-- Az alagútban szabad majd sikítanom?
-- Szabad -- feleli nagyi.
-- Te is fogsz?
-- Mindenki fog. Az alagútban szokás sikítani.

Nem szép szokás, de az alagút már csak ilyen. Illik benne félni egy kicsit. A föld alatti világba érkezés, a napfény elvesztése összébb ülteti az embereket. Az alagútnak szigorú lelke van. Igen, igen. Itt e piros vonatok járta hegyeknek bizony lelke van. Mesevilág ez, akkor is, ha mást hiszünk. Mert ugyan hol utazhatunk olyan vonaton, ahol gyerekek kérik a jegyet, gyerekek állítják a váltót, a jelzőt, és apró kezek lendítik a vonatmenesztő tárcsát? Az ilyen mese akkor szokott valóra válni, ha az embereknek jó okuk van arra, hogy álmaikban higgyenek. 
Ilyen idő volt a világháború vége. A főváros még féltérden állt a szörnyű ostrom után, a budai hegyekben még friss volt a hant a katonasírokon, amikor 1947-ben megszületett a szándék: egy kis vasút kellene, egy valódi, de mégis játékvasút mindnyájunknak. Több helyszínre is gondoltak, ám végül a gödöllői kartélyparkot, a Margitszigetet, és a Népligetet elvetve a Budai-hegységben kezdődött meg az építkezés. S mivel a zugligeti végpont elérése túl meredeknek bizonyult, Hűvösvölgyet jelölték ki a másik végállomásnak. 
Nehéz ma már megítélni, hogy mennyire visszhangozták a krampácsütések az aktuális politikai propaganda szavát. Nyilván így volt, ám az első szerelvény füttyszava mégis a mesére ébresztett. A '48-as forradalom évfordulójára készült el az Úttörővasút első szakasza. 1948. július 31-én, mindössze két hónap vasútépítő munka után ünnepélyes megnyitóra került sor. Alig győzték szállítani a sok utast a "kis pirik" a fogaskerekűtől nem messze lévő Széchenyi-hegy végállomástól a mai Virágvölgy -- akkor Előre -- állomásig. Különösen nagy volt a forgalom Csillebércig, az Úttörővárosig. 
Csillebérc. Így ismerjük a hegység nyugatra tekintő ormát, de ugyan mit bányászhattak erre? Mit szállítottak azok a bizonyos csillék? Talán a híres sárgaföldet, a budai márgát, vagy a János-hegy csekélyke bauxitját, a Szépjuhászné ujjnyi csíkot jelentő barnaszenét, vasérckéjét, esetleg a kiscelli agyagot, hárshegyi homokkövet, netán mészkövet, vagy a kőpornak, murvának való dolomitot? Noha a vidék kőzettani felépítése ugyancsak változatos, a magyarázat -- hiszen említettem már, hogy e tájon így dukál -- mesebeli. A múlt századi térképeken még Berg Csile néven jelzik e helyet. A nagy "dűlő keresztapa", Döbrentei Gábor adta vagy másfél százada e kellemes fennsíknak a Csile-bércz nevet. Így, egy l-lel. Úgy mondják, a budai hegyek kedves tündérének neve rejtezik a szóban. 
S amint a vonat ablakából a János-hegy oldalában kanyarogván feltárul a Budakeszi medence látképe, ahogy az öles bükkök között átsüt a napsugár, bizony nem nehéz elképzelnünk a lankák vigyázó nimfáját. A hegység ösvényein andalogva szívesen gondolunk szelíd leánykákra, tűzről pattant menyecskékre, vagy ha tetszik, hát tündérekre. Ki ne ismerné a mesét, amely szerint Mátyás királyunkat is csapdába csalta egykor egy ilyen tündéri szempár. A vadászként osonó uralkodó és az esendő menyecske légyottját örökíti meg a Szépjuhászné. Az állomásra a Budakeszi-hágón átívelő hídon keresztül fut be szerelvényünk. 1949-ben már idáig értek az építők. 
Amíg a vonatkeresztezésre várunk, elnézem, amint a vasutas gyerekek hozzáértőn végzik feladatukat. A forgalmi irodában egyikük engedélyt kér a vonat menesztésére. (Nem, nem indításra, hiszen a szerelvényt elindítani a mozdonyvezető dolga. A forgalmi szolgálattevő meneszt.) Társa az állomás vágányútját állítja be egy vezérlőasztalon, s jelzőket kezel. 
-- Szabad a bejárat Hárs-hegy állomás felől! -- jelenti.
Fegyelemre szoktat a vasút. Ez nem az a hely, ahol azt mondhatná bárki: "Bocs, mégsem!" Ahány állomás, annyiféle biztosító- és jelzőberendezés. A kisvasút tulajdonképpen működő közlekedési múzeum lehetne.
Megérkezett a hegyre kapaszkodó ellenvonat. Furcsa szerelvény. A Gyermekvasút külön díjszabású nosztalgiavonata. Az ötvenes évek elején Lillafüredről került ide, hogy kisegítse a fellendülő forgalmat alig győző kis piros motorkocsikat. Mindaddig dolgoztak a vonalon, amíg 1962-ben meg nem érkeztek az Mk 49-es sorozatú dízelmozdonyok. Egy maradt meg közülük. A Széchenyi-hegyi állomáson állították ki. 
Elindulunk. Vonatunk alatt a Kis- és Nagy-Hárshegy között kanyarog tovább a pálya. Mindkét halmot kilátó koronázza. A magasabbik Kaán Károly nevét viseli. A hegy oldalában az egykori pálos szerzetes, a később boldoggá avatott Bátori László nevét viseli a vasajtóval lezárt hévizes eredetű barlang. E veszélyes üregben tengette napjait a szentéletű remete. De lakott hely volt ez már a kőkorban is, s -- talán hihetetlen -- a XVIII. században vasércet, sőt nemesfém-érceket is bányásztak erre. 
Nem sokkal az állomás után lassít a szerelvény. Az irtáson át a főváros a legszebbik arcát mutatja. Évente egyszer, Szent István napján itt vesztegelnek a "tűzijátéknéző" éjszakai szerelvények. Hárs-hegy állomáson a Gördülő Tanösvény program mozgó laborkocsijával találkozunk. A szakavatott vezetővel megtett megfigyelő túra után a diákok itt vizsgálhatják meg tüzetesebben begyűjtött "kincseiket". Nagyítókkal, mikroszkóppal szemlélődhetnek, egyszerű kémiai kísérletek elvégzésére van módjuk, s a tájékozódási gyakorlatokhoz térképekkel, tájolóval, távcsővel van felszerelve a kocsi. 
A vonat ablakából az északkeleti lejtők hűvös erdeinek fái közt méterekkel alattunk feltűnik a vágány. Hogyan jut a vonat "egy emelettel lejjebb"? Bizony ez nem kis fejtörést okozott 1950-ben a tervezőknek. Végül a legizgalmasabb megoldást választották. Egy közel 200 m hosszú, patkó alakú alagútba vezették a pályát. A vonat a föld alatt fordul majd egy félkörnyit. 
Sikítunk. Itt így illik. A nagykovácsi műút felett egy elegáns ívű viadukton vezet a vasút, majd befutunk az alsó végállomásra, Hűvösvölgybe. Az állomás épületében tekinthető meg a gyermekvasút múzeuma. A peron végében kiállított 490-es sorozatú gőzmozdony a kezdetekkor segédkezett a vonalon.
A tolatásjelző kék rombuszlapja vízszintesre vált. Szerelvényünk nyugovóra tér a vontatási telepen. Ennek egyik különlegessége a fordítókorong. De különleges az egész kisvasút. Megbecsülendő közlekedési érték, miként az országban még húsz helyen zakatoló társai.

A Vértesi Natúrparkot felkeresve az az érzés tölt el bennünket, mintha ezen a vidéken Magyarország minden tája képviseltetné magát. Változatos világ tárul szemünk elé. Sziklagyepek, karsztbokorerdők, hűvös szurdokerdők, alföldi jellegű láprétek, száraz füves puszták egymástól merőben különböző tájai harmonikusan illeszkednek egymáshoz.

Mielőtt útnak indulunk, hogy felfedezzük e táj zeg-zugait, hangulatait, megfigyeljük a természet apró rezdüléseit, hasznos információkhoz juthatunk a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány által működtetett Vértesi Natúrpark Látogató Központjában, a csákvári Geszner Házban (1).
Az épületet Salomon Gessnerről, az 1700-as évek egyik közkedvelt svájci tájköltőjéről nevezték el az Esterházyak. Nem véletlenül viseli az épület a költő nevét, ugyanis Gessner írásaiban tájak képeivel, hangulataival fejezte ki a különböző emberi érzelmeket, illetve vetítette ki azokat a tájra.
Az 1991 óta működő Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány a privatizáció következtében veszélybe került élőhelyek megőrzésén munkálkodik. Kitartó munkájuk eredményeképpen több ezer hektár gyepet és erdőt sikerült védetté nyilváníttatniuk. Ezek természetvédelmi kezelését a közalapítvány látja el. Veszélyeztetett élőhelyek megvásárlását célzó programjuknak köszönhetően az európai hírű Csíkvarsai rét már a közalapítvány tulajdona, így megmaradnak hát láprétjei, száraz füves pusztái. 
A közalapítvány munkatársai a területek természetvédelmi kezelése mellett aktív tevékenységet folytatnak a környezeti nevelés, kutatás, madárvédelem, és a műemlékvédelem területein.

A látogatói központban látható a Vértes Múzeum kiállítása, amely fotók és diorámák segítségével mutatja be a natúrpark természeti értékeit, élőhelyeit. 
A kiállítás "háromdimenziós képsorozata" még nem teljes, de folyamatosan bővül. 
A Geszner Ház néhány évvel ezelőtti felújításakor az egykor közvetlenül a ház mellett kialakított tavat is helyreállították, amelyen ma ismét hattyúk és tőkés récék tollászkodnak. 
Innen indul a Vidrafű tanösvény, amelyet végigjárva megismerkedhetünk a Csíkvarsai rét élővilágával. 
Utunk során táblák kalauzolnak bennünket, és tájékoztatnak az egyes élőhelyek sajátosságáról, illetve az ott fellelhető növény- és állatfajokról. 
A vidrafüvet ábrázoló útjelzést követve magas töltésen jutunk a tanösvény második állomásához, az Ülőkúthoz. A Csíkvarsai rét legősibb része ez. A fokozottan védett területen fakadó források, úgynevezett "ülő kutak" felbugyogó vize tocsogós, lápos élőhelyet hozott létre. Tavasszal, illetve nyár elején a zsombékokon ott hajladozik a fehér "pamacsairól" már messziről felismerhető keskeny, illetve széles levelű gyapjúsás. 
Az ösvényen tovább haladva nagyon jól megfigyelhető a szukcessziós feltöltődés folyamata. A sással benőtt területet rekettyefüzek, nyárfák követik, majd keményfás ligeterdőkhöz érünk.
A rét állapotát régen kaszálással és legeltetéssel tartották fenn, ma a közalapítvány szürkemarha gulyája óvja meg a beerdősüléstől.
Útközben hallhatjuk a nádi, berki és réti tücsökmadár pirregő, tücsökciripelésre emlékeztető hangját. A gát mentén halvány sárga farkasalma virít.
Ha kedvünk tartja, a következő állomáson a kijelölt tűzrakó helyen tüzet is rakhatunk. A Póczos-tó környéki madárlesről a Vértes, és az alatta elterülő rét tárul elénk -- gyönyörű szőnyeget alkotnak a kékeslila fátyolos nőszirom és a sárgán virító réti boglárka virágzatai. Ha szürkületben járunk erre, láthatjuk az előttünk húzódó fasorba éjszakázni érkező fehér és fekete gólyákat.

A gátról kiépített ösvény vezet bennünket a semlyék veszélyeztetett növényéhez, a vidrafűhöz. Így anélkül közelíthetjük meg ezt a tanösvény útjelző tábláiról már ismerősnek tűnő növényt, hogy taposásunkkal kárt tennénk a mocsaras terület ritka növényeiben, és azok élőhelyében.
Hármasan álló leveleiről, és fehér, rojtos szirmú virágairól könnyen felismerhetjük. Továbbhaladva egykori túzok-élőhely mellett vezet el utunk. 
Huszonöt évvel ezelőtt még járta a rétet a puszták nagy madara. Napjainkban egyesek ismét látni vélték egy-egy példányát a Csíkvarsai réten, de fészkelése ma még nem bizonyított. Lehet, hogy épp előttünk bukkan fel ismét?
Fornapusztára érve a fornai cselédházak egyetlen megmaradt épületét találjuk, a Dohányos házat. Nevét egykori dohánytermesztéssel foglalkozó lakóiról kapta. A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány természetesen a hagyományos építkezési stílusnak megfelelően újítja fel, s a jövőben a látogatók számára szálláshelyet is biztosít itt. 

Innen is jól látszik a "Százados-tanya", amelyet ugyancsak egykori tulajdonosáról neveztek el. A csíkvarsai tanyaközpontban magyar szürke gulyát és rackákat tartanak. Jellegzetes, extenzív állattartást szolgáló gazdasági épületeket találunk itt. A kaszálás befejeztével összegyűjtött kazlakban a fokozottan védett kuvik szívesen megbújik. 
A fornapusztai kereszteződésig visszasétálva, majd balra fordulva, folytatjuk utunkat.
Körülöttünk lágyan hullámzó árvalányhajmező. Az út mellett békésen legelő szürketinó-gulya fehérlik. Rovarok után kutató bíbicek és seregélyek követik. 
Hamarosan a téglaházi madárleshez érünk, ahol a korábbi agyagbányászatot szolgáló kubikgödrök mélyedéseiben és környékükön folytatott élőhely-rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően gazdag vízi világ tárul elénk.
Nagy kócsagok, szürke gémek üldögélnek méltóságteljesen a zavarásmentes élőhelyen. Szakvezetéssel nyár közepéig alkonyat után is érdemes visszatérnünk erre a helyre, ugyanis hallhatjuk a pettyes, a kis és a törpe vízicsibe hangját. Ornitológiai szenzációnak számít a gólyatöcs fészkelése; ebben az évben tíz pár telepedett itt le.
A tanösvény jobbra kanyarodó útján visszajutunk a Geszner Házhoz, balra fordulva pedig a Báraczházy-barlanghoz érünk. Innen került elő -- 1500 egyéb faj csontjaival együtt -- a 8 millió évvel ezelőtt élt háromujjú ősló, a Hipparion ősmaradványa. A déli lejtőkön továbbhaladva molyhos mészkedvelő tölgyesek mellett vezet utunk.
Hosszabb gyaloglás után érünk az úgynevezett Szólókőhöz, amely nevét egykori visszhangjáról kapta. 

A sárga útjelzésnél jobbra fordulva hosszabb barangolás után térhetünk a Botanikai-geológiai tanösvényre. A Vértes meredek lejtői, karsztos gerincei, sziklatörései "szubmediterrán szigetként" emelkednek ki a sík vidékből. 
A tanösvényen járva megismerkedhetünk a száraz, déli lejtők jellegzetes növénytársulásaival és geológiai sokszínűségével.
Cserszömörcés karsztbokorerdők szinte parkszerű látványa rajzolódik ki előttünk. Dolomit-sziklagyepek, sziklafüves lejtősztyeppek, száraz tölgyesek, irtásrétek váltják egymást a "mediterrán" hangulatot árasztó tájon. 
A hegygerincre felkapaszkodva az Irtásrétre érünk. Egykor erdő borította a hegyhátat, de kitermelése után száraz irtásrét telepedett meg rajta.
Nyár elején liláskék virágú mezei zsálya, fehéren molyhos levélfonákú hangyabogáncs, a rét és a karsztbokorerdő találkozásánál pedig lila fészekvirágzatú vastövű imola színkavalkádja teszi még vonzóbbá a tájat.
Az irtásrétet elhagyva, egészen a Kőlik-völgy melletti sziklagyepig szárazságkedvelő molyhostölgyesben járunk. Gyakran szól a csilcsalp füzike, amely "csil-csalp" hangzású énekéről kapta nevét.
A hegytető ligetszerű, tisztásokkal tarkított erdejében júniusban gyönyörű virágok pompáznak. Erős illatot áraszt a hosszú száráról, és rózsaszín virágzatáról könnyen felismerhető nagy ezerjófű. A napsütötte tisztásokon fürge és zöld gyíkok sütkéreznek.

A molyhostölgyes erdőből a Kőlik-völgy feletti, sziklás, erősen tagolt területre érünk, ahol a dolomit-hegységek felszíni formáit és sajátos Földközi-tenger vidéki szubmediterrán növényvilágát ismerhetjük meg.
A deres csenkesz szürkészöld, deres bevonatú levélcsomói közt nagy foltokban fehérlik ki a dolomit kőzettörmelék. Fellelhetjük itt a sziklakertek oly jellemző növényét, a kőrózsapárnát, és a sziklagyepek érdekességét, az ezüstvirágot, amelynek apró virágait ezüstös színű hártyás levelek veszik körül. Sok embermagas élesmosófüvet is láthatunk, amelynek gyökeréből egykor súrolókefét készítettek.
A Kőlik-völgybe leereszkedve érünk a dolomitos mészkőbe vájt Kőlik-völgyi barlangok, más néven "likak" mellett. A helyiek "emlékezete" szerint a török időben a falu lányait és asszonyait rejtegették itt, később pedig bujdosó kurucoknak és szökött jobbágyoknak nyújtott a barlangrendszer menedéket.
A tanösvény végén visszaérünk Csákvárra.
Túránk során épp csak bepillantottunk a vértesi táj szépségeibe. A látnivalókról, programlehetőségekről érdemes tájékoztatást kérnünk a közalapítvány központjában működő információs központban (2).
Információs füzeteken, prospektusokon kívül megvehetjük a Vértes hegységről és környékéről szóló, Egy cseppnyi Magyarország című tartalmas és informatív könyvet, amelynek segítségével behatóbban is megismerkedhetünk e sokszínű tájjal.
A natúrparkból származó bio-ínyencségeket se feledjük. A Geszner Házban a Pro Vértes Közalapítvány saját készítésű szürkemarha húsból előállított szalámijához, a "Csíkvarsai Csípős Csodafalathoz" is hozzájuthatunk. A helyi méhészek virágmézterméséből szintén vásárolhatunk.

(1) Vértesi Natúrpark Látogató Központ

8083 Csákvár, Kenderesi u., Geszner Ház
Tel./fax: (06-22) 354-420/149
Pimmer Izabell

(2) Szolgáltatások, egyéb programlehetőségek: 

• Kihelyezett tanóra (egész napos szakvezetéssel): 6000,-- Ft/csoport
• Étkezés (bográcsos): 500,-- Ft/diák (3 dl üdítővel)
  1000,-- Ft/fő (2 dl bor vagy 3 dl üdítő)
• Pusztakocsizás: 15-20 fős illetve kb. 25 gyermek elhelyezésére alkalmas lóvontatta echós szekérrel a Csíkvarsai réten (2,5-3 órás program)
  15 év alatti gyermekeknek 300,-- Ft/fő, felnőtteknek 500,-- Ft/fő, minimum 3000,-- Ft
• Lovaglás:
  -- futószárazás: 1100,-- Ft/fő/óra
  -- tereplovaglás: 1600,-- Ft/fő/óra
• Szállás: Geszner Ház: 2000 Ft,-- Ft/fő/éjszaka
  Sátorozási lehetőség van.