A LEVELEK KOLOZSVÁRRA VERSEI

58. levél
MIÉRT?
(Előhang)

Sétálok a végtelen temetőben,
A temetőben, amely én vagyok.
Végtelenebb ez, mint a nagy világ:
Mert benne fekszik minden meghalt énem,
És mindenik volt az egész világ.
És holtan fekszik most már mindenik.

Temető már csupán az életem:
Titokzatos holt arcok zsúfolása,
Halott tengerben megdermedt habok.
Az édes napnak boldog ujjai
Nem keltik őket vidám mozdulásra,
Hogy mint habos juhoknak serege
Szaladjanak a messziség felé,
Hol a lehajló égnek peremén
Olyan boldogan szőke a világ,
Hogy azt hiszed: a Jóság ott lakik,
És ott várnak rád szelíd lányai:
A hit, a munka és a szeretet.

Vihar nem löki lázadásra őket,
Hogy mint sörénylő őrült paripák
Az ég dühére felrohanjanak
S bele nyerítsék Isten haragjába
A teremtett Föld szörnyű átkait:
Hogy tőr az élet és a világteremtés
Előre fontolt gyilkos akarat.
Mind, aki voltam, csendes és halott.
Örökre dermedt szemük rám mered
S mint fagyott szájak: csenddel kérdezik:
Miért? Miért?

Miért? Miért!...Vak zörgő a világ
És én, vén gyermek, sírva rángarom.
Mint rögzött őrült cellája falán:
Rögzött ütemben veri szívemen:
Miért? Miért?
Bomlott malom lett az egész világ
S vak ritmusában jajgat szüntelen:
Miért? Miért?

Ó, húnyjatok le, kérdező szemek,
Aludjatok, nehéz halottaim!
Kinyújtom fáradt roppant karjaim
És ringatom a súlyos temetőt,
És ringatom ezer halottaim.
Halott dajka ringatja holtjait,
Holt sírásó altatja sírjait:

Tente, tente szépen,
Kicsi kutya tarka,
Jó gyermek elalszik,
Jó gyermek nem kérdez,
Mert könnyes lesz édes
Holt anyámnak arca.

(1936/1943.)