Jávor Benedek
A mélyökológiai mozgalom

A mélyökológia a legátfogóbb, legmélyebbre hatoló és a legradikálisabb változásokat szorgalmazó környezetetikai rendszer. Bill Devall, a mélyökológiai gondolkodás egyik képviselője szerint:

"Az ökologizmusnak két nagy iránya létezik a XX. század második felében. Az első reform-párti. A legnagyobb víz- és levegőszennyezések rendszabályozására törekszik, a Földet kizsigerelő mezőgazdasági tevékenységek visszaszorítására az ipari országokban, a ma még létező néhány vadon megőrzésére. A másik irányzat számos ügyben támogatja a reformok híveit, de forradalmi: új metafizikát, ismeretelméletet és kozmológiát követel, valamint egy új, az ember-Föld viszonyra vonatkozó környezetvédelmi etikát."

A mélyökológia tehát nem veti el mindenestül a korábbi környezetetikai rendszerek felvetéseit, de azt állítja, hogy ezek alapvetően elégtelenek, mert túlságosan emberközpontúak. Előfordul, hogy a másik két elmélet által felvetett gondolatokat elfogadja, de amíg azok - a logikus levezetés végeredményétől visszarettenve - finomítanak elképzeléseiken, addig a mélyökológia következetesen végigviszi a gondolatmenetet.
A mélyökológia nem pusztán az utilitarista megközelítést veti el határozottan, hanem azt az antropofil irányzatok által vallott tézist is, hogy az embernek kiemelt, megkülönböztetett szerepe van a bioszféra egészét tekintve. Ennek alapja a mélyökológia szemléletmódjában keresendő. A világ megismerésének módja - állítják a mélyökológusok - a modernitásban súlyos torzuláson esett át. A természettudományok által felépített racionális, redukcionista gondolkodás úgy tekint valamely létezőre, mint elemeire szedhető, könnyen megismerhető dologra. Ezeknek az elemeknek a megismerése után már csak össze kell raknunk a valóságot - akár egy kirakós játékot -, hogy a világ teljességét megismerhessük. A valóság azonban ilyen módon sohasem lesz megközelíthető. Egy rendszer egészének nemcsak annak alkotórészei az elengedhetetlen elemei, hanem az alkotórészek közti viszony maga is. Egyszerű példával élve: egy baráti társaság nem pusztán a benne levő tagok összessége, hanem a köztük kialakult kapcsolati hálók szövedéke is. Ugyanígy az ökoszisztémán belül is annak elemei folyamatosan változó, felbomló és újra kialakuló egymásra hatásban, kapcsolatban állnak egymással, és ezen kapcsolatok nagyban hozzájárulnak nemcsak az egész bioszférának, hanem maguknak az elemeknek a milyenségéhez is. Az elemeket nem ismerhetjük meg összefüggésrendszerükből kiragadva. A rész az egész nélkül értelmetlen. Nincs modern értelemben vett objektív valóság, amelyen belül stabil és állandó mércével rendelkeznénk a dolgok értékének meghatározására, hisz a dolgok milyensége a velük viszonyban levő más dolgoktól függ. Nem mondhatjuk, hogy egy vödör víz meleg vagy hideg, hisz ez attól függ, hogy mihez viszonyítjuk. A mélyökológiai gondolkodásban - vagy másképpen ökozófiában - nincs értelme az olyan kijelentésnek, hogy A dolog B (a víz hideg), csak annak, hogy A dolog C-hez viszonyítva B (a víz a kezemhez képest hideg). 
Ez a szemlélet logikusan vezet ahhoz, hogy teljesen értelmetlen egy komplett rendszer egyetlen elemét kiemelni és megkülönböztetni, hisz a rendszer többi tagja nélkül, önmagában nincs semmi valóban értékelhető jelentése. A rendszer egésze az egyetlen vizsgálható és értékelhető entitás. Minden olyan okoskodás, amely a bioszféra egészéből kiemeli és megkülönbözteti annak egyetlen elemét, az embert, eleve hamis és értelmetlen. Ebből fakadóan az a felfogás, amely úgy vizsgálja a világot, mint amely két, egymástól élesen elkülönített egységből, a középpontban álló emberből és az őt körülvevő környezetből épül fel, szükségképpen hamis következtetésekre vezet. A bioszféra elemei egy nagy összefüggésrendszer egymással egyenlő tagjai. Ahogy ezt Arne Naess, a mélyökológiai mozgalom elindítója megfogalmazta(1):

"Az ökológiai terepmunkás számára az élethez és a boldoguláshoz való egyenlő jog intuitív módon világos és nyilvánvaló axióma. Ennek emberi lényekre való korlátozása olyan antropocentrizmus, amely az emberek életminőségére is káros hatással van. E minőség részben azon mély örömön és elégedettségen múlik, amelyet az élet más formáival való szoros kapcsolatunk nyújt. A törekvés, hogy függőségünket figyelmen kívül hagyjuk, és hogy úr-szolga viszonyt alakítsunk ki helyette, hozzájárul az embernek önmagától való elidgenedéséhez."

A mélyökológia értékelméletének középpontjában tehát a holisztikus megközelítésből fakadó olyan értékek állnak, mint a kölcsönös függőség, a rendszer (bioszféra) egészének jóléte, az életformák változatossága stb. Határozottan állítja, hogy a rendszer elemei között aligha tudunk tényleges különbséget tenni, hisz minden tulajdonságuk csak az egymással való viszonyban nyilvánul meg. A bioszféra egymással kölcsönös függőségben lévő, interdependens elemek hálózata, melyek csak együtt életképesek, egymás rovására való növekedésük éppen azt "teret" tenné tönkre, amelyben létezésük egyáltalán értelmezhető. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen struktúrában egyszerűen nincs értelme az olyasfajta gondolkodásnak, amely ezt a közösséget valamely kiválasztott elemre, és az őt körülvevő "környezetre" osztja fel. Melyik elem melyiknek a környezete? Minden elem egyformán lehet kiválasztott, központi szereplő, és ugyanakkor a közösség többi tagja számára környezet is. Az ember kiemelése és megkülönböztetése azért is abszurd, mert az ember a baktérium számára egyszerűen környezet, vagy a környezet egy eleme, mondjuk a kenguruk számára.
Ennek a gondolatnak az első tételes megfogalmazása az előbbiekben már említett Arne Naess nevéhez köthető. Naess a hetvenes évek elején kezdte el közzétenni elképzeléseit az ember helyéről a világban, és körvonalazni egy olyan ember-természet viszony lehetőségeit, amely lényegileg tért el az addig alig megkérdőjelezett antropocentrikus, humanista világszemlélettől (bár láttuk, hogy már a XIX. században Muir, illetve a későbbiekben Aldo Leopold is felvetette ennek a nézetnek a tarthatatlanságát). Ezeket a gondolatokat végül George Session együttműködésével nyolc pontba sűrítve mélyökológiai kiáltványként tették közzé. Ez az indítvány a mai napig a mélyökológiai mozgalom legtisztább öndefiníciójának tekinthető:

1. Az emberi és nem emberi élet földi virágzása önértékkel bír. A nem emberi életformák értéke független attól, hogy ezek hasznosak-e az emberi célok szempontjából.
2. Az élet formáinak gazdagsága és sokfélesége önmagában érték, és hozzájárul az emberi és nem-emberi élet virágzásához a Földön.
3. Az embernek nincs joga ezt a gazdagságot és sokféleséget csökkenteni - kivéve, ha létszükségleteinek kielégítésére teszi.
4. A nem-emberi életbe való emberi beavatkozás jelenlegi mértéke túlzott, és a helyzet rohamosan romlik.
5. Az emberi élet és a kultúrák virágzása összeegyeztethető az emberi populáció lélekszámának jelentős csökkenésével. A nem-emberi élet virágzásához elengedhetetlen ez a csökkenés.
6. Az életfeltételek határozott javulása stratégiai változásokat tesz szükségessé. Ezek alapvető gazdasági, technológiai és ideológiai struktúrákat érintenek.
7. Az ideológiai változás az életszínvonallal szemben az életminőség (sajátos belső értékkel rendelkező életmód) előtérbe helyezését, a nagy (big) és a nagyszerű (great) lényegi különbségének felismerését jelenti.
8. Azoknak, akik a fenti pontokkal egyetértenek, kötelességük közvetve vagy közvetlenül a szükséges változásokért fáradozniuk.

A szöveg provokatív hangvétele nem öncélú polgárpukkasztás, hanem éppen arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az emberi jogokról szóló számtalan - sokszor nem túl felelős - nyilatkozat mellett szükség van annak kijózanító leszögezésére, hogy mi az, amihez nincs jogunk, illetve hogy fennen hangoztatott jogainkhoz milyen kötelességek társulnak. 
A mélyökológiát érő leggyakoribb kritikák általában az elmélet félreértéséből, illetve egy-egy elemének kiragadásából fakadnak. Szeretnék két közkeletű kritikai véleményt közelebbről megvizsgálni, és ezen keresztül megmutatni, hogy az az egyszerű elutasítás, amely a mélyökológiát gyakran lesöpri az asztalról, nem állja meg a helyét.
Az első vád, amely a leggyakrabban elhangzik, hogy a mélyökológia emberellenes, sőt embergyűlölő. Ez a fogalom azonban gyakorlatilag értelmezhetetlen a mélyökológiai gondolkodásban. Nincs olyan dolog, amely önmagában rossz vagy üldözendő volna. "Nincs olyasmi, amit minden körülmények közt jónak vagy rossznak tekinthetnénk" - mondta már Konfuciusz is. A dolgok csak az egymással való viszonyban válnak valamilyenné. Az ember önmagában se nem jó, se nem rossz. A rendszer egésze szempontjából az ember a természetre káros, mert túlzottan, valós igényeinél és lehetőségeinél jobban pusztítja azt. Ez a viszony az, ami rossz, nem pedig a kapcsolat valamely alanya. Ennélfogva a mélyökológia az ember-természet viszonyban akár jónak is tekintheti az embert, ha az ebben a kapcsolatban harmonikus együttélésre törekszik. A mélyökológia nem az embert ítéli el, hanem a természethez való agresszív viszonyát, és azt az antropocentrikus gondolatot, hogy az ember önmagában jó, tekintet nélkül arra, milyen a kapcsolata a világgal. 
A másik észrevétel, amellyel az irányzatot illetni szokták, hogy szakralizálja a természetet, és egyfajta öko-vallást hirdet. Persze, a mélyökológia, mint minden értékelmélet, részben hit kérdése. De véleményem szerint a mélyökológia - lehet, hogy ezzel a mélyökológusok egy része nem ért egyet - nélkülözi a vallások transzcendens elemeinek jó részét. Az, hogy a mélyökológia, holisztikus megközelítésénél fogva, az univerzumnak jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít, és jóval nagyobb megbecsülést biztosít, mint egyetlen kis elemének, az embernek - ahogy azt Luc Ferry állítja(2) -, önmagában igaz. A mélyökológia a bioszférát messze az ember elé helyezi, magasabb rendűnek fogadja el. Ez pedig az istenképzet egyik klasszikus gondolati megközelítése, ami panteizmusként is felfogható, annyi különbséggel, hogy Isten nem megjelenik a természetiben, hanem maga a természet az - állítja Ferry. Én úgy látom, hogy a mélyökológia egy átfogó gondolati-logikai rendszer, mely értékelméletének középpontjába az ember helyett valami mást állított. Pusztán azért azonban, mert az ilyen értékrendszerek a történelemben eleddig döntően vallásosak voltak, a mélyökológiát egyszerűen a vallások közé helyezni dőreség. Ezen az alapon a biológiai materializmus is vallásnak tekinthető, mivel a fizikai, kémiai, biológia törvényeket, az evolúció és a szelekció mechanizmusát a természet egészét irányító, mindenható jelenségekként fogja fel. És persze az is nyilvánvaló, hogy értékelmélet, világnézet és vallás között az átmenet többé-kevésbé folyamatos, nehéz hát olyan határozott kritériumokat megállapítani, amelyek alapján minden esetben világosan el lehetne különíteni őket egymástól. A mélyökológia mégis jóval innen van azon a határon, amelyen túl vallásnak tekinthetnénk. Nincs szükség arra, hogy az ökológiából vallást faragjunk. Ennél akkor már sokkal fontosabb a létező vallások természethez és általában világhoz való viszonyának újraértelmezése...

Kaufer Virággal, a Rex Állatvédelmi Alapítvány gazdaságiállat-védő csoportjának vezetőjével, az ELTE filozófia szakos végzős hallgatójával az állatvédelem és az állati jogok történetéről, filozófiai hátteréről, mai nehézségeiről beszélgetett Rácz Era.

- Hol keresendők a történelemben a szervezett állatvédelem gyökerei? 

- Nyugat-Európában százéves múltja van a mozgalomnak, de kósza törekvések már korábbról is említhetők: Rousseau például vegetáriánus volt. Az első szervezet több mint száz éve alakult Angliában Angol Királyi Állatvédő Egyesület néven, a következő a Lengyel Állatvédő Egyesület volt. Magyarország körülbelül tizenöt éve foglalkozik a kérdéssel. Szervezett civil-politikai mozgalomról csak a rendszerváltozás óta beszélhetünk. Nem véletlenül mondtam a politikai jelzőt, mert úgy érzem, ezek a megmozdulások egyre inkább politikai akciók is, hasonlóan mondjuk a zöldek fellépéseihez. Hiszen az, hogy átmehet-e hazánk területén egy tranzitkamion tele vágóállattal, politikai kérdés.

- Ma már az állatok is politikai védelemre szorulnak?

- Ha egy társadalmi problémára hosszú távú megoldást keresünk, akkor egyrészt be kell jutni vele a politika világába, másrészt az emberek hozzáállását, gondolkodásmódját, világképét kell megváltoztatni. A klasszikus állatvédelem, menhelyek alapítása és egyéb segítség már kevés. A mai állatvédők szervezetbe tömörülve megelőző jellegű kampányokkal egyfajta népnevelő szerepet vállalnak fel. Az angol egyesület reklámkampánya jó példa a népnevelésre. Egyik sokkoló plakátjuk nagy halomba rakott kutyatetemeket ábrázolt, a, következő felirattal: "Mi állatvédő szervezet vagyunk, de mi végezzük el a piszkos munkát, mert ti felelőtlenek vagytok, és nem ivartalanítjátok állataitokat!" Ezzel a kampánnyal ugyan nagy felháborodást keltettek, de az emberek megértették, hogy felelősséggel tartoznak kedvencük szaporulatáért. Sajnos még mindig folyik a vita arról, hogy ez állatvédelem-e egyáltalán, hiszen egyetlen állaton sem segít, sőt médiára, reklámra, "haszontalanságokra" költi a pénzt. Szerintem viszont ezen az úton kell elindulni, ha a probléma gyökeréig akarunk eljutni.

- Mivel foglalkoztok "állatvédelem" címszó alatt?

- Az állatvédelem gyűjtőfogalom, amelynek nagyon sok részterülete van: az állatkísérletek, a húsipar és a vágóhíd kérdései, az állatszállítás problémája, az állatkerti és cirkuszi állatok védelme stb. A gyógyszeripari és kozmetikai cégek kísérleti állatainak védelme a szakma egyik klasszikus témája, hiszen az állatvédelem mint mozgalom éppen a kísérletek elleni tiltakozásból indult ki. A nagyüzemi gyógyszergyártásban, a betegségek tudományos kutatásában állatokat használtak fel. A filozófusokat már a kezdettől foglalkoztatta az erkölcsi dilemma: van-e joga az embernek arra, hogy egy másik élőlényt kínozzon a saját érdekében, hogy minden élőlényt alárendeljen saját érdekeinek. Henry Salt filozófus az 1800-as évek végén írt egy érdekes tanulmányt az állatkísérletek erkölcsi vonatkozásairól. Kimondja: ezt a tevékenységet elítélnénk, ha nem a tudomány nevében tennénk. A tudomány "szent ügyére" hivatkozva érző lényeket kínzunk, erkölcsileg elítélhető dolgokat csinálunk. Biztos, hogy ez az egyetlen út? Nemcsak a kísérletekre áll ez a kérdés, hanem a húsipar gyakorlatára is, a nagyüzemi állattartásra stb. 

A mai alapfelfogás az, hogy az élőlényeken belül két kategória van: emberek és nem-emberek. Mi ez, ha nem fajelmélet? Maga a cél jó: gyógyulást hozni az emberek egy szenvedő csoportjának - de az eszköz elborzasztó, elítélhető és legfőképpen felcserélhető lenne humánusabb eszközre. Egy kis odafigyeléssel és szervezéssel meg lehetne akadályozni ezt a nagy szenvedést. 

- Hogyan?

- A kísérletek, a nagyüzemi állattartás, az állatkert, a cirkusz és a többi kérdésben egész gondolkodásunk alapját kell megkérdőjelezni. Tényleg mindent el kell pusztítani, be kell zárni, le kell igázni a megismerés és az emberközpontúság nevében? Ahhoz, mondjuk, hogy az iskolások egy békát belülről megismerjenek, meg kell ölni a biológia órán? Az Állatorvosi Egyetemen kizárólag azért tartanak kutyákat, hogy egyszer majd felboncolják őket, pedig csak szervezés kérdése lenne, hogy az egyetem felvegye a kapcsolatot az állatorvosi klinikákkal, és az ott elhullott állatokat megkapják. Onnan, hogy van-e jogunk az iskolában békát boncolni, eljuthatunk a tudományos gondolkodás egészének megkérdőjelezéséig. A gyakorlat azon a rendszeren belül, amelyet magunk köré építettünk, megállja a helyét, csak az a kérdés, hogy a rendszer megállja-e azt. Amikor idáig eljutunk, rá kell jönnünk: a többi élőlényhez való viszonyunk a saját tükrünk, amelyben megláthatjuk, milyenek vagyunk. Engem mindig az vonzott az állatvédelemben, hogy ez az egész igazából nem is az állatokról, hanem rólunk, emberekről szól.

- Ki tehát az állatvédelem filozófiai megalapozója?

- Az állatjog filozófiájának szakszerű kidolgozása Peter Singer ausztrál filozófus nevéhez kötődik, aki 1975-ben írta Animal Liberation (Állatfelszabadítás) című könyvét. Ő fogalmazta meg először azokat a problémákat, amelyek millió és millió állatot érintenek, először vizsgálta például a kísérletek és a vágóhidak etikáját. Ezután kapott az egyesületi, civil védelmi aktivitás politikai, mozgalmi felhangot. Peter Singer könyvében kidolgozta az állatvédelemi érveket, amelyekről még ma is vitatkoznak, és amelyekre az állatvédők ma is hivatkoznak. Az egyik ilyen a marginális esetek elve, amelyben a kiindulási pont az, hogy az embereknek vannak jogaik, a nem-embereknek pedig nincsenek. De egy kifejlett, felnőtt csimpánz világa fejlettebb, mint egy értelmi fogyatékos emberé! Akkor miért van az, hogy az értelmi fogyatékos természetes szabadságjogokat élvez, a csimpánzt meg bezárhatjuk az állatkertbe? Társadalmi rendszerünk mércéje nem objektív, hanem azt mutatja meg, hogy ki ember, és ki nem. Singer mondta ki először, hogy ez fajelmélet. A fajelmélet pedig erkölcsileg elítélendő. 

- Hol tart Magyarország e tekintetben az Európai Unió országaihoz képest?

- A problémák az EU-ban is megvannak, csak ott már évtizedekkel előbb járnak a megoldás útján. A kampányoknak köszönhetően az emberek sokkal árnyaltabban gondolkodnak, mint itthon. Tisztában vannak például azzal, hogy az állatkerthez az is hozzátartozik, hogy az a tigris jól érezze ott magát. Jogszabályaink nagyrészt EU-kompatibilisek, a keretekkel nincs baj, csupán a gyakorlati megvalósításukkal. De az állatvédelem sehol a világon nem hatósági eszközökkel működik, hanem a civil társadalom adja meg - ahol megadja - az állatoknak azt, ami jár nekik.

- Mit tehet a civilt társadalom tagja?

Ez tájékozottsági és lelkiismereti kérdés: a lakosságnak ismernie kell a törvényeket, és élnie kell velük. Nyitott szemmel járni, cselekedni. Feljelentést tenni, precedens értékű pereket indítani. Tavalyelőtt például lakossági bejelentés alapján egy sertéstartó gazdát megbírságoltak azért, mert malacait úgy verte fel a kamionra, hogy az állatok komoly sérüléseket szenvedtek. De Magyarországon még demokráciára is kell tanítani az embereket, mert az aktivitás a legfontosabb, mi meg passzivitásra szocializálódtunk. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az állatvédelem az életed része, te azzal tudsz lázadni, ahogyan élsz, ahogyan döntesz. Lázadás, ha nem eszel húst, mert azzal nemet mondasz a húsiparra. Lázadás, ha nem hordasz magadon bőrárut vagy szőrmét, mert azzal nemet mondasz a gazdasági állatok kegyetlen szállítási gyakorlatára.