Mozgó homokbuckák, puszták, borókás-nyárasok, szikes tavak és láprétek váltják egymást a Duna-Tisza közén. Bármerre nézzünk, érezzük, hogy a látóhatáron túl is folytatódik ez a tágasság. A tájból kiemelkedő tanyák, gémeskutak, keskeny erdők pedig a beláthatatlan, végtelenbe futó út mérföldkövei: vágjunk hát neki a kiskunsági "Homokságnak"!

Kecskeméttől (1) 20 km-re az 52. sz. úton nyugati irányban terül el a Duna-Tisza közi hátság fülöpházi buckavidéke. Itt működik a Kiskunsági Nemzeti Park Természetvédelmi Oktatóközpontja (4) (7), amely az ötnapos "Pusztai iskola" programoknak ad helyt. Az épület kertjében "mini botanikus kertet" találunk, ahol diákjainkkal könnyen megismertethetjük a terület jellemző növénytársulásait. Az érdeklődő pedagógusok rendelkezésére állnak a legszükségesebb eszközök (videó, diavetítő, szakmai kézikönyvtár, távcsövek és laboreszközök). 
Az oktatóközpont melletti parkolóból szabadon látogatható természetismereti tanösvény indul. A parkolótól induljunk el az erdei tornapálya mentén. A pályát elhagyva az út kétfelé ágazik. A bal oldali úton sétálunk tovább, a fehér nyíl jelzését követve. Az első állomáshoz érve egy elhagyott tanyát és egy kis felhagyott szántót találunk. A Kiskunságra a tanyás településszerkezet volt jellemző, gyökerei több évszázadra nyúlnak vissza. A török hódoltság után, a XVII. században kezdett újra benépesülni a vidék tanyarendszere. (A tanösvény is egy ilyen tanya romjai mellett halad el.) A megélhetést a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint az állattartás biztosította. Néhány évvel ezelőtt még itt is gabonát termeltek, de a parlagon hagyott terület elgyomosodott. Tömegesen szaporodtak el különböző tájidegen fajok: az átoktövis, a selyemkóró és a bálványfa. Ugyanakkor ismét megjelent az őshonos homoki árvalányhaj és a homoki üröm.

A jelzett útvonalat követve egy magasabb homokbucka tetejére érünk. Ezen az állomáson a homokbuckák kialakulását tanulmányozhatjuk. Az ős-Duna folyami üledékéből keletkeztek ezek a buckavidékek. Jól megfigyelhető, miként formálta a szél az egyes buckasorokat. Az ember sajnos ezeket a területeket sem kímélte. Az erdőirtások és a túllegeltetés hatására kialakult a futóhomok, amit tájidegen fafajok betelepítésével kötöttek meg. Ez nagyon jól látható a tanösvény ötödik, utolsó állomásán. Telepített feketefenyveshez érünk, ahol egykor homoki tölgyes erdős puszták nyúltak el. A XVII-XVIII. században a futóhomok veszélyeztette a mezőgazdasági kultúrákat, ezért az Észak-Amerikából betelepített gyorsan növő akáccal kötötték meg a homokot. Manapság az Alföldön ez a tájidegen fafaj a leggyakoribb. 
A telepített akácosok természetvédelmi szempontból károsak, mert gyökérzetük nitrogéngyűjtő baktériumokat tartalmaz. A talajban felhalmozódó nitrogén hatására az aljnövényzet szegényesebbé válik, és uralkodóvá válnak a gyomok. Ezek az ültetvények kevesebb hazai fajnak nyújtanak élőhelyet, de a téli időszakban sok állatnak menedéket adnak.
 

A homokbuckák között kisebb-nagyobb tavak, tavacskák keletkeztek. Kialakulását tekintve ilyen vizes élőhely a Péteri-tó is. Érdemes ellátogatnunk erre a természetvédelmi területre (ahová csak előzetes bejelentkezés alapján, szakvezetővel léphetünk be). A nemzeti park nyári természetismereti táborokat is szervez a rezervátumban.
Kecskemétről indulva az E75-ös úton, Kiskunfélegyházától 12 km-re (az út jobb oldalán) találjuk a tó melletti oktatóközpontot (3)(6). Ha vonattal érkezünk, a "Petőfiszállási tanyák" állomáson szálljunk le. Barna réti héja libeg a legelők felett, a már zöldellő vetéseken pedig bíbicek hajtják cikázva az egerészölyvet.
A Péteri-tó 4 km hosszú tanösvénye megismertet bennünket a terület élővilágával. Ebben segít az itt kapható ismertető füzet, melynek segítségével a gyerekek felfedezhetik a tavak természeti értékeit.
A Természetvédelmi Oktatóközpont bemutatóterme a Kiskunság néhány jellemző vizes élőhelyét, a tavak életközösségét, nádas élővilágát mutatja be (a tanösvény 1. állomása). A tanösvényen tovább haladva a gyerekek talajvizsgálatot végezhetnek, a füzet segítségével meghatározhatják az adott talajminta típusát, víz- és iszapmintát is vehetnek. A vízi világ apró élőlényeinek azonosítása után megvizsgálhatják a víz tisztaságát. Utunk következő állomása a madármegfigyelő torony. Kétszáznál több madárfaj talál a tavon és környékén táplálékot, élőhelyet.
A tó nádszegélyében "kara-kara-kri-kri" hangot hallatva nádirigó, népies nevén "nádi veréb" szól. Kárókatonák halásznak a vízen. Küszvágó csérek csapongva repülnek a víz fölött. Könnyen felismerhetjük őket piros csőrükről, fekete "sapkájukról". A nyugodt víztükrön szárcsák, csörgő és tőkés récék úszkálnak.
Az ötödik állomáson a zuzmók indikátor-szerepével ismerkedhetnek meg a diákok. Megvizsgálhatják a terület levegőjének minőségét, ugyanis a különböző zuzmófajok megléte vagy hiánya jelzi a levegő szennyezettségének mértékét. Ezután a jellegzetes fafajokkal ismerkedhetnek meg, többek között az egybibés galagonyával, a fehér nyárral, a fekete bodzával. Az utolsó állomáson izgalmas kalandban lesz részük a gyerekeknek. Feladatuk: állatnyom-keresés. A segédfüzet képei alapján azonosíthatják a talált lábnyomokat (vaddisznó, kutya, nyúl, róka stb.).
Bugacra (2)(8), a nemzeti park legnagyobb tájegységére Kecskemétről az 54. sz. úton (Soltvadkert felé) juthatunk el. Ha kisvasúttal közelítjük meg a bugaci tanösvényt, a "Hittanya" megállónál szálljunk le. Kecskemétről naponta háromszor indul vonat Bugac felé.
A buckasorok között szikes tavak, lápok, mocsarak rejtőznek, a sík területeken tavasszal nedves kaszálók és legelők zöldellnek. Ezen a változatos tájon a Homokhátság szinte valamennyi természeti jelenségét megfigyelhetjük. A homokterülethez kapcsolódó hasznosítási formákat és tájalakításokat is nyomon követhetjük. A tanösvényt (2 km) bejárva a homokpuszták növény- és állatvilágának megfigyelése mellett bepillanthatunk az egykori pásztorok életébe, a rideg állattartás hagyományaiba.
Érdemes megtekinteni az alföldi szárazmalomra emlékeztető nádtetős Bugac Pásztormúzeumban berendezett kiállítást is (nyitva: május 1.-- október 31. között, 10--17 óráig). Láthatunk itt lecsonkolt nyárfát, úgynevezett "címerfát", amelynek tetejére nád-, káka-, szalmakévéből, -fonatokból készített különböző alakú címereket akasztottak. Így jelölték meg a legelők határait. Eleséges taliga "várakozik" a jellegzetes pásztorépítmény, a "cserény" mellett, amellyel egykor a pásztorok élelemért jártak a gazdákhoz.
A múzeum környéki legelőn szürkemarha gulya, rackanyáj legelészik. Fehérre meszelt ólakban szőke, vörös és fecskehasú mangalicákat láthatunk. 
Az alföldi pásztorok sajátos építményeit, "enyhelyeit" is megszemlélhetjük a közelben. Ezek a nádból és fából készített kontyos nádkunyhók, hűvösölők nyújtottak menedéket az emberek és állatok számára zord időjárás elől.
A közelben Polyák Ferenc baltával faragott pásztorfejes munkáit találjuk. Megragadó a szobrokból áradó nyugalom és szilárdság. Weöres Sándor egyik versében így írt Polyák Ferencről:

... "Keze alatt szép csodák
Öltöznek fa redőzetekbe,
Faragott -- vésett bibliák."