Életemben először járok az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Biológia Tanszékén, mégis úgy fogadnak, mint jó ismerőst. Az az érzésem, hogy az emberek szeretnek itt dolgozni, és ez sugárzik róluk. A tanszék vezetője dr. Milkovits István.

-- A tanszéket tudatosan úgy építettem fel, hogy minden kollégának az egykori kedvenc tanára legyen a főnöke. Ily módon a tanszék legidősebb tanára a legifjabb tanársegédnek is "szellemi ükapja". Az érzelmi kötődésnek köszönhetően jó együttműködés alakult ki. Ennek sok haszna van. Egyrészt egyetértésben, összehangoltan tudunk tanárokat képezni, másrészt közös szakmai szemlélettel bírunk. Ugyanakkor mindenkinek megvan a maga szakterülete. Emellett természetesen kutatómunka is folyik.

-- Mit tart a tanszék és önmaga számára a legfontosabb feladatnak?

-- Szakmámat tekintve elsősorban taxonómus, botanikus vagyok. Ám a pedagógia művelése és a pedagógia gyakorlati alkalmazása talán még fontosabb számomra, mint maga a szakma. Éppen abban látom a főiskolai tanárképzés és az egyetemi szakképzés közötti különbséget, hogy az egyetemen a szakmát tekintik célnak, tehát ökológusokat, genetikusokat, biológusokat képeznek. Számomra viszont a szakma eszköz. Én tanárokat képezek, akik biológiai ismereteket oktatnak. Az a feladatom, hogy megtanítsam a hallgatókat arra, hogyan kell a gyerekből felnőttet nevelni. Az oktatást a neveléstől nem lehet elválasztani.

-- Hogyan alakult a szakmai életútja?

-- Szakmai történetem a nagypapámmal kezdődik, aki erdőkerülő volt. Úgy ismertem meg a gombákat, ahogy a kisgyermek a szavakat. Nagypapa a nyakába vett, és kimentünk az erdőbe gombászni, közben mesélt. Persze nem készültem mindig botanikusnak. Gyerekkoromban lepkevadász voltam, aztán madarásztam. Gimnazista koromban, úgy 1953-54-ben kezembe került egy régi Természettudományi Közlöny, 1929-ből. Nagy szenzációként írták benne, hogy Mohácson balkánigerle-fészket találtak. A balkáni gerlét jól ismertem, mindenfelé fészkelt, a csatornát nem tudtuk tőle tisztítani a házon. Miért volt a megjelenése akkora szenzáció alig 25 évvel azelőtt? Megkérdeztem a tanáromat, aki nem tudott rá válaszolni, de elküldött egy szakemberhez. Ő nagyon szakszerű magyarázatot adott, elmesélte az expanzió, a terjeszkedés lényegét. 1929-ben Magyarországon még ritkaság volt a balkáni gerle, az 1950-es években már Észak-Lengyelországban is felbukkant. Elkezdtem azon gondolkodni, mitől expandál egy faj? Eddig nem talált itt táplálékot, és most igen? Milyen növény jelent itt meg azóta? Kiderült, hogy semmilyen. Lehetséges, hogy ez nem is az a balkáni gerle, amit eddig ismertünk, hanem esetleg egy másik faj? Biztos-e, hogy egy fajt csak a határozó könyvben leírt bélyegek jellemeznek? Nem lehetnek-e csak ökológiai igényükben eltérő fajok? Elmentem az Állattani Szakosztály egyik ülésére, ahol találkoztam Újhelyi József botanikussal. Tőle tudtam meg, hogy ezt a problémát növényeken már régen tanulmányozzák. A növények nem repülnek el, és beültethetők a kertbe... Így lettem botanikus. Most már meg tudnám oldani a balkáni gerle problémáját is, de már nem a konkrét fajok érdekelnek, hanem azok a folyamatok, amelyek az evolúcióban kialakítják egy-egy faj helyét.

-- Mi a véleménye az ember helyéről ebben a folyamatban? Hogyan értékeli azokat a környezeti problémákat, amelyek egyre inkább foglalkoztatják az emberiséget?

-- Vegyünk három kérdéskört: az ózonlyuk, az üvegházhatás és a túlnépesedés problémáját. Az ózonpajzsról a geofizikusok nem azt fedezték fel, hogy kilyukadt, hanem azt, hogy lyukas. Arról nem tudunk semmit, hogy mikor alakult ki, és a földtörténeti korok során hogyan változott. Az is lehet, hogy fontos szerepe van az élet kialakulásában és működésében, csak mi ezt nem tudjuk.
A másik vitatott kérdés: az üvegházhatás. A karbon korban a légkör széndioxid-tartalma 8% volt. Az a széndioxid, ami akkor gáz halmazállapotú volt, most kristályos állapotban a mészkőben, kálcium-karbonát formájában található meg. A karbon időszak óta számtalanszor változott a légkör széndioxid-tartalma. A jura korban, a "sárkányok idejében" kb. 1,5% volt. Jelenleg 0,03%, a nagy szénfogyasztás ellenére még nem értük el a 0,04%-ot. Lehetséges, hogy ilyen mértékű változáshoz a legkényesebb élőlények nem tudnak alkalmazkodni, de a működő ökoszisztémák igen. A veszély abban rejlik, hogy az ember megváltoztatja ezeket a működő ökoszisztémákat.
A túlnépesedés kérdését pedig a tömegmegmaradás törvénye alapján kell néznünk. Csak annyi élő anyag lehet a Földön, amennyi számára elegendő biomassza áll rendelkezésre. A fotoszintézishez szükséges anyagok közül a víz és a széndioxid korlátlan mennyiségben van jelen, de vannak korlátozó anyagok, mint a foszfor, a magnézium, vagy nitrogén. Ha ezek felhasználható tömegét növelem vagy csökkentem, azzal nő vagy csökken a biomassza tömege is. Ha nem változtatom, ugyanannyi marad. A biomassza tömege geológiai korokon át állandó. Ha szaporodik az emberiség, akkor csak a többi élőlény rovására tud növekedni, és ez a veszélyes. Valamint az is, hogy az ember a konstancia törvényét át tudja hágni. Például a foszfort felhozza olyan mélységekből, ahol az élővilág sohasem tudna hozzáférni. Mit kezdünk a biomassza megnövekedett tömegével? Ha ebből növekszik az emberiség tömege, és közben nem lesz kevesebb az oxigén, mert a növények száma nem csökken, akkor nincs baj. A túlnépesedés tehát nem veszély mindaddig, amíg megmarad az egyensúly, ami a túlnépesedés fenntartásához szükséges.
Az embernek megvan az az előnye a többi fajjal szemben, hogy egyszersmind társadalmi faj is, tehát meg tudja változtatni a saját feltételeit. Hogy a változtatásnak melyek a lehetőségei és korlátai, azt nem tudom. Nagyon könnyen lehet, hogy zsákutcát építünk magunknak. 

-- Térjünk vissza a pedagógiai pályájára.

-- Egyházi gimnáziumban érettségiztem, ezért nem is vettek föl az egyetemre. Elkerültem a Gammába műszerészinasnak. Megtanultam a szakmát, és beálltam egy gép mellé dolgozni. Kaptam két segédmunkást, két középkorú hölgyet. Az egyik törölgette a gépet, a másik hordta a nyersanyagot. Mindkettő kirúgott apáca volt, az egyik matematika--fizika, a másik magyar--német szakos tanár. Kialakult közöttünk egyfajta bizalom, így sokat beszélgettünk. Tőlük hallottam először, hogy a tanárnak elsősorban nem az a dolga, hogy bemenjen az osztályba és elmondja a leckét; sokkal inkább azt kell figyelnie, melyik gyerek hogyan érti meg az elhangzottakat. A kérdéseikkel elárulják, hogy értik-e, amiről szó van. Új ismeretet csak addig szabad közölni, amíg a kérdéseikkel visszaigazolják, hogy értik. Ha butaságot kérdeznek, az azt jelenti, hogy egyéb ismereteiket kell fejleszteni a továbblépéshez. Így végül is a pedagógiát műszerészként kezdtem tanulni.
Aztán bejutottam az egyetemre, biológia--kémia szakon végeztem. De a pedagógiát nem az egyetemen tanultam. Már előre figyelmeztettek: vigyázz, az egyetemen szakképzés folyik! Ha tanár akarsz lenni, akkor mindig gondolj arra, hogyan használod majd fel az ismereteket... Ugyanakkor az egyetemi évek alatt nagyon belemerültem a botanikába. Amikor végeztem, a Növénytárba kerültem. Ott újra összefutottam Újhelyi Jóska bácsival. Elkezdtünk együtt dolgozni, őmellette végeztem első kísérletes taxonómiai munkáimat.
Később elkerültem az egri főiskolára, és tanárképzéssel kezdtem foglalkozni. Belemerültem a pedagógiatörténetbe is. Hogyan is volt ez nálunk régebben? Az úgynevezett TQ (Top Quotient) indexszel ki lehet mutatni, hogy a két világháború között a magyar közoktatás első volt a világon. Az indexet úgy számolják ki, hogy a kiugró tehetségek számát elosztják annak a közösségnek a lélekszámával, ahonnan kiugrottak, például a Nobel-díjasok számát az érettségizettek számával. Abban az időben Magyarország indexe háromszorosa volt a második helyezett értékének. Elsők voltunk a technika és a zene területén is.
Sokat foglalkoztam Klebelsberg Kunó oktatási miniszter munkásságával is, hiszen ő volt az, aki ezeket az eredményeket elérte. Eljutottam odáig, hogy a jelenleg működő magyar pedagógia a porosz oktatási módszerben gyökerezik. Csakhogy mindazok a hibák, amelyeket általában felrónak a porosz rendszernek, nálunk sosem jelentkeztek. Pázmány Péter hozta be Bolognából, Padovából a katolikus, Apáczai Csere János pedig Hollandiából a protestáns pedagógiai módszereket. Ezek jelentik a magyar oktatás gyökereit. Amikor bevezették 1777-ben a Ratio educationis-t, később pedig Entwurf néven a porosz oktatási rendszert, akkor az oktatás már olyan jól működött, hogy ez utóbbinak csak előnyeit tudtuk átvenni, a hibák egyszerűen kiszűrődtek. Melyek voltak ezek az előnyök? Először is a többmesteres képzés. Egy tanár nem tud annál többet megtanítani, amennyit ő maga tud. Ugyanakkor az emberi agyak nem egybevágó síkidomok: a nagyon tehetséges gyermek is csak legfeljebb 80%-ban tudja átvenni a tudást. Hatalmas érintetlen terület marad a fejében, amit valaki másnak kell kitöltenie. Ezt már a középkorban is tudták. Amikor egy céhlegény megkapta a segédlevelét, elindult vándorútra. Kettős célja volt ennek: a mester hiányosságait pótolni, és saját képességeit kiteljesíteni. 
A porosz oktatási rendszer másik előnye a szelekciós iskola. Vajon boldogabb lesz-e az a gyermek, akit számára megoldhatatlan feladat elé állítunk? Aki első az iparosok között, az városának megbecsült polgára, aki utolsó a fiskálisok között, az éhen fog halni, mert nem lesz kliense. Igenis, bukjon meg az a gyermek, aki nem képes továbbhaladni. De ha megbukott, akkor ne az utcára kerüljön, hanem olyan iskolába, amit el tud végezni. Erre épült az a magyar iskolarendszer, ami első volt a világon. Maga az elv utolérhetetlenül jó. Ezt kell megtöltenünk modern tartalommal. Ezenkívül az életkori sajátosságokat is szem előtt kell tartanunk. Püthagorasz tételét nem azért tanítja meg a matematikatanár, mert korszerű ismeret, hanem mert elég könnyű ahhoz, hogy egy hatodikos gyerek megoldja, de elég nehéz ahhoz, hogy meggondolkoztassa.

-- Az én érdeklődésemet az Ön által írt hetedik osztályos biológia tankönyv, az "Amerre a Nap jár" keltette fel. Újszerű, átfogó szemléletet tükröz.

-- Ami a tankönyvben újszerű, az régebben nem volt az. A magyar pedagógia az említett eredményeket csak nagyon jó szerkezetű tankönyvekkel tudta elérni. Az általam írt tankönyv csupán azért számít valamelyest újszerűnek, mert többszintű a tartalma. Az első szint az ismeretanyagot tartalmazza, amiből a gyermek megtanulja, hogy pl. az afrikai szavannán milyen állatok élnek. Ez a legkevésbé tehetséges gyermekeknek való. A következő szint az, amelynek segítségével be tudja illeszteni például a fizikai, földrajzi ismeretei közé a megszerzett tudást. Ez már szellemi teljesítmény. A harmadik szint pedig az erkölcsi tartalom, amivel a gyermekeket nevelni szeretném.

-- Hogyan tudja szemléletét átadni a tanár szakos hallgatóknak?

-- Mindenekelőtt szakszerű beszéddel. Ezenkívül annak tudatosításával, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alávalóbbak. Egyrészt fenn kell tartani azt, ami évtizedeken, sőt évszázadokon át első volt; másrészt be kell fogadni mindazt, ami ezt emeli.
Nekem az a feladatom, hogy értelmiségieket neveljek. Az értelmiség megjelölés nem a foglalkozásra vonatkozik, hanem olyan embert jelöl, aki átfogó szemlélettel bír. De nemcsak szemléletről van szó, hanem hozzáállásról, világnézetről, erkölcsi normáról. 
Nem lesz mindenkiből ökológus vagy genetikus. De az általam képzett tanárok olyan embereket nevelnek, akik, ha jön a Tiszába a cián, akkor tudják, hogy nem a halak fáztak meg, hanem valamilyen emberi gazság történt. Én az életem erre szántam. 

Az ezredfordulón több ország nevelési rendszerének átalakításával küzd. A reform-törekvések alapja az a kívánalom, hogy a nevelés legyen tekintettel a jelenre, és korunk változó valóságára. A kurrikulumokban helyet kapnak az emberi jogokkal kapcsolatos ismeretek, a környezeti nevelés, a béke, a demokrácia, az interkulturális nevelés, a nemzetközi szolidaritás stb.
1988-tól az UNESCO dokumentumaiban a környezeti neveléssel kapcsolatban egyre nagyobb fontosságot nyer a "fenntartható fejlődésre nevelés" fogalma, s a környezeti nevelést mindinkább úgy tekintik, mint a fenntartható fejlődésre nevelés meghatározó elemét.
Mit jelent ez a nevelés napi gyakorlatában? Azzal, hogy, 1992-ben a Riói Csúcsértekezleten 179 nemzet képviselői aláírták az "Agenda 21" dokumentumot, elkötelezték magukat az abban körvonalazott nevelési feladatok megvalósítására. A dokumentum meghatározása szerint a fenntartható fejlődésre nevelés = környezeti nevelés + fejlődésre nevelés.
Az 1997-ben elfogadott "Thessaloniki Deklaráció" a környezeti nevelést a "fenntartható jövő érdekében történő nevelésként" említi. Ezek szerint az UNESCO-dokumentumokban a környezeti nevelés egyszerűen a fenntartható fejlődésre nevelés eszközévé válik.
Mit neveznek fenntartható fejlődésnek a nemzetközi dokumentumok? Egy olyan fejlődést, amely elegendő forrást tartalékol a jövő nemzedék életfeltételeinek biztosítására. (Brundtland jelentés, 1987.) Ez a társadalom minden tagjától olyan gondolkodásmód kialakítását igényli, amely képes a világ kihívásait rendszerben szemlélni és azokra választ adni anélkül, hogy az ember és környezete között újabb ellentéteket szülne. A gazdasági, társadalmi és környezeti problémák egyetlen rendszert alkotnak. A globális válságok megoldásához ezeket együttesen kell kezelni.
Mivel a politikusok által egyezményekbe foglalt szavak és a valóságos nevelői gyakorlat között lényeges az eltérés, a fenntartható fejlődésre nevelés az utóbbi években világszerte sok vitára adott alkalmat.
Vannak, akik azt róják fel, hogy a fenntartható fejlődésre nevelés elméleti szempontból nem elég meghatározott, vannak, akik azt kifogásolják, hogy a nevelés gyakorlatában nem lelt elegendő talajra. 

Az alábbi írásban a szerző -- az erdei iskola szervezője -- mutatja be a szandai iskola által nyújtott szolgáltatásokat. A Cédrus továbbiakban is készséggel ad helyet erdei iskolák bemutatkozó írásainak.
 
 

Az elmúlt időszakban sok tanár vállalkozott arra, hogy tanulói számára erdei iskolai programot szervezzen, és sok iskola döntött úgy, hogy -- feloldva a tradicionális tantárgyi rendszert -- ablakot nyit a természetre. 
Azok az erdei iskolák a legsikeresebbek, melyeknek egy sajátos megismerési egység (ún. projekt) áll a középpontjában. Egy bizonyos témakör bejárása, a kapcsolatok, összefüggések feltárása persze csak a tradicionális tanulási elemek (írás, olvasás, számolás, jegyzetelés, tájékozódás stb.) alapján sikerülhet. A téma feldolgozása az erdei iskolában azonban olyan képességeket fejleszt ki és hoz mozgásba, amelyek iskolai tantárgyi keretek között kevésbé alakíthatók ki. Az erdei iskolai lét, a közösen végzett munka nagyszerű terepe a felelősségvállalás, a szolidaritás, az egymás iránti tolerancia kialakításának is.
A Szandavári Diáktábor egy erdőkkel körülölelt hegyi faluban, a Cserhát vadregényes vidékén, Szandán található, Budapesttől 75 km-re. Az apró falu fölé emelkedik a Szanda-hegy, mely nemcsak középkori vármaradványáról és pompás panorámájáról nevezetes, hanem különleges, geológiai ritkaságnak számító andezit orgonájáról is. A várrom környéke földrajzi adottsága és növényritkaságai miatt védelem alatt áll. 
A környék népi hagyományairól is híres. A falu utcáin sétálva a palóc népi építészet emlékeit látjuk. Jellegzetesek a csonka kontyos deszkahomlokzatú házak, korukról a homlokzatba vésett évszámok árulkodnak. Nem csak az épületek, az emberek is őrzik hagyományaikat. Az idősebbek ünnepnapokon még viselik a népviseletet, értenek a kosárfonáshoz, a szövéshez, a csuhéfonat készítéséhez. E tudományukat szívesen megmutatják a gyerekeknek. A szomszédos faluban lakó fiatal népművészek kézműves foglalkozások és táncházak vezetését is vállalják. Megkóstolhatjuk a különleges palóc ételeket, a kemencében sült túrós lepényt, a káposztás haluskát. A gyerekek megtanulhatják a kenyérsütés fortélyait is.
Szanda lovas versenyeiről is nevezetes, évente többször rendeznek itt díjugró-bajnokságot. Az itt tanuló, táborozó diákok megismerkedhetnek a lóápolással, és lovagolhatnak is. Nagyon népszerű a gyerekek körében az "éjszakai portyázás", az erdei állatles. A Szandavári Diáktábor ideális hely erdei iskolák, nyári táborok megrendezésére egyaránt, hiszen a környék tökéletesen alkalmas kirándulásokra, terepgyakorlatokra, a paraszti létformával való ismerkedésre. 
A Szandavári Diáktábor a település közepén, de a lakott házaktól kellő távolságban, egymás közelében levő két kőépületből áll. Az egyik ház padlásterét is szobákká alakítottuk, így a két épületben összesen 100-110 gyermek fér el tanárokkal együtt, két-tizenkét ágyas szobákban (fürdőhelyiségek, konyha, és közös foglalkozásra alkalmas termek is vannak). Az épületek körül gondozott kert, kisebb sportpálya, szalonnasütő hely található. A táborozók teljes ellátásban részesülnek. 20 fő után egy pedagógusnak ingyen ellátást biztosítunk
A Szandavári Diáktábor különleges ajánlata: A "Mindennapok csodái" 1--4. és a "Természet csodái" 5--6. tankönyvcsaládból tanuló gyerekeknek a könyvcsaládhoz illeszkedő erdeiiskola-programot állít össze a könyv szerkesztője, illetve szerzője.
A tanárok ingyenes útikalauzt kapnak. Ez az egyéni programok kialakítását segíti (a tábor megközelítése; a környék geológiája, állat és növényvilága; a múzeumok nyitva tartási ideje).
Ha a bemutatott erdei iskola és tábor programja megnyerte tetszését, az alábbi címen lehet időpontokat és szolgáltatást egyeztetni: 

 1067 Budapest, Teréz krt. 27
 Tel.: 302-7767 ill. Gyenes Csilla 
 telefonszámán 318-8519