Rogovszky Zoltán
Lelki ösvényeken II. rész
Találkozás Minden Létezővel

Élménybeszámoló a "Minden Létezők Tanácsa" c. mélyökológiai csoportfoglalkozás szabadon átalakított megvalósításáról. Első részét a Cédrus nyári számában közöltük, a két rész szerves egységet alkot. 

Tulajdonság-sokszorozás

"Ne járj mögöttem, nem vezethetlek.
Ne járj előttem, nem követhetlek.
Járj mellettem, hogy egyek lehessünk."

Mondd, tudsz említeni tulajdonságaid közül öt olyat, amelyek egyáltalán nincsenek kedvedre, szívesen megszabadulnál tőlük? Biztosan gyorsan összegyűlnek. És tudsz-e mondani ugyanilyen gyorsan értékes tulajdonságaid közül ötöt? Nos, ez utóbbiak azok, amelyeket érdemes sokszoroznod.
Mi is összegyűltünk egy alkalommal, hogy "kettőcskéket" alakítsunk ki. A tulajdonságok is úgy szaporíthatók, mint az élet. Egy sejt, ha kettéosztódik, anélkül lesz több, hogy valamit elveszítene. Mi mások által vágyott tulajdonságainkból igyekeztünk átadni egymásnak. Mindannyiunknak volt lehetősége olyan tanítót választani, aki magában hordta a választott tulajdonságot, és mint e tulajdonság jó ismerője, vállalta, hogy segít kialakítani azt társában, abban, aki mellészegődött. Mindannyiunknak lehetősége volt arra, hogy olyan tanítványt fogadjon, akinek átadhatja gondolatvilágát, viselkedése titkait, amelyből az adott tulajdonság táplálkozik. A tanító és a tanítvány kapcsolata intim: amit megbeszélnek, kettőjükre tartozik, ahogyan az a felelősség is, hogy egymást választva helyt kell állniuk. Az igazi erőpróba az, hogy szembe kell nézniük maguk és mások nehézségeivel a személyiségformálásban, a vágyott és a reális énkép közelebb hozásában, és hogy a mi kedvező adottságunk kialakítása más számára lehet izzasztó feladat, vagy akár elérhetetlen vágy is. Egy-egy tulajdonság átadása nem magától értetődő siker. A megtermékenyítő gondolat hozza azt létre. A tanító ezt tapogatja ki a rábízott személyben, és a tanítvány is ezt kutatja. Ha rátalálnak, akkor születik meg valami régóta létező, kettőjük erejéből.

Tüzes nagyapák

"A víz jéghideg, a kövek vörösen izzanak; 
ami bekövetkezik: 
a föld és az ég, az élet vize és a szellem szent lehelete, 
nagyapa és nagyanya egyesülése. Ez pedig hatalmas erőforrás. 
Az ember belélegzi ezt a leheletet, beissza a vizet, a hófehér gőzt. 
A gőz a felhő, az eleven lélek, az élet."

A kövekről már meséltem. Ők mindenhol ott vannak, a Föld legősibb részei. Mi hatalmas kavicsokat kerestünk, hogy a segítségünkre legyenek. Száraz fák közé raktuk őket illatos füvekkel együtt, és amíg a máglya égett, a kövek emlékezhettek a múltjukra. A mai napot minden létezőre irányított figyelmünknek szenteltük, kimondott és ki nem mondott kívánságoknak, panaszoknak és a változás reményét hozó felajánlásoknak.
Körben állva a fölénk boruló égbolttá válunk, egyetlen társunk ül csak kiválasztottként középen, hogy találkozzon azokkal a létezőkkel, akik szót kérnek, üzenetet hoznak, felajánlják tudásukat számunkra, őrajta keresztül. Mélyről fakadó ősi hangok törnek elő belőlünk, körülállókból. Zenék, harmóniák és diszharmóniák kavarognak. Egymás vállát átkarolva hajlunk társunk fölé, aki hangsátorban ülve találkozik állatokkal, kövekkel, vizekkel, erdőkkel. Mindnyájan segítjük őt az ismert ismeretlenbe tett útján, mint ahogyan a végén feláll majd, egyesül velünk a körben, és új útra új embert segít ő is, velünk együtt.
A tűz elhamvadt már. Virágokkal, zászlócskákkal díszített földoltár áll az erdő mélyén csörgedező forrás és az izzó köveket rejtő parázs között. Felettünk ezernyi csillag. Minden és mindenki együtt van most. Körülöttünk a négy égtáj végtelenje, felettünk az ég szikrázó, sötét burája, alattunk a nedves föld nyugalma. Az izzó kövekről illatos füst száll fel. A hat irányt megidéző koppantások utáni csöndben keressük önmagunk középpontját hetedikként. Minden ünnepélyes várakozást hordoz. Némán felöltjük álarcainkat, hogy ne csak a magunk nevében szólhassunk, és akkor elhangzik szépen egymás után az egér és a kígyó bánata, a tajga panasza, a bálna és a tengeri teknős fájdalma, a patak és a strucc félelme. Felvonulnak mindnyájunk előtt a Föld minden pontjáról érkezők, közeli és távoli ismerősök. A forró kövekre loccsintott víz gőzként száll föl minden együttérző sóhajtás után. Ahogy véget ér a sor, megismerjük mindnyájunk felajánlásait, kívánságait a Földért, a mindennapokért. Magunkba gyűjtjük a patak tisztító erejét, vidámságát, a strucc gyorsaságát, az emberként velünk élő fa érintését, a teknős megfontoltságát, a farkas családszeretetét, de legfőképpen az érzést, hogy: "Minden a rokonom", ahogy az indiánok mondják.
Kő-nagyapáink így táplálnak minket: dübörgésük szól hozzánk, tenyerünkbe simulva védenek, hátukon sült lepénnyel kínálnak, tüzes leheletük összeköt Minden Létezővel.

Földanya érintése

"Jobban szeretném, ha csillagos égből lenne a házam teteje, 
s a föld lenne a padlója, inkább élnék egy fa alatt, s kosarat fonnék... 
Egyetlen kívánságom, hogy szabadok legyünk, s kimehessünk 
a dombokhoz és a hegyekhez, hogy ott eltölthessünk egy napot. 
Csak azért, hogy visszaidézzük annak az emlékét, milyen volt, 
amikor még ott éltünk."

Futsz az erdőn keresztül, vágtatsz árkon-bokron át. Ágak, gyökerek, kövek akaszkodnak lépteidbe, de azok mégis könnyűek, mint a szél. Hanyatt fekszel a fűben. Földanyánk tenyerén tart az ég felé és a rád hulló levelek súlya alatt éled át az életet és a halált. Mintha élő parázson járnál, ropog meztelen talpad alatt a hó. Ezernyi tűje bolydítja meg a véredet. Gyémántpor ül a fákon és szivárványmanók bujkálnak a fagyott fűszálak hegyén. Bőrödön fénycseppként gördül le a patak jéghideg vize. Nevet a reggeli nap, és a forró testedről felszálló gőzben elszáll a tegnapok minden fáradtsága.
Sáros ösvényen csúszkálunk, ahol ajándék vár ránk. A kavicsok dübörgése a dobban elhozta számunkra szimbólumainkat. Most arra készülünk, hogy tiszta, nedves sárral az arcunkra fessük őket. Földanyánk érintése ez. Olyan tetoválás, amelyet örökre viselni fogunk. Mikor eljön az ideje, hűs forrásvízzel lemossuk az ábrákat kirajzoló sarat, amit rajtunk kívül senki sem lát majd ezután, és visszatérve úgy sétálunk majd az utcákon, mint bárki más.

Sánta őz indián sámán üzenete

"Minden, minden, minden egyes dolog fontos.
És semmi, ami jó nem megy gyorsan."

Hangokat hallunk mindenfelől, és ezek a hangok egymást túlharsogva kiabálják, hogy hol és mit vásároljunk, kire szavazzunk, hol öltek meg százával vagy ezrével embereket, mit szabad és mit nem szabad tenni, és még sok felsorolni-sem-érdemes dolgot. Zúg a fejem tőlük, zavarosak az álmaim. Megpróbálok minél kevésbé hallgatni rájuk. Más hangokat fürkészek; olyanokat, amelyek a felkelő és a lenyugvó napból, a csörgedező forrásból, a csobogó patakból, a szél zúgásából, az eső kopogásából jönnek. Olyanokat, amelyek küzdelemmel elért harmóniát ígérnek, nem egyszerű és vég nélküli hamis örömöt, olyanokat, amelyek tisztességes közelségbe engednek emberhez, világhoz, önmagamhoz. Olvasok, figyelek, gondolkozom, érzékelek, és közben szedegetem azt a mélyebb értelmű tudást, amit számkivetve, tengődve, és elfelejtve magyar, indián vagy bármely néphez tartozó őseim évezredeken túl megőriztek, hogy a Föld részeiként élhessünk. Nem magamnak gyűjtök, hanem mindnyájunknak. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik velem tartottak és tartanak, azoknak, akik összekötnek a világgal.

Mindez a Bethlen Gábor Újreál Gimnázium Ökosuli szakkörével történt meg.

Felhasznált források:
Weöres Sándor: A teljesség felé (Tericum, 1995)
Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak 
(Magyar Könyvklub, 1996)
Lame Deer - Richard Erdoes: Sánta őz, a sziú indián sámán (Európa, 1988)
Hoppál M., Jankovics M., Nagy A., Szemadám Gy.: Jelképtár (Helikon, 1997)
Joseph Cornell: Kézenfogva a gyerekekkel a természetben 
(Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, 1998)
www.saman.hu