mondva és érezve vagyunk ma itt, Somogyvámos régi népiskolája előtt, amely 81 éve, 1920 nyarán otthont adott a korszak talán legjelentősebb, de mindenképpen legnagyobb hatású írójának, Szabó Dezsőnek, aki megérkezése után kijelentette: "Itt fogom megírni a magyar falu eposzát, csak Vámost átteszem Székelyföldre, ezt megérdemli!" Bodor Aladár, a költő és a részben somogyvámosi illetőségű Bohuniczky Szefi közvetítésével került ide Szabó Dezső, aki ezt a nyarat kifejezetten Somogyban akarta eltölteni, mivel szerelmese lett a tájnak és lakóinak. Öt nappal megérkezése, a Csodálatos élet első lapjainak elkészülte után nagy sétát tett barátaival a faluban és környékén, ahol elárulta nekik: "Vámosnak örök emléket állítok, mert soha sehol nem érintett ilyen mélyen a mindenség és a magyarságot sehol sem éreztem ilyen tragikusan nagynak. A város szennye elnyeli ezt a csodálatos fajt, de itt a csend elém tárta." Bárki mondta volna is e szavakat, méltán idézhetnénk fel őket, de mert nem akárki, de a magyar 20. századot meghatározó Ady–Móricz–Szabó Dezső-triász egy tagja mondta, kötelező, hogy mélyen éljen az önök kollektív emlékezetében. Somogyvámos egy ideje befogadta az indiai szellemiségű Krisna tudatú hívőket, akik itt hozták létre legnagyobb hazai kolóniájukat. Jól van ez így, hiszen ők is értéket képviselnek és hirdetnek. De mennyivel inkább helyénvalóbb és üdvözlendőbb a magyar gyökerű, az itt született, ősi somogyi mivoltuk mély alapjaira épülő nemzeti értékek ismerete, karbantartása és kellő tisztelete. Reményeink szerint mától ez az emléktábla is ezt a célt fogja szolgálni. Mindenki, aki erre elmegy és rátekint, egy pillanat erejéig érezze át, hogy 1920 nyarán Somogyvámos volt a magyar irodalom fővárosa, mert ide vonult vissza Szabó Dezső, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, és itt született acélhegyű, mártogatós tolla alatt a Csodálatos élet, amely mérföldkő lett a magyar irodalomtörténetben.
"Nem én írtam ezt a regényt, valami ős emlékezés diktálta s én csak a toll és a tinta voltam... Üzenet ez a könyv: a földnek, az egészségnek, a jóságnak üzenő nagy hívása. Himnusz ez a könyv: jóakaratú szíveknek zengi himnuszodat örök Rend, örök Tisztaság!" – írja a regény előszavában. A Csodálatos élet egyedülálló teljesítmény volt a magyar irodalomban: először fordult elő, hogy a népmesei, folklorisztikus, balladai világ egy egységes kétkötetes regénybe szerkesztve, beemeltetett a modern szépirodalomba. Általában meseregényként emlegetik megjelenése óta, és bizony a legkiválóbb irodalmi ítészek is, mint Kassák Lajos, Király György, Lendvai István, Alszeghy Zsolt vagy Császár Elemér némi zavartsággal próbálták megtalálni műfaji besorolását. Azzal viszont mindenki egyetértett, hogy új korszak született nemzeti irodalmunkban 1920 karácsonya, a regény megjelenése után. A Csodálatos élet nélkül nem lehetett volna Tamási Áron egyetlen regénye sem, nem áramlott volna be az erdélyi néplélek Nyírő József műveibe, de még – és ezt nem én mondom, de tekintélyes Móricz-kutatók – az egy évvel később, 1921-ben világot látott Légy jó mindhalálig – Nyilas Misi megrázó története – is a Csodálatos élet közvetlen inspirációjára született. Nem is annyira meglepő tehát, hogy 1959-ben, az akkor még működő Washingtoni Szabó Dezső Társaság elnöke, dr. Kardos Béla ezt írja egy tanulmányában: "...A magyarok milliói ma sem tudják, hogy a »Csodálatos élet« századunk egyik legnagyobb irodalmi remekműve. Olvasók és kritikusok elfelejtették, hogy a világirodalom legnagyobb remekművei nem a ma divatos politikai vagy szociális realizmus jegyében születtek, hanem Homérosztól és az ősindiai époszoktól fogva a görög tragédiákon, Vergiliuszon, Dantén, Miltonon, Goethe Iphigéniáján át Wagnerig a mitológia, a mese képleteibe öltöztették legmagasabbrendű mondanivalójukat...
Ismétlem: Szabó Dezsőt ez az egyetlen műve halhatatlanná tehetné, és rendes körülmények között megkapta volna érte a Nobel-díjat."
A rendes körülmények persze elmaradtak, Szabó Dezső, miként egyetlen magyar író vagy költő sem, nem kapta meg a Nobel-díjat, de ez legkisebb mértékben sem kicsinyíti az ebben a házban született regény tényleges értékét. De ha már Kardos Bélát idéztem, aki – akárcsak korábban Bodor Aladár – egyenes homéroszinak találta a Csodálatos életet, hadd tegyem hozzá, hogy én ennél az analógiánál meggyőzőbb világirodalmi párhuzamot látok Szabó Dezső műve és Cervantes Don Quijotéja között: Don Quijoténak Szabó Pista felel meg, Sancho Pansának, a hűséges fegyverhordozónak Magyar Peti. Bizonyos fajta rokonság a két regény cselekményében is van, de leginkább a két főszereplő egymáshoz való viszonyában érezhető erős párhuzam. Mégis úgy gondolom, hogy a Csodálatos élet legnyilvánvalóbb világirodalmi párhuzama a Peer Gynt. Ibsen drámai költeménye ugyanúgy, mint a Csodálatos élet a székelység vonatkozásában, a norvég néplélek legmélyebb és leghamisítatlanabb folklór elemeiből építi fel világjáró hősének személyiségét. A párhuzam szembeötlően nyilvánvaló, de mégis ódzkodnék azt mondani, hogy ténylegesen hatott Szabó Dezsőre a Peer Gynt. Ennek több oka van, közülük az egyik, hogy nincs adat arra nézve, hogy Szabó Dezső 1920-ban ismerte és szerette volna az Ibsen-darabot, amely magyarul csak 1903-ban jelent meg először, hazai bemutatása pedig 1917-ig váratott magára. Ettől persze még a hat nyelven beszélő és olvasó Szabó Dezső ismerhette, mégis azt vélem, hogy nem a Peer Gynt volt a Csodálatos élet életre hívója, hanem Somogyvámos. És ezt tulajdonképpen bizonyítani is tudom, hiszen a nagy író eredetileg azért akart ide menekülni a világ zaja, a közélet piszka és a politika állandó kihívásai elől, hogy elkezdje a Megered az esőt, vagyis Az elsodort falu folytatását. De aztán találkozott Vámossal, az itteni légkörrel, az itt élő emberekkel, a tájjal és mindez akkora hatással volt rá, oly mértékben felidézte benne imádott Székelyföldjének hangulatait, emlékeit és meséit, hogy eredeti tervét sutba dobva, egy egészen más műfajú regénybe, a Csodálatos életbe kezdett bele. Ez szerintem bizonyítja, hogy ennek a falunak nagyobb szerepe volt a regény létrejöttében, mint gondolnánk, nem holmi eszköz volt, terep a munkához, de kifejezetten megtermékenyítő, múzsai erő.
Kedves somogyvámosiak! Tanulniuk kellene a nőktől: ők, ha van valami szép ékszerük, nyomban felteszik magukra, hogy minél többen lássák, hogy minél jobban mutassanak általa. Ennek a falunak nagyon fontos szereposztás jutott a nemzeti radikalizmus legnagyobb írójának az életében, ez a falu elmondhatja magáról, hogy egy nagy regényt adott a magyar irodalomnak. Mégsem mondják, nem dicsekednek vele, nem viselik ezt a minden aranynál fényesebben ragyogó nemzeti kitüntetést. Nem látom, hogy volna itt Szabó Dezső utca vagy Szabó Dezső tér, de még ez a Művelődési Központ sem viseli annak az írónak a nevét, aki Ady Endre, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Kosztolányi Dezső barátja volt. Miért nem?
Hogy a magyar kormány mikor fog csatlakozni Európához, az a magyar kormány dolga, de ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, azzal most közlöm, nyolcvanévnyi késéssel, hogy Somogyvámos 1920-ban, a Csodálatos élet megjelenésének az évében örökre csatlakozott a kulturális Európához. Önöknek emelt fejjel, nemzeti büszkeséggel kell képviselniük és vállalniuk, hogy szülőhelyük kiradírozhatatlan része a nemzeti irodalomnak. Hány somogyi falu mondhatja el magáról, hogy Szabó Dezsőt kétkötetes regény megírására inspirálta? Bizony, Vámos az egyetlen, a kiváltságos. Ez nagy érzelmi tőke kell hogy legyen mindnyájuknak, de legfőképpen a vámosi fiataloknak, az itt tanító pedagógusoknak, na és a lokálpatriótáknak, akik bölcsen tudják, hogy nemcsak a büszke városokban történhetnek országos jelentőségű dolgok, de lám, akár itt is.
Erre a kis ünnepségre azért ma került sor, mert ma van Szabó Dezső születésnapja. 122 évvel ezelőtt, június 10-én látta meg a napot Kolozsvár szegénynegyedében, a Felsőszén utcában. A 30-as években szinte nemzeti ünnep volt ez a nap, hála olvasói és tisztelői rajongásának. Aztán a kommunizmus évei alatt a nevét sem volt tanácsos kimondani. A rendszerváltás óta újból kezdi elfoglalni irodalmunkban az őt megillető, magas helyet. Ezekben a percekben Budapesten, a gellérthegyi Szabó Dezső-emlékműnél is ünnepi megemlékezés folyik, amelynek a magyar főváros panorámája ad méltó hátteret. Az ottani szónok is elmondja, hogy mi itt, ebben a csendes, rejtőzködő faluban márványtáblát avatunk az írónak, akinek szobrot emeltünk Budapest felett. És így van ez jól, mert így áll össze a haza, amely mindnyájunké, minden magyaré. Láthatatlan, rejtélyes szellemi szálak fűzik össze Budapestet Somogyvámossal, ezt a régi iskolát Szabó Dezső kolozsvári, székesfehérvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi, sümegi, ungvári, lőcsei és párizsi lakhelyeivel.
Ezek a láthatatlan szálak erősebbek minden acélnál, olyan istentől rendelt összeköttetések, amelyek magát a hazát hivatottak egybe tartani.
Tisztelettel kérem önöket, hogy mindezek figyelembevételével fogadják el és őrizzék meg ezt a szerény emlékeztető jelet.

Engedjék meg, hogy a Somogyjádi Vízfakasztó Szent László Magyar Út Kör tagjai és szimpatizánsai nevében meghajtsam a fejem, Szabó Dezső életműve előtt. Teszem ezt tiszteletbeli tagjaink nevében is. Ők: Eőry Béla régész, Papp Árpád költő, műfordító, Márk Gergely nemzetközi hírű rózsanemesítő, Tőkés László királyhágómelléki református püspök.

Szabó Dezső, a XX. század meghatározó szellemiségű írója volt, s ebből következően természetesen hatott a kortárs irodalomra is. Ezt szemléltetendő, idézem Zilahy Lajos Kitűnőek Iskolája című tanulmányának egy részletét, amely egyébként a Szabó Pál és Móricz Zsigmond által szerkesztett Kelet Népe című irodalmi folyóirat 1939. évi novemberi számában jelent meg.
 

...Ősidőktől kezdve minden nép gondolkodásában jelen van annak a szükségnek az érzete, hogy az állami vezetést olyan emberek kezébe juttassa, akiknek veleszületett tehetsége és szerzett műveltsége alkalmassá teszi őket arra, hogy ezt a rendkívüli nagy felelősséggel járó munkakört betölthessék. A régi görögöknél Platon képzeletében született meg a legeszményibb kiválogatása és zárt, szinte szerzetesi életformája az állam vezetőinek, de Platon álma még máig sem valósult meg (...)

Az amerikai "Kitűnőek Iskolája" elsősorban azért érdekelhet bennünket, mert ötszáz hallgatója között egy legutóbbi statisztika szerint tizenöt magyar volt. Ha elgondoljuk, hogy a százmilliós Amerikában alig egy százaléknyi a kivándorolt magyarság, akkor ez a három százalék rendkívül kedvező arányban mutatja a messze idegenbe vetődött és új talajban, új életet kezdő magyar nép szellemi erejét. A School of brillants hallgatóinak kiválasztása úgy történik, hogy már az elemi iskoláktól kezdve figyelemmel kísérik egész Amerika területén a tehetséges tanulókat. A kitűnőek közül is csak a legkitűnőbbeket hívják be erre a polgári értelemben vett vezérkari egyetemre, ahol különböző irányú tehetségüknek megfelelően a legmagasabb tudományos képzést nyerik.

Ha pedig azt is számításba vesszük, hogy Amerikába nem az arisztokrácia és nem a középosztály, hanem túlnyomó többségében a földművelő magyar nép vándorolt ki, akkor az Amerika jövendő csúcsai felé haladó ifjúsági csapatban valóban a nincstelen, kivándorlásra kényszerült magyar paraszt fiait látjuk. Valamelyikből talán még Elnök is lesz a tehetség jogán...

Vajon, ha nálunk is ilyen módszerrel történne a tehetségek kiválasztása, milyen arányszámot mutatna a magyar közéletben a honfoglaló magyarság legősibb rétege, a magyar parasztság? 

Zilahy Lajos tapasztalaton alapuló véleményének aktualitását pedig napjaink valóságának ténye, az úgynevezett rendszerváltás társadalmi következményei adják meg. Vitathatná-e valaki a mesterségesen kettéosztott magyar társadalom tényét, a néhány tízezer gazdag és a sok millió szegény jelenlétét, a dél-amerikai típusú társadalmi modell kialakulását, amelyet a magyarellenes liberális globalizmus a korai vadkapitalizmus könyörtelenségével oszt fel? 

Ezért fontos a magyarság-tudatunk ápolása, ezért kötelezi a Szabó Dezső-i gondolat napjaink polgári szerveződéseit, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a keresztény magyar szolidaritásért, az információs monopólium megszüntetéséért, az esélyegyenlőség megteremtéséért az oktatásban, a kisebb és nagyobb közösségek egymást segítő és fenntartó rendjéért a családoktól a falusi és a városi önkormányzatokig. E gondolatok jegyében tisztelgünk Szabó Dezső életműve előtt.

Somogyvámos, 2001. június 10.