A Cédrus szeptemberi számában kezdtük Carolyne Merchant etikai sorozatát. Az egocentrikus etika után jelen számunkban az emberközpontú etika ismertetését olvashatják.

A emberközpontú (vagy antropocentrikus) etika gyökereit a társadalomban, a társadalmi együttélés szabályszerűségeiben kell keresnünk. 
Az emberközpontú etika képezi annak a politikai modellnek az alapját, mely a társadalom és intézményei (így például a környezetvédelmi szabályozó testületek) érdekeit tartja elsőrendűnek, amelyek az emberi egészséget próbálják védelmezni. Jeremy Bentham (1789) és John Stuart Mill (1861) haszonelvű etikája azt tartja, hogy a társadalomnak úgy kell működnie, hogy a lehető legtöbb embernek a leginkább javára tegyen. A társadalmi javakat gyarapítani kell, a társadalmi problémákat pedig vissza kell szorítani. Mind Bentham, mind Mill szerint a haszonelvű etika az emberi érzésekből sarjad. Az öröm érzése jó, a fájdalom érzése viszont rossz, és ezért el kell azt kerülni. Mivel az ember szenvedni képes, a társadalomnak kötelessége, hogy csökkentse a szenvedését azáltal, hogy mindenki számára igazságot szolgáltató rendelkezéseket hoz.
Bentham szerint "a hasznosság az a sajátossága egy dolognak, amely nyomán haszon, előny, javak vagy öröm keletkezik ... illetve amely megakadályozza a gonoszságot, a fájdalmat, a gondokat vagy a boldogtalanságot". Bentham számára a társadalom érdeke az azt alkotó egyének érdekeinek összessége, és a tettek olyan mértékben számítanak jónak, amilyen mértékben "a közösség boldogságához hozzájárulnak". Míg Bentham a közösségről és az egyéni érdekek összességéről mint egy "képzeletbeli egységről" beszél, addig Mill "a társadalom általános érdekeire", "a köz érdekeire", és "a közjavakra" alapozva érvel. Szerinte minden egyén bír olyan érzésekkel, melyek a közjó gyarapítására ösztönzik. 
"A haszonelvű erkölcs felismeri az emberekben azt a tulajdonságot, hogy képesek feláldozni saját javaikat mások javára". Minden embernek a "köz boldogulásával" kell azonosítania saját boldogságát. Tehát az embereknek nemcsak saját magukkal,  hanem más emberekkel szemben is fontos kötelezettségeik vannak. Így fogalmaz Mill: "a cselekedetek olyan mértékben számítanak jónak, amilyen mértékben boldogságot eredményeznek, és annyira rosszak, amennyire boldogtalanság az eredményük".
A hasznosság elvének meghatározásával Mill túllépett a mózesi tízparancsolat "ne ölj" és "ne lopj" egyszerű tiltásain, valamint Hobbes nézetén, mely szerint az egyének számára "természetes", hogy szabadon öldösik egymást, hacsak nem mondanak le ezen jogukról, cserébe azért, hogy egy uralkodó védje meg őket. "Úgy érzem kötelességem, hogy ne öljek, raboljak, csaljak és ne áruljam el a másikat; de miért lenne kötelességem elősegíteni a köz boldogságát?" kérdezi Mill. A válasz a nevelésben rejlik. Minél alaposabb a nevelés és az oktatás, annál inkább kialakul ez a kötelességérzet. Aki megfelelő nevelésben részesül, az le tudja küzdeni önző érdekeit, és kialakulhat benne a többi emberrel való összetartozás mélyen gyökerező érzése. Az erkölcsös érzelmek nem velünk születettek, hanem tanultak. Mill azt állította, hogy az etika alapértékeinek köre úgy fejlődik, ahogy a "civilizáció" előrehalad, és az emberiség "egyre inkább eltávolodik az állati szabadság állapotától". A haszonelvű etika szellemisége az úgy nevezett Aranyszabályban jut kifejezésre. "Azok a gondolatok, hogy ťTégy úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled tegyenekŤ, és ťSzeresd magadat, mint felebarátodatŤ, a haszonelvű erkölcs legmagasabb fokát írják le", írja Mill.
Ahogy az egocentrikus etikában, úgy az emberközpontú megközelítésben is érződik a vallási indíttatás. Az emberek a természet gondnokai és tiszttartói. René Dubos ökológus, valamint John Passmore és Robin Attfield filozófusok rámutattak arra, hogy a Biblia több olyan bekezdést is tartalmaz, amelyek ellentmondanak a Mózes I. könyvében leírt szigorú uralmat hirdető etikának. Mózes II. könyvében, melyről úgy tartják, hogy más történelmi hagyomány ihlette, mint Mózes I. könyvét, az állatok az ember segítő társai. Dubos szerint Isten "nem helytartóként, hanem inkább azért helyezte az embert az Édenkertbe, hogy a gondozó szerepét töltse be". Úgy, mint az egocentrikus etikát, a gondoskodás etikáját is azon 17. századi tudósok és teológusok alkották meg, akiket aggasztott a hobbes-i gondolat, mely szerint a mechanisztikus szemlélet az ateizmust vonhatja maga után. John Ray és William Derham megalkotott egy gondoskodás alapú teológiát, amely összhangban van a newtoni fizikával, az emberi haladással, és amely szerint úgy kell bánni a természettel, hogy azáltal az ember gyarapodjék. Olyan újszövetségbeli szakaszokat idéznek, mint Máté (25:14): "Ezek Isten ajándékai, oly sok tálentom van a mindenható Úr által reánk bízva, gondnokaivá tesz minket, mert megbízik bennünk, s azokról számot kell majd adnunk a napon, mikor az Úr magához hív." Azután Lukács 16:2-ben így szól Isten a hűtlen gazdához: "Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár". 
A gondoskodás etikája szerint Isten, a bölcs, aki őrködik és ügyel, az embert gondnoknak és jószágigazgatónak teremtette a maga hasonlatosságára. 
A gondoskodás etikája azonban alapvetően emberközpontú. Az embernek úgy kell bánnia a természettel, hogy azáltal az egész emberi faj, nem pedig más fajok előnyére tegyen.
Ahogyan az egocentrikus etika, az emberközpontú etika is összhangban áll a mechanisztikus tudomány feltevéseivel, különösen a 19. századi tudósok kiegészítéseivel, melyek része a termodinamika, a hidrológia, valamint az elektromosságtan és a mágnességtan. A tudósok a természeti erőforrások hatékony kezelésére alkalmazták ezeket a törvényeket. Egyes, a később kialakuló ökocentrikus etikára jellemző feltevések mégis összemosódnak az emberközpontú etika feltevéseivel. Mind a természetet (ahogy a darwini evolúcióban szerepel), mind a társadalmat az organikusság metaforáival ábrázolták. "A modern társadalmaknak minden kisebb részegysége oly organikusan kapcsolódik egymáshoz, hogy az egyes részegységeket érő hatások többé-kevésbé a többi számára is érezhetőek" -- állították.
A haszonelvűséget valló filozófusok mellett a marxisták is magukénak vallják az emberközpontú etikát. Marx céljai közt szerepelt, hogy a tudomány és a technológia segítségével javítani lehessen az ember életfeltételein, hogy az ember igényei, mint az élelem, a ruha, a tető a feje felett, és más természetes szükségletek kielégíttessenek -- így filozófiája mindenképp emberközpontú volt. Marx nézeteiben egyértelműen megvan a felismerés a kapitalista társadalmak természetromboló működését illetően. Poszt-marxista társadalomökológusok, mint Barry Commoner és Murray Bookchin, olyan politikai alternatívákat kínálnak, melyek enyhítenék a nyersanyagok kimerülésének és a különféle szennyeződések felhalmozódásának problémáját. Szerintük a tudományos kutatások a kapitalista társadalom hierarchiájából, és az egyetemi kapcsolatokból fejlődnek ki. Olyan technológiákat és társadalmi struktúrákat kínálnak, melyek alkalmazásával az emberi igények egyensúlyban maradhatnának a természet körforgásaival és az energia-felhasználással. A emberközpontú etika irányadó lehet annak kiválasztásában, hogy mely kutatási terveket kell támogatni, mely technológiákat kell alkalmazni, és milyen eljárásokat kell felhasználni a döntéshozatalnál. Egy ilyen etika az emberi igények kielégítését tűzi ki elsődleges céljául, de teljes mértékig figyelembe veszi a természet jelentőségét a döntéshozatal során. 
Keressünk példákat az emberközpontú etika és a politika szembekerülésére! Különösen szemléletes, amikor gátakat emelnek, hogy általuk vízi energiát nyerjenek a városok számára. A huszadik század elején kipattanó vita, hogy épüljön-e gát az Egyesült Államokban található Yosemite Nemzeti Park egyik völgyében, mely San Francisco víz- és áramellátását szolgálta volna, a haszonelvűek tábora nyerte meg. Gifford Pinchot, aki San Francisco érdekeit képviselte, azt bizonygatta, hogy a város vízellátásának ilyen módon történő megoldása több előnyt jelent több ember számára, mintha néhány kiránduló és természetbarát érdekeit szem előtt tartva érintetlenül hagyjuk a völgyet. John Muir viszont úgy tekintett a völgyre, mint Isten egy katedrálisára, a gátépítőkre pedig mint templomrombolókra, etikája pedig arra alapult, hogy a völgynek megvan a joga eredeti állapotában fennmaradni. Ma a vízügyi hivatalok egyértelmű álláspontja, hogy a lehető legtöbb ember számára a lehető legjobbat kell tenniük. 
1979-ben Mark Dubois környezetvédő odaláncolta magát egy sziklához, hogy megakadályozza egy gát építését a kaliforniai Stanislaus-folyón, és így megfosszák a folyót a szabadságától. "Ennek a völgynek minden élőlénye, múltunkat feltáró régészeti és történelmi forrásainak gazdagsága és egyedülálló geológiai értékei önmagában elég okot szolgáltatnak ahhoz, hogy megóvjuk a völgyet", írta a katonai mérnököknek. "Ráadásul pedig mindaz a spirituális érték, amit a völgy több tízezer ember számára hordozott, elegendő érv kell legyen ahhoz, hogy ne kövessünk el egy meggondolatlan tettet, mellyel eltöröljük a föld színéről ezt a vidéket." Úgy is tekinthetjük ezt a problémát, mint különböző érdekcsoportok közti összeütközést, melyek mögött különböző etikák húzódnak meg. A farmerek és a mezőgazdasági vállalkozók, akiknek egocentrikus etikája az egyén javait támogatja, valamint az állami vízgazdálkodási hivatalok, melyeknek emberközpontú etikája úgy tekint a vízügyi fejlesztésekre, mint a legtöbb ember érdekében tehető legnagyobb jóra, ellentétben állnak a környezetvédőkkel, akiknek ökocentrikus etikája szerint a folyóknak joga érintetlenül maradni.
Az ilyen dilemmák felszínre hozzák azokat a problémákat, melyek mind az egocentrikus, mind az emberközpontú etikában megtalálhatók. Azt a hiányosságot, hogy a rajtuk kívül álló ökológiai kérdéseket nem teszik magukévá. Az ökológiai változások és ezek hosszú távú hatása, az emberből és a társadalomból kiinduló etikai irányzatoknak nem része. 
Az ökológiai változások hatása, úgy mint azon termőtalaj sótartalmának megváltozása, melyet a gát vizével öntöznek, vagy egyes fajok kihalása, amikor egy völgyet elárasztanak vízzel, mind kívül esik az emberközpontú döntéshozatal látókörén. 
Az etikatudósok által kínált megoldások egyike az emberközpontú etika kiterjesztése más, érezni tudó fajokra. Peter Singer és Tom Regan, az állati jogok hirdetői, például kiterjesztik Bentham és Mill öröm- illetve fájdalomvezérelt cselekvéselméletét az állatokra is. Szerintük elő kell segíteni az állati jólétet, és meg kell akadályozni az olyan feltételek kialakulását, melyek fájdalomhoz vezethetnek, mint például a túlzsúfolt élőhely vagy a kegyetlen kísérletek folytatása. A gondoskodás etikáját hasonlóképpen terjeszti ki Robin Attfield, amikor annak hatókörébe vonja az állati és növényfajokat, valamint a megszületendő embereket. Kínálkozik azonban egy másik lehetőség, egy alapvetően különböző szemléletű etika, az ökocentrikus etika megalkotása...