Pimmer Izabella
Retyezát
a gleccserek földje


"Ahogy a hegyek nőnek,
Úgy törpülnek a fák.
Nagy szálfa-gőgöt nem tűr
A magasság

A törpefenyő fája
Alázat fája itt.
Nem hívja ki öntelten,
Mindig viharközelben -
A menny villámait."

(Reményik Sándor: Törpefenyő)

A Retyezát-hegység 800 km2-es területe a Déli-Kárpátok, más néven az Erdélyi-havasok legnyugatibb csoportjához tartozik, a Szörényi-havasok északkeleti hegytömegét alkotja. A hegység magvát egy északkelet-délnyugat irányban húzódó H betűt formázó gerincpár képezi, melyről óriási, égbe szökő hegyormok magasodnak. A Retyezát e gleccserek-alakította vidékét évente kb. nyolc-tízezer turista keresi fel.
Nucsoara nevű kis településtől, a "civilizált világot" elhagyva, autóval indultunk a 1000 m magasságban fekvő Cârnic Menedékházig, ahol őrzési díj fejében letehettük a gépkocsit. Innen gyalogszerrel indultunk tovább. Ruháinkat és az élelmiszert a hátunkon cipelve bevettük magunkat a hegyek közé. Lenyűgözött a látvány, fényképezni szerettem volna, de vezetőnk megállított, mondván, a filmet tartalékoljam az igazi látnivalóra.
Nemsokára elértük a Retyezát Nemzeti Park hat fogadókapuja közül az egyiket. Itt lehetett megváltani az egy hétre szóló belépőjegyet, és további információhoz jutni.

A kaputól az út még másfél-két óra volt fölfelé, gyalog a Nucsoara-patak völgyében. Ez volt az első találkozás az elemek erejével. A patak a medre szélességét csak harmadrészt töltötte ki, a víz erejének csak gigászi méretű nyomai látszottak: elsodort, tíz-tizenöt méter hosszú, vastag törzsű fenyőfák, háromméteres sziklagörgetegek, és beomlott útszakaszok, melyeken felfelé igyekeztünk.
A lombhullató erdőket itt már felváltották a bükkel elegyes luc- és jegenyefenyvesek. A meredek, köves hegyoldalban lovak patanyomain lépkedtünk. Mivel a fenyvesekkel övezett völgyben fekvő - hegyi falura emlékeztető - Pietrele Menedékház-együttes gépkocsival nem megközelíthető, málházott lovakkal hordják fel az élelmiszert és az egyéb szükséges dolgokat. 
A nemzeti park igazgatónője szerint a Retyezát előnye megközelíthetetlensége, hiszen így az emberek valóban csakis a legszükségesebb dolgokat hozzák be a park területére. Ennek ellenére az épületcsoportban azt hallottam, hogy a szállás azért drágább, mint máshol, mert sokba kerül a szemét elszállítása. Az idén (nevelő célzattal) bevezették azt a szabályt, hogy a szemetet a turistáknak le is kell vinniük magukkal (a belépőjegyen erre fel is hívják a figyelmet). A menedékház-együttes fő épületénél megtaláltuk Alexandru Borza szobrát.
A park 1630 hektáros magterülete a tudományos kutatások részére fenntartott, szigorúan zárt terület, mely csakis a Román Tudományos Akadémia engedélyével látogatható. A nemzeti park egyéb területei azonban némi pénzért szabadon látogathatók.
A Pietrele épületcsoportja tulajdonképpen a nemzeti park határán húzódik, ahonnan már rálátni a hegyvonulatok jellegzetes H betűjének egyik szárára. Szálláshelyünk ablakából csodás látvány tárult elénk a - hol élesen kirajzolódó, hol pedig, felhőkbe burkolózó - Lolaia-gerincre, mely a Retyezát-csúcsra vezet.
A menedékháztól lucfenyvesben vezetett utunk a Pietrele-patak völgyében. Noha száraz idő volt, a kőrengeteggel borított erdőaljban újabb és újabb vízfolyásokon lépkedtünk át. Gyakori erre a siketfajd, melynek kedvenc tápláléka az áfonyabogyó. A 167 itt élő madárfaj közül 60 itt is költ, mint például az énekes rigó, az erdei pinty, a fekete- vagy a fehérhátú harkály. De élnek itt nagy ragadozók is, mint a 20-60 km2-es territóriumot tartó hiúz, a bogyókat, gyümölcsöket kedvelő barnamedve, valamint a falkában vadászó farkas.
A Gentiana Menedékházba (1670 m) betérve finom, fenyőrügyből készült teával kínált minket a házigazda, s a házat elhagyva már alhavasi jellegű tájon, a rugalmas ágú és szinte összefüggő állományt alkotó törpefenyők közt vezetett utunk. Vezetőnk felhívta figyelmünket a havasi cirbolyafenyőre, mely őshonos reliktumfaj a Kárpátokban, és a törpefenyvesekben kisebb foltokat alkotva, árnyékot és táplálékot biztosít a madarak számára. 
Ahogy lassan közeledtünk a sziklás és kopár hegycsúcsok felé, már kezdtünk aggódni a völgybe bekúszó és hasukkal a csúcsokat súroló sötét felhők miatt.
Az ösvényen folyamatosan emelkedve tehénbőgésre figyeltünk fel, a völgy túloldalán tizenegynéhány tehén haladt a fentebbi legelő felé, szépen libasorban a szűk, köves ösvényen. A pásztor - az időjárásról kérdezvén -, csak mosolygott, és elmondta, hogy ne aggódjunk, mert akkora a szél, hogy nem engedi leesni majd az esőt. A havasi legelők ma is a közeli falvak tulajdonában vannak, és azokat bérbe adják legeltetésre. A nemzeti parknak sajnos nincs lehetősége kárpótlást ajánlani ezekért a földekért, viszont sikerült elérniük, hogy csak a helyieknek adnak bérbe legelőt, így folyamatosan csökken a juhlegeltetés. 
A törpefenyő övet elhagyva, kőfolyammal betakart vízmosásokkal átszelt, kisebb havasi legelőre értünk. Itt magasodott fölénk a Tamás bátya kunyhójának nevezett, négy méter átmérőjű gránit sziklatömb, amely alatt a jelek szerint rendszeresen pásztorok tanyáznak.
Nyáron az ilyen alpesi rétekre és meredek sziklagyepekre jár legelni a zerge. Az elképesztően ügyes állatok néha szinte a nehézségi erőt megcáfolva szökellnek a köves hegyoldalakon. A rövid füvű legelők másik érdekes állata a kolóniákban élő, téli álmot alvó mormota. Mivel az idősebb állatok harapással védelmezik magukat a ragadozók ellen, igazi ellenségük errefelé csak a sziklás területeken fészkelő szirti sas. Nagyon figyelnünk kellett, hova lépünk, hiszen a napos, köves oldalakon gyakori a keresztes vipera, mely főként kisemlősökkel táplálkozik ugyan, de marása veszélyes!
Feljebb haladva már egyre több sziklagörgetegen és kőfolyamon vezetett át utunk, és előttünk magasodott a hegység legmagasabb csúcsa, a Peleaga (2509 m), valamint a Bucura (2433 m). Itt megjelentek már az Eurázsiai magashegységekben elterjedt hangarózsák, azaz rododendronok, melyek néhol egész hegyoldalrészeket beborítanak. A Retyezátban egyébként 1186 növényfajt számláltak. Látható itt havasi éger, a ritka fajok közül alpesi lapos korpafű és havasi szegfű. A terület jellegzetes növényei a retyezáti imola, a pusztai csenkesz retyezáti változata. Hatvankét endemikus faj él itt, mint például a retyezáti szeder vagy a retyezáti lóhere.
A Déli-Kárpátok glaciális domborzata a Retyezátban a legnagyobb kiterjedésű. - Lenyűgöző látványt nyújtottak a jég alakította granodiorit- csúcsok!
Aztán megpillantottuk a Pietrele gleccsertavacskát. A Retyezát-hegységben ötvennyolc állandó és kb. negyven időszakos tengerszem található, melyek a jég által kivájt felszíni teknőben, vagy a gleccserek felhalmozó tevékenysége során létrejött morénagátak mögött alakultak ki. Télen ezek a - gyakran pisztránggal teli - tavak 50-70 cm mélyen is befagynak, és vastag hóréteg fedi őket. A Pietrele-tó 1990 m-en fekszik, és nem tartozik a legnagyobbak közé. 
Vezetőnk útközben kisebb-nagyobb kőkupacokra hívta fel figyelmünket: hajdanán a vadászok, túrázók kőkupacokkal jelölték az ösvényeket, és minden arra járó hozzátett egy-egy követ a kupachoz, így az mindig mutatta a helyes utat, csak nyitott szemmel kellett járni a kőtenger közepén.
A Peleaga és a Bucura közti gerincre egy július végére sem olvadó nagyobb hófolt mellett kapaszkodtunk fel, amelynek jelenléte nem is olyan meglepő, ha tudjuk, hogy az évi átlaghőmérséklet 2-6 C fok között van, és évente 260 körül van a fagyos napok száma. A hegyoldalról kilátás nyílt a hegység névadó csúcsára, a Retyezátra (2482 m), amelynek neve - különös alakjára utalva - levágott, elfűrészelt csúcsot jelent. A gerincen legalább 100 km/óra sebességű szél fogadott minket. Kárpótolt azonban minket a látvány: a Retyezát legnagyobb tengerszeme, a 8,8 hektáros, 15 m mély Bucura-tó. A tó gleccservájta völgye szinte eltűnik a mélyben, jelezve a Retyezát hajdani leghosszabb jégárját, mely 1400-1300 m-es szintig is lenyúlt. A völgy mögött magasló hegyek vonalán húzódott a régi, vagy ahogy Erdélyben mondják, az Ezeréves határ.
Ekkor azonban a pásztor jóslata ellenére megindult az égi áldás. Nem is csoda, hisz errefelé átlagosan minden második nap esik. Szerencsénk, hogy nem hózáport vagy havas esőt kaptunk, ami a nyár közepén is előfordul. Az eső terveinket is elsöpörte, indulnunk kellett hát vissza a szállásra. Lefelé haladva egyre szaporodtak a szétterülő erek, patakok. A sok víz úgy rohant lefelé, mintha a hajdani gleccserek nyomába akarna lépni.
Alexandru Borza kolozsvári botanikus tudós volt, akinek javaslatára 1935-ben létrehozták Románia első nemzeti parkjaként a Retyezát Nemzeti Parkot tízezer hektáron, a ritka, endemikus növények védelmére. Akkoriban a terület megóvása is megoldott volt, hiszen tulajdonosai (a Kendeffy család és az állam) - igaz, vadászati céllal, de - védték a vadvilágot, és a legeltetés, gyűjtögetés is tilos volt. 1948-ban államosították a területet, és az állami erdészeti hivatalhoz kerültek az erdők és a havasi legelők. Ekkor erdészek vigyázták a területet az illegális favágás, vadászat és halászat visszaszorítása érdekében. A legeltetés csakis néhány területen volt engedélyezett, és ott sem juhval. 1964-ben az erdészet ütköző (puffer) zónát alakított ki a magterület védelmére, így a park területe húszezer hektárra nőtt.
1980-tól a nemzeti parkot az UNESCO bioszféra-rezervátummá nyilvánította. 1999-ben létrejött a Retyezát Nemzeti Park Igazgatóság. Azóta a 38 047 hektáros park adminisztrációja a dévai központú Hunyadi Erdőigazgatósághoz tartozik. A Nemzeti Park Igazgatóságnak ma a legfontosabb feladata a kutatás. Az ott dolgozó lelkes, héttagú gárdának eddig sajnos kevés ideje jutott az egyéb programok beindítására. Tervezik látogatóközpontok és információs pontok kiépítését, a látogatás megszervezését. Így a Retyezát kiemelkedő példa lehetne Románia más védett területei, nemzeti parkjai számára.
Elérhetőség:
Retyezát Nemzeti Park Igazgatóság 
(Administratia Parcului National Retezat)
Str. Mihai Viteazul nr. 10
Deva, 2700, Judetul Hunedoara
Tel.: 0040-54-225199, 224649, 219746
Fax: 0040-54-224599
e-mail: erikas@mail.recep.ro

Fogadókapuk: Carnic, Rausor, Gura-Zlata, 
Gura Apei-Rotunda, Buta, Campusel

Pietrele megközelíthetősége:
* Vonattal: Szeged - Arad - Simeria - Petrosani felé tartó útvonalon Ohaba de sub Piatra településig, ahonnan busszal Nucsoara felé tovább a Carnic Menedékházig (Egész napot betöltő utazás!)
* Gépkocsival, busszal: Szeged - Arad - Temesvár - Karánsebes - Hátszeg útvonalon Nucsoarán át a Carnic Menedékházig.

Belépőjegy a nemzeti parkba: 
20 000 lei / fő / hét (1 Ft = 100 lei)

Szállás: Menedékházakban, kb. 50 000 lei egy éjszaka 1 főnek (bútorozott szobák, villany nem jellemző, a patakban, illetve kiépített mosdóhelyiségekben mosdási lehetőség, Pietrelén melegkonyhás étkezési lehetőség), vagy sátrazni lehet a menedékházaknál, valamint megjelölt helyeken (pl. Bucura-tó: gyönyörű, csak kissé szeles), melyről a kapuknál, vagy a nemzeti parknál lehet felvilágosítást kapni.

Szakvezetés: Most kezdtek egy kezdetleges oktatási programot román és angol nyelven.
Amennyiben a Nemzeti Park nem tud vezetést nyújtani, ajánlom a mi vezetőinket:

Tavaszi János
str. D. Praporgescu nr. 10
3700 Oradea
tel.: 0040-59-413290

Daday Zsolt
str. Slatinei nr. 9 bl. PB22 ap 16
3700 Oradea
tel.: 0040-59-160707
e-mail: daday@rdsor.ro