Hosszú út vezetett az évszázadokkal ezelőtti, szakrális céllal megtett zarándoklatoktól, az arisztokrata réteg felderítő utazásaitól a tömegturizmus tömött buszos, futószalagszerű, fényképgyűjtő útjaiig és a turizmus alternatív formáiig.

"A turizmus mint kulturális rendszer" című kötetet fiatal néprajzkutatók és antropológusok 1995-ben Illyefalván megrendezett ötödik találkozójának előadásai és annak témái alapján állították össze.

A kötetben több mint húsz tanulmány vizsgálja a turizmust mint kulturális rendszert -- különböző példák elemzésével világít rá oly sok területet érintő komplexitására. A jelen fő tendenciáival ellentétben a turizmus korántsem csak gazdasági tényező, piacképző, hanem a teljes társadalom összetett és színes kulturális mutatójává vált. Folyamatában különböző érdekek, szükségletek és hatások adódnak össze, kerülnek egymással szembe. 

Szokatlan szempontból vizsgálja a kötet egyik szerzője a kultúra és szabadidő kapcsolatát. Központi kérdése a szabadidő népi kultúrában elfoglalt helye, a turizmus mint kikapcsolódási tevékenység. A kérdés másik aspektusa a turizmus és a falusi életmód egymásra hatása napjainkban: milyen mértékben és formában nyilvánul meg ez a kapcsolat a falvak életében.

Karácsony Sándor 1942-ből származó "magyar vendéglátás lélektanával" kapcsolatos elgondolkodtató észrevételére emlékeztet egy másik tanulmány. Véleménye szerint a Magyarországra látogató turistákat a sajátos "vendég" és "házigazda" közötti élő emberi kapcsolat, a spontaneitás vonzza ide, s nem a mechanikus "szakszerűség". Arra figyelmeztet, hogy mellékvágányra juthatunk, ha vendéglátásunkban és a programkínálatok összeállításakor mindinkább a népies álbemutatókra, a nyugat-európai vendéglátás kulturális sztereotípiáinak, viselkedésmintáinak átvételére kerül a hangsúly, amelynek eredményeképpen a csalódott turista és a nyereséghajhász vendéglátó állnak majd egymással szemben.

Az előző gondolatkör bevezetőjében említett: "magyar lelkiségből vendéget egyenrangú félként fogadó" életszerű vendégszeretethez szorosan kapcsolódik a falusi turizmus és a helyi társadalom viszonyát vizsgáló írás. Egy erdélyi példán keresztül kapjuk meg a választ arra, miért nem alakult ki az adott térségben az oly nagyon szorgalmazott falusi turizmus a kezdeményezők elvárásai szerint. Igaz, hogy a helyi közösségek érzékenyek a kívülről érkező erőteljes hatásokkal szemben, de mostanáig mégis hatott egy régmúltat idéző társadalmi tényező. Ezek a kis közösségek ugyanis nem készpénz-elszámolású társadalmak, "a munka és javak ajándékcseréje" működik még a falvakban, így az üzletszerű gondolkodás úgymond távol áll a helyiektől. 

A turizmus témakörének egyéb néprajzi tényezőit is vizsgálja a könyv. Kitér a szurkolói turizmust jellemző tér- és idő-ritualizálásra, a táncházas turizmus speciális kérdéseire.

Egy amerikai kutató írásában két konkrét példa alapján tanulmányozza a nemzeti parkok és a nemzeti identitás közötti viszonyt. Munkájában az Egyesült Államokban található Yosemite Nemzeti Parkot és a Hortobágyi Nemzeti Parkot veszi összehasonlítási alapul. A nemzeti parkok mindenképpen tükrözik egy adott nemzet identitását. Éppen ezért választotta a magyar és az egyesült államokbeli két példát, mert véleménye szerint mindkét táj a "nemzeti öntudatot" képviseli. A Yosemite Nemzeti Park területén húzódó vadon, a hajdan Európából érkező telepesek érintetlen területeken keresztül törő vándorlásából, a vidéket átalakító földfoglalásából kialakult nemzeti kultúrát jelképezi. Olyan elmélet is létezik, amely azt állítja, hogy a vadon az európai hagyományoktól való elfordulást is szimbolizálja. Az előzőtől teljesen eltérő esetet szemléltet a Hortobágyi Nemzeti Park példája. A hortobágyi tájat a természet és az ember közösen formálta. 

A nemzeti park képéhez szorosan kötődnek a kulturális örökség elemei is, mint az ősi mesterségek, hagyományos gazdálkodás, népi építészeti emlékek.

A kultúrát a színházak, operák, a művészetet a híres műalkotások szimbolizálják -- a turizmus, a turista új típusú élőlény: tevékenysége "szimbólumfogyasztásnak" is nevezhető. A tanulmány szerzője mindezt bizonyítottnak látja a jelek materializálódásában, az emléktárgyak, képeslapok megvásárlásában és a vég nélküli fényképezőgép- csattogtatásban. Fizikailag hazavihető tárgyra van szükségünk, hogy a mindennapi kerékvágásba visszatérve, legyen, ami kézzel foghatóan is emlékeztet bennünket arra, miben volt részünk korábban.

Az említett példák csak szűk keresztmetszetét adják a kötetben szereplő problémák, kérdések és összefüggések sokszínűségének. 

A társadalomtudományi kutatások újabb lehetőségeit, eddig figyelmen kívül hagyott, de nem elhanyagolható területeit villantja fel ez a tanulmánykötet...