Beszélgetés György Lajossal

György Lajos kutatóorvos évtizedekig a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében dolgozott. Tizenhét éve egyik alapító tagja volt az ELTE Természetismereti Klubnak. A jót választanod kell című könyvének egyik írásában a Mechanikus narancs c. filmről beszél. "Nagyon nagy filmnek tartom, de rettenetesen utálom. Arról van szó, hogy különböző vegyszeres és sebészi beavatkozásokkal valakit rávesznek arra, hogy mindig a jót válassza. Már nem akar gyilkolni, nem akar nőket meggyalázni, soha semmi rosszat nem tesz. Amikor az eljárást elkezdik, a börtön káplánja azt mondja, hogy ez rettenetes dolog, mert a jót választani kell. Mert az erkölcs alapja az, hogy a jót választani kell."
 

-- Ön szerint mit jelent mindez a természetvédelemben, a környezetvédelemben, a mindennapi életben?

-- Minden cselekedetünkben -- bevásárlás közben, gyereknevelés közben -- minden esetben választunk: valamit megteszünk vagy nem, beülünk a kocsiba vagy nem, megveszünk valamit vagy nem, kidobunk valamit vagy nem stb. 

-- Melyek azok a választások, amelyek veszélyt jelentenek Földünk globális természeti értékeire?

-- Elsősorban a fogyasztás-növekedési őrület az, ami tönkreteszi a bolygót és élővilágát. Hihetetlen módon pocsékoljuk az erőforrásokat. Szegény harmadik világbeliekre szokták mondani, hogy csúnyán bánnak a környezetükkel, holott az erdőirtásoknak lényegesen nagyobb százaléka azért történik, mert az első világnak, az ipari országoknak és nekünk is papírra van szükségünk. Szennyposta és szennyirodalom lesz belőle, ócskaságok, csomagolóanyagok stb. Csak ezrelékekben fejezhető ki az a papírmennyiség, amely valóban kulturális értékké lesz.
Mondhatnám azt is, milyen jó dolog kocsiba ülni, kocsival közlekedni. De legalább olyan jó vasúton utazni, és a vasút építése, üzemeltetése jóval olcsóbb, mint az autó üzemeltetése, illetve az útépítés.
Én is számítógépen dolgozom, nem kézzel írok, nem írógéppel. Biztos, hogy a mai programok és gépek jobbak, mint az első gép, amivel dolgoztam. De azt nem tudom felfogni, hogy miért kellene évente lecserélni. Vannak emberek, akik mindig mindent azonnal a legjobbra akarnak cserélni. Ebből él ez a világ. De ha minden így marad, akkor ez a gazdasági rendszer nem fog sokáig élni.
Kialakulóban van egy globális birodalom, a cégek olyan, nemzetek feletti szervezete, amely egységessé akarja tenni a bolygót, azt szeretné elérni, hogy a bolygó minden lakosa egységesen éljen: mindenütt ugyanazok a példaképek legyenek, ugyanazok a vágyak. Csakhogy a történelem tanulsága szerint a birodalmak általában nem élnek sokáig. Fellendülnek, felemelkednek, aztán összeomlanak. Minél jobban megszerveződik ez a globális birodalom, annál rémesebb lesz a bukása. És annál közelebb van. 

-- Miben látja e globális birodalom létének jeleit?

-- Abban, amit ők az áruk, a pénz és a munkaerő szabad áramlásának neveznek. Ez azt jelenti, hogy elsősorban az áru és a pénz az, ami szabadon áramlik. Az ipari országoknak szükségük van a munkaerőre. Amíg szükségük van rá, addig befogadják a vendégmunkásokat, a színeseket, utána, amikor már nincs szükségük rájuk, mert már elvégezték a piszkos munkát, akkor kijelentik egyes politikusok, hogy takarodjanak. De ez csak egy része a dolognak. Mindenütt ugyanazt kell fogyasztani. Rengeteget kell szállítani. Mindenkit fogyasztóvá kell tenni. A nagyüzemi mezőgazdaság miatt mindenütt fel kellett számolni a helyi természeti gazdaságokat, hogy azt tudják termelni, amire az ipari országoknak szükségük van: kávét, kakaót, Közép-Amerikában pedig virágot. Hatalmas területeken létesültek monokultúrák, amelyek rettenetesen kimerítik a földet, és nagyon érzékenyek a kártevőkre. Ez direkt "jó", hiszen a kártevők ellen vegyszerekkel kell küzdeni, így a vegyiparnak is megvan a piaca. A harmadik világban azokat a szereket is el lehet adni, amelyeket az első világban már betiltottak.
Ebben a globális rendszerben az embereknek egyformán kell fogyasztaniuk, egyformán kell gondolkodniuk, egyforma célokat kell követniük. A folyamat valamikor 1949-ben kezdődött, amikor az Egyesült Államok elnöke, Truman kijelentette, hogy van egy fejlett és egy fejletlen világ, mindenkinek fejlődnie kell, és ennek csak egyetlen útja lehetséges. Szerintem a fejlődés nem anyagi, nem gazdasági fejlődés kell legyen, mert ez csak bizonyos határokig mehet. Ha elkezdünk számolni, nyilvánvalóvá válik, hogy akár csak az évi 3-5%-os növekedés mit jelent távlatilag. Könnyen kiszámítható, hogy ilyen ütemű növekedés mellett kimerülnek a földek, a tartalékok, a források. De miért is kellene fejlődni? Ha mondjuk Magyarországon kilencmillió ember fogyaszt kenyeret, akkor ki lehet számítani, hogy mennyi kenyér fogy. Miért kellene növekednie a kenyérgyártásnak, illetve -fogyasztásnak? Nyilvánvaló, hogy rengeteg olyan árucikk van, amelynek egyáltalán nem szabad, hogy növekedjen a termelése. 

-- Én legalább ilyen nagy veszélynek látom a homogenizációt.

-- Valóban, ez a táplálkozástól kezdve a kultúráig a legkülönbözőbb területekre vonatkozik. Mindent elönt a hollywoodi filmek szennye. Meggyőződésem az, hogy az akciófilmeket a hadianyaggyárosok támogatják, mert ha valaki ilyen filmet lát, akkor kedve támad fegyvert vásárolni. Vagy itt van a nyelv kérdése. Nem tudom, vannak-e arra adatok, hogy milyen sűrűn, milyen ütemben halnak ki nyelvek ma világszerte. Még nem félek attól, hogy a magyar nyelv kihal, de nagyon beteg. Az utcán már semmi magyar feliratot nem látok. De beszélhetnénk a közélet vagy az újságok nyelvéről is. Tele vannak idegen szavakkal, s ez néha ködösítést is jelent. 

-- Hogyan látja a technikai fejlődés lehetőségeit? Különösen további létfeltételeink biztosítása szempontjából.

-- Ha elfogyasztjuk a forrásokat, akkor a technika semmit sem ér. Korunkat a tudományvallás jellemzi. Mit jelent ez? Azt a már-már vallásos hitet, hogy gondjainkat a tudomány és a technika minden körülmények között megoldja. Ostoba, balga hit. Olyanokat mondanak, hogy ha kifogy valamelyik ásvány, akkor majd atomátalakítással előállítjuk más atomokból. Nem vicclapban olvastam a következő elmeszüleményt: földkörüli pályára kell állítani egy nagy tükrökkel felszerelt űrhajót, hogy a tükrök visszaverjék a napsugarakat. Ezzel akarnák csökkenteni a Földre jutó sugárzás mennyiségét, kivédendő a globális felmelegedést. Vagy: ha az ózonpajzs kilyukad, akkor űrrepülőgépekkel fel kell vinni nagyon sok acélpalackban ózont, ott szét kell engedni és ezzel be lehet foltozni az ózonlyukat. Ezek az elképzelések még tudományos-fantasztikus elbeszélésekben sem nagyon állják meg a helyüket. Lehet, hogy aki kitalálta, nem vette komolyan, de az újságírók és az újságolvasó emberek esetleg komolyan veszik. Egy-egy ilyen közlés azt a célt szolgálhatja, hogy a "tudomány" minél több pénzt tudjon kipréselni a különböző kormányoktól. Hogy a Marson van-e élet, volt-e élet, igazából nem nagyon érdekes a mi számunkra. Ezek a kérdések a mi földi bajainkon messze túl vannak.
A fejlődésnek  tehát semmi esetre sem technikai, anyagi fejlődésnek kellene lennie. Én csak a lelki, szellemi, spirituális fejlődést nevezem fejlődésnek: azt, hogy ha az emberek jobban szeretik egymást, jobbá válnak. Fejlődés -- bár más jellegű fejlődés -- az evolúció. Arra kellene mindig gondolni, hogy a cselekedeteink az evolúciót mennyire segítik elő vagy mennyire gátolják. Szerintem az evolúciónak van célja, iránya: egy magasabb szintű tudat elérése. Ha ezt az evolúciót támadjuk, akkor évmilliárdok tevékenységét semmisítjük meg. Ha elősegítjük, akkor elősegítjük ezt a tudatosodást. Mi a célja a kutatásnak? Valahogy jobbá tenni az életet. Magam gyógyszerkutató vagyok, előttem mindig az a cél lebegett, hogy egy betegség gyógyszerét megtaláljam. De a kutató célja nem csak ez. A kutató meg akarja ismerni a világot. Meg akarja ismerni a természetet, a folyamatokat. Azt hiszem, hogy alapvetően, a leglényegesebb dolgok vonatkozásában ez a világ megismerhetetlen. A megismerésben mindig előre jutunk, ez igaz. Lesznek adataink, információink, de a legfontosabb dolgokat nem tudjuk meg. Nem tudásra, hanem bölcsességre kellene törekednünk ahhoz, hogy szépen, nyugodtan élhessünk ezen a bolygón.

-- Hogyan válhatunk képessé arra, hogy a jót válasszuk?

-- Ez az erkölcstan, az etika kérdése. Mindenki tudja, hogy az embernek nem szabad önzőnek lennie, hogy együtt érzőnek kell lennie. Az egyik vallás együttérzésről beszél, a másik szeretetről; a kereszténység még az ellenség szeretetéről is. Az erkölcstan lényege, hogy nem akarok magamnak olyan dolgokat, amelyekhez más nem juthat hozzá, és nem teszek senkinek olyat, amit magamnak nem szeretnék. Ezek még a törzsi vallásokban is meglévő erkölcsi szabályok. Gyakran olvashatunk arról, hogy egyik vagy másik nagy vallás mennyire "ökologikus". Sokan csak azt értik ezen, hogy egyik vagy másik vallás mennyire tiszteli, óvja az élővilágot. A "hajtsátok uralmatok alá a földet" gondolatát magyarázhatjuk bárhogyan, nyilvánvalóan nem jelent valamiféle fenntartó, megőrző szemléletet. Egy vallás ökologikus jellegét azonban nem lehet erre leszűkíteni, hozzá kell még tenni több dolgot -- pl. a szeretetet, együttérzést, a nem-fogyasztói magatartást és egyebeket. Nem is vallásról, hanem vallási hagyományokról kell szólni; nem az egyházak gyakorlatát, hanem az ősi tanításokat kell figyelembe venni. A történelmi Buddha azt tanította, hogy minden létezés szenvedés, a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, és a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás révén történik. Jézus pedig így szólt: "Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete", és így: "Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?". Nagyon sokat segítene gondjainkon, ha az egyházak visszatérnének ősi tanaikhoz. 

-- Lát esélyt arra, hogy az emberiség gondolkodása még a globális ökológiai katasztrófa kitörése előtt megváltozzon? 

-- Esély mindenre van. Ha lineárisan próbálom szemlélni az eseményeket, akkor azt látom, hogy nincs remény és nincs mentség. De megváltozhatnak a dolgok egyik napról a másikra. 

-- Például úgy, hogy azok a birodalmak, amelyek felépültek, és amelyek ön szerint sérülékenyek, összeomlanak?

-- Igen. Amikor a birodalmak összeomlanak, a falu tovább él. A kisközösségek tovább élnek. Biztosítanunk kell a kisközösségek önálló életét. Kisközösség lehet egy falu vagy egy város is, amelynek megvan a maga gazdálkodása, termelése, esetleg még pénzrendszere is, amely nagyon kevés dolgot hoz be a külső világból és kevés dolgot visz ki. Ha van pénze, az főleg ott bent forog. Sok ilyen közösségre van szükség. Hogy legyen remény az emberiség fennmaradására.

Falusi TURIZMUS 
Lehetőségekről és a lehetséges hatásokról

Amikor a birodalmak összeomlanak, a falu tovább él. Biztosítanunk kell a kisközösségek önálló létét, hogy legyen remény az emberiség fennmaradására -- mondja az előző interjú zárszavaként György Lajos.
Ugyanakkor a falu mind fontosabbá válik a turizmus számára. Európa-szerte komoly politikai szándék, hogy a jövőben a vidék és lakossága jelentős szerepet játsszon az idegenforgalomban. Ellentmond egymásnak a két gondolat? Hogyan kezelhető a turizmus romboló és fenntartó oldala egy faluban?

A turizmus

A falusi turizmus részesedése az idegenforgalomból ma még Európa-szerte jelentéktelen, de kétségtelenül fokozódik iránta az érdeklődés. Mind többen ismerik fel, hogy a túlhajszolt mindennapok kipihenésére nem feltétlenül egy zsúfolt, szennyezett világváros vagy tengerpart a legalkalmasabb. Sokan az idealizált vidék romantikáját, kuriózumait keresik falun, másokat egyszerűen a táj szépsége, a csend, a tiszta levegő vonz. Vannak, akik az otthon megszokott komfortot várják el, mások nem rettennek vissza a szerényebb, ám több élményt nyújtó körülményektől sem. Az egyre népszerűbb kerékpározás, evezés, lovaglás szintén ösztönzőleg hatnak a falusi szálláshelyek számának növekedésére. Magyarországon a szocialista rendszer szervezett üdülési formáinak megszűnése után sok család számára szinte kizárólagos lehetőséget jelenthet néhány nap pihenés falun.

....és a falu

Az európai társadalmi változások egyik szembetűnő jelensége a vidék társadalmi-gazdasági válsága. Szembesülni kellett a ténnyel, hogy a termőföldek nem elhanyagolható hányada alkalmatlan mezőgazdasági termelésre, hogy a gyenge termésátlag és minőség is csak a terület természeti adottságainak megerőszakolásával érhető el. Európa országai tehát egyszerre két egymásnak ellentmondó problémával néznek szembe: hatalmas kiterjedésű termőföldeket kell kivonni a termelésből vagy kevésbé intenzív termelési módra átállítani, ugyanakkor meg kell akadályozni a vidéki népesség (további) elszegényedését, és lehetőség szerint növelni jólétét. A termőföldek arányának csökkenése környezetvédelmi szempontból mindenképpen pozitív folyamat, ha a korábbi szántóföldek helyén nem épületek, hanem erdők, gyepek, mocsarak, egyedi, változatos tájak jelennek meg. A természeti értékek megőrzése és helyreállítása viszont csak akkor lehetséges, ha a vidéki embereknek a természetközeli táj is biztosítani tudja a megélhetést. A gazdasági, az agrár- és a környezetvédelmi szakemberek javaslatai közül ez ideig a falusi turizmus gondolata talált a legnagyobb visszhangra.

Miről van szó?

A falusi turizmus fogalmát a köznyelv a falusi szállásadás szinonimájaként használja, a falusi szállásadást pedig első megközelítésben a Magyarországon már régóta ismert fizető vendéglátással azonosítjuk. Ennél azonban sokkal többről van szó: csupán szálláshely-kínálattal csak az amúgy már túlterhelt üdülőterületeken, lehet érdemi jövedelemre szert tenni; nem véletlen hogy itt alakult ki a fizető vendéglátás hálózata (Balaton környéke, Dunakanyar, kisebb mértékben az ismert gyógyfürdők környéke). 
A falusi turizmus gondolata a vidék kínálta közös javakra (csend, jó levegő, szép táj, természetes vizek) épül. A vendéglátó, a falu, a térség népszerűségét, látogatottságát egészítik ki a házigazda által nyújtott szolgáltatások: a szálláshely komfortja, hagyományőrző jellege, házias ételek, szüret, háziállatok etetése; vagy a falu, a térség által szervezett programok (kézműves- vagy lovasbemutatók, hagyományőrző rendezvények, tanösvények kiépítése, egy-egy természetvédelmi terület látogatása, sportolási, fürdőzési lehetőség).

A lehetőségekről és a lehetséges hatásokról

Igen nehéz döntés előtt állnak azok a falvak, kistérségek, amelyek a falusi turizmus jövedelmezőségének fokozása érdekében szervezésbe, beruházásba fognak. A turizmus mint jövedelemforrás egyik ellentmondása szezonális jellegében rejlik. A vállalkozóknak néhány hónap alatt kell kitermelniük az egész évre valót. Ráadásul a turistaszezon egybeesik a mezőgazdasági munkák csúcsidőszakával. A hegyvidékeken még van remény a tél kihasználására, de síkvidéki területeken aligha. A néhány hónapos jövedelemszerzési lehetőség a turisták vélt vagy valós igényeinek maximális kielégítésére sarkall. A pizzériák, teniszpályák, panziók lerombolhatják a táj, a helyi kultúra egyediségét, vonzerejét. A több helyen is megjelenő hasonló, sematikus programokkal (gulyás-party, lovasbemutatók) egymás esélyeit is csökkenthetik a települések. Egy pár napos rendezvény nagy tömegeket mozgathat meg, a település nevét ismertté teheti, így kedvezően hathat látogatottságára az év hátralevő részében is. Nagy tömegek egyidejű megjelenése ugyanakkor komoly terhet róhat a falura és környezetére (szennyezés, zaj, bűnözés). A turisták nyomában járó, jellegzetesen városias ártalmak általában is visszatartó erővel hatnak. Sok vidéki településen a kerítéseket, az autókat csak éjszakára zárják, lopástól, betöréstől nem kell tartani és jogos a félelem, hogy az idegenek rendszeres jelenléte mindezt megváltoztatja.
Az említett általánosságoktól eltekintve a lehetőségek és lehetséges hatások a táj adottságaitól, földrajzi fekvésétől, ökológiai érzékenységétől, a települések és lakosaik jólététől, hagyományaitól függően más és más. 

Honnan jön a zene?

A zene alapvetően nem intellektuális kirakójáték, nem csupán a mi agyunk terméke, hanem külső ihlet által vezérelt intuitív megnyilvánulás. Az intuitivitás mindig valamiféle külső befolyásoltság. Az ihletett állapotban játszott zenék (mint például az improvizáció) esetében az előadó csupán médiuma a rajta átfolyó zenének, melyben természetesen ő maga is benne van. 
A zeneszerző alapvetően kétféle módon írhat zenét. Szakmai ismeretei alapján -- kirakójáték módjára -- egyfajta esztétikai rendbe szervezi a hangokat, igazodva a tradíció, a zene stiláris szabályai, az elvárások, a megfogalmazott cél szempontjaihoz. Ez intellektuális cselekmény. A másik mód egy adott teremtő pillanatban történő intuitív megnyilatkozás, amikor úgy érzi, szinte kipattan a fejéből a melódia, és már kezdi is írni, mintha valaki diktálná. Ekkor vajon honnan jön a zene?
A zenésszel is ugyanez a helyzet. Ha megkomponált zenét ad elő, az teljes egészében intellektuális cselekvés, interpretáció, egy bonyolult feladatsor teljesítése. A spontán módon megnyilvánuló improvizált zene is lehet intellektuális zenei cselekvés, azonban jellemzőbb, hogy ihlet által előidézett intuitív cselekmény. Ez történik a teljesen szabad zenélés esetében.
Metafizikai szinten ez a lélek emlékezése. Ez az ihlet, vagy misztikus intuíció, ahogyan Hamvas Béla is nevezte. Az ihlet nem más, mint közvetlen kapcsolat a fizikai dimenzió és a szellemi vagy más metafizikailag megközelíthető dimenziók között.
A természet nem választható el a zenétől, sőt állíthatjuk, hogy része annak. Szerintem az élet értelmét a fizikai világon túl kell keresnünk, ott, ahol a zene bölcsője is található. 

A tudás és a zene

Az élet nagy misztériumainak egyike a biológiai világban, az élőlényekben kódolt információ. Ezt is nevezhetjük tudásnak, olyan tudásnak, melynek megnyilvánulása nincs tudathoz, intelligenciához kötve.
A tudás alapja az emlékezés, az információ időben való tárolásának képessége. Ez a legalsó és legfelső létállapotok mindegyikén jelentkező képesség. Az információ a világmindenség alapmennyiségeként jelentkezik a magasabb fizikában. Az információ a világegyetemet fenntartó törvények formájában ősidők óta létezik, az embertől függetlenül.
Így van ez a zenei világ összefüggéseivel is. Sokan tanulmányozták az énekesmadarak hangjait: a madarak tökéletes hangközökbe rendezve, dallam-frázisokat énekelnek -- ez bizony zene. Számunkra zenének tűnő kommunikációjuk az ösztönvilágukból ered. Ez pedig a világ őstudásának része. A zene tőlünk függetlenül létezik -- a muzsikusok feladata, hogy ebből minél többet felmutassanak és megosszanak másokkal.

A zene és a fogyasztói társadalom

Az emberiség "nagy szimfóniája" azonban sokkal inkább a fogyasztói társadalom, amelyben minden árucikké fokozódott le, így a muzsika is. A zeneipart behálózó showbusiness körbebástyázta magát a mai modern kompjútertechnikával, zenészek és ihletők nélkül maga írja a saját zenéjének nevezett hangi alkotását, saját maga által kitalált kereskedelmi paraméterek alapján. Maga csinálja a sztárjait és termel, hiszen a termelés és a fogyasztás tartja fenn jelenlegi civilizációnkat: a zene mint fogyasztási cikk látszólagos szabadságot hazudik. A fogyasztói társadalom a hangokat, ami a zenéből maradt, csomagolóeszközként használja reklámjaiban és médiaszignáljaiban. 
Az ipari-kereskedelmi zene jócskán hozzájárul a zajszennyezéshez. Ebben a zenegyártó iparban szakemberek dolgoznak, akiknek nincs a zenéhez kellő beavatottságuk. (A beavatottság nem a zenei diploma birtoklására vonatkozik, hanem annak a kapcsolatnak a felismerésére, ami a zene, a természet és az ember között van.) 
A veszély az, hogy a jövőben felnövő nemzedék elől a zene misztériuma rejtve marad. A zenét a racionális gondolkodás szintjén fogja fel és mint intellektuális dolgot kezeli -- ami bármikor kidobható. 
A modern technológiát sokkal inkább a zene megjelenítésének kellene alárendelni. Érdekes példája ennek az újnak ma már talán nem mondható, de nagyon érdekes távlatokat felvázoló kompjútermuzsika, mely mögött ott van az ember és annak képzelete. A kompjúterzene ma kortárs-kísérleti műfaj, ezért perifériára szorul. Ebben a zenében az alkotó igyekszik élni azzal a szabadsággal, mely lehetővé teszi, hogy az Univerzum minden hangját felhasználhassa, melyhez csak hozzáférhet. Ebbe a természet hangjai, zajai éppúgy beletartoznak, mint a kompjúterek által generált hangok és zajok. A létrehozott alkotások esztétikai értéke mindig attól függ, mennyire működött az alkotás során a misztikus intuíció, az ihlet. 

Zajfogyasztás

A zene jövőjét kétségtelenül befolyásolni fogja a technika fejlődése, de nem szabad hagyni, hogy kiszolgáltatott legyen neki, és a mindent felfaló fogyasztásnak.

A század egyik nagyszerű találmánya, a hangrögzítés lehetővé tette a zene kiteljesedését és széles tömegekhez való eljutását. Ugyanakkor ez lehetőséget adott arra is, hogy bármikor hozzáférhető fogyasztási cikké váljon.
A modern életmódban a zenei értékek közvetlen és spirituális szinten történő befogadása helyett a mindig kéznél lévő, média által kreált ipari-kereskedelmi zene felszínes fogyasztása lépett előtérbe. 
Átalakult a zenehallgatás: legtöbbször valamilyen tevékenység közben szóló háttérzene formájában van jelen. A mosogatás, házimunka, autóvezetés kísérője. A klasszikus értelemben vett zenehallgatás -- amikor a hallgató kifejezetten azzal a szándékkal ül le, hogy feltesz egy lemezt és végighallgatja, miközben egész lényét a zene folyamának engedi át --, nagyon ritka. Sokkal inkább beszélhetünk a zajfogyasztás kultúrájáról, mint a zenét befogadó zenehallgatási kultúráról.
(Az Egyesült Államokban a CD-n kiadott zenék kétharmadát autóban hallgatják, avagy inkább fogyasztják. Az autó motorzaját és a szélvédőzajt a zenének le kell győznie. Ennek érdekében erős dinamikakompressziót alkalmaznak a mastering folyamán. Ugyanezt teszik a rádióadók is. Az eredmény egy iszonyú hangnyomású, minden részletében hangos zene, melynek minden hangja üt, és áthat minden zajon.)
A jelenkori lelki, fizikai kizsigereltség azt igényelné, hogy töltődjünk fel a zene által, mint terápia tegye egészségesebbé, teljesebbé életünket. Nem ez történik, sőt a terápikus erejű értékeket elfedik az erőszakos-agresszív drogként ható, sokkoló fogyasztási zajtermékek.