Sándor Ildikó

Az iskola ötletét egy évvel korábban 10-12 éves gyerekek adták. Kiderült ugyanis, hogy majd mindannyiuk kedvenc olvasmánya a Harry Potter c. regény, s ők is szívesen járnának olyan "Varázslóiskolába", mint amilyenbe a főhős. A regényt elolvasva lassan kialakult bennem a kép, hogyan is szervezném meg ezt a "Varázslóiskolát".
Idén nyáron a tervet meg is valósítottuk kollégáimmal, a Marczibányi téri Művelődési központban, két egyhetes turnus keretében, mintegy hetven 9-14 éves gyerek részvételével.
Fontosnak éreztük, hogy a mi Varázslóiskolánk ne legyen epigon másolata a könyvbélinek. A közvetlen olvasmányélménytől megpróbáltuk kissé eltávolítani magunkat és a gyerekeket. Mindenki választhatott magának "varázslónevet", ám az nem származhatott a regényből. A tantárgyak közé a magunk ötleteit is beépítettük, tanítottunk titkosírást, és a tananyagba az angolszász hiedelemvilág mellé fölsorakoztattuk a magyar néphagyományok hiedelemlényeit, mágikus praktikáit is.

A Varázslóiskola tantárgyai:

Gyógynövénytan
Átváltoztatástan
Varázslástan
Legendás lények gondozása
Mágiatörténet I-II.
Sötét varázslatok kivédése
Jóslástan
Mugliismeret

Az órák viszonylag hosszúak voltak, így egy-egy témát elmélyülten tanulmányozhattunk. Az első és a második óra elméleti, a harmadik sportjáték volt. Az első tanóra előtt szántunk időt az összerázódásra és a ráhangolódásra. Ilyenkor olyan, drámapedagógiából ismert játékokat játszottunk, amelyekbe az egész iskola bekapcsolódhatott.
A tananyag összeállításakor megnéztük, hogy a regényben szereplő tantárgyakat milyen tartalommal tudnánk megtölteni, s lehetőséget láttunk sok olyan ismeret és készség tanítására, ami nem szerepel kellő súllyal a mai iskolákban. Olyan, a gyerekeket rendkívüli módon foglalkoztató kérdések kerültek előtérbe, mint az önismeret-emberismeret, a kommunikáció, a civilizáció és a természeti környezet viszonya és konfliktusai, a másság, az etika, a kulturális sokszínűség és a "mi" kultúránk.
"Jó iskolát" álmodtunk, amely a tanítókat is inspirálja, és a diákok is tevékenyen és szívesen vesznek részt a munkában. A Varázslóiskola mint keretjáték alkalmasnak bizonyult arra, hogy a tanulást vonzóvá tegye. Nagy hangsúlyt kaptak az életkori sajátosságok és a személyiségközpontúság. A 13-15 fős osztályok lehetővé tették, hogy a tanárok egyénileg is foglalkozzanak a diákokkal. Mivel az osztályok életkor szempontjából vegyes összetételűek voltak, erre nagy szükség is volt. Az ismeretek gyakorlati használhatósága is fontos volt számunkra. A gyógynövényeket kézbe vettük, megnéztük, megszagoltuk, elkészítésük módját és alkalmazhatóságukat is bemutattuk, főzetüket megkóstoltuk.
Olyan iskolát képzeltünk magunknak. Olyat, ahol kellő figyelem jut a személyes kapcsolatokra. Az ötnapos "tanév" első napján a legfontosabb feladat a közösség kialakítása volt. Alkalmat teremtettünk az ismerkedésre, a személyközi kapcsolatok kicsíráztatására. Kialakítottuk a Varázslóiskola közös nyelvét, megtárgyaltuk eredetünket, szimbólumainkat és szokásainkat, saját köszönést és belső használatú szavakat találtunk ki, lett mitológiánk, és lettek ahhoz tartozó rítusaink, tárgyaink.
A páros, kiscsoportos és nagyobb csoportos tevékenységi formákat fölváltva alkalmaztunk. A csoportokat a gyerekek szabadon alakították ki. Úgy fogalmaztuk meg a feladatokat, hogy életkor, nemek, tudás és képességek szempontjából is minél vegyesebb csoport kialakítására ösztönözzük a résztvevőket. Mire az utolsó napon elkövetkezett a vizsga, amelyen háromfős csoportoknak kellett részt venni, a gyerekek már tudták, hogy az a csoport lesz igazán eredményes, amelyikben lány és fiú is van, van kisebb és nagyobb is. A vizsga mottója ez volt: "Egyről a kettőre csak hárman jutunk!"
Diákjaink többsége kiskamasz - kamasz, tehát ébren tartottuk a versengés szellemét, ugyanakkor ügyeltünk e versengés tisztaságára, és arra, hogy soha ne csapjon át mindenáron győzni akarásba. Az osztályok vetélkedését ellenpontozta a napot záró testmozgás. Itt mindennap két csapat állt föl, s mindkét csapatba föltétlenül kerültek mindhárom osztályból. A regénybeli "kviddics"* gyanánt mi a méta játékot tanítottuk meg a gyerekeknek. A méta mint pontszerző csapatjáték arra ösztönözheti a játszókat, hogy vállvetve küzdjenek.

Hogy kerek legyen a világ

A modern iskola egyik legnagyobb problémája, hogy az ismeretek a diákok fejében nem kapcsolódnak össze, a tantárgyak közti összefüggések feltáratlanul maradnak. Gondoljunk csak azokra a történelem vagy irodalom felvételiken elszenvedett kudarcokra, amikor a jelöltek nem tudják összepárosítani az azonos korhoz tartozó történelmi eseményeket, személyeket és műalkotásokat.
Ismerünk olyan iskolákat, ahol tantárgyak helyett műveltségi területeket, komplex blokkokat tanítanak, ám a legtöbb iskolában a válságra az ismeretek mennyiségi halmozásával válaszolnak. A Varázslóiskolában külön figyelmet fordítottunk az egyes tantárgyak érintkezési felületeire, rendszeresek voltak a kölcsönös oda-vissza utalások (hiszen tudtuk, mi hangzott el a másik órán). Az elvégzett munkát naponként egyeztette a "tantestület", prof Ábé, Cickafark tanárnő, Missz Mintataurusz, Berkenye tanárnő és Oidár tanár úr.** A teljesség jegyében a tanításban a tárgyi ismeretek, a művészeti elemek és a mozgás között igyekeztünk egyensúlyt tartani.

"Házi feladat nincs, de..."

A felkészülés időszakában rengeteg feladatot gyűjtöttünk össze: logikai feladványokat, műveltségi kérdéseket és önálló gyűjtőmunkára épülő feladatokat. Sosem adtunk kötelezően megoldandó házi feladatot, de rendszeresen fölvetettünk olyan kérdéseket, amelyek az órán elhangzottak továbbgondolására adtak alkalmat. Ki lehetett találni egyéni bájitalokat, el is lehetett készíteni őket, a mitológiai lényekről szerzett ismereteket korlátlanul lehetett bővíteni otthon, és titkosírással írt szövegek megfejtésére is volt mód.
A feladatok némelyikét az iskola napilapjában, a Reggeli Prófétában közöltük. A diákok érdeklődésüknek megfelelően kérhettek egyéni feladványokat is. A személyesen, borítékban átadott feladatok egyediek voltak - ezt a címzettek is jól tudták. Mindegyikre kaptunk választ.
Sokan késő délutánig folytatták a munkát, búvárkodtak, adatokat gyűjtöttek, kísérleteztek, fejtörőket, logikai feladványokat oldottak meg, és a Reggeli Prófétába írtak cikkeket. Több szülő elbeszéléséből tudjuk, hogy - különösen testvérek esetében - szinte egész héten át odahaza is folytatták a "varázslóiskolát". Reggelenként alig győztük összegyűjteni, és természetesen mihamarabb kijavítani az otthon készült munkákat. Akik nem végeztek otthoni feladatot, azoknak jeleztük nemtetszésünket, de arra, hogy ebben a kérdésben továbblépjünk, az egy hét kevésnek bizonyult. Hosszabb pedagógiai folyamatban a diákokhoz közel álló érdeklődési területek föltérképezésével, a "lustaság", "érdektelenség" okainak megkeresésével léptünk volna tovább.
Három drámapedagógus is tanított a Varázslóiskolában, így a "drámás" módszerek áthatottak mindent. Látásunkat, hallásunkat, ízlelésünket, tapintásunkat a tanulás szolgálatába állítottuk. Tanulóink meglévő ismereteiből indultunk ki minden új anyag földolgozásánál: kérdések, asszociációs és szituációs játékok segítségével építkeztünk, a tanár csak annyit mondott el, amennyit föltétlenül el kellett mondania: inkább rávezettünk, mint oktattunk. Ismereteinket a gyakorlatban is kipróbáltuk. Például azt, hogyan olvasható el a láthatatlan tintával írott levél, vagy hogy milyen a böffentő bájital hatása?

Kis létszám, szabadon választott tananyag, rövid idő: ilyen föltételek mellett könnyű kísérletezni - mondhatja bárki. Nem gondolom, hogy mindaz, amit kipróbáltunk, mindenütt alkalmazható volna. Azt sem gondolom, hogy általában így kellene működnie egy iskolának. Mindössze egy óvatos kezdeményező lépést kívántunk tenni. Nemcsak fölvetni javaslatainkat, hanem a gyakorlatban is kipróbálni azokat.
Nyári diákjaink többségével megmaradt a kapcsolatunk. Kérésükre ugyanis havi rendszerességgel délutáni foglalkozásokat tartunk. Jövő nyáron pedig, szintén az ő kérésükre, már két évfolyammal fog működni a Varázslóiskola.
 

*Kviddics
"Ez itt az aranycsikesz. Nagyon nehéz elkapni, mert igen fürge. A fogónak az a feladata, hogy megszerezze. Ide-oda kell röpködnöd a hajtók, terelők, a gurkók és a kvaff között, hogy megelőzd az ellenfél fogóját..." (J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve)
(Ja, bocsánat, ettől sem lett érthetőbb...) (A szerk.)

**Azaz: Körömi Gábor, Sándor Ildikó, Sós Mari, Pilinger Zsuzsa, Sallai Ferenc

Akik ide jöttek, mert érdekelte őket, hogy milyen lehet egy könyvből született tábor, azok elégedettek lehetnek, mert mindenkinek van itt tetsző dolog: lehet kviddicsezni, lehet menni párbajszakkörre, a Varázsboltban lehet varázspálcát venni, lehet bájital- hozzávalókat venni, lehet talárt kölcsönözni és még sok minden mást is. Aki itt jár, állíthatja, hogy ez az egyik legjobb tábor Budapesten!

Agrippa

A Javas Ház története:
A Javas Ház úgy alakult, hogy három varázsló beszélgetett. Garaboncnak, Táltosnak és Javasnak hívták őket. Egyszer csak egy bagoly leejtett egy virágot, amire Javas azt mondta, hogy a bölcsesség virága, és az a legnagyobb varázsló, akinek a birtokában van. Ezért alapítottak egy iskolát, és minden évben versenyzett a három ház a virágért. Azóta a virág, a tenyér és a bagoly a Javas Ház jelképe.

Impraktusz

Ha lenne varázspálcám...
Először is teremtenék egy eredeti Roxfortot.* Ha a mugli** tanításnak nyáron vége lenne, a szünidőben ide járnék. Szebb és boldogabb világot teremtenék magam köré. Mindenki jókedvű lenne és nem lennének éhezők. Nem kéne a gyerekeknek a buta mugli iskolákban ennyi butaságot megtanulniuk. A szülők többet lennének a gyerekekkel.

Berti

* A regényben a varázslóképző iskola neve.
** Nem varázsló ill. boszorkány, hanem hétköznapi ember

A pályázat kapcsán célunk olyan iskolai programok támogatása, amelynek során a tanulók minél szélesebb közreműködésével, együttműködésével sikerül az iskola külső vagy belső környezetét jobbá, harmonikusabbá, "környezet-barátságosabbá" tenni, vagy valamely iskolai környezeti problémát orvosolni. Pályázni lehet max. 3 oldal terjedelmű pályamunkákkal, amelyben (tanári vezetéssel és az igazgató által jóváhagyva) a gyerekek leírják, milyen módon szeretnék átalakítani az iskola külső-belső környezetét. Előnyt élveznek azok a pályamunkák, amelyek mellékletként rajzzal, papírmodellről készült fotóval stb. illusztrálják elképzeléseiket.

Első helyezett: 100 000 Ft
Második helyezett: 80 000 Ft
Harmadik helyezett: 70 000 Ft

A pályázat beadási határideje: 2001. dec. 28.

A pályázat a következő címre küldhető postai úton vagy e-mailen:
Kittenberger Alapítvány * 1023 Budapest, Lukács u. 1.
Tel: 438-0814, tel./fax: 335-0338 * e-mail: kittenberger@axelero.hu

A pályázatokat 3 példányban kérjük beküldeni!
További információ: Velkei Bea, a fenti telefonszámokon.

F E L H Í V Á S

A "Tündérlajstrom" összeállítására
Gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak,
iskolai és más csoportoknak

A források vize, a sziklák orma, hasadéka, fák odva, gyökere, barlangok ürege, rengeteg erdők rejteke nem is olyan régen még képzeletbeli lények otthona volt. Talán még ma is sok él közülük, a köztudatban, emlékezetben. Védelemre méltók a természetes tájjal együtt élő képzeletbeli lények is. Szeretnénk, ha nem felejtődnének el örökre!
A Cédrus, az Erdei Iskola Egyesület és a Zöld Szív tündéróvó társakat keres. Terveink szerint hamarosan kiadványt jelentetnénk meg az e felhívás nyomán született anyagokból.

A kutatómunka a következő témákat ölelje fel:
* Annak a tájnak, tájrészletnek, tereptárgynak (dűlő, hegy, orom, szikla, forrás, mocsár, láp, sziget, ismeretes fa stb.) a megnevezése - azonosításra alkalmas helymeghatározással -, amelyhez a hiedelemlény személye szorosan kötődik.
* A hiedelemlény leírása (milyen külső, belső tulajdonságokkal ruházták fel, ártónak vagy segítő szándékúnak tartották-e). A lény viszonya az otthonául szolgáló környezethez.
* Ha van mód arra, hogy az adatközlő a leírását rajzban, rajzos vázlaton is megerősítse, akkor kérjük e dokumentumokat is.
* A hiedelemlény személyéhez kötődő cselekedetek, történetek, babonák, varázslások, szertartások, szokások. Az emberek és a lény kapcsolata, találkozása.
* Annak a tájnak, tájelemnek a bemutatása, leírása, amelyhez a lény kötődik. 
* A táj leírásához mellékelhetnek fényképeket, térképet is.

Egy-egy közösség kollektív emlékezetének szellemi néprajzi alkotásaira vagyunk kíváncsiak, s nem egyes emberek képzelőerejére. Fontos tehát, hogy az adatközlő személy által elmondottakat a gyűjtők törekedjenek mások által is megerősíttetni. Ha különbözőképpen is elbeszélik azt, akkor jegyezzék a változatokat is!

A beküldött anyagon tüntessék fel:
A beküldő neve, elérhetőségi adatai (cím, telefon, villámposta); az adatközlő neve, címe, életkora; A beszámolót hitelesítő személyek adatai. (Jelezzék, hogy a fenti adatok közül melyek nem hozhatók nyilvánosságra!)

Kérjük, aki kedvet érez a gyűjtéshez, jelentkezzen a szerkesztőségben, hogy segíthessük a munkáját!
Bővebb, kedvcsináló írás olvasható Lehoczky Jánostól a Cédrus októberi számában.

"Milyen legyen a nevelő? Áradjon belőle titokzatos áram módján az őszinteség és a szabadság, tudjon egyformán adni és elfogadni." 

(Karácsony Sándor)

A kisiskolában a nap kacagó bújócskázással kezdődik, beszélgető körrel folytatódik, tanulás közben időnként népdalok csendülnek fel, és a gyerekcsapat kisereglik a határba. Délután a búbos kemencés parasztházban lekvárt főznek a gyerekek, a tanítónő a helyi egyesület összejövetelére siet, hangversenyt és akkumulátor-gyűjtést szervez, este pedig néhány barát tér be be egy kis eszmecserére. Ez Saly Erika dévaványai tanítónő egy napja. Sokan csodabogárnak tartják.

Szerencsés találkozások

Szerencsés vagyok, mert jó családba születtem: együtt éltünk a nagyszülőkkel, fáradhatatlan nagymamánk mindig mondogatta: amíg dolgunk van a világon, nem halhatunk meg. Házunk mindig nyitva állt, nem volt gond, ha öttel többen ülünk az asztalnál, vagy ha tíz embernek kell szállást adni. Szüleimmel és két öcsémmel sokat kirándultunk, sátoroztunk az ország minden szegletében. A természet szeretete és a sok élmény belém ivódott, a tanítás során a gyerekekben viszontlátom egykori önmagam...
Hiszek a szeretet és az őszinteség erejében, abban, hogy nyitott lélekkel kell egymás felé fordulnunk. Kivételes magyartanárom cseresznyefa alatt tartott órákat, középiskolai biológiatanár osztályfőnököm terepgyakorlatokra vitt bennünket. Az esztergomi tanítóképzőben csoportvezetőm nyitott volt az alternatív módszerek iránt, és a 
'80-as évek közepén elvitt bennünket Winkler Mártához, a magyar pedagógiatörténet legendás személyiségéhez, aki szabad gondolkodásával nagy hatással volt rám. Nála nincs csengetés, nem követel néma csendet diákjaitól. Nagyon fontosnak tartja a játékot, az élményközpontú tanulást és a mozgáskoordinációs fejlesztést. Főiskolai gyakorlatomat nála töltöttem, a mai napig segítjük egymást.
Népművelés szakkollégistaként Gödöllőn, az akkor országos hírű művelődési központban lestem el a szervezés fortélyait; Bálványos Huba a művészetek felé terelt, egy pályázaton nyert soproni táborozáson pedig máig tartó áldásos kapcsolat indult dr. Victor Andrással, a magyar környezeti nevelés egyik atyjával. A soproni erdészhallgatókkal évekig Süni-táborokat tartottunk, ami nagyon jó alapozás volt a későbbiekre.
Akkoriban vetődött fel a gyűrűfűi ökofalu gondolata, hogy milyen jó lenne egy helyen élni a hasonló gondolkodású emberekkel. Elképzeltem, hogy a határban sétálgatva, porba rajzolt betűkkel tanítom meg a gyerekeket írni-olvasni. Évekig telekrészem is volt, de itthon már vártak a saját kis elsőseim.

Érdekessé varázsolt napok

Visszatértem hát Dévaványára, ebbe a kilencezer lakosú alföldi kisvárosba, ahol születtem. Kezdettől fogva tudtam, mit akarok csinálni. Mindig éreztem, hogy nem jó "kockásítani" a gyerekeket, jobb, ha mindenki gömbölyű marad. Addig nem nyugszom, amíg meg nem találom az utat a gyerekeimhez, meg nem tudom, hogy kiben mi a jó. Sokat beszélgetünk az iskolában vagy hazafelé tartva, de a hétfő reggel is mindig beszélgető körrel indul.
Meglegyenek a mindennapi örömeink - ez a mottóm, vagyis mindennap csináljunk közösen valami olyat, amire a gyerekek azt mondják, hű de jó volt! Igyekszem érdekessé varázsolni a napjukat. A felszíni formákat például télen hóból alkottuk meg, csúszkálás közben megtanultuk a történést jelentő igéket, s idéztük közösen olvasott regényünket: "Győzd le magad, mint Lószerafin!" Egy másik nap piacra mentünk, ami a kicsiknek nagyon izgalmas. Csoportokban kóborolhattak, felírták, milyen áru kapható, és közben nem is vették észre, hogy főneveket "vásároltak". Rengeteget verselünk, énekelünk, és mindennap újabb olvasnivalót ajánlunk egymásnak. Izgalmasan éljük az életünket, egyfolytában "rosszalkodunk". Esténként jó visszaemlékezni a nap örömeire, ezeket olykor naplóban is megörökítem.
Amikor a Tücskök ötödik osztályba kerültek, átadtam a gyerekekhez való kulcsot kollégáimnak, hogy jól muzsikáljanak együtt. Jó visszajelzéseket kaptam: "Ezek a gyerekek gondolkodnak!" Posztert készítenek, előadást tartanak, pályázatot írnak, kreatívak, nyitottak, érdeklődők. Én egyszerűen csak hagytam, hadd növekedjék a bennük lévő tudásszomj és kíváncsiság. Hiszem, hogy ez a tanítók legfontosabb feladata. Nem kell semmilyen különös látványosság, természetesen kell élni mindennapjainkat a gyerekekkel. Elsőtől negyedikig tanítom őket, de aztán is "megtartom" őket addig, amíg igénylik. Egykori első osztályom, a Bergengócok már főiskolások, és óriási öröm, hogy látom bennük mindazokat az értékeket kiteljesedni, melyeket igyekeztem beléjük plántálni. Ma is gyakran találkozunk, beszélgetünk, társaimmá lettek.

Manófalvi álmok

Iskolai napjaink főként az évszakok és az ünnepkörök köré épülnek, megvannak az órakeretek, de szerintem az órarendet nem kell feltétlenül tartani. Ez alsóban egyszerűbb, hiszen a tananyag egységes, minden mindennel összefügg, könnyen átcsoportosítom az órákat, és témanapokat, témaheteket csinálok. Ilyen komplex program például, amikor Manófalván, a búboskemencés, vályogtéglás, kertes, gyümölcsfás parasztházunkban kenyeret, kukoricamálét sütünk, lekvárt főzünk, szüretelünk, hiszen a cipókészítéskor méricskélünk, kézműveskedünk, egyben jó ujjtorna, a máléhoz recepteket gyűjtünk, olvasunk, a szüret kész technikaóra, közben pedig jót énekelünk, és minden tevékenységről pontosan tudom, mit fejlesztek vele.
Manófalva a nagy álom megvalósulását jelentette. Addig is sok órát kivittem a szabadba, a közeli határba, de nagyon vágytam egy házra, ahová bármikor kimehetünk, nincs csengetés, nem kell összepakolni és rohanni. A szülőkkel nagyon jó a kapcsolatom, ők találtak rá a parasztházra, ami tíz percre van az iskolától, és tényleg olyan mesebeli, amilyennek megálmodtam. Csak a pénz hiányzott hozzá, háromszázezer forint. Szerencsére beindult a családi összefogás, és tíz-húszezer forintonként összeadták a vételár felét, a maradék százötvenezer forintért pedig - életemben először - az önkormányzathoz fordultam. Értékelték a célt, a működő gyerekházat, és kamatmentes kölcsönt kaptam, cserébe tízévi "helyben maradást" kellett aláírnom.
Akkori osztályom, a Manók találták ki a házikó nevét, szüleimmel pedig rendbe hoztuk a portát, és ma él a ház: mézeskalácsot sütünk, kézműveskedünk, komposztálunk, válogatjuk, külön gyűjtjük a hulladékot és táborozunk. Felejthetetlen élmény a kicsiknek a nomád élet, a sátorozás, az önálló mosogatás, a "nagy" Tücskök segítségével az esti vízmelegítéses, kiskádas fürdőzés, a séta a csillagos ég alatt...

Végre társakkal

A kollégák sokáig csak annyit láttak a munkámból, hogy nálam ugyan mosolygósak, kreatívak a gyerekek, de egyben beszédesek, izgő-mozgók, "fegyelmezetlenek" is. Hogy bírod? - kérdezték. - Csak mosolyogsz, aztán megoldod a helyzetet... Idővel közülük is néhányan változtattak fegyelmezési módszereiken, bár hozzá kell tennem, nekem valószínűleg magasabban van az ingerküszöböm. A szülők előszeretettel íratják hozzám a problémás, hiperaktív, diszlexiás gyerekeket is, én pedig örömmel látom őket, hiszen a világ is sokszínű, miért kéne éppen az iskola mini társadalmából kirekeszteni őket?
Néhány éve lehetővé vált, hogy különböző újításokat vezessünk be. Az elmúlt évek alatt bebizonyosodott, hogy működik a módszer, ahogy tanítok. A gyerekek és szülők visszajelzését mindig kérem, hogy megerősítsenek hitemben, illetve hogy jobban tehessem a dolgom.
Számtalan továbbképzésre jelentkeztem, kéthetente feljártam Pestre, a Rogers-iskola műhelyébe, ahol együtt gondolkodhattam hasonszőrű kollégáimmal a gyerekekről, a tanításról, a jó iskoláról. Svájcban - fél év fizetés nélküli szabadságot kivéve - sorra jártam az iskolákat, megismerkedtem a Montessori-pedagógiával, a Waldorf-módszerrel, közben a megélhetésért gyerekekre vigyáztam. Az élményeimről szívesen meséltem, és úgy tűnik, mára beérett a dolog. Mindig óriási volt bennem a vágy, hogy saját iskolám legyen, és most - ajándék az élettől - olyan kollégákkal dolgozhatom, akik értenek engem.
Az igazi változást az új igazgató személye hozta meg. Miután meghívtam őt is egy környezeti nevelési továbbképzésre, álmom zöld utat kapott: tavaly környezeti nevelési telephellyé, Zöldszíves iskolává alakult az iskolánk, ezzel mintegy befogadta a korábban csak kis szigetként működő Manófalva értékeit. Most lehetőséget kaptam arra, hogy elképzeléseimet az iskolánkban is kipróbálhassam, társakkal. A gyerekek tervezték meg az udvart a hal alakú virágoskerttel, a kerti tóval, a fákkal, a madáretetővel, a komposztálóval. A szülőkkel, nagyszülőkkel együtt mindent a saját két kezünkkel hoztunk létre, s nagy örömünket leltük a közös munkában.

Ösztörű-kiállítás és Zöld Szív

A szülőkkel együtt amúgy is sok jelentős dolgot álmodtunk meg, hoztunk létre. Megalakítottuk 1994-ben a Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet, melynek céljait úgy határoztuk meg, hogy bármilyen kis önálló csoport tudjon dolgozni a szárnyai alatt. Az egyesületet és programjait az önkormányzat is támogatja.
A DÉKE munkájának egyik fő szála a kultúra és a hagyományok ápolása. Komolyzenei hangversenyeket tartunk a református templomban - ilyen azelőtt nem volt a városban -, helytörténeti füzetet adunk ki, előadásokat, tárlatokat szervezünk, mint legutóbb az országban egyedülálló ösztörű-kiállítást, mely a környékre jellemző, ma már csak itt-ott mutatóba látható kovácsolt vas házoromdíszeket mutatta be. 
A DÉKE tevékenységének másik fő szála a környezeti nevelés. A helyi Zöldszíves csoport már az egyesület megalakulása előtt is működött, a Zöld Szív Országos Ifjúsági Természetvédő Mozgalom pályázatain szép eredményeket értünk el. Lakóhelyünkön savas esőt, levegőszennyezettséget, vízminőséget mérünk, gólyafészkeket figyelünk, fákat fogadunk örökbe és rengeteget kirándulunk, táborozunk. Nemrégiben a gyerekek saját "akcióban" a település egyik legöregebb tölgyének törzséből százkilencvennégy szöget és rajzszöget húzkodtak ki, melyek embermagasságig lyuggatták a fa testét. Az ott talált hirdetéseket áthelyezték a túloldali kerítés deszkájára és a villanypóznára, valamint egy kézenfekvő megoldással álltak elő. A helyi lapban is közzétették: "Lakótársaink! Minden rajzszög egy-egy seb a fán. Készítsünk hirdetőtáblákat, hogy megóvjuk a fákat!"
A szülők Környezeti Nevelési Munkacsoportba tömörültek, melynek programja igen szerteágazó. Érdekes volt a használt holmik cseréje, a zöldköznapi praktikák tanítása, hasznos az akkumulátorgyűjtés, a virágosítási, utcaszépítési akció, a köztéri kuka-pályázat, melynek során a lakosok által tervezett szemeteseket elkészíttettük és kihelyeztük.
Az Emberi kapcsolatok tréningek szervezését nagyon fontosnak tartom, hiszen kapcsolatainkon múlik minden. Városunkban is nagyon sok értékes, jó ember él. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület munkáját is igyekszem segíteni, most éppen a Nagyszülők környezeti nevelése című továbbképzés programján dolgozom. 
Ha egy napomat elmesélem, az egy egész hétnek tűnik. Tanulok folyamatosan, minden érdekel. Alázattal, csendesen teszem a dolgom. Azt vallom, hogy semmit sem érdemes erőszakosan elérni, szelíden, egyszerűen, természetesen kell élni az életünket.
Most van egy nagy szomorúságom. A nemrégiben épült gyönyörű, de nem teljesen kihasznált középiskolát össze akarják vonni a sok kis telepen működő általános iskolával. Féltjük az arculatunkat, nehogy a gazdaságosság oltárán elvesszenek az értékeink.

Lejegyezte: Benedek Ágnes