Még a múlt évezredben, a nyolcvanas évek elején szerkesztettem egy könyvsorozatot Kapcsolatok címmel. Első kötete 1980-ban jelent meg. Bak Imrével együtt alakítottuk ki a három kötetet magában foglaló formát. A művészet és a kultúra egészének élet- és halálmítoszait, jeleit, "idézeteit" kívántuk felvillantani, jelezve az akkori magyar társadalomnak, hogy itt az ideje megszabadulni a marxista filozófia és a szocialistának nevezett kultúra fogalmi csapdáiból. Több, azóta sztárrá vált, addig ismeretlen külföldi és hazai szerzőt közöltünk. Milyen eredménnyel, az abból is kiderült, hogy a Művészet című folyóirat vonalasan megdorgált bennünket, ráadásul úgy, hogy úriemberhez méltatlanul válaszunkat nem merte közölni. Korunk rajzához hozzátartozik, hogy mostanában az akkori bírálók "őskeresztény" és "őskonzervatív" mezben tetszelegnek. De hát adja meg az Isten mindenkinek a maga átváltozását. Napi aktualitása ennek az összeállításnak, hogy egyszerre jelent meg benne többek között a mostanában nagy vitát kavart Hermann Nitsch és vele Jankovics Marcell.
Amiért viszont érdemes volt ennek a könyvnek a bevezetőjében utalnom a Kapcsolatok könyvsorozatra, az az, hogy abban jelent meg az első ökofilozófiai válogatás Magyarországon. 1983-ban egy kötetbe gyűjtve kaphatott első kézből a magyar értelmiség tájékoztatást többek között Jim Lovelock Gaia-elméletéről, E. F. Schumacher "Szép, ami kicsi" című tanulmányáról, Ivan Illich ökofilozófiájáról, Karl Hess környezetkímélő közösségi technikáiról, és sok más ökogondolatról. Nem túlzok talán, ha azt állítom, hogy ez a könyv alapvető jelentőségű volt a magyar ökofilozófiai gondolkodás elindításában, főleg sokban segített a mozgalmi elképzelések gondolati hátterének kimunkálásánál.
Most itt egy másik könyv, egy második lépcsőfok. György Lajos ökofilozófiai-mozgalomtörténeti összefoglalója -- már most megjósolhatom -- kikerülhetetlen művé válik.
Mostanában kortárs értelmiségiek életművéről gondolkodva -- írva állandóan felteszem magamban a kérdést, mit ér az értelmiségi, ha magyar. Azt már évek óta sokan látjuk, hogy György Lajos magyar ökofilozófus egy szent Együgyű ember. De, nem akármilyen Együgyű ám. Gyermekkoromban, az ötvenes-hatvanas években ismertem egy embert, aki az egész életét a magnélküli dinnye kikísérletezésére fordította. Néha megjelent nálunk, Hatvanban a hegyalján, hóna alatt egy dinnyével, és én mindannyiszor csodálkozva tapasztaltam, hogy nincs mag a dinnyében, illetve alig egy-kettő. Ennek felettébb örültem, mert már akkor sem szerettem köpködni. A kulináris örömökön túl azért mindig elgondolkodtatott, hogyha sikerül tökéletesíteni a magnélküli dinnyét és teljesen magtalan lesz, akkor hogyan eszünk ilyen finom dolgot jövőre. Fülöp Pista bácsi, a nemesítő erre általában gyermekeknek szánt kitérő válaszokat adott. Vélhetőleg se ő, se én akkor nem akartunk belekeveredni a világ maggal áldott, vagy magtalanná sterilizált képének filozófiai bonyodalmaiba.
Nem úgy György Lajos, aki ezzel a könyvével bizonyítja, hogy közel került a Maghoz és felszólít mindnyájunkat -- Sakjamunival is -- "törekedjetek fáradhatatlanul" ebbe az irányba. Ez a hozzáállás fölöslegessé teszi, hogy felvessük az ilyen könyvek olvasásánál felmerülő első kérdést, hogy van-e külön ökofilozófia, vagy csak filozófia van. Azt a kérdést viszont most már végképpen nem kerülhetjük el, és ezt az új ökofilozófiai tételeknek is köszönhetjük, hogy nem az az ember alapvető filozófiai kérdése: hogyan evezzünk a lét otthonos és otthontalan világai között. Az ökofilozófiának a szerepe nem abban van, hogy új filozófia, hanem abban, hogy az ökológia haeckeli, rendkívül tudatos és pontos névadása ráirányítja az emberiség, a földi létezők figyelmét az oikos, a görög ház, haza, háztartás szó mély jelentésére és arra, hogy ez a fogalom a filozófia -- a földié és az égié is -- központi kérdése.
Nem véletlen, hogy a század legnagyobb filozófusainak, például Teilhard de Chardinnek, Heideggernek és Hans Jonasnak munkássága visszavezet ide, kicsúcsosodik eme alapprobléma körül, és ezen a rejtelmes ponton valami kényszerítő erő hatására feloldódik egy új ökoteológiában. Ráadásul úgy, hogy közben Heidegger Nietsche típusú "ateista"; Teilhard de Chardin -- egyesek szerint globalizációt is alapozó -- "panteista", Hans Jonas pedig szenvedelmes "újmisztikus" lesz. Ki gondolta volna, hogy a Krisztus-hit helyett "ipari vallásra" tért ezredvégen egy blues verssora, az "otthon zöld füve" lesz a központi gondolat. S ha manapság ez még sokaknak nem látszik, azért van, mert világerőssé kreált Molochok úgy félnek még a kimondásától is, mint az ördög állítólag a tömjéntől. Ugyanis az otthon, a ház, a haza rehabilitálása a kozmosz rehabilitálása is, azé a pillanaté, amikor új Ég és új Föld keletkezik. Próbáld ki, tegyél egy szellemi füstölő edénybe egy csipetnyi otthont, egy csipetnyi hazát és nézd meg azokat, akik fintorognak, és fogd meg a kezüket, majd mondd nekik: ne féljetek, én is keresem, keressük együtt!
György Lajos ökofilozófiai összefoglalója erről a hazakeresésről szól, a kozmoszban megtalált Rendről, ami még véletlenül sem a hatalom rendje, hanem a szereteté, a kozmikus szolidaritásé.
Akiknek a képzeletét még nem sajátították ki világdivat gondolatparódiák, nagy élvezettel fogják olvasni ezt a könyvet. Rájöhetnek közben, hogy a mai szellemileg lefokozott, egy sínre állított létezésünknek van alternatívája, s már innen is úgy látszik, hogy a formálódó új közös tudatunk, a kozmikus GAIA erkölcsi síkon alakulhat ki, így nem globalizációs-fogyasztósdi keretek között. Találunk a kötetben biztatást arra, hogy a kereszténység visszatér a mély krisztusi gyökerekhez, éppen az ökoszenten, Szent Ferencen keresztül. Megidéztetik Roszak, aki az ökológiai tudattalan megismerése révén új természetfilozófiát ígér, Huxley meggyőződését folytatva, aki a vallás és a tudomány méltóságteljes, egymást kölcsönösen támogató összeolvadását jósolta. Az ínyenc olvasó megtalálhatja a kötetben a vallások ökoszempontú összehasonlítását és Skolimowski tanait is. Szerinte az etika ott van a történelem előtti emlékezetben. Például Homérosznál -- Iliász volt a görögök bibliája -- a hősiesség, az önzetlenség és az önfeláldozás. Mintha az elmúlt évszázad, az elmúlt évezred, a háborúkban megvalósuló történelmi thrillerek és szappanoperák száműzni akarták volna az élet olyan nagy beszédeit, mint a homéroszi. Talán nem véletlen, hogy Heidegger is Homérosznál keresi a lét és az idő gyökereit, s talán csak a háborúba ájult század szellemi mágneses tere térítette le őt arról, hogy ne csak nagy gondolatokat, hanem a nagy gondolatok forrását, Istent is megtalálja. Persze, hogy közülünk, földre szabadult lények közül ki közeledik Istenhez, és ki távolodik, azt csak Isten tudja.
György Lajos viszont ebben az ökofilozófiai könyvében olyan rejtelmes tisztasággal mutat rá Istenre, a kimondhatatlan nevűre, mint a nagy ókori kultikus civilizációk egyszerre és félreérthetetlenül a Szíriuszra.

A könyv, amit az olvasó a kezében tart, kettős rokonságot mutat a középkori tudós poéta, Dante Alighieri Poklával. Az egyik, hogy ezt is többen fogják emlegetni, mint ahányan az elejétől a végéig elolvassák. A másik, hogy a pokolból, melynek bugyrait rendíthetetlen alapossággal kutatja át, mégsem a kínzószerszámok és gyötrelmek végtelen sokfélesége rendít meg leginkább, hanem a kárhozottak sorsa, amiben a magunkéra ismerhetünk. A bűnök és gonosz szenvedélyek katalógusát az újkori szerző immár a képletek, hatásvizsgálatok, gyártási és engedélyezési procedúrák semlegesnek mondott nyelvén adja elő; mire a művének végére érünk, mégsem marad kétségünk afelől, amit már Dante is sejtett, hogy a valóságos pokol az, amit itt e Földön, az elpusztított Éden helyén (nyersanyagából) a maga és fajtársai vesztén állhatatosan munkálkodó emberfajt teremt.
Darvas Béla természettudományos tényekkel és szakirodalmi adatok sokaságával alátámasztott fejtegetései mintha a bibliai metafora egyszerű, kézzelfogható igazságát bizonyítanák sorról sorra: halált eszünk, halált iszunk, halált lélegzünk. Rettenetes könyv! Távolságtartó iróniával, fogcsikorgató kedélyességgel kalauzolja végig olvasóját a borzalmak laboratóriumán: hogyan halmozódik fel a növényekben és az állatokban, a talajban és a vizekben, végül mibennünk, csúcsragadozókban az a temérdek méreg, amelyet az elbizakodott és lelkiismeretlen "tudomány" kieszelt, majd a termelés fokozásának százszor szent érdekére hivatkozó üzleti nyereségvágy ránk kényszerít.
Könnyen lehet, hogy rossz szolgálatot teszek a szerzőnek, amikor mondanivalóját így dramatizálom, ahelyett, hogy kimerítő tájékozottságát, tudományos sokoldalúságát dicsérném. Munkájának "szakmai" fogadtatását illetően azonban nincsenek kétségeim. Az általa bemutatott növényvédő szerek és génmanipulációs eljárások karrierje, mindaz, amit a biotechnológia ámokfutása korunkban okozott és még okozni fog -- a java ugyanis, hála a "génsebészet" konjunktúrájának, még hátra van -- nyomasztó bizonyítéka az ipar és kereskedelem szolgálatára rendelt "tudomány" elaljasodásának. Aki ez ellen szót emel, elutasításnál, gyűlölködő vagy lekezelő "tudományos" cáfolatoknál egyébre ne számítson. Dezinformációs társadalmainkban a hasznosítható tudásra -- egyetemestül, kutatóintézetestül, internetestül -- az üzlet tette rá a kezét, az rendel, az diktál, az fizet. A tudás hatalom (valóban, már-már semmi egyéb, színtiszta hatalom) -- tehát a hatalomé kell legyen minden tudás.
A globális technológiai-gazdasági rendszer teljesítményét korlátozó vagy bíráló tudás neve: nem tudás, bolondság, rágalom. A hasznos tudás neve ellenben: szabadalom, márpedig azzal a Cég rendelkezik, aki a kutatást finanszírozta, a terméket értékesíti, és áldozataival pereskedik. A tudás-hatalom kiterjedését jelzi a legtekintélyesebb tudományos testületek szemforgatása, a sajtó mellébeszélése, a politikai testületek tétlensége vagy kollaborációja, valahányszor a "tudományos technikai haladás" újabb és újabb pusztító csodái kerülnek szóba.
"Halált virágzik most a türelem" -- a meggyilkolt költő viharkabátjában talált vers szavai időszerűbbek, mint valaha. Auschwitz évszázada méltóképpen búcsúzik: halálgyárai az egész világon egyre szakszerűbben, egyre hatékonyabban ontják termékeiket. A vegyi fegyvereket ezentúl csak "békés" célokra vetik be, az elpusztítandó alsóbbrendű fajok listáján csupán gyomok, rovarok, baktériumok szerepelnek. (A laboratóriumokban megkínzott és legyilkolt kísérleti állatok milliárdjairól, ugye, nem beszélünk.) Jaj annak, aki kételkedik a biotechnológia emberbaráti küldetésében! A zöld forradalom óta és dacára, éhen halt milliók pedig magukra vessenek, hogyha a hagyományos gazdálkodni-tudást világszerte kíméletlenül kiszorító nagyipari irtóhadjárat, a vegetáció csúcsrajáratása a természetes élőhelyek tönkrenyomorítása ellenére sem képes jóllakatni őket.
A kémiai agresszió árát ellenben már javában fizetjük, és kamatos kamataival együtt hagyományozzuk utódainkra. A friss gyümölcs allergiát okoz. A forrás vize magzatelhajtó. Az anyatej rákkeltő. Megmérgeztük a Földet!