A Cédrus előző számában a Minden Létezők Tanácsa c. mélyökológiai csoportfoglalkozás elméleti alapjaiba vezettük be az olvasót. Most a foglalkozás során felolvasásra javasolt meditációs szövegekből közlünk részleteket. A Minden Létezők Tanácsának forgatókönyvét, amely a meditációs szövegek alkalmazásához is segítséget nyújt, következő számunkban ismertetjük.

Invokáció

Gaia szelleméhez fordulunk és arra kérjük, az élet lehelete maradjon meg tovább is ezen a bolygón, amely az otthonunk. Gaia szelleméhez fordulunk, legyen itt most velünk. Fedje fel nekünk mindazt, amit látnunk kell a saját érdekünkben és az összes többi lény érdekében.
Hívjuk az evolúció szellemét, azt a csodálatos erőt, amely a sziklát és a port életté szőtte. Velünk voltál évmilliókon keresztül, ne hagyj most el bennünket! Te, akinek erőd van rá, hogy a hernyóból lepke váljon, alakítsd át fajunkat, hogy képesek legyünk túlélni ezt a válságot is!
Hadd beszéljünk minden emberi tanácsban az állatok, növények és tájak nevében!

Az őselemek

Mi vagy te? Mi vagyok én? Víz, föld, levegő és tűz.
Víz -- vér, nyirok, váladékok, izzadság, könny, belső óceánok. Folyadékok áramlanak bennünk, mosnak és táplálnak bennünket érhálózatunk és beleink útjain haladva. A víz hatalmas körforgásának részei vagyunk.
Föld -- sziklák és talaj. A Föld mélyében magma áramlik. A növények gyökerei magukba szívják a föld molekuláit és élővé teszik azokat. A föld átáramlik rajtunk, miközben hétévente sejtjeink anyagai teljesen kicserélődnek. Megemésztjük, testünkbe építjük és kiválasztjuk az anyagot. Földből vagyunk.
Levegő -- gáz halmazállapotú entitás, a légkör, a bolygó védőhártyája. Beszívjuk és kifújjuk. Az általunk kilélegzett széndioxidot belélegzik a fák. Az oxigén csókja felébreszti a sejteket, felpezsdíti az anyagcserét. A levegő körforgásának tánca, a bolygó lélegzése -- mi vagyunk.
Tűz -- mely a Napunkban izzik, minden élőben ég, kicsalja a növényeket a földből és égbe emeli a vizeket. Tested anyagcseréjének fűtése az ősrobbanás energiájából táplálkozik. Ugyanez a tűz volt, amely villámként az őslevesbe csapva életet katalizált abban.
Te is ott voltál és én is ott voltam, hiszen az élet megszakítatlan lánca köti össze ezt az eseményt mai testünk sejtjeivel. Az atomok vágytak molekulává lenni, a molekulák vágytak sejtté lenni, s a sejtek vágytak szervezetté lenni. Mindeközben megszületett a halál és létrejöttek a nemek, még azelőtt, hogy a növényi létmódot odahagytuk. Nemiségünk összeköt bennünket nemcsak az állatvilággal, de a növényvilággal is. Megszakítatlan az élet lánca.

Evolúciós emlékezés

A Minden Létezők Tanácsa abból indul ki, hogy valahol az ösztöneinkben, a szívünkben birtokában vagyunk a túléléshez szükséges tudásnak. Nem lehet nehéz újra átélnünk a kétéltű vagy a hüllő test-érzetét, hiszen az anyaméhben a mi idegrendszerünk fejlődésének állomásai is ezek a létformák voltak. Ösztönös tudásunkat próbáljuk meg a tudatosság szintjére emelni a következő meditációval.
Gyere velem egy olyan történetbe, mely mindannyiunk számára közös, melynek ritmusa mindannyiukban ver, akárcsak ennek a dobnak a ritmusa, akárcsak világegyetemünk szívverése. 
Fontos, hogy mindannyian megismerjük ezt a történetet, mert nehéz időket, félelmetes időket élünk. Ez a történet bátorságot és erőt adhat nekünk.
A dob ritmusa felidézi bennünk azt a ritmust, ami ott van velünk a nap és az éj minden órájában. A hang visszavisz bennünket a múltba, gyermekkorunkba, anyánk méhébe. Már ott is hallottuk ezt a hangot. Hagyjuk, hogy ez az ütem még messzebb vigyen minket a múltba, a fogantatásunk előtti időkbe, egészen az első csillagok keletkezéséig, egészen az ősrobbanásig.
Minden galaxis, csillag és bolygó, minden részecske, amely ma is létezik, akkor keletkezett. Minden részecske, amiből te is állsz, abban a percben jött létre. Azóta persze megszámlálhatatlan formát öltött már. Amikor a gyertya fényét vagy egy csillag ragyogását nézzük, az első tűzgömb lángját figyeljük.
Miközben az Univerzum egyre hűlt és kiterjedése egyre nőtt, létrejöttek a galaxisok, köztük a Tejút. Napunk körülbelül ötmilliárd évvel ezelőtt keletkezett. Körülötte megformálódtak a bolygók. A Naptól a harmadik a mi Földünk, 4,5 milliárd évvel ezelőtt jött létre. A folyamatos vulkáni működés hegyláncokat emelt rajta. Amikor pedig a hőmérséklet a víz forráspontja alá került, megindultak a forró esők. Ezek lassan kioldották a sziklákból az elemeket, melyek az óceánokban felhalmozódva lehetővé tették, hogy ott elindulhasson az élet.
Képzeld el az ébredő sejtet! Légy magad az ébredő sejt! (Mint ahogy az is vagy.) Milyen érzés kettéosztódva szaporodni, s az, hogy aki eddig én voltam, most két külön úton jár? (...) Évmilliók teltek el, először algák voltunk, majd zöld növények, aztán pedig egyszerű állatok. Az alga kezdett el oxigént termelni, amely lassan kialakította a káros sugárzásokat kiszűrő ózonréteget. (...) Kétmilliárd évvel ezelőtt a langyos óceánban élő csigák, férgek, rovarok, szivacsok voltunk. Érezd minden sejteddel ezt a gyermekkorodból ismerős érzést! (...) Ezután következtek a halak és más gerinccel rendelkező élőlények. Milyen érzés rugalmas gerinccel, halként siklani a vízben? Milyennek hallod az óceán hangjait? (...) 450 millió évvel ezelőtt az első növények megjelentek a szárazföldön is, s a sziklákat idővel talajjá alakították. A tengerből kétéltűként másztunk elő. Mellső végtagjaink megerősödtek, hogy a szárazföldön való előrejutásunkat segítsék. A víztől azonban még nem lehettünk egészen függetlenek. (...) A hüllők voltak az első élőlények, amelyek a tojásrakás révén szaporodásukat is a víztől függetlenül bonyolították. 200 millió évvel ezelőtt tehát sikeresen átköltöztünk a szárazföldre. (...) Emlőssé válva lettünk melegvérűek. Emlékszel, hogy hüllő korodban várnod kellett, míg a nap átmelegít, hogy mozogni tudj? Immár szagokat is érzel, éber vagy és valószínűbbé válik, hogy utódokat hozol a világra. (...) Mindannyian ott voltunk, amikor ezek történtek. (...) Képzeld el, hogy kis majom vagy kis macska vagy. Milyen érzés immár négy végtagodon állni? Hogy tetszik ez az újonnan nyert szabadság? Már a fejedet is könnyebben mozgatod. Mostantól kicsinyeinkre is vigyáznunk kell. (...) Az emberszabásúak már könnyedén másznak fára, játékosak és kíváncsiak. Futnak és csimpaszkodnak, szembefordítható hüvelykujjuk segítségével kezük már markolni is tud. Érzékeny ujjbegyeink -- mivel ujjainkon már nem karmok, hanem körmök vannak -- segítenek megállapítani, melyik gyümölcs érett. Ha élelmet találunk, ott helyben meg is esszük. (...) Előember. Testünk súlyosabbá és erősebbé válik. Már fel tudunk egyenesedni, de még négy lábon járunk. Keressük az új egyensúlyt. Kommunikáció? Tízmillió évvel ezelőtt komoly éghajlatváltozás történt. Az előember otthonául szolgáló erdők visszaszorultak a hegyekbe, helyüket pedig szavannák foglalták el. (...) Az ősember itt, a szavannákon tanult meg két lábon járni. Állkapcsa erős és előreugró volt. Találékony és alkalmazkodó lény. Az élelmet táborunkba visszük és megosztjuk. Családokban élünk, beszélni kezdünk, megszerezzük a tüzet, szerszámokat készítünk, feltaláljuk a zenét és a művészetet.
Százezer évvel ezelőtt a neandervölgyi emberek már eltemették halottaikat, mégpedig gyakran magzati testhelyzetben. Talán arra utaltak ezzel, hogy Föld anyánk méhébe térünk vissza halálunkkor. A sírok gyakori kelet-nyugati tájolása az újjászületés mítoszát sugallja. Az ember testi evolúcióját szellemi evolúciójának felgyorsulása követi (...) A Homo sapiens feltalálta a földművelést, a kereskedelmet, a városokat. Templomokat és felhőkarcolókat épít, autót vezet, forgalmas utcákon siet. Hogy érzed magad modern emberként? (...) Milyennek kellene lennie a jövő emberének? 

Decemberi számunkban találkozhattak olvasóink az ökofóbia kialakulását elemző írásunkkal. 
Az alábbiakban, ígéretünkhöz híven, a jelenség kialakulását megakadályozó játékokat ismertetjük.

Empátia: 
Állati szövetségesek keresése 
(4-7 éves gyerekek számára)

Madárrá válni
Azzal a megegyezéssel kezdtük a madarakkal kapcsolatos tananyag megtervezését, hogy a gyerekeket nem fogjuk arra kényszeríteni, hogy villanásnyi időre látott elröppenő madarakat kelljen azonosítaniuk, utána pedig a könyvben kikeresniük. Ehelyett azon kezdtünk gondolkodni, hogy mi az, ami a gyerekeket a madarakban vonzza. A válasz nyilvánvaló: repülnek és fészket raknak. Azt a fejlődéssel kapcsolatos alapelvet alkalmazva próbáltuk ki a tervünket, hogy kora gyermekkorban a gyerekek jobban szeretnek a dolgokhoz hasonlóvá válni, mint azokat azonosítani.
Összegyűjtöttünk néhány nagy hűtőszekrénydobozt, ezeket lapokra vágtuk, és a gyerekeket hanyatt fekve, kitárt karokkal ráfektettük a lapokra. A nyaknál kezdve körberajzoltuk a gyerekeket, de a kezek alsó oldalánál nem a test vonalát követtük, hanem a csuklójukat egyenes vonallal összekötöttük a derekukkal, és ezután a test mindkét oldalán folytattuk a körberajzolást, körülbelül a gyerekek térdéig. Ezután a gyerekek felálltak, mi kivágtuk az alakot, és lám, mindenkinek volt személyre szabott szárnya. Rájuk erősítettük a kartont, és miután megbeszéltük velük, hogy ne úgy próbálják ki az új szárnyakat, hogy leugranak a tetőről, már mehettek is. A madárcsapat tevékenykedni kezdett: repkedtek az erdőben, és felfedezték, hogy milyen madárként élni. Elvittük őket egy olyan rétre, melyet nemrégiben kaszáltak le, és azt mondtuk nekik, hogy ha madarak vagytok, szükségetek van fészekre. Így tehát gyerekméretű fészkeket készítettünk. Később elővettük a festéket, hogy be tudják festeni a szárnyukat, hiszen a madárszárnyak is színesek. Másnapra a gyerekek kezdték észrevenni a tábor körül élő madarakat... 

Belső amazónia
A gyerekek közül sokan még alig voltak erdőben; ami azt illeti, a legtöbb belvárosi gyerek fél a természettől. A gyerekek nem a természet megóvása miatt aggódó zöldek. És mégis, amikor elképzeltek egy amazóniai erdőt, amely túl sűrű ahhoz, hogy fegyverekkel be lehessen hatolni, túl primitív a futurisztikus harcokhoz, a gyerekek ösztönösen visszatérnek állati énjükhöz. Ezek olyan állatok, melyeket csak az állatkertben vagy a televízióban láttak, de észrevehető a mély azonosulás. Ezek a gyerekek könnyen egy más faj bőrébe bújnak, mely nagyobb reménnyel kecsegtet saját fajunk túléléséhez. 
A következő hét során az órákon tovább szőttük a történeteket. Éreztük, ahogy a steril osztályteremben burjánzani kezd az őserdő. Félhomály, mindenfelé kígyók, jaguár-klán, elefántok, én pedig gyakran hallottam morgásokat, sziszegéseket és üvöltéseket. 
A mese vékony fonala összekötötte ezt a kis osztálytermet és a hatalmas őserdőt. Azáltal, hogy a gyerekek elmondják saját állattörténeteiket, az ökológiát a legmélyebb szinten gyakorolják. 
A természetért vívott harcainkban a hangsúly mindig azon volt, hogy megmentsük a fajokat, nem pedig azon, hogy azonosuljunk velük. Tehát mielőtt megmentenénk az állatokat, bele kell képzelnünk magunkat a helyükbe, és azonosulnunk kell velük.

Pataktisztítás
Azt javasoltam a gyerekeknek, hogy játsszunk az iskola közelében folyó patakkal, és tisztítsuk ki. Kiválasztunk egy szakaszt a patakban, eltávolítjuk a nem odavaló dolgokat, szebbé tesszük a vízeséseket, és kicsit rendet teszünk az erdőben a patak mellett. Természetesen én végeztem a munka legnagyobb részét, mialatt a gyerekek tettek-vettek. Kipróbálták, hogy milyen vastag az a jég, amely még nem olvadt el, levélből kishajókat készítettek, megpróbáltak mélyebb helyeket találni, korhadó rönköket szedtek szét, a patak egyik oldaláról a másikra ugráltak, összevizezték a lábukat. Azután, körülbelül egy óra elteltével, leültünk, hogy együnk valamit, és hogy a gyerekek meghallgassanak egy történetet. A történet gyerekekről és tanárukról szólt, akik elmentek, hogy kitisztítsanak egy patakot. Pontosan megismételtem a reggel folyamán történt eseményeket, addig a pontig, hogy a tanár egy történetet mesél, és ekkor olyan dolgok történnek, melyek eddig nem voltak. A történetben egy madár repül át az erdőn; a gyerekek hallják, ahogy a madár leszáll és észreveszi a gyerekek által készített csinos kis fürdőhelyeket. A gyerekek figyelik, ahogy a madár megfürdik és elrepül. Ezután egy nyuszi érkezik; örül annak, hogy mennyivel tisztábbnak tűnik a víz, és jóízűen iszik egyet. Végül egy mókus jön látogatóba; észreveszi, hogy egy szép kis tisztás lett a patak partján, és vidáman elkezd makkok után kutatni. Ekkor ténylegesen szétnéztünk az erdei avarban, és találtunk néhány makkot, mint a történetben szereplő mókus. 
Az volt a célom, hogy a gyerekek első kézből szerezzenek tapasztalatot a patakok "működéséről", arról, hogy hová folynak és hogyan viselkednek. Ügyeltem arra, hogy ne legyek túl szigorú. Bemutattam a felügyelés és a gondoskodás szándékát is, de nagyon közeli és személyes szinten.

Patakok követése 
Harmadik osztályosok számára a tananyag a víz körforgása volt. A tananyag magában foglalta a hagyományos ábrákat és ismételgetéseket, de ezeknél jóval tovább mutatott. A tantörténet egy fiúról szól, aki fából egy kenut és egy indiánt farag, és a Nagy Tavak felső vidékein vízre bocsátja őket. Valójában a történet a faragott kishajó kellemes és kellemetlen kalandjait meséli el, amíg az lejut a folyóig, és onnan a tengerbe. A legtöbb tanár megállna a könyv elolvasása után. De ebben az osztályban a tanár arra kérte a gyerekeket, hogy mindeni készítsen saját csónakot. Megvitatták a kishajók alakját, funkcióját, élettartamát, és azt, hogy miféle üzenetet küldhetnek velük. Mindenki felírta saját hajócskájába a nevét és a telefonszámát is. Ezután a gyerekek az iskolából elsétáltak az iskola melletti kis folyócskán átívelő öreg kőhídhoz. Egyszerű "rituális" ünnepség keretei között vízre helyezték az összes kishajót, azt remélve, hogy azok az emberek, akik meg fogják találni őket, telefonálni fognak és elmondják, hogy hová, milyen messzire jutottak ezek a kishajók.

Az erődítmény
Az erődítmények az iskolai játszótér mellett, egy körülbelül háromnegyed hektáros, fás és kissé bokros területen vannak. Itt a gyerekek kis csoportokban építményeket készítenek faágakból és más, általuk gyűjtött természetes anyagból. Az évek során a gyerekek autonóm kultúrája jöhetett létre, amelybe a felnőttek vagy a tanárok szinte egyáltalán nem szólnak bele. Az erődítmények a gyerekek világát jelentik. A tanárok folyamatosan segítséget nyújtanak abban, hogy a résztvevők problémáikat próbálják meg önállóan, helyben megoldani.
Negyven tanuló vett részt aktívan a hat-hét erődítmény fenntartásában. Néhány erődítményen nagyon sokat dolgoztak. Az ötödikesek erődítményéhez tartozott vár, földsánc, főkapu, és ez foglalta el a legnagyobb területet. Nagy érdeklődést váltott ki a talaj minőségén alapuló pénzügyi rendszer. Az a talaj, amelynek magas volt a csillámtartalma, jobban csillogott, mint a közönséges föld. Meglepően állandónak bizonyult a gyerekek által kidolgozott megegyezés a különböző méretű csillámdarabok értékéről. 
Ez az állandóság az erődítmény egyértelműen lefektetett szabályaihoz hasonlóan arról tanúskodik, hogy a gyerekek részletesen kidolgozták "hagyományaikat", és évek alatt stabilizálták azokat. 
Lenyűgöző volt a személyes érzések szabályokba szőtt mélysége és az erődítményekben zajló tevékenységek ki nem mondott szabályai. Már az erődítmények puszta létezése is bizonyos mértékben felelős egyfajta környezeti tudatosság kialakulásáért, amely ezek nélkül nem alakult volna ki. A valódi helyekkel, kezelhető mértékű és minőségű skálán, közvetlenül szerzett tapasztalok eredménye a környezet iránti belülről fakadó elkötelezettség lett.