Andrew Light, Eric Katz
A helyzet mint érték

A pragmatizmus környezeti etikája
Többen is megkérdőjelezik a pragmatizmus gondolatrendszerének alkalmazhatóságát a környezeti etikában. Egyesek szerint, bár a pragmatikus értékelméletnek és etikának önmagában lehet létjogosultsága, semmiképp nem képezheti a környezeti etika alapját, mert álláspontja alapvetően társadalmi-politikai alapokon nyugszik, a környezetnek kevés figyelmet szentel. Megközelítése a környezeti etikát illetően a pragmatizmus erőteljes én-fogalma miatt is problémás. Jelen tanulmány szeretné megvédeni a pragmatizmus szerepét egy új környezeti etika megalkotásában. Bizonyítani igyekszik, hogy a pragmatikus etika természeténél fogva környezet-orientált, a pragmatizmus segítségével értelmezhető több, újra és újra visszatérő probléma: az antropocentrizmus és a biocentrizmus, az individualizmus és a holizmus, valamint a belső és a külső értékek között létező kettősség. 
A modern pragmatizmus a tudomány természetét és tárgyát meghatározó "modern" vagy "descartes-i" világkép kialakulása után jelent meg. Az ismeretszerzés módszere, mely a modern tudomány kialakulásának gerincét alkotta, "összekeveredett" az első modern tudományos elméletrendszerrel, a newtoni mechanisztikus világképpel. Az ismeretszerzés megfigyelésen alapuló elmélete a tudomány naiv-realisztikus filozófiai értelmezéséhez vezetett. A tudományos ismeretek az "objektív tények" pontos leírását teszik lehetővé, a másként megélt minőségeket viszont, mint eszközt, kizárják a természet megközelítéséből. Az eredmény egy mennyiségi alapon megfogható univerzum, az anyag és a szellem szétválása, az ember elszakadása a természettől, és a természet emberközeliségének megszűnése lett. A természet az értékmentes emberi manipuláció tárgyává vált. 
A pragmatizmus tudományra irányuló vizsgálata nem a tudomány tartalmára, eredményeire összpontosít, hanem a tudományra mint módszerre, mint a cselekvések során megélt dologra tekint. Azt vizsgálja, amit a tudós az ismeretek megszerzésének érdekében tesz.
A tudományos megközelítésben nem passzív szemlélők vagyunk, akik sohasem változó adatokat gyűjtenek, hanem elméleteket készítünk, melyek a megragadott adatok lényegi jellemzőit firtatják. Az elmélet célirányos cselekvést követel meg: azt kívánja, hogy beavatkozásokat végezzünk, változásokat eszközöljünk az adatokban, hogy meggyőződhessünk róla, vajon a várt eredményt kapjuk-e. Az "igazságot" következtetések útján találhatjuk meg (képes-e rá az elmélet, hogy a jövőről elképzelésekkel szolgáljon?). Az igazsághoz tehát nem passzív módon jutunk el -- például az abszolútumok latolgatásán vagy az adatok puszta összegyűjtésén keresztül --, hanem olyan cselekvések elvégzésével, melyeket az elmélet irányít. 
A kreatív tudományos módszer elutasítja az olyan ismeretszerzést, mely során az ember passzív megfigyelővé fokozódik le. A cselekvő, kreatív ember a jelentéseken keresztül alkotja meg az ismeret tárgyait, és kötődik ahhoz a világhoz, melyben e tárgyak léteznek. A tárgyak világa azonban (amellyel a tudósok foglalkoznak), nem valódibb, mint a minőségeket megélő tapasztalásunk. Mindössze konceptuális kifejeződései azon módozatoknak, melyek szerint a természet eseményei felfoghatók -- annak a kreatív intelligenciának szülöttei, mely megpróbálja megérteni a világot. Az eredmények a mindennapi minőségek megélése során nyernek bizonyítást.
A tudományos módszer pontos megértése során nyilvánvalóvá válik, hogy a természet, melybe az ember belehelyeztetett, minőségi teljességgel bír, melyet a tapasztalás közvetít felénk. A természet megragadása azon cselekvés-orientált jelentés-struktúrákon keresztül lehetséges, melyek az embert és a természetet összekötik egymással, mind a tudományos vizsgálódás, mind a köznapi tapasztalat szintjén. Tehát a mindennapi emberi tapasztalás is tükrözi a fent vázolt tudományos módszer főbb jellemzőit.
Csak ilyen összefüggésben érthető meg az ember és a környezet közti viszony pragmatikus megközelítése. Az ember a természet része: sem az emberi cselekvés általában, sem az emberi tudás nem tárgyalható ennek a ténynek az ismerete nélkül. Az ember és természeti környezete a mindennapi tapasztalásunk során feltáródó minőségekkel és értékekkel bír. Az emberi szellem, a gondolkodás és az én: a természetből kiemelkedő tulajdonságok, amelyek hozzájárulnak annak gazdagságához. Egyetlen pragmatista sem önmagába zártan értelmezi az ént, hanem olyan entitásként, mely a biologikumban helyezkedik el, de viszonyrendszeréből kiemelkedve nyitottá, és reflexióra alkalmassá válik.
Nem lehet az organizmusról és a környezetről mint különálló létezőkről beszélni, mert nincs olyan organizmus, mely környezetétől függetlenül létezhetne, és megfordítva: az tesz valamit környezetté, hogy viszonyban áll az organizmussal. A környezet tulajdonságai csak így, ebben a kapcsolatban érvényesek; és csak ebben az interakciós összefüggésben értelmezhető a tapasztalat. Organizmus és környezet ilyen fajta szemlélete pluralisztikus vonatkozásokkal bír, mivel a környezetek maguk is kapcsolathálót képeznek. Ez a pluralizmus azonban mégsem vezet relativizmushoz, hiszen a megfigyelésen alapuló ismeretszerzés elutasításával együtt az igazság megfeleltetésen alapuló elméletét is el kell vetnünk. Helyette egy olyan szemlélet adódik, mely szerint a valóság változatosabb, mint képzelnénk: felfogásunk korlátain túlra terjed. Különböző szemléletek különbözőképpen közelítik meg a valóság sokszínűségét, de működőképességük alapján megítélhetők. A fejlődés nem szűkíthető le a fizikai gyarapodásra, inkább a tapasztalás morális és esztétikai szempontból történő növekedéseként kell felfogni. A morális ítéletek kialakításának folyamatosan kell történnie, mivel a létezésben nemcsak az állandó, a maradandó, hanem a bizonytalan, új, és folyton változó is jelen van.
A pragmatista számára az érték nem szubjektív, de nem is egy tőlünk független rend szerint működő univerzumban található. A tárgyak és a helyzetek, ahogy azok az emberi tapasztalás számára látszanak, épp olyan valódiak mint a folyamatok, melyekben létrejönnek. Érték, értékelés és tapasztalat: az élőlény--környezet interakció összefüggéseiben keletkező új létezők. 
Fontos, hogy az értékszemléletben ne térjünk vissza az ismeretszerzés megfigyelés-alapú elméletéhez, hiszen a legkezdetlegesebb és legvéletlenszerűbb értékelések is magukban foglalják az elvárásokat és a korábbi értékelések eredményeit. A közvetlen tapasztalatból leszűrt értékek azon morális vélekedések által rendszereződnek, melyekben keletkeznek. 
A tapasztalatszerzés során az értékmegállapítások alapja az élőlény és környezete által alkotott szerves egység. Egy ilyen működő viszonynak --  éppen működőképessége érdekében -- mindig nyitottnak kell lennie a viszony folyamatos, intelligens újraalkotásával. A kísérletezés módszere -- morális szempontból -- valójában egy szituáció értéktöltésének növelésére tett kísérlet, melyben szemléletünk kitágul, s közben az egymással szemben álló értékek összhangba kerülnek. Egy morálisan érvényes szemlélet kiterjesztése nem csupán az intellektuális szemlélet megváltozása, hanem olyan változás, mely befolyásolja az élőlény teljes valóját.

A pragmatista számára a fejlődés magában foglalja a moralitást, azt a szemléletbeli nyitást, melynek során az ember befogadja a kultúra és a természet állandóan táguló világát. A Világ teljessége nem felfogható, nem érzékelhető, mivel olyan totalitást jelent, mely nem az intellektus tartalma, hanem az "én" elképzelt kiterjesztése: nem intellektuális megközelítés, hanem ráhangolódás. Ez az oka annak, hogy a művészek olyan közel tudnak kerülni a természethez. Az ilyen tapasztalás nemcsak az intellektusban idéz elő változást, hanem a morális tudatban is. 
Az ember a természetben, annak részeként létezik, és a természet bármely részében potenciálisan érték keletkezhet. Ezért az emberi érdek megragadása -- annak megértése, hogy mi jelenthet értéket számára -- az érdek és a jólét legtágabban értelmezett formájában szükséges. Az értékek mélyebb megtapasztalása nem a bennünk létező szubjektív elem, hanem a természeti viszonyokban lévő értéktöltés növelését jelenti. Minthogy minden egyes szituáció valamilyen módon egyedülálló, egyik sem eshet a morál vonatkozási körén kívül. A pragmatikus etika ezért teljes értelmezésében maga a környezeti etika.
Ez az etika azonban nem nevezhető antropocentrikusnak. Igaz, hogy csak az ember képes értékelésre, értékítélet nélkül pedig nem keletkezhet érték. Továbbá az ember más, nem emberi tapasztalásokról is csak saját tapasztalásán keresztül tud képet alkotni. Ám amíg az érték fogalma csak az emberi intelligenciát igénylő értékítéleteken keresztül jelentkezik, addig az érték maga -- például az élőlény preferencia sorrendjében -- a környezetben létező interakciók bármely szintjén létezik. 
Az érték a szituációk jellemzője, az élőlények és a környezet viszonyában létezik, és növekszik az élőlény tudatos vagy tudattalan tapasztalásra való képességének fejlődésével. Csak az olyan helyzetek eredményezik érték születését, melyekben érezni tudó organizmusok léteznek. Tehát nem mondhatjuk, hogy minden érték csak az emberi vonatkozásában az, ami, ám azt sem, hogy minden érték egyenlő függetlenül attól, hogy milyen hatása van az emberi létre (gondolhatja-e bárki, hogy az AIDS-vírus megóvása morálisan éppen annyira megalapozott mint például a fülesbagolyé?).
A biológiai egyenlőséget hirdető biocentrizmus talán konzisztens, de a gyakorlatban nem megvalósítható. Nyilvánvaló, hogy nem vagyunk hajlandóak a gyakorlatba átültetni a fülesbagoly és az AIDS-vírus között elméletben létező egyenlőséget. Ha minden belső értékkel bír, akkor a döntéshozás tetszőlegesen történhet. Ha például minden fa saját belső értékkel rendelkezik, és joga van a létezéshez attól függetlenül, hogy képes-e értékek megtapasztalásához hozzájárulni, hogyan válasszuk ki a kivágandó fát? A józan ész azt diktálja, hogy érveket kell találni, és az érvek végül az értékek megtapasztalásának fontossága mellett az ember értéktapasztalása mellett szólnak. Ez mégsem jelenti azt, hogy más, a természetben létező és érzéssel bíró organizmusok értékviszonyai figyelmen kívül hagyhatóak. Az értékítéleteknek tartalmazniuk kell azt a helyzetet, amely szerint az érték tapasztalása szerveződik. Olyan ítéleteket kell alkotnunk, melyek az emberi lét védelmében fogalmazódnak meg, ám figyelembe kell vennünk az olyan, értékeket tartalmazó szituációkat, melyekben más élőlények szerepelnek.
Bár az érezni nem képes dolgok kapcsolataiban nem feltételezhető érték keletkezése, ebből nem következik, hogy azok kihasználhatóak. Hiszen kijelenhető-e, hogy a természetnek létezik olyan aspektusa, mely nem lehet egy érezni tudó organizmus lehetséges tapasztalásának tárgya?
A pragmatikus etika sohasem húzhatja meg a választóvonalat az emberi jólét és a környezet jóléte között. Ha az érezni nem tudó természetet az alapján ítéljük meg, hogy képes értékek megtapasztalását előidézni, akkor annak kizárólag instrumentális értéket tulajdonítunk -- és ha a természet csupán instrumentum, akkor nem létezik igazi környezeti etika. Csakhogy pragmatizmus fényében az instrumentális és a belső értékeket taglaló vita eleve hibás. Bármi, ami potenciálisan tapasztalattá válhat, része annak a kapcsolatnak, melyben érték keletkezik -- és bármely létrejövő érték a kiteljesedés eszköze lehet.
Az is kérdés, hogy az "én" és az univerzum kapcsolat kiteljesedésének pragmatikus ideálja vajon az eddigi egocentrizmust nem alakítja-e olyan nézetté, melyben az érték csak a rendszer sajátja. Itt újra láthatjuk, hogy ezek az alternatívák nem állják meg helyüket. A pragmatizmus keretein belül nem egymással ellentétes állításokról van szó: néha a rendszer fontosabb, néha az egyén, és ez attól a helyzettől függ, melyben a jelentéssel bíró morális helyzet kialakul. Sem egyének, sem egész rendszerek nem értékhordozók, az érték az interakcióban keletkezik. 
Noha ez a szemlélet sem képes megmondani, milyen álláspontra helyezkedjünk egy adott kérdésben, abban segítséget nyújthat, hogy intelligens döntéseket tudjunk hozni. Csak a teljes ember kiművelésével lehetséges azon mélység, érzékenység és képzelőerő megszerzése, amely elvezethet minket az értékelő tapasztalás együttérzésen alapuló kiterjesztéséhez. 
Andrew Light and Eric Katz (ed): Environmental Pragmatism
(Routledge, London-New York, 1996) alapján
Fordította: Bércesi Barbara