Furcsa Alföld. Talán nem is igazi Tiszántúl már. Álmos, fáradt, lomha lépte volt ott az időnek. A nagy égerszigetes, nádas partú halastavakon, zsombékos rétekben, távoli hegyláncokban az erdélyi Mezőséget érezzük..." (Sterbetz István: A természet szolgálatában)
 

A Körös--Maros Nemzeti Park az erdélyi hegységek lábától egészen a Tiszáig húzódik. Területe nem összefüggő, hanem mozaikos szerkezetű, de így is híven tükrözi a Körös és Maros közti élővilág szerves egységét.
Hajdan úttalan utakon megközelíthető lápvilág terült itt el. A folyószabályozások következtében a Kárpát-medence legnagyobb mocsárvidéke, kövéren zöldellő ártéri legelői kiszáradtak, szikes területekké váltak. A nemzeti park területei azonban a szikes pusztákon kívül mocsármaradványokat, vízfolyásokat, nedves réteket is rejtenek.
A Nemzeti Park Igazgatósága Szarvason az Anna-ligetben található. Központjuk egy felújított kúriában működik, amelyet madárdaltól hangos park övez.
Szarvast elhagyva a 44-es útról balra kanyarodva a 443-as útra térünk, így Gyomaendrődön, és Dévaványán keresztül a Réhelyi Látogatóközponthoz jutunk. Könnyű odatalálni, mert már messziről kiemelkedik a fehérre meszelt, helyi építkezési hagyományok sajátos jegyeit magán viselő épületegyüttes. A látogatóközpontban festmény- és fotókiállítás mesél a Dévaványai-Ecsegi puszták (egykor Nagy-Sárrét) élővilágáról, a régi mocsárvilág lakóinak életéről.
A kiállítás témái közül kiemelt figyelmet élvez a túzokvédelem.
Friss tájékoztatást kaphatunk a hazai túzokvédelmi munkáról, jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól.
Nem véletlen, hogy 1975-ben a közelben hozták létre a Túzokrezervátumot, ugyanis a közép-európai és magyarországi túzokállomány legéletképesebb populációja él itt, Dévaványa-Ecsegfalva térségében.
Védelme érdekében főleg arra  összpontosítanak a nemzeti park munkatársai, hogy nyugodt, nagykiterjedésű dürgőhelyeket, fészkelőhelyet, fészekvédelmet és téli takarmánybázist biztosítsanak a madarak számára.
Munkájukról érdekes és részletes videofilmet is megnézhetünk. A központ időszakos kiállítóterme is mindig tartogat valami újdonságot a látogatók számára. 
A látogatóközpont körül szikes puszták terülnek el. Szürke marhák, házibivalyok, rackajuhok legelnek a szikes gyepeken. Itt-ott apró kékes virágú veronika virít, pásztortáska virágzik. Ha kedveljük a kutyákat, egy pajkos, szinte mindenkit megmosolyogtató fiatal komondorral is barátságot köthetünk.
Közvetlenül az épületek mellett a fűben csókákra lehetünk figyelmesek. A központi épület kéményeiben költenek, így nem ritka, hogy csoportosan 10-15 madár nyugodtan tollászkodik a bejárat közelében. 
Innen indul a természetismereti tanösvény, amely körülbelül 1 óra alatt járható be. Szakmai vezetést is kérhetünk a Dévaványai-Ecsegi puszták élőhelyeivel, növény- és állatfajaival  való ismerkedéshez. Az állomáshelyekre néhány héten belül kihelyezik az ismertető táblákat, amelyek megkönnyítik számunkra az egyes növény- és állatfajok felismerését. A tanösvény egy elmocsarasodott területhez vezet bennünket. Keskeny és széles levelű sás susog a szélben, igazi levelibéka-paradicsom. Körbenézve eszünkbe jutnak a múlt században véghez vitt vízrendezési munkálatok, amikor a gazdag lápos-mocsaras területek nagy részét az eredményesebb szántóföldi termelés reményében lecsapolták. 
 

Ezután mesterségesen kialakított tóhoz érünk. Tőkés récék, szárcsák kutatnak táplálék után a vízben. Sajnos a vízrendezési munkák következtében a mocsarakkal és holtágakkal együtt az eredeti élővilág egy része  is eltűnt. A tó felszínén a nemrég még kipusztulástól fenyegetett sulyom lebeg, amelyet régen táplálékként is gyűjtöttek a helyiek. Termésének lisztjéből lepényt készítettek, a főtt sulyom pedig ínyencségnek számított; íze talán a főtt gesztenyéhez hasonlít.
A következő állomás a szikes puszták élővilága.
A mocsaras területek megfogyatkozásával másodlagos szikesek alakultak ki. A kiszáradt gyepeket többnyire feltörték.  Az extenzív szántóföldi gazdálkodás mellett azonban olyan, csak a Tiszántúlra jellemző, vadvirágokban gazdag gyomtársulás alakult ki, amely hozzájárult ahhoz, hogy fennmaradhassanak a korábbi pusztagyepek egyes növényfajai is. Tavasszal nagyon szép látvány a fehéren virágzó kamilla és a sárga virágú sziki pozdor.
A negyedik állomás: "vadpókák".
Hogy vajon melyik állatot takarja ez az elnevezés? A magas fűvű puszták "emberkerülő, mérföldekre széttekintő, éber szemű" madarát, a túzokot nevezik így népiesen.
Kora tavasztól egészen május végéig láthatjuk a vadon élő túzokok dürgését. A zavarásra nagyon érzékeny a madár, ezért mindenképpen maradjunk az egykori vasúti töltés nyomvonalán, és onnan figyeljük e méltóságteljes madarak násztevékenységét, amint a kakasok szárnyaikat kifordítva, fehér tollaikat mutogatva dürrögnek.