Pimmer Izabella
Retyezát
a
gleccserek földje
"Ahogy a hegyek nőnek,
Úgy törpülnek a fák.
Nagy szálfa-gőgöt nem
tűr
A magasság
A törpefenyő fája
Alázat fája itt.
Nem hívja ki öntelten,
Mindig viharközelben
-
A menny villámait."
(Reményik
Sándor: Törpefenyő)
|
A Retyezát-hegység 800 km2-es
területe a Déli-Kárpátok, más néven az Erdélyi-havasok legnyugatibb csoportjához
tartozik, a Szörényi-havasok északkeleti hegytömegét alkotja. A hegység
magvát egy északkelet-délnyugat irányban húzódó H betűt formázó gerincpár
képezi, melyről óriási, égbe szökő hegyormok magasodnak. A Retyezát e gleccserek-alakította
vidékét évente kb. nyolc-tízezer turista keresi fel.
Nucsoara nevű kis településtől,
a "civilizált világot" elhagyva, autóval indultunk a 1000 m magasságban
fekvő Cârnic Menedékházig, ahol őrzési díj fejében letehettük a gépkocsit.
Innen gyalogszerrel indultunk tovább. Ruháinkat és az élelmiszert a hátunkon
cipelve bevettük magunkat a hegyek közé. Lenyűgözött a látvány, fényképezni
szerettem volna, de vezetőnk megállított, mondván, a filmet tartalékoljam
az igazi látnivalóra.
Nemsokára elértük a Retyezát
Nemzeti Park hat fogadókapuja közül az egyiket. Itt lehetett megváltani
az egy hétre szóló belépőjegyet, és további információhoz jutni.
A kaputól az út még másfél-két
óra volt fölfelé, gyalog a Nucsoara-patak völgyében. Ez volt az első találkozás
az elemek erejével. A patak a medre szélességét csak harmadrészt töltötte
ki, a víz erejének csak gigászi méretű nyomai látszottak: elsodort, tíz-tizenöt
méter hosszú, vastag törzsű fenyőfák, háromméteres sziklagörgetegek, és
beomlott útszakaszok, melyeken felfelé igyekeztünk.
A lombhullató erdőket itt már
felváltották a bükkel elegyes luc- és jegenyefenyvesek. A meredek, köves
hegyoldalban lovak patanyomain lépkedtünk. Mivel a fenyvesekkel övezett
völgyben fekvő - hegyi falura emlékeztető - Pietrele Menedékház-együttes
gépkocsival nem megközelíthető, málházott lovakkal hordják fel az élelmiszert
és az egyéb szükséges dolgokat.
A nemzeti park igazgatónője
szerint a Retyezát előnye megközelíthetetlensége, hiszen így az emberek
valóban csakis a legszükségesebb dolgokat hozzák be a park területére.
Ennek ellenére az épületcsoportban azt hallottam, hogy a szállás azért
drágább, mint máshol, mert sokba kerül a szemét elszállítása. Az idén (nevelő
célzattal) bevezették azt a szabályt, hogy a szemetet a turistáknak le
is kell vinniük magukkal (a belépőjegyen erre fel is hívják a figyelmet).
A menedékház-együttes fő épületénél megtaláltuk Alexandru Borza szobrát.
A park 1630 hektáros magterülete
a tudományos kutatások részére fenntartott, szigorúan zárt terület, mely
csakis a Román Tudományos Akadémia engedélyével látogatható. A nemzeti
park egyéb területei azonban némi pénzért szabadon látogathatók.
A Pietrele épületcsoportja tulajdonképpen
a nemzeti park határán húzódik, ahonnan már rálátni a hegyvonulatok jellegzetes
H betűjének egyik szárára. Szálláshelyünk ablakából csodás látvány tárult
elénk a - hol élesen kirajzolódó, hol pedig, felhőkbe burkolózó - Lolaia-gerincre,
mely a Retyezát-csúcsra vezet.
A menedékháztól lucfenyvesben
vezetett utunk a Pietrele-patak völgyében. Noha száraz idő volt, a kőrengeteggel
borított erdőaljban újabb és újabb vízfolyásokon lépkedtünk át. Gyakori
erre a siketfajd, melynek kedvenc tápláléka az áfonyabogyó. A 167 itt élő
madárfaj közül 60 itt is költ, mint például az énekes rigó, az erdei pinty,
a fekete- vagy a fehérhátú harkály. De élnek itt nagy ragadozók is, mint
a 20-60 km2-es territóriumot tartó hiúz, a bogyókat, gyümölcsöket kedvelő
barnamedve, valamint a falkában vadászó farkas.
A Gentiana Menedékházba (1670
m) betérve finom, fenyőrügyből készült teával kínált minket a házigazda,
s a házat elhagyva már alhavasi jellegű tájon, a rugalmas ágú és szinte
összefüggő állományt alkotó törpefenyők közt vezetett utunk. Vezetőnk felhívta
figyelmünket a havasi cirbolyafenyőre, mely őshonos reliktumfaj a Kárpátokban,
és a törpefenyvesekben kisebb foltokat alkotva, árnyékot és táplálékot
biztosít a madarak számára.
Ahogy lassan közeledtünk a sziklás
és kopár hegycsúcsok felé, már kezdtünk aggódni a völgybe bekúszó és hasukkal
a csúcsokat súroló sötét felhők miatt.
Az ösvényen folyamatosan emelkedve
tehénbőgésre figyeltünk fel, a völgy túloldalán tizenegynéhány tehén haladt
a fentebbi legelő felé, szépen libasorban a szűk, köves ösvényen. A pásztor
- az időjárásról kérdezvén -, csak mosolygott, és elmondta, hogy ne aggódjunk,
mert akkora a szél, hogy nem engedi leesni majd az esőt. A havasi legelők
ma is a közeli falvak tulajdonában vannak, és azokat bérbe adják legeltetésre.
A nemzeti parknak sajnos nincs lehetősége kárpótlást ajánlani ezekért a
földekért, viszont sikerült elérniük, hogy csak a helyieknek adnak bérbe
legelőt, így folyamatosan csökken a juhlegeltetés.
A törpefenyő övet elhagyva,
kőfolyammal betakart vízmosásokkal átszelt, kisebb havasi legelőre értünk.
Itt magasodott fölénk a Tamás bátya kunyhójának nevezett, négy méter átmérőjű
gránit sziklatömb, amely alatt a jelek szerint rendszeresen pásztorok tanyáznak.
Nyáron az ilyen alpesi rétekre
és meredek sziklagyepekre jár legelni a zerge. Az elképesztően ügyes állatok
néha szinte a nehézségi erőt megcáfolva szökellnek a köves hegyoldalakon.
A rövid füvű legelők másik érdekes állata a kolóniákban élő, téli álmot
alvó mormota. Mivel az idősebb állatok harapással védelmezik magukat a
ragadozók ellen, igazi ellenségük errefelé csak a sziklás területeken fészkelő
szirti sas. Nagyon figyelnünk kellett, hova lépünk, hiszen a napos, köves
oldalakon gyakori a keresztes vipera, mely főként kisemlősökkel táplálkozik
ugyan, de marása veszélyes!
Feljebb haladva már egyre több
sziklagörgetegen és kőfolyamon vezetett át utunk, és előttünk magasodott
a hegység legmagasabb csúcsa, a Peleaga (2509 m), valamint a Bucura (2433
m). Itt megjelentek már az Eurázsiai magashegységekben elterjedt hangarózsák,
azaz rododendronok, melyek néhol egész hegyoldalrészeket beborítanak. A
Retyezátban egyébként 1186 növényfajt számláltak. Látható itt havasi éger,
a ritka fajok közül alpesi lapos korpafű és havasi szegfű. A terület jellegzetes
növényei a retyezáti imola, a pusztai csenkesz retyezáti változata. Hatvankét
endemikus faj él itt, mint például a retyezáti szeder vagy a retyezáti
lóhere.
A Déli-Kárpátok glaciális domborzata
a Retyezátban a legnagyobb kiterjedésű. - Lenyűgöző látványt nyújtottak
a jég alakította granodiorit- csúcsok!
Aztán megpillantottuk a Pietrele
gleccsertavacskát. A Retyezát-hegységben ötvennyolc állandó és kb. negyven
időszakos tengerszem található, melyek a jég által kivájt felszíni teknőben,
vagy a gleccserek felhalmozó tevékenysége során létrejött morénagátak mögött
alakultak ki. Télen ezek a - gyakran pisztránggal teli - tavak 50-70 cm
mélyen is befagynak, és vastag hóréteg fedi őket. A Pietrele-tó 1990 m-en
fekszik, és nem tartozik a legnagyobbak közé.
Vezetőnk útközben kisebb-nagyobb
kőkupacokra hívta fel figyelmünket: hajdanán a vadászok, túrázók kőkupacokkal
jelölték az ösvényeket, és minden arra járó hozzátett egy-egy követ a kupachoz,
így az mindig mutatta a helyes utat, csak nyitott szemmel kellett járni
a kőtenger közepén.
A Peleaga és a Bucura közti
gerincre egy július végére sem olvadó nagyobb hófolt mellett kapaszkodtunk
fel, amelynek jelenléte nem is olyan meglepő, ha tudjuk, hogy az évi átlaghőmérséklet
2-6 C fok között van, és évente 260 körül van a fagyos napok száma. A hegyoldalról
kilátás nyílt a hegység névadó csúcsára, a Retyezátra (2482 m), amelynek
neve - különös alakjára utalva - levágott, elfűrészelt csúcsot jelent.
A gerincen legalább 100 km/óra sebességű szél fogadott minket. Kárpótolt
azonban minket a látvány: a Retyezát legnagyobb tengerszeme, a 8,8 hektáros,
15 m mély Bucura-tó. A tó gleccservájta völgye szinte eltűnik a mélyben,
jelezve a Retyezát hajdani leghosszabb jégárját, mely 1400-1300 m-es szintig
is lenyúlt. A völgy mögött magasló hegyek vonalán húzódott a régi, vagy
ahogy Erdélyben mondják, az Ezeréves határ.
Ekkor azonban a pásztor jóslata
ellenére megindult az égi áldás. Nem is csoda, hisz errefelé átlagosan
minden második nap esik. Szerencsénk, hogy nem hózáport vagy havas esőt
kaptunk, ami a nyár közepén is előfordul. Az eső terveinket is elsöpörte,
indulnunk kellett hát vissza a szállásra. Lefelé haladva egyre szaporodtak
a szétterülő erek, patakok. A sok víz úgy rohant lefelé, mintha a hajdani
gleccserek nyomába akarna lépni.
|
Elérhetőség:
Retyezát Nemzeti Park Igazgatóság
(Administratia Parcului
National Retezat)
Str. Mihai Viteazul nr.
10
Deva, 2700, Judetul Hunedoara
Tel.: 0040-54-225199, 224649,
219746
Fax: 0040-54-224599
e-mail: erikas@mail.recep.ro
Fogadókapuk: Carnic,
Rausor, Gura-Zlata,
Gura Apei-Rotunda, Buta,
Campusel
Pietrele megközelíthetősége:
* Vonattal: Szeged - Arad
- Simeria - Petrosani felé tartó útvonalon Ohaba de sub Piatra településig,
ahonnan busszal Nucsoara felé tovább a Carnic Menedékházig (Egész napot
betöltő utazás!)
* Gépkocsival, busszal:
Szeged - Arad - Temesvár - Karánsebes - Hátszeg útvonalon Nucsoarán át
a Carnic Menedékházig.
Belépőjegy a nemzeti parkba:
20 000 lei / fő / hét (1
Ft = 100 lei)
Szállás: Menedékházakban,
kb. 50 000 lei egy éjszaka 1 főnek (bútorozott szobák, villany nem jellemző,
a patakban, illetve kiépített mosdóhelyiségekben mosdási lehetőség, Pietrelén
melegkonyhás étkezési lehetőség), vagy sátrazni lehet a menedékházaknál,
valamint megjelölt helyeken (pl. Bucura-tó: gyönyörű, csak kissé szeles),
melyről a kapuknál, vagy a nemzeti parknál lehet felvilágosítást kapni.
Szakvezetés: Most
kezdtek egy kezdetleges oktatási programot román és angol nyelven.
Amennyiben a Nemzeti Park
nem tud vezetést nyújtani, ajánlom a mi vezetőinket:
Tavaszi János
str. D. Praporgescu nr.
10
3700 Oradea
tel.: 0040-59-413290
Daday Zsolt
str. Slatinei nr. 9 bl.
PB22 ap 16
3700 Oradea
tel.: 0040-59-160707
e-mail: daday@rdsor.ro |
|