Nemeshegyi Péter S.J.
A teológia és az ökológia 
kapcsolódási pontjai

A keresztény teológusok későn ébredtek rá az ökológiai kérdés fontosságára, ennek okait a keresztény gondolatvilág múltjában lelhetjük fel. E gondolatvilág, tudvalevőleg, egyrészt az izraelita, bibliai hagyományban, másrészt a görög kultúrában gyökerezik. Izraelben a próféták élet-halálharcot vívtak a kánaáni természetvallások kozmikus vallásosságával. A természeti folyamatokat uraló istenségeket az egyetlen transzcendens Isten, JHVH vetélytársaként elvetették, létüket tagadták. Az istenként tisztelt nap és hold a Teremtés könyvének leírása szerint csupán az időpontok jelzésére, az emberek szolgálatára teremtett "világítók" (Ter. 1,14-15), az istenségként tisztelt állatok képmásai pedig a próféták és zsoltárosok szerint undok bálványok. A próféták az Izrael történetében lezajló üdvtörténetet tartották fontosnak. Ezért az izraeliták az évszakok ciklusához kapcsolódó földművelési és állattenyésztési hagyományos ünnepeket is JHVH történelmi nagy tetteinek emlékünnepeként értelmezték át és ülték meg.
A görög gondolkodásmód teljesen eltért ugyan a fent vázolt izraelita szemléletmódtól, de szintén nem volt alkalmas a növény- és állatvilág pozitív értékelésére. A vezető görög bölcselők élesen szembeállították a szellemet az anyaggaI. Egyedül a gondolkodó és akaró szellemi Lélek volt számukra fontos, a pusztán anyagi létezők inkább a szellemi tevékenység akadályának tűntek. Az ember nemes feladatának a gondolkodást tekintették, az anyagot formáló kézi munka lenézett foglalkozás volt.
Az e kettős gyökérből táplálkozó nyugati keresztény hagyomány gondolkodásmódjának egyoldalúságát még inkább kiélezték az újkori gondolkodók. Descartes szembeállítja a res cogitanst (a gondolkodó, szellemi létezőt) a res extensával (a kiterjedt anyagi létezővel). Szerinte csak az embernek van gondolkodó és érző lelke, az állatok pusztán anyagi gépek. Ez a gondolkodásmód oda vezetett, hogy az embert tekintették a világ korlátlan urának és birtokosának, és ennek alátámasztására idézték a Teremtés könyvében olvasható isteni parancsot: "Hajtsátok a földet uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön" (Ter 1,28). Az ilyen gondolkodás számára az emberen kívüli létezők csak annyiban értékesek, amennyiben hasznosak az embereknek. Rogerius Bacon világosan ki is mondta, hogy a természettudományok célja: a természetet az ember rabszolgájává tenni. 
A nyugati világ csak akkor ébredt rá e gondolkodás egyoldalúságára, amikor természetrombolásunk magának az emberiségnek az életterét kezdte veszélyeztetni. Észrevették, hogy a természet képezi az ember lakóházát (gör.: oikosz}, és hogy ezzel a lakóházzal törődni kell a lakók életének érdekében (ökológia). Az ilyen szemlélet még mindig emberközpontú, de haladást jelent. Némileg talán hozzájárult ehhez a felfedezéshez az ember és minden más élőlény szolidaritását hangoztató nagy keleti hagyományokkal és vallásokkal való érintkezés is. 
A keresztény teológia ökológiai ébredésére tehát külső lökésekre volt szükség, de ezek hozzásegítettek ahhoz, hogy ezt a kérdést a sajátosan keresztény hagyomány alapján új módon közelítse meg. E hagyományban rejlő, eddig elhanyagolt elemeket, nevezetesen a teremtéstan döntő fontosságát kellett újra felfedezni. Ezeknek az új kutatásoknak az alapján igyekszem pontokba szedve megfogalmazni a keresztény teológia és az ökológia hiteles kapcsolódási pontjait.

Kapcsolódási pontok

1. Izrael teremtéshitének alaptétele, hogy a jó Isten jó világot teremt, és azzal állandó életkapcsolatot tart fenn. Isten feltétlen hűséget, szeretetet és irgalmat tanúsít minden teremtménnyel szemben. Ezt nemcsak a Teremtés könyvének első fejezetei és a Zsoltárok (pl. a 104. zsoltár) állítják, hanem az ősi özönvíztörténet mitikus elbeszélésének is az a csattanója, hogy Isten megígéri: már nem pusztítja el büntető katasztrófával a világot, hanem szövetséget köt minden élőlénnyel: "Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által" (Ter 9,9-11).
2. Tehát az egész világ és minden, ami benne van, isteni ajándék. Isten a káoszból élettereket teremt. Ő az "élet barátja", és "szeret mindent, amit alkotott" (Bölcs 11,25kk). Isten feltétlen igent mond a teremtésre. Megőrzi mindörökké életadó hűségét. Az ún. deuteronomisztikus történelemszemlélettel szemben, amely a "bűn - Istentől kimért büntető szenvedés - megtérés - a bajok isteni orvoslása" - szkémával igyekszik megmagyarázni a rossz problémáját, Jób könyvében Isten fiktív beszéde a teremtett világ kifürkészhetetlen titkainak és rejtett összefüggéseinek felsorolásával (28-41. fejezet) hívja fel bizalomteljes megadásra a racionális érthetetlen szenvedéssel szembesülő embert (Jób 42,2-5).
3. Jézus tanításában feltételezi Izrael teremtéshitét. Érdekes, hogy Jézus két legsajátosabb tanítását, vagyis a gondviselő Istenbe vetett feltétlen bizalmat és az ellenségszeretetet az Isten teremtő tevékenységének említésével támasztja alá. Az ég madarait tápláló mezők liliomait felöltöztető Atyára tekintve bízzák az emberek minden gondjukat a szerető Istenre (Mt 6,25-34). A jókra és gonoszokra egyaránt napját fölkeltő és nekik esőt adományozó mennyei Atya példája pedig arra sarkall, hogy szeressük ellenségeinket (Mt 5,44.45).
4. Az Apostolok Cselekedetei nem haboznak Pál ajkára adni a sztoikus bölcselő, Epimenidész szavait: "őbenne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17,28). Az Isten tehát nem kívül áll teremtményein, hanem bensőségesen áthatja őket. Már a Bölcsesség könyvében olvashatjuk: "Az Úr Lelke betölti a földkerekséget, egybefogja a mindenséget" (Bölcs 1,7). Isten tehát transzcendens, mert meghaladja a világot, de ugyanakkor immanens a világban és annak minden létezőjében.
5. A középkori keresztény teológia egyes mesterei ezekre az alapokra építve dolgoztak ki egy olyan teremtéstant, amelynek nagy ökológiai relevanciája lehet.
A korai középkor nagy neoplatonikus teológusa, Scotus Eriugena szerint Isten minden létezőnek rejtetten jelenlevő alapja. Ezért az egész teremtett világ: teofánia, Isten megnyilvánulása. Eriugena szerint "minden emberi tudás és értés a felfoghatatlan felfogása, a rejtőzködő megjelenése, a megközelíthetetlen megközelítése, a láthatatlan meglátása, a kimondhatatlan kimondása".
A XIII. században Assisi Szent Ferenc fordul testvéri szeretettel a teremtmények, a nap, a hold, a tűz, a víz, a farkasok, a madarak felé. Nyomában a nagy ferences teológus, Bonaventura az egész teremtett világot az Isten önkinyilatkoztatása könyvének nevezi. A teremtményeket, aszerint, hogy mennyire mutatják Istent, umbra (árnyék), vestigium (nyom), imago (kép) nevekkel illeti. Minden teremtmény Istenhez vezet, ha Krisztus fényében szemléljük.
A domonkos misztikus teológus, Eckhart mester azt hangoztatja, hogy minden teremtmény egyformán közel van Istenhez, de csak az ember tudja magáról ezt.
6. Minthogy Isten a teremtmények legmélyén jelen van, és általuk "jelenti magát", ezért az ember helyes viszonya minden teremtménnyel szemben a rácsodálkozás. Ezáltal fedezi fel szépségüket, sejti meg titkukat, látja meg mélységeiket, és éli át a velük való kapcsolatát, hiszen minden teremtménynek egy a gyökere, a teremtő Isten. Az ilyen ember az Istennel együtt "örvendez" az Úr műveinek (Zsolt 104,31). Hiszen az Isten még a nagy tengeri szörnyet, a Leviatánt is (talán a bálnáról van szó) azért alkotta, "hogy a tengerben játszadozzék". Sőt, valószínűleg inkább így kellene fordítani a héber szöveget: "hogy Isten játszadozzon vele" (uo. 26). Az ember számára igen fontos a csodálkozó, játékos viszony a teremtményekkel. Ebben is, mint sok mindenben, a gyermekek lehetnek mestereink.
7. Minthogy minden teremtmény a jó Isten adománya, ezért az Isten képmására teremtett ember felelős értük. A Szentírás szerint Isten megengedte az embernek a növényi és állati eledel fogyasztását (Ter 1,29; 9,39). Arra azonban nem adott engedélyt, hogy az ember feleslegesen rombolja a többi élőlényt.
A teremtmények értéke pedig nemcsak az ember számára való hasznosságukban áll, hanem azok vallási, esztétikai és szimbolikus értékeit is fel kell ismerni, és gondosan kell ápolni. Nap, hold, csillagok, növények, állatok: Isten bölcsességét és szépségét tükrözik, és az értő ember rengeteget tanulhat tőlük. Pitypang, hóvirág, pacsirta, szentjánosbogár - és még sorolhatnánk tovább - mind, mind üzeneteket rejtenek az ember számára.
8. Amint a Szentírás második teremtéstörténete szerint az Isten azért helyezte Ádámot az Éden kertjébe, "hogy művelje és őrizze azt" (Ter 2,15), úgy az egész emberiség feladata, hogy harmonikusan tovább fejlessze a fejlődő világot. Ültessen fákat, virágokat, alakítsa kertté a földet. Azért kapott Istentől gondolkodó fejet és dolgozó kezet, hogy ezt a feladatát el tudja végezni.
9. A teremtett világ javaival szembesülő ember helyes alapbeállítottsága a hálás, örömteli elfogadás. Ebből fakad lelkiismeretbeli kötelessége, hogy a teremtés javait mindenki számára biztosítsa: a föld jelen lakói és a következő nemzedékek számára. Aquinói Tamás szerint Isten a világ minden javát elsősorban az össz-emberiség számára teremtette. Ezért a magántulajdon joga nem abszolút jog, hanem csak eszköz ahhoz, hogy a világ javai rendezetten és bőségesen eljussanak mindenkihez.
Az ökológiai krízis vezetett ahhoz, hogy ezt a kötelességet kiterjesszük a következő nemzedék iránti felelősségvállalásra is. Isten nemcsak nekünk, hanem minden idők minden embere számára teremtette meg élettérként a világot. Ezért feltétlen kötelességünk a fenntartható fejlődés elvének követése, vagyis csak annyit szabad fogyasztanunk, amennyit létrehozunk. A nemzedékek közötti igazságosság a lelkiismeretére hallgató embert ugyanúgy kötelezi, mint a jelenkori embertársainkkal szembeni igazságosság. 
10. A fentiekből kitűnik, hogy az ökológiai, környezetvédelmi magatartás még nem eléggé hatol a dolgok mélyére. A természet nem csupán az emberiség "háza", környezete, hanem az Isten bölcsességének, szépségének és jóságának alkotása. Csak akkor lesz az embereknek a természettel való viszonya helyes, ha a teremtett világot szerető Isten viszonyát követi: Idézzük még egyszer a Bölcsesség Könyvének imáját: "Isten, te szereted mindazt, ami van, semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Hogy is létezhetne bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, amit nem hívtál volna? Kímélsz mindent, mivel a tiéd, Uram, s az életet szereted (az életnek vagy a barátja). Romolhatatlan Lelked ott van mindenben" (Bölcs 12, 24-27).
11. Ezért van a világnak abszolút jövője. Nem-csak az emberekre vár az eszkatologikus beteljesedés, hanem minden más teremtményre is (Iz 65, 17; 66,22; Róm 8,19-24; 11,36). Ennek mikéntjét nem tudjuk sem elképzelni, sem megfogalmazni. De, minthogy hisszük, hogy az Isten egyértelműen jó, remélhetjük, hogy az egész teremtett világ, emberek, növények, állatok és minden más, belefoglaltatnak abba a végső életharmóniába, amelyről Pál apostol mondja: "Isten lesz minden mindenben" (1Kor 15,26). Minthogy pedig "az Isten szeretet" (1Jn 4,8), ezért azt is remélhetjük, hogy a szeretet lesz minden mindenben.