A környezeti nevelést leggyakrabban a természettudományok oldaláról közelítjük meg, ám az ökológiai gondolat filozófiai, vallási, irodalmi és más formájú művészeti megjelenései is a környezeti nevelés szellemi alapját képezhetik.
A természet örök témát szolgáltat a különféle műalkotásokhoz. Korunkban egy másik attitűd is megjelent: egyre több művész érez aggodalmat a környezet romló állapota miatt. A filmek között is számos olyan alkotás akad, amely az ember és természet viszonyát fogalmazza meg. Egyes filmekben a környezetünkért érzett közös felelősség gondolata jelenik meg, mások inkább parodisztikus formában mutatják be a civilizáció, a fogyasztói társadalmak és szokások ellentmondásait. 
Két évig videofilm-klubot vezettem a fiatalok Természetismereti Klubjában. A filmeket követő beszélgetések segítenek az értelmezésében (természetesen a legtöbb filmnek többféle értelmezése is lehetséges), gondolkodásra és véleménynyilvánításra ösztönöznek, a kialakuló vitákban tükröződnek az életszemléletbeli és életmódbeli különbségek is. A beszélgetések során olyan fontos környezeti problémákra irányíthatjuk a figyelmet, amelyeket önmagukban nehéz lenne fölvetni, a műalkotásokon keresztül pedig érzelmi motiváció is fűződik hozzájuk. Így a filmklub a környezeti nevelés eszközévé válhat.

Ember és természet

Ember és természet viszonya a történelem során sokat változott, a civilizált és a természeti népek környezetkezelési attitűdje pedig jelenleg is merőben eltérő. A civilizáció a természet leigázására, meghódítására, titkainak kifürkészésére, javainak kiaknázására törekszik évezredek óta. Akira Kuroszava Álmok című filmje értelmezhető a civilizált emberiség történeteként is. A rossz útra térés, a bűnbeesés akkor kezdődött, amikor az ember megpróbálta a természet titkait meglesni, a természetet eltárgyiasítani, "titoktalanítani". Az Álmok első epizódjában a főhős mint gyermek meglesi a rókák nászát. (A buddhizmusban a róka a bűn, a rossz szimbóluma.) A film további epizódjai felvetik a kutatók és tudósok felelősségét is, hiszen ők alkották meg az atomreaktort, amelynek katasztrófája a filmben az emberiség pusztulását eredményezi. A film vége a világ végeként is értelmezhető: a hetedik álom sivár tájain jajveszékelő, az emberiség bűneiért szenvedő démonokat látva a pokol, míg a nyolcadik álomban egy idilli (öko-)falu képéről a paradicsom juthat eszünkbe, ahol az emberek a természettel és egymással egyaránt harmóniában élnek. Ez az utolsó álom egy reményteli alternatívaként is felfogható: ez az "ökologikus" életmód, a gazdasági fejlődés mítoszának elvetése vezethet csak az emberiség túléléséhez.
A civilizáció birtokolni akarja a természetet, a megismerés is csak ezt a célt szolgálja. Kuroszava Derszu Uzala c. filmjében egy kutatócsoport próbálja feltérképezni Szibéria végtelen erdőségeit. A természeti környezet lerajzolása (eltárgyiasítása) a birtoklásnak, meghódításnak csak a kezdete, mert ezután lehet utakat építeni, fát kitermelni, bányákat nyitni...
A természeti népek olyan természeti ismeretekkel rendelkeznek, amelyeket csak a természettel szoros kapcsolatban élők birtokolhatnak. Derszu Uzala ismeretei ahhoz kellenek, hogy életben maradhasson a tajgában, ezzel a tudással ő is a természet részévé válik, ismeri és tiszteli a körülötte élőket. Ez a tudás azonban a városokba költözéssel, a civilizációban elvész, itt másfajta ismeretekre lenne szükség.

Ember és ember

Werner Herzog legtöbb filmje az emberek közti kommunikációról szól, arról, hogy az emberek nem értik és nem is akarják megérteni egymást. Az Ahol a zöld hangyák álmodnak című filmje az ausztrál bennszülöttek és az ásványkincsek után kutató bevándorlók találkozásáról; a Fitzcarraldo egy vállalkozó szellemű kalandor és a dél-amerikai bennszülöttek kapcsolatáról szól. E filmek tanúsága szerint az ún. magas kultúrával rendelkező civilizáció nem képes elfogadni a természeti népek primitívnek nevezett kultúráját. A bennszülöttek mítoszai, szent helyei és tárgyai semmit sem jelentenek a fehér ember számára. Nem is szeretnénk megérteni és elfogadni őket, sokkal inkább át akarjuk alakítani, a saját képünkre akarjuk formálni ezeket a népeket. Herzog Kaspar Hauser című filmjében Nürnberg lakói civilizálni akarják Kaspar Hausert, aki eddig a világtól elzártan élt, meg akarják tanítani mindenre, amire a társadalomban szüksége lehet. Érzéseivel, belső világával azonban senki sem törődik, az senkit sem érdekel. 

Két világ

Tarkovszkij filozofikus hangvételű filmjeiben az egyén szerepét helyezi előtérbe, vívódásait, küzdelmeit mutatja be két világ határán. Az egyik világ a materiális, földi, történelmi lét, a másik a spirituális, transzcendens, téren és időn kívüli lét. Utolsó filmjében, az Áldozathozatalban a főhős személye az egész emberiség megszemélyesítőjeként is értelmezhető. A kiindulópont az emberiség válsága, aminek oka a hit elvesztése, a hajdan egységes kultúra darabokra hullása, az egyoldalú materialista, racionalista világszemlélet. Hogyan kerülhet ki a válságból az egyén (illetve az emberiség), hogyan léphet át az egyik világból a másikba: az anyagiból a szellemibe, a racionálisból a spirituálisba? Stalker című filmjében a három főszereplő a művészetet, a tudományt és a vallást képviseli, akik elidegenedtek egymástól, kölcsönösen megkérdőjelezik egymás létjogosultságát, és ez a civilizáció lerombolásához vezet. Át kell lépni a másik világba, a "Zónába", ami nem konkrét hely, sokkal inkább transzcendens, spirituális valóság. Az átlépés képileg is megvalósul, a szereplők Stalker vezetésével beléphetnek a természet, a szabadság, a boldogság elfelejtett égi Zónájába.

Fogyasztói társadalom

Néhány rendező civilizált társadalmunk ellentmondásaira hívja fel a figyelmet. Ezek olyan karikatúrák, paródiák, amelyekben saját életünkön, szokásainkon, társadalmunkon nevethetünk. Terry Gilliam Brazil című filmje a negatív utópiák és a felszabadítási utópiák paródiája. Ebben a világban -- hasonlóan a mi világunkhoz -- szinte minden automatizált, bonyolult gépek, számítógépek és robotgépek segítenék az ember életét, ha... állandóan el nem romlanának. Az átláthatatlan államgépezet adminisztrációja az egész társadalmat átszövi, és mindenkinek megnehezíti az életét. Mindent törvények, jogszabályok, rendeletek szabályoznak, amelyek betartását kiterjedt rendőri szervezet biztosítja. Mindenről információt gyűjtenek a Tájékoztatási Minisztérium számára, amely ezekkel az adatokkal bombázza a tévénézőket, rádióhallgatókat. Minden olyan elviselhetetlenül racionális, hogy már csak a szerelembe vagy az álomba lehet menekülni. A filmben az embereken kívül alig vannak élőlények, az autópályákat egybefüggő óriásplakátok szegélyezik, a zöld természet csak a film vége felé egy álomban jelenik meg.
Mindannyian érezzük, hogyan láncol magához a tévéképernyő állandóan változó, izgalmas, csillogó világa, s közben hogy mossa át, szívja ki agyunkat, lelkünket. Jan Äverak Akkumulátor című paródiájának főhőse azon veszi észre magát, hogy a tévénézés kiszívja minden energiáját, később pedig már akkor is életveszélyes állapotba kerül, ha csak egy pillanatra bekapcsolt tévékészüléket lát. Ekkor kezdődik hősies küzdelme a televíziók ellen. A távkapcsolókkal úgy lövöldöz az útjába kerülő tévékészülékekre, mint a legvagányabb western-hős coltjával a banditákra. 
Az itt bemutatott filmek közös jellemvonása, hogy mindegyikben megjelenik valamilyen formában az ökológiai gondolat, és ilyen minőségükben színesíthetik a környezeti nevelés eszköztárát.