Rogovszky Zoltán
Lelki
ösvényeken II. rész
Találkozás
Minden Létezővel
Élménybeszámoló a "Minden
Létezők Tanácsa" c. mélyökológiai csoportfoglalkozás szabadon átalakított
megvalósításáról. Első részét a Cédrus nyári számában közöltük, a két rész
szerves egységet alkot.
Tulajdonság-sokszorozás
"Ne járj mögöttem, nem
vezethetlek.
Ne járj előttem, nem
követhetlek.
Járj mellettem, hogy
egyek lehessünk."
Mondd, tudsz említeni tulajdonságaid
közül öt olyat, amelyek egyáltalán nincsenek kedvedre, szívesen megszabadulnál
tőlük? Biztosan gyorsan összegyűlnek. És tudsz-e mondani ugyanilyen gyorsan
értékes tulajdonságaid közül ötöt? Nos, ez utóbbiak azok, amelyeket érdemes
sokszoroznod.
Mi is összegyűltünk egy
alkalommal, hogy "kettőcskéket" alakítsunk ki. A tulajdonságok is úgy szaporíthatók,
mint az élet. Egy sejt, ha kettéosztódik, anélkül lesz több, hogy valamit
elveszítene. Mi mások által vágyott tulajdonságainkból igyekeztünk átadni
egymásnak. Mindannyiunknak volt lehetősége olyan tanítót választani, aki
magában hordta a választott tulajdonságot, és mint e tulajdonság jó ismerője,
vállalta, hogy segít kialakítani azt társában, abban, aki mellészegődött.
Mindannyiunknak lehetősége volt arra, hogy olyan tanítványt fogadjon, akinek
átadhatja gondolatvilágát, viselkedése titkait, amelyből az adott tulajdonság
táplálkozik. A tanító és a tanítvány kapcsolata intim: amit megbeszélnek,
kettőjükre tartozik, ahogyan az a felelősség is, hogy egymást választva
helyt kell állniuk. Az igazi erőpróba az, hogy szembe kell nézniük maguk
és mások nehézségeivel a személyiségformálásban, a vágyott és a reális
énkép közelebb hozásában, és hogy a mi kedvező adottságunk kialakítása
más számára lehet izzasztó feladat, vagy akár elérhetetlen vágy is. Egy-egy
tulajdonság átadása nem magától értetődő siker. A megtermékenyítő gondolat
hozza azt létre. A tanító ezt tapogatja ki a rábízott személyben, és a
tanítvány is ezt kutatja. Ha rátalálnak, akkor születik meg valami régóta
létező, kettőjük erejéből.
Tüzes nagyapák
"A víz jéghideg, a kövek
vörösen izzanak;
ami bekövetkezik:
a föld és az ég, az élet
vize és a szellem szent lehelete,
nagyapa és nagyanya egyesülése.
Ez pedig hatalmas erőforrás.
Az ember belélegzi ezt
a leheletet, beissza a vizet, a hófehér gőzt.
A gőz a felhő, az eleven
lélek, az élet."
A kövekről már meséltem.
Ők mindenhol ott vannak, a Föld legősibb részei. Mi hatalmas kavicsokat
kerestünk, hogy a segítségünkre legyenek. Száraz fák közé raktuk őket illatos
füvekkel együtt, és amíg a máglya égett, a kövek emlékezhettek a múltjukra.
A mai napot minden létezőre irányított figyelmünknek szenteltük, kimondott
és ki nem mondott kívánságoknak, panaszoknak és a változás reményét hozó
felajánlásoknak.
Körben állva a fölénk boruló
égbolttá válunk, egyetlen társunk ül csak kiválasztottként középen, hogy
találkozzon azokkal a létezőkkel, akik szót kérnek, üzenetet hoznak, felajánlják
tudásukat számunkra, őrajta keresztül. Mélyről fakadó ősi hangok törnek
elő belőlünk, körülállókból. Zenék, harmóniák és diszharmóniák kavarognak.
Egymás vállát átkarolva hajlunk társunk fölé, aki hangsátorban ülve találkozik
állatokkal, kövekkel, vizekkel, erdőkkel. Mindnyájan segítjük őt az ismert
ismeretlenbe tett útján, mint ahogyan a végén feláll majd, egyesül velünk
a körben, és új útra új embert segít ő is, velünk együtt.
A tűz elhamvadt már. Virágokkal,
zászlócskákkal díszített földoltár áll az erdő mélyén csörgedező forrás
és az izzó köveket rejtő parázs között. Felettünk ezernyi csillag. Minden
és mindenki együtt van most. Körülöttünk a négy égtáj végtelenje, felettünk
az ég szikrázó, sötét burája, alattunk a nedves föld nyugalma. Az izzó
kövekről illatos füst száll fel. A hat irányt megidéző koppantások utáni
csöndben keressük önmagunk középpontját hetedikként. Minden ünnepélyes
várakozást hordoz. Némán felöltjük álarcainkat, hogy ne csak a magunk nevében
szólhassunk, és akkor elhangzik szépen egymás után az egér és a kígyó bánata,
a tajga panasza, a bálna és a tengeri teknős fájdalma, a patak és a strucc
félelme. Felvonulnak mindnyájunk előtt a Föld minden pontjáról érkezők,
közeli és távoli ismerősök. A forró kövekre loccsintott víz gőzként száll
föl minden együttérző sóhajtás után. Ahogy véget ér a sor, megismerjük
mindnyájunk felajánlásait, kívánságait a Földért, a mindennapokért. Magunkba
gyűjtjük a patak tisztító erejét, vidámságát, a strucc gyorsaságát, az
emberként velünk élő fa érintését, a teknős megfontoltságát, a farkas családszeretetét,
de legfőképpen az érzést, hogy: "Minden a rokonom", ahogy az indiánok mondják.
Kő-nagyapáink így táplálnak
minket: dübörgésük szól hozzánk, tenyerünkbe simulva védenek, hátukon sült
lepénnyel kínálnak, tüzes leheletük összeköt Minden Létezővel.
Földanya érintése
"Jobban szeretném, ha
csillagos égből lenne a házam teteje,
s a föld lenne a padlója,
inkább élnék egy fa alatt, s kosarat fonnék...
Egyetlen kívánságom,
hogy szabadok legyünk, s kimehessünk
a dombokhoz és a hegyekhez,
hogy ott eltölthessünk egy napot.
Csak azért, hogy visszaidézzük
annak az emlékét, milyen volt,
amikor még ott éltünk."
Futsz az erdőn keresztül,
vágtatsz árkon-bokron át. Ágak, gyökerek, kövek akaszkodnak lépteidbe,
de azok mégis könnyűek, mint a szél. Hanyatt fekszel a fűben. Földanyánk
tenyerén tart az ég felé és a rád hulló levelek súlya alatt éled át az
életet és a halált. Mintha élő parázson járnál, ropog meztelen talpad alatt
a hó. Ezernyi tűje bolydítja meg a véredet. Gyémántpor ül a fákon és szivárványmanók
bujkálnak a fagyott fűszálak hegyén. Bőrödön fénycseppként gördül le a
patak jéghideg vize. Nevet a reggeli nap, és a forró testedről felszálló
gőzben elszáll a tegnapok minden fáradtsága.
Sáros ösvényen csúszkálunk,
ahol ajándék vár ránk. A kavicsok dübörgése a dobban elhozta számunkra
szimbólumainkat. Most arra készülünk, hogy tiszta, nedves sárral az arcunkra
fessük őket. Földanyánk érintése ez. Olyan tetoválás, amelyet örökre viselni
fogunk. Mikor eljön az ideje, hűs forrásvízzel lemossuk az ábrákat kirajzoló
sarat, amit rajtunk kívül senki sem lát majd ezután, és visszatérve úgy
sétálunk majd az utcákon, mint bárki más.
Sánta őz indián sámán
üzenete
"Minden, minden, minden
egyes dolog fontos.
És semmi, ami jó nem
megy gyorsan."
Hangokat hallunk mindenfelől,
és ezek a hangok egymást túlharsogva kiabálják, hogy hol és mit vásároljunk,
kire szavazzunk, hol öltek meg százával vagy ezrével embereket, mit szabad
és mit nem szabad tenni, és még sok felsorolni-sem-érdemes dolgot. Zúg
a fejem tőlük, zavarosak az álmaim. Megpróbálok minél kevésbé hallgatni
rájuk. Más hangokat fürkészek; olyanokat, amelyek a felkelő és a lenyugvó
napból, a csörgedező forrásból, a csobogó patakból, a szél zúgásából, az
eső kopogásából jönnek. Olyanokat, amelyek küzdelemmel elért harmóniát
ígérnek, nem egyszerű és vég nélküli hamis örömöt, olyanokat, amelyek tisztességes
közelségbe engednek emberhez, világhoz, önmagamhoz. Olvasok, figyelek,
gondolkozom, érzékelek, és közben szedegetem azt a mélyebb értelmű tudást,
amit számkivetve, tengődve, és elfelejtve magyar, indián vagy bármely néphez
tartozó őseim évezredeken túl megőriztek, hogy a Föld részeiként élhessünk.
Nem magamnak gyűjtök, hanem mindnyájunknak. Köszönettel tartozom mindazoknak,
akik velem tartottak és tartanak, azoknak, akik összekötnek a világgal.
Mindez a Bethlen Gábor
Újreál Gimnázium Ökosuli szakkörével történt meg.
Felhasznált források:
Weöres Sándor: A teljesség
felé (Tericum, 1995)
Marlo Morgan: Vidd hírét
az igazaknak
(Magyar Könyvklub, 1996)
Lame Deer - Richard Erdoes:
Sánta őz, a sziú indián sámán (Európa, 1988)
Hoppál M., Jankovics
M., Nagy A., Szemadám Gy.: Jelképtár (Helikon, 1997)
Joseph Cornell: Kézenfogva
a gyerekekkel a természetben
(Magyar Környezeti Nevelési
Egyesület, 1998)
www.saman.hu |