A Rügyecskék Alapítvány igazi színfolt a hazai környezetvédelmi mozgalom palettáján. Tarka ruhákban járnak, zajos rendezvényeket szerveznek a budapestieknek. Szelíd viselkedésük a természet és az ember harcos védelmezéséből merít erőt. 
Ferjentsik Violával beszélgettünk.

-- Az, hogy környezetvédelmi alapítványt csinálok, a volt barátomnak köszönhető. Németországban tanultam, mikor elkezdtük tervezni, hogy hazatérve az alapítvánnyal zöldíteni fogjuk a budapesti utcákat, kifesteni a házfalakat, és ezzel egyúttal munkalehetőséget is teremtünk néhány fiatalnak. Csak hát iszonyúan nehéz bármiféle támogatást kicsikarni, és álmomban nem gondoltam, hogy egyedül leszek, aki ezt tovább viszi. Azért vágtam bele mégis, mert láttam, hogy ha én nem csinálom, más nem fogja. Sokat számít, hogy elnyertünk egy pályázatot, amiből német önkénteseket fogadhatunk. Ebből az összegből a faültetésre is le tudunk majd csípni.
-- Miért kell fát ültetni?
-- Joseph Beuys-ról hallottam még kint. Ő úgy ültetett Kasselban fákat, hogy minden egyes fának a lakosság köréből keresett gondozót. Minden fa kapott egy kis névtáblát, amin a gondozó neve volt. Ez az ötlet megtetszett. Hogy miért kell fát ültetni? Azért, mert hihetetlen mértékben fogy, és sokkal kevesebbet ültetnek az emberek, mint amennyit kivágnak. 
-- Komolyan gondolod, hogy számít az a pár száz fa, amit ti ültettek?
-- Nem, de ha azokra az emberekre is gondolok, akik kapnak így egy fát a lakóterületükön, hogy gondozzák... Nemcsak egy fát ültetünk el, hanem azzal együtt az emberek fejében egy gondolatot is, hogy a fákra vigyázni kell. A faültetést tulajdonképpen kapcsolatfelvételnek szántuk. Szeretnénk bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést a kistarcsai lakótelepen. A faültetés belépő, hogy valami jót tegyünk értük, mielőtt arra kérnénk őket, hogy eddigi szokásuktól eltérően ne a ház előtti közös kukába dobják be a szemetet, hanem külön válogassák.
-- Hogyan működtök együtt más környezetvédő szervezetekkel?
-- Az a vesszőparipám, hogy nincs még egy terület, ahol ennyire közös lenne a cél, ezért a források szűkössége miatt egymásnak esni nagyon ciki. Ez a közös célok rovására megy. A Roosevelt téri fákat is azért vághatták ki, mert látták, hogy nem egységesek a környezetvédők. Abban a pillanatban, hogy megegyeztek valakikkel, azt gondolták, hogy megegyeztek a zöldekkel, és nem volt esélye már a további védelemnek. 
A tavaszi nagy közös akció most a Föld Napján lesz. Mindig örülök, amikor többen együtt szervezünk valamit.
-- Mi az, amivel meg lehet fogni az embereket? Transzparensek, színes ruhák, látványos akciók?
-- Igen, hogy nehogy azt gondolják, hogy a környezetvédők ilyen ökouborkák, akik lesütött szemmel járnak, lenvászonba öltözve és nyers zöldségen élve. Németországban legalábbis van egy ilyen felfogás a zöldekkel szemben. Mi megpróbálunk színesen részt venni ezekben az akciókban, és olyan dolgokkal is foglalkozunk, ami nem konkrétan környezetvédelmi tevékenység, például partikat szervezünk. Alapvető, hogy ezek a rendezvények ne termeljenek szemetet, az emberek jól érezzék magukat, és legyen lehetőség a szellemi feltöltődésre is, legyen beszélgetés, kiállítás, filmvetítés. Ha nyereséges a buli, akkor ne azért gyűljön össze a pénz, hogy annak vagyonát gyarapítsa, akinek amúgy is van, hanem valami jó célt szolgáljon.
Persze be lehetne járni önkormányzati gyűlésekre is, figyelni a törvényhozást, de azt gondolom, hogy így megváltoztatni ezt a rendszert egyáltalán nem lehet.
-- Magukban az emberekben kell megtörténnie a változásnak?
-- Pontosan, hogy merjenek másként gondolkodni, és főképp merjék kimondani, hogyha másként gondolkodnak, és mást akarnak.
Minden azzal a felismeréssel kezdődik, hogy: na, ezt azért már mégsem! Én is ezt gondoltam, mikor leváltották Ligetvárit -- No hát ezt azért már mégse tehetik meg! -- és mégis.
-- A zöld mozgalmakban szükség van tehát a sokszínűségre?
-- Hát igen. Kellenek, akik önkormányzati gyűlésekre járnak, jogilag képzettek, és a törvényhozás szintjén próbálnak beleszólni a döntésekbe, és kellenek aktivisták is, akik az utcára mennek és ott hangosak. A legfontosabb a folyamatos kommunikáció, hogy tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, de egyelőre nem érezzük magunkat egy testnek. Igazi változást csak így lehetne elérni.
Felvettük a nevünkbe, hogy "ember- és környezetvédelmi alapítvány", -- nemcsak azért, mert ez a kettő szorosan összefügg, hanem azért is, mert kétségbeesetten láttam, hogy milyen átalakulások mentek itt végbe Magyarországon, amíg nem voltam itthon. Bocsánat a kifejezésért, de elkurvult az ország: olyan munkahelyek vannak, amelyek a lelkedet is kitapossák belőled. Ez most még durvábban jön elő, mint ezelőtt húsz évvel, amikor még nyugaton azt mondhatták a fiatalok, hogy van más út. Ma mindenféle ilyen ellenállás reménytelennek tűnik.
-- Németországban vannak kitörési kísérletek?
-- Vannak, de ott nem zöldeknek hívják magukat, hanem alternatívoknak. Kommunákban élnek, azaz közösségekben. Ezekben a közösségekben egyszerűbb megoldani pl. a hulladék problémát, mert egyszerűbb a szabályokat kidolgozni és betartatni, mintha az ember háztartásonként próbál különböző beállítottságú embereket meggyőzni. Sok ilyen működő közösség van. Változó, kik hogyan hívják magukat, mennyire politikusak vagy apolitikusak, kivonulnak-e a társadalomból vagy inkább az utcákon tüntetnek. Mindenesetre működnek, az ember részükké válhat, és így képes lehet függetleníteni magát a fogyasztói társadalomtól.
-- Te mégsem így léptél ki...
-- Mert most nem ennek van itt az ideje. Megértem azokat is, akik lemondtak arról, hogy bármit is megváltoztassanak a hangoskodásukkal, és inkább a saját életüket élik, otthagyják ezt a társadalmat. Igazuk van, mert az egyetlen fenntartható életforma a közösségben létezés. De hogy ez a mozgalom elinduljon, és tömegesen választható és választott életforma legyen, ahhoz most még a városokban kell tevékenykedni, a városokban kell fákat ültetni.
-- Az ősszel rendeztétek meg a Városligetben az Ózonfesztivált. Milyen emlékek maradtak benned erről?
-- Az alapötlet az volt, hogy faültetési kampányt szervezünk, ami egy jótékonysági koncerttel fog kezdődni. Elvállaltam a szervezést, mert a többiek erre nem értek rá. Megírtunk egy pályázatot a Budapest Bankhoz, de nem nyertünk semmit. Összesen százezer forintot kaptunk az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, egyébként pénzügyileg bukás volt az egész. Akiket megkérdeztem utána, mindenki élvezte a partit, de elég nagy fejetlenség volt a szervezésben, számomra kész katasztrófa volt az a nap. A legrosszabb álmaimban se jöjjön elő. De lesz jövőre is. Ezek után már muszáj. Kevesebb koncerttel, nagyobb helyen, visszaváltható poharakkal...
-- A visszaváltható földlabdás karácsonyfa-akciónak mi a tapasztalata?
-- A visszaváltható karácsonyfa az egyik első akciónk volt. A Hulladék Munkaszövetséggel együtt rendeztük meg. Idén háromszor annyi fa fogyott, mint múlt évben. Tavaly kevés volt a fa, idén viszont még ott álltunk délután ötkor vagy húsz fával. Egyrészt kevéssé lett meghirdetve, másrészt sokan kicsinek tartották a fákat. Jövőre mindenképpen több helyszínen kéne megrendezni, akár több szervezet részvételével, mert nehezek ezek a fák, többnyire azok vesznek, akik közel laknak az árusítóhelyhez. Egyébként szinte lehetetlen támogatás nélkül megszervezni, mert nekünk előre ki kell fizetnünk a fákat.
-- Említetted, hogy az alapítvány célja munkalehetőséget teremteni néhány fiatalnak. Mire gondoltál?
-- Tehetséges fiatalokat támogatni különböző törekvéseikben. Elég sok emberke van a baráti körben, ahonnan az alapító tagok is kikerültek, akik pl. ügyesen rajzolnak. Nekik szeretnénk lehetőséget teremteni, hiszen annyi mindent le lehetne itt Pesten fújni, festeni. Vidámabban nézne ki a város, és megélhetést jelentene ezeknek a fiataloknak.
-- Hundertwasser-féle házfelújításra gondolsz vagy graffitire?
-- Graffitire gondoltam, de sok minden belefér, növények ültetése is. Persze a fákat a földbe kell ültetni alapvetően, de futónövényeket az erkélyládákba, meg a házak tetejére is ki lehet tenni.
-- Az már magánterület, és a tulajdonos vagy tesz ki növényeket, vagy nem.
-- Persze. Úgy gondoltam, hogy ha felkérnek minket, szívesen zöldítenénk bérházak belső udvarait. No meg középületeknek is dolgoznánk, azok, gondolom, jobban megfizetnék. Sok helyen lehetne tetőkertet létrehozni, amire csak a lapostetők alkalmasak, például az újabb építésű irodaházaké. Ugyanis Budapest belső kerületeit annyira beépítették az elmúlt tíz évben, hogy nem maradt hely fákat ültetni. A sétálóutcákban cserépbe ültetnek fákat, városi bonsaiokat nevelve, ahelyett, hogy teret adnának a gyökereknek a földben. A játszótereket is át lehetne alakítani, kreatívabban lefesteni a mászókákat, és padokat kihelyezni minél több helyre. Nagyon kevés olyan hely van, ahol szívesen leül az ember. Nemcsak pad hiányzik, hanem több zöld, meg szökőkutak, ivókutak...
-- Átfutnak az emberek a tereken, nem ülnek le és nem néznek körbe.
-- És nem érzik magukénak, mert nem töltenek el ott egy percet sem. Viszont ha leülnének pihenni -- ha le tudnának ülni --, akkor, gondolom, könnyebb lenne őket összeszedni, hogy kitakarítsuk a parkot, ha szemetes, és hogy jöjjenek fát ültetni. Ha van közük az őket körülvevő térhez, akkor hajlandóak is valamit hozzátenni.
A Beuys alkotta művészetfogalom nagyon szimpatikus nekem. Minden ember művész, művészet = ember = szabadság = kreativitás. A mostani felállás szerint vannak alkotók és nézők. Ez sohasem volt így a történelem során. Az ókori színházban a néző is ugyanúgy részese volt az előadásnak, közbekiabálhatott, és el is várták tőle, hogy közbeszóljon, kiabáljon, fütyüljön. Ma meg illedelmesen végignézzük a darabot és tapsolunk a végén. Én azt a művészetfogalmat pártolom, ahol a határok eltűnnek. Ahol minden embernek megvan a lehetősége, hogy kipróbálja magát ebben vagy abban a műfajban. Ma az emberek azért hiszik, hogy ők ehhez nem értenek, mert így programozták őket. Ma az a felfogás, hogy ha valaki nem kezd el valamivel hatévesen komolyan foglalkozni (sporttal, zenével, festészettel), akkor később már bezárultak ezek a kapuk. Én 23 éves voltam, amikor kitaláltam, hogy szeretnék szaxofonozni, és miért ne. De akár 30 vagy 40 évesen is kitalálhatja az ember, hogy szobrász lesz. Csak a lehetőséget kellene megadni, és csodálatos dolgok születnének.