Az ökocentrikus etika a kozmoszt tekinti alapjának. E szerint az irányzat szerint a természet egésze belső értékkel bír, beleértve -- az élő növények és állatok mellett -- az élettelen sziklákat és ásványokat is. Ennek az etikai nézetnek az értékrendszere az ökológia tudományának gondolatrendszerére, eredményeire épül.
Miután az ökocentrikus etika követői felismerték, hogy a tudományt többé nem lehet értéksemlegesnek tekinteni -- mint ahogy azt a logikai pozitivisták a huszadik század első évtizedeiben vélték --, az etikai dilemmák feloldásának reményében az ökológiához fordultak. Az ökocentrikus etika hívei szerint a legalapvetőbb cél a természetben létező egyensúlyi állapotok megőrzése, az egység, a stabilitás, a változatosság és a harmónia fenntartása. A legfontosabb az, hogy minden élő és élettelen dolog megmaradjon az egészségesen működő ökoszisztémák alkotóelemeként. A kozmosz minden egyes része épp olyan számottevő erkölcsi szempontból, mint az ember.

A modern ökocentrikus etika alapkövét Aldo Leopold fektette le a 30-as és 40-es években. Korszakalkotó munkája az 1949-ben írt, de életében ki nem adott Sand County Almanach, melynek utolsó fejezete a "A Föld etikája" címet viseli. Leopold Millhez hasonlóan -- aki a "haszonelvűség aranyszabályáról" úgy vélte, feleslegessé teszi a rablás és a gyilkosság elleni alapvető tiltásokat -- Leopold is úgy gondolta, hogy az etika különböző fejlődési szakaszokon ment át. Szerinte "a kezdeti etikák az emberek egymás közti viszonyait próbálták szabályozni, melyre példa a mózesi tízparancsolat. A későbbi irányzatok az egyén és a társadalom viszonyát vizsgálták. Az aranyszabály pedig az egyént a társadalom szerves részeként kezeli." Leopold egy lépéssel tovább megy. A vizsgált közösség határainak kiterjesztésével a "termőföld, a vizek, a növények és az állatok, azaz a Föld egésze a közösség részévé válik. 

A homo sapiens szerepe a közösség leigázójából annak egyszerű tagjává módosul. Ez azt jelenti, hogy tisztelettel viseltet közösségbeli társai és maga a közösség iránt." Az ökoetika gyakorlatba való átültetésekor Leopold szorgalmazta, hogy az etika tárgyát képező egyes problémákat mind etikailag, mind esztétikailag vizsgálják. Talán Mill nyomán ("annyira tekinthető helyesnek egy cselekedet, amennyire az boldogságot eredményez, és olyan mértékben tekinthető helytelennek, amilyen mértékben annak ellenkezője az eredmény") fogalmaz úgy Leopold, hogy "akkor helyes valami, ha az a biológiai közösség egységét, szépségét és stabilitását megőrzi, és akkor helytelen, ha épp az ellenkezője következik be." 

Millhez hasonlóan, aki a nevelés fontosságát hangsúlyozza, Leopold is azt állítja, hogy rá kell nevelni önmagunkat a Földdel szemben létező etikai kötelezettségeink tudatosítására. Roderick Nash, tudománytörténész "Vannak-e jogaik a szikláknak?" című cikkében taglalja Leopold nézeteit. Szerinte a sziklák is abban a rendszerben helyezkednek el, amelyben megtalálható minden élő és élettelen dolog, és amelyre az ökológia törvényei érvényesek. Noha a sziklák az állatokkal ellentétben nem éreznek, mégis ugyanúgy lehetnek érdekeik. Nash továbbmegy, azt állítva, hogy "a sziklák, éppúgy mint az emberek, különféle jogokkal bírnak. Ebből az következik, hogy maguknak a szikláknak az érdekei azok, amelyeket védenünk kell, nem az emberek érdekeit." Más kultúrákban, pl. a zen buddhizmusban vagy a sintoizmusban, feltételezik, hogy a sziklák is élnek. Ez a misztikus gondolat nem jellemző a nyugati filozófiákra és tudományokra. Az ökocentrikus etika gyökerei inkább a holisztikus, mintsem a mechanisztikus metafizikában keresendők. A holizmus alapfeltevései a következőek:

1. Minden mindennel összefügg. Az egész jellemzi a részeket és fordítva; ha egy részt változás ér, akkor a többi rész, és az egész maga is megváltozik. Az ökológia keretein belül ez úgy fogalmazható meg, hogy az ökoszisztéma egyetlen része sem távolítható el anélkül, hogy a teljes rendszer dinamikája meg ne változzék. Ha túl sok változás következik be, az ökoszisztéma összeomlik. A "minden mindennel összefügg" szabálya szerint, ha a környezet egy részét elkülönítjük, hogy azt mesterséges körülmények között vizsgáljuk, hamis képet kapunk az ökoszisztéma egészéről.

2. Az egész több, mint a részek összessége. Az azonosság fogalmával ellentétben, ahol a részek összege kiadja az egészet, az ökológiai rendszerekre a szinergia jellemző, azaz a különböző részek együttműködése nagyobb hatást érhet el, mintha a részek külön-külön működnének (például amikor szerves hulladékokat és ipari szennyező anyagokat tavakba juttatnak, a baktériumok elszaporodása azt eredményezheti, hogy a vízben fürdő emberek megbetegszenek. Ám ha a tó fenekén higanyérc található, akkor a környezeti veszély a többszörösére nő, mert a baktériumok a higanyércet metilhigannyá alakíthatják, ami a táplálékláncban koncentrálódik.)

3. Minden ismeret kontextusfüggő. 
A mechanisztikus szemléletben létező kontextus-függetlenséggel ellentétben a holizmusban minden egyes rész mindig az egész által nyer értelmet. Szép példa erre a hologram: egy hologramban a háromdimenziós kép minden része tartalmaz információt a teljes objektumról. A megfelelések "egy a sokhoz" és "sok az egyhez" természetűek, és nem egyértelműek, mint a klasszikus fényképek esetében, ahol a tárgy egy pontjának a képen is egyetlen pont felel meg. Hasonlóképp: az emberi érzékelés esetében is a tárgyat a nem látható nézetek, a háttér, a benne rejlő mintázatok felismerésével észleljük egészként.

4. A folyamat elsőbbséget élvez a részekkel szemben. A klasszikus fizikában tanult zárt, magukban álló egyensúlyi, vagy közel egyensúlyi rendszerekkel (pl. gőzgép) ellentétben a biológiai és a társadalmi rendszerek nyíltak. Az élőlények szétszóró (disszipatív) rendszerek, melyek az állandó energiaáramlásnak köszönhetően léteznek, ahogy egy örvény a folyóban a rajta folytonosan átáramló víz mozgásának eredménye.

5. Az emberek és a természet egysége. 
A természet--kultúra kettősséggel ellentétben a holizmusban az ember és a természet ugyanannak az organikus kozmológiai rendszernek a részei.

Az ökocentrikus etika vallási és spirituális elemeket is tartalmaz. A mélyökológiának, a természeti vallásoknak, az ökológiai spiritualitásnak és a folyamatfilozófiának mind az ökocentrikus értékrendben vannak a gyökerei.
Az ökocentrikus etika, csakúgy mint az egocentrikus és az emberközpontú etikák, számos filozófiai problémával találja magát szemben. Központi problémája filozófiailag adekvát igazolást találni arra az állításra, hogy a nem emberi lények is rendelkeznek belső értékkel. A fő áramlatba tartozó nyugati kultúrákban csak az embereknek van belső, önmagukban létező értékük. A természet többi szereplője, mint az ember számára hasznos eszköz, csak instrumentális értékkel bír. Így az egocentrikus, illetve az emberközpontú etika értékrendje szerint morálisan nem számít helytelennek ölni, egy állat- vagy növényfajt kipusztítani, vagy egy ásványkincset az utolsó cseppig kitermelni akkor, amikor az emberélet forog kockán. Az ökoetikán belül viszont egy ilyen döntést befolyásol, hogy a nem emberi fajok is belső értékkel rendelkeznek.

Egy másik probléma a tények és értékek közti távolságból ered. A megállapítható tények és az ember által a dolgokhoz rendelt értékek elkülönítése Hume 18. századi munkássága óta a nyugati tudomány talpköve. Lehet-e az állatok, kövek, vagy a bioszféra jósága azoknak objektíven létező belső tulajdonsága? A természetben létező belső érték létezésének hívei szerint a belső érték objektíven létezik, és valóságosan megtalálható a természetben. Mindazonáltal a természet és az értékek közt lévő összefüggés igen bonyolult. 

Egyes nézetek szerint a tudomány az objektív igazságot mutatja, határai az ismeretek gyarapodásával egyre tágulnak. Az értékek a természetben léteznek, és a tudomány által az objektív igazságokkal egy időben kerülnek felismerésre.

Ez a megközelítés éppen az ellenkezője a társadalmi konstruktivista szemléletnek. Utóbbi azt állítja, hogy bár a tények és az értékek mélyen összefüggnek egymással, azokat az ember vetíti a természetre annak az értékrendszernek alapján, amely társadalmi hovatartozása szerint fejlődött ki benne.

Jelenleg az ökoetika elsődleges problémája annak megalapozása, hogy a természetben belső érték is rejlik, nem csak instrumentális érték. Ha bizonyítható, hogy az emberen kívül más fajok is rendelkeznek belső értékkel, ebből az is szükségszerűen következik, hogy más fajoknak is joguk van a létezéshez, és az embereknek morális kötelességeik vannak velük szemben. 

A filozófusok, miközben ennek igazolásán dolgoztak, arra a megállapításra jutottak, hogy már a kvantummechanika is megfelelő bizonyítékokkal szolgálhat a nézet alátámasztására. Ha a kvantumelmélet arra késztet bennünket, hogy elvessük a descartes-i és newtoni mechanisztikus világképben létező alany-tárgy ellentétet, akkor a David Hume által felállított ellentétet, mely az értékelő alanyok és az értékmentes tárgyak közt húzódik, szintén el kell vetnünk. Így tehát a tudományban bekövetkező forradalmi változások az etikában is hasonló mérvű változásokat eredményeznek. Hasonló megfontolások vezethetnek arra is, hogy az én és a világ közti kettősség eltűnjön.

Meg kell értenünk azt a tényt, hogy a természetnek része mind az alany, mind a tárgy, és ezek szorosan összefüggnek, hatnak egymásra. Az etikával kapcsolatban felállított mechanisztikus elképzelés helyett a kvantummechanika válhat tudományos alappá. Ám ez az álláspont nem veszi figyelembe azokat a társadalmi, illetve politikai alapokat, melyeken a tudományok legtöbbje megalkottatott, és amelyekre elméletei épülnek.

Egy másik probléma, amely az ökocentrikus etikát érinti, hogy az egyes etikák sorra egymásból fejlődtek ki. A civilizáció haladása nem feltétlenül vonja maga után, hogy egyre kifinomultabb etikai elméletek keletkezzenek. Az az elképzelés, mely szerint a legkorábbi etikák az egyének közti kapcsolatokkal foglalkoztak volna, feltételezi a Hobbes által elgondolt "természetes állapot" és a laissez faire kapitalizmus individualizmusának érvényességét az idők kezdetén élt emberek életére.

Végezetül, néhány feminista és színes bőrű ember azért bírálja az ökocentrikus etikát, mert úgy vélekednek, hogy az abban kifejezésre jutó holizmus elrejti a nemek és fajok közti különbséget. Az ökocentrikus etika minden egyes élőlényt -- legyen az egy szúnyog vagy egy ember, hím vagy nőstény, fehér vagy fekete -- alárendeli a felettük átívelő nagy egésznek.
 

Mindezen felmerülő problémák ellenére mind az egocentrikus, mind az emberközpontú, mind az ökocentrikus etika nagy figyelmet kapott, és jelentős fejlődésen ment keresztül a 70-es és 80-as évek környezetvédelmi mozgalmai óta. Amikor környezetvédelmi és életmódbeli kérdésekben felmerülő érdekellentéteket kell feloldani, ezek a kategóriák hasznosak lehetnek mind a fő irányvonalat követő, mind a radikális politikai csoportok kifejtett etikai álláspontjának elemzésében. A környezeti etika e három irányzatának variációira épülnek a környezetvédelemmel elméleti illetve gyakorlati szinten foglalkozók politikai álláspontjai. A környezeti etika kapocs az elméleti szakemberek gondolatai és a gyakorlatiak cselekedetei között, a gondolatokat olyan viselkedési módokká fordítja, melyek  hozzájárulhatnak, hogy a világ minden és mindenki számára otthonos legyen...