Bihar 
- a víz-alakította sziklák csodái

Útleírásainkat rendszerint a hónapokhoz igazítjuk, hogy a tájak változatosságán kívül az évszakok adta változatos lehetőségeket is tükrözhessék az útibeszámolók. Az itt következő erdélyi útleírás esetében kivételt tettünk. Egy kalandos, nyári erdélyi túráról szólunk, a lenyűgöző Bihar-hegység sziklakatlanjaiba és jégbarlangjaihoz kalauzoljuk az olvasót.

Nagyváradtól a Déva felé vezető úton, majd Belényes után Vasaskőfalvának fordulva haladunk a Körösök felé igyekvő Köves-Körös partján. Itt látható az emberi arcot formáló Bulz-kő (Piatra Bulzului), alatta a kristálytiszta patak kiszélesedik, áttetsző, türkiz színű, jéghideg vizű öblöt alkot. Erdős szerpentinen visz fölfelé az út, egészen a Glavoi ("Havasfő") Erdészházig, a Vár-patak völgyébe. A patak mentén sátorozni lehet, a sátrak között lovak, tehenek, juhok legelnek.
Innen szép kirándulást tehetünk a Csodavárhoz. Elnevezését Czárán Gyulától kapta, aki az 1800-as évek végén romantikus elnevezéseket adott az addig még névtelen természeti alakzatoknak. A fák közül kiérve lenyűgöző látvány tárul elénk: a mélyben, az óriási szemközt magasodó sziklafalban a Csodavár-barlang kapuja, a Nagy Portálé. Ez itt az utunkba kerülő első dolina. A kapuhoz az időjárás viszontagságai által erősen megviselt ezernyi fémlépcsőn indulunk le a Vár-patak medrébe. A patak többé-kevésbé kiszáradt, így kisebb szobányi nagyságú kövek között küzdhetjük át magunkat a mederben a Portáléig. Furcsa belegondolni, hogy a két héttel előttünk itt járt csoport a mederben lezúgó másfél méteres víz miatt az oldalsó sziklafalon jutott csak le, s ott, mivel a víz útjukat állta, csak pillantásnyira láthatták mindazt, amit mi belülről csodálhatunk.
Az óriás sziklakapun át a barlangi Előcsarnokba jutunk. Egy itt eredő föld alatti vízfolyás ahogy előbukkant, rögtön el is tűnik egy oldalsó sziklanyílásban az ún. Alvilág felé. Amikor a Vár-patakban van víz, a Portálé alatt egyesül ezzel a vízfolyással, és együtt rohannak tovább. Egy leomló kőfolyáson araszolva kijutunk a Belső várudvarba, vagyis a második dolinába, amely nem más, mint egy 150 méter átmérőjű óriási, sziklafalakkal körülvett kerek katlan. A sziklafalak visszaverik a föld alatti patak zúgását.
800 méteres tengerszint feletti magasságban vagyunk, de az itteni mikroklímának köszönhetően olyan alpesi növényfajok élnek itt, amelyek általában csak 1500 méter fölött.
Egy peremen körbejárva jutunk a Külső várudvarba, vagyis a harmadik dolinába, melynek átmérője 200 méter, akárcsak az őt körülvevő sziklaszirtek magassága. Innen nyílik az Alvilág másik kapuja, egy 3 méter magas, 10 méter széles barlangkapu, melyben egy lejtőn ereszkedhetünk alá. Ahogy a sötétséghez hozzászokik a szemünk, már nemcsak halljuk, de látjuk is, hogy a Vár-patakkal egyesülő újabb karsztvizek ott kanyarogtak előttünk, föld alatti folyamként. Ha elindulnánk a partján fölfelé, kijuthatnánk az Előcsarnokba.
A felszínre kiérve egy meredek szerpentinen feljutunk a várudvarok falainak tetejére, ahonnan a fából ácsolt kilátókról a magasból is megtekinthetjük a gigászi méretű víznyelőket. Az egyik ilyen kilátón felfedezünk egy keresztes viperát, amely aztán eltűnik az áfonyabokrok között. Az áfonya kiváló csemege, de ehető a fenyőfák fanyar ízű friss hajtása is. Errefelé tömeges a vadmálna is. Az áfonyát erre kialakított fésűvel szedik le a helybéliek, így egykettőre megtelik a kosár. A málnásban és az áfonyásban jól tesszük, ha hangosan beszélünk egymáshoz, míg szedjük a gyümölcsöt, így biztosan elkerül bennünket az óvatos medve.
Kitérőt tehetünk a Ponor-forráshoz. A víz egy barlangból 3-4 méter széles folyamban, nagy kövek közül tör elő. A partján végigsétálva észrevehetjük, hogy lefelé haladva vize egyre fogy. Mikor a Ponor-rét lengefűvel és szőrfűvel borított dombjai között kanyarog, a kis patak már nem görget köveket, puha homokon csörgedezik. Gyors sodrású, széles patakból elhaló, másfél méter széles kis erecske lett. Felfedezhetjük azt is, hogy miért: sűrűn egymás után kicsiny, alig fél méter széles víznyelők szívják magukba a vizet, mígnem a rét közepén egy két méter átmérőjű kerek tóba érkezve végleg eltűnik a szemünk elől. A tavaszi hóolvadáskor a patak vize annyira felduzzad, hogy a tó beborítja a rétet, a dombok szigetként emelkednek ki belőle.

Másnapra tervezhetjük a Galbina-patak forrásvidékének bejárását. A Galbina név a szláv 'glubina', azaz szakadék szóból ered. A fenyvesben fölfelé indulva egy óriási zsombolyhoz jutunk, ez az Eszkimó-jégbarlang. A barlang egyik nyílása felülről ad betekintést a harminc méterrel alatta fekvő hideg birodalomba, a másikon a turistaút kitérőjeként lehet bejutni. Jól tesszük, ha magunkra öltjük összes meleg ruhánkat, és úgy ereszkedünk le a fából ácsolt jeges lépcsőn. A barlangban nyáron is láthatunk havat: ami ugyanis a télen beesik a felső nyíláson keresztül, nyár közepéig is megmarad. A hókupac mögött áll az Eszkimó felesége, aki - jégoszlop lévén - minden nyáron elolvad, így az Eszkimó minden évben újra nősülhet. Egy nagyobb, mélybe nyíló barlangjárat előtt a kürtőn át bejutó fényben ott áll maga az Eszkimó is, a jégtalajon állva a szikláig magasodik.
A Galbina-kő csúcsa 1234 magas, a csipkés mészkőgerincről csodás látvány nyílik Bihar hegyeire, a Galbina-patakra, valamint az alattunk fekvő, erdőktől körülvett flóra-rét tisztás-foltjaira. A rét vízszintesnek látszik innen, pedig szintkülönbsége kétszáz méter. A Galbina-kő bükköseinél kétszáz méterrel lejjebb fekvő, hűvösebb völgyeket fenyvesek borítják.
Az erdőn keresztül leereszkedünk a rétre, meredek lejtőjén megcsodálhatjuk gazdag növényvilágát: a kékeslilán virító havasi árvácskát, a margarétára hasonlító aranyvirágot, kosborokat, tárnicsot, sárga gyűszűvirágot, kardvirágot, a Jád-völgyére jellemző endemikus növényritkaságot, a Jósika-orgonát, és még sok egyebet. A pásztorok esztenáit és a szénatárolókat elhagyva az Alsó-flóra-réten fakadó EKE-forráshoz értünk, mely nevét az Erdélyi Kárpát Egyesületről kapta. Vizétől felfrissülve utunkat a Galbina-patak által kivájt mély szurdokvölgyben folytatjuk. A környező csúcsokról lefelé igyekvő patakok mind a Galbinába érkeznek, s egyesült vizük ott hömpölyög az óriás acsalapuk között, a szurdok alján.
Mire utunk átvezet bennünket egy hídon a patak fölött, a folyam már nem a mélyben, hanem a szemünk előtt tör át a nagy köveken. Kisvártatva eltűnik a part, s helyette sziklafal magasodik, amin drótsodronyba kapaszkodva, talpunkat a szikláknak feszítve jutunk tovább.
Az időközben szemünk elől eltűnt Galbina most az Eminenciás-vízesés formájában tör elő egy barlangból. Választhatunk, hogy a felszínen vagy a barlangban akarjuk-e tovább követni a patak útját. Mi a patak moraját visszhangzó sziklák alatt, meglehetősen síkos óriásköveken lépkedünk tovább. Mielőtt a nyílás egészen beszűkül, a Nagy Ablak barlangbejárón kimegyünk a felszínre.
A Galbina-kőköz szorosának oldalában fölfelé kapaszkodva látjuk meg a Bujdosó-esést, ahol a patak a sziklák alá bújik, hogy később majd a már említett Eminenciás-vízesésként bukkanjon újra a felszínre. Egyre magasabbra kapaszkodunk a Pokol tornácának nevezett ösvényen. Egy-egy sziklaerkélyről kitekintve megláthatjuk a Najád-vízesést, feljebb pedig a Tomboló-, a Ruzitska- és a Minerva-vízesést. A sziklák között zuhanó víz egymás után kerek, mély kádakat vájt magának, melyekben egy-egy tétova pillanatra megpihen.
Végül felérünk a Galbina-kitöréshez. Itt - 125 méterrel az Eminenciás-vízesés felett - az innen légvonalban két kilométetrre lévő Csodavárban eltűnő karsztvizek kerülnek felszínre egy hatméteres átmérőjű medencében, immár Galbina-patakként.
Felkereshetjük még a Tábor-hegyet is, ahol a csipkeköves gerincről tárul elénk a Galbina-kőköz látványa. A szinte függőlegesnek tűnő sziklafalakon zergék élnek. A sziklákon előszeretettel napoznak viperák is. Utunkat folytatva eljutunk a Porcika-zsombolyig. A 15 méter átmérőjű, 30 méter mély szikladolinából jégbarlang nyílik, amely azonban gyakorlatilag megközelíthetetlen. 
A Bihar-hegységben hat jégbarlang van, melyek közül a Scarisoara (Aranyosfői) tartalmazza a legnagyobb tömegű jeget (nagyobb, mint a szlovákiai Dobsinai). Ezek általában aknabarlangok, ahol a nehéz hideg levegő megreked, így a jég nem képes felolvadni.