Carolyne Merchant
Az egocentrikus etika

A szerző Radical Ecology című, ma már alapműnek számító könyvének ökoetikával foglalkozó fejezete végigtekinti a környezettudatos életmód alapjául szolgáló etikai nézetek főbb stációit. Következő két számunkban az ember, mint faj érdekeit szem előtt tartó etikát, illetve az ökoetikai részt közöljük.

Az egocentrikus etika az egyes emberen alapul. Az egyén erkölcsi kötelezettségeire épül, annak javait tartja szem előtt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ami az egyénnek jó, az a társadalomnak is javára fog válni. Az egyéni javak így megelőzik, és feltételezik a társadalmi javak létrejöttét. 
Ez a felfogás nem az önzőség vagy a nárcizmus etikája, hanem egy olyan filozófián alapul, mely az egyéneket (vagy a magánszemélyekből álló társaságokat) a társadalom különálló, de egymással egyenlő egységeinek tekinti. Az egocentrikus etika a nyugati kultúrákban a 17. században vált uralkodó irányzattá. Mint a liberalizmus és a laissez faire kapitalizmus klasszikus etikai irányzata, Amerikában azoknak a magánvállalkozóknak és társaságoknak az irányadó etikája, melyek célja a lehető legnagyobb haszonhoz jutni a természetes erőforrások kiaknázásával. Ahogy de Crevecoeur írta 1782-ben, csak "a gyenge kormányzat szelíd köteléke" korlátozza az egyének cselekedeteit, az ipar "béklyóktól és korlátozásoktól mentes, mert mindenki saját magáért dolgozik".
Környezeti szemszögből nézve, az egocentrikus etika lehetővé teszi az egyén (vagy társaság) számára, hogy a környezeti forrásokat felhasználja saját vagy mások boldogulása céljából, és csak az korlátozza tetteit, hogy azok milyen hatással vannak közvetlen szomszédaira. A hagyomány szerint Amerikában a tűz, a vízkészletek és a folyók használatát törvények szabályozták, például a kolóniák idején a szokásjog szerint senki sem emelhetett gátat egy folyón, mert így a víz természetes útját megváltoztatta volna, és korlátozta volna a környéken élő többi ember jogait. A 18. század végére azonban az egyéni előjogok egyre erősebbé váltak, ha a haszon forgott kockán. A vállalkozók gátakat építhettek azon az alapon, hogy "a közösség, akinek az érdekeit mindig szem előtt kell tartani, egyébként meg lenne fosztva attól a haszontól, melyet a versengés eredményez".
Az egocentrikus etika gyakran a protestáns etika kifejeződése. Az egyén saját megváltásáért felelős, mégpedig úgy, hogy jót cselekszik, így bárki megválthatja önmagát, ha erkölcsös életet él. A 17. században a protestáns etika ugyanúgy szólt, mint a Biblia parancsa (Mózes I. könyve I. 28.): "Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá". A környezeti tudomány szempontjából tekintve, a történész Lynn White Jr. szerint, a zsidó-keresztény etikának köszönhetően nyert jogot a természet leigázása. 
A nyugati világ gazdaságának kezdeti fejlődéséhez ez a bibliai tan szolgált háttérként. Az amerikai kongresszus korabeli ülésén egy képviselő azt hangsúlyozta, hogy "egyedül a fehér ember kapta Isten parancsát, hogy szaporodjon és sokasodjon, és töltse be a földet, és hajtsa birodalma alá: hiszen ez az egyetlen faj, amely... távoli, ismeretlen földeket, mi több, egy Új Világot képes felkutatni, hogy birodalma alá hajtsa, és betöltse azt". "Építsd meg az Úr útját, a sivatag homokján át vágj utat Istennek. Minden völgy emelkedjék meg, és minden hegy és domb süllyedjen alá, és a kanyargó egyenesedjék ki, a rögös pedig váljon simává." - számos ehhez hasonló idézet támasztotta alá Isten azon akaratát, hogy az ember a természetet vadonból civilizált környezetté alakítsa.
Az egocentrikus etika a 17. század mechanisztikus tudományában gyökerezik. A mechanisztikus megközelítés számos feltevésre épül, melyek a liberalizmus elméletével összhangban állnak:
1. A mechanisztikus tudomány arra alapul, hogy az anyag önálló részekből épül fel. Az atomok éppúgy a természet valódi alkotóelemei, ahogy az emberek a társadalom valódi alkotóelemei.
2. Az egész egyenlő a részek összegével. A logikai azonosság törvénye (mely szerint a=a) a természet matematikai leírásának alapja. Hasonlóképp a társadalom az egyes racionálisan cselekvő egyéneknek az összessége, ahogy Hobbes megfogalmazása szerint az uralkodó hadserege az azt alkotó, és hatalmának behódoló egyes emberekből áll.
3. A mechanikusság feltételezi a kontextustól való függetlenséget. A tárgyakra csak akkor érvényesek a szabadesés és a gravitáció törvényei, ha egyéb tényezők, mint a légellenállás vagy a súrlódás nem játszanak szerepet, és a tömegek pontként viselkednek. A társadalom szabályai és törvényei egy olyan tömegre érvényesek, amely minden tekintetben egyenlő, egymástól semmiben sem különböző individuumokból áll.
4. A részek átrendezésével változás következik be. A mechanisztikus tudományok híveinek biliárdlabda-elmélete szerint a legelső mozgás (azaz energia), melyet Isten indított el a teremtéskor a világegyetemben, fennmarad, és egyszerűen újra eloszlik az egyes részek között, amikor azok egyesülnek vagy szétválnak, hogy különbözőképpen testesüljenek meg a jelenségvilágban. Ehhez hasonlóan a társadalom egyénei is egyesülnek, illetve szétválnak, miközben társaságok, vállalkozások szerveződnek vagy bomlanak fel.
Az egocentrikus etika, mint a környezetvédelmi szabályozás alapja, a 17. századi politikai filozófus, Thomas Hobbes tanaiban gyökerezik. Hobbes nézetei ezen felül az ökológus Garrett Hardin környezeti etikájának alapjául szolgálnak, akinek az 1968-ban írt, "A közös tragédiája" nagy hatással volt a 70-es évek környezetvédelmi politikájára. Hobbes szerint az emberben eredendő a versenyszellem. Az 1651-ben írt Leviatán című munkájában Hobbes azt bizonygatja, hogy az ember természetéből adódóan ellenségeskedő, rosszindulatú és erőszakos. A természetben mindenkinek ugyanolyan joga van bármit megtenni, mivel "a természet mindent mindenkinek adott". Hobbes szerint viszont a természet nem édenkert vagy utópia, ahol mindenki egyformán leszakíthatja a gyümölcsöt, ahogy az az ősközösségi társadalomról szóló elméletekben szerepel. Ellenkezőleg, mindenki ugyanazokért a környezeti forrásokért verseng. De Cive című, 1647-es művében azt írja, hogy "noha mindenki azt mondhatja minden dologra, hogy az az enyém, mégsem élvezheti mindnek az előnyeit, hiszen szomszédja, kinek vele egyenlő jogai és hatalma van, úgy tehetne, mintha ugyanaz a dolog ugyanakkor az ő tulajdona lenne". Ezért az önérdek érvényesítésére irányuló versengés miatt a közöst nem lehet megosztani, hanem harcolni kell birtoklásáért.
Hobbes idejére Anglia közföldjei már elvesztették hagyományos szerepüket, mely szerint az életet jelentő fű, víz és fa forrásaként szolgáltak minden paraszt számára, ahogy az hajdan a feudális Európában volt. Ehelyett földesurak elkerített birtokaivá váltak, akik ott birkákat legeltettek az egyre kiterjedtebb gyapjúpiac számára. Valójában, ha az uraságok nem versengenének, elveszthetnék földjeiket, és nevetségessé válhatnának a többi földesúr számára. "Mert az, ki szerény és hajlítható, és megtartja minden ígéretét, magát a többiek prédájává teszi, és saját vesztét okozza".
Tehát a közföldek olyanok voltak, akár a vásártér vagy egy csatamező, ahol a törvény és a rend hiánya honolt. A megoldás a természet állapotában fennálló zűrzavar csökkentésére a társadalmi szerződés intézménye volt. Közmegegyezés alapján az emberek lemondtak arról, hogy küzdjenek egymással, és szabadon gyilkolásszanak, és félelmük arra hajtotta őket, hogy elfogadják egy uralkodó rendelkezéseit. Azáltal, hogy minden polgár elfogadta az etikus viselkedés szabályrendszerét, fenn lehetett tartani a rendet és a békét a társadalomban. Az állam tehát mesterségesen irányította az egyes embereket, egy Leviatán volt, "melynek a béke és a biztonság köszönhető". Hobbes egocentrikus etikája tehát azon a feltételezésen alapult, hogy az emberek, mint gondolkodva cselekvő lények, le tudják küzdeni "természetes" küzdési vágyukat a birtokolható javakért.
Garrett Hardin "A közös tragédiája" és a "mentőcsónak-etika" ebben az egocentrikus etikában gyökerezik. Hobbes-hoz hasonlóan Hardin (ki nem mondott) feltételezése, hogy az ember természetéből adódóan versengő, hogy a kapitalizmus a gazdasági élet "természetes" formája, és hogy a közföldek olyanok, mint egy vásártér. Hardin amellett érvel, hogy az emberek több és több birkát legeltettek a közös területeken, mert a haszon +1 egység volt minden birkával. Viszont a túl sok birka legeltetéséből származó veszteség sokkal kevesebb volt, mint -1 egység, mert a költségeket mindenki egyformán állta. Így semmi sem ösztönözte az embereket, hogy csökkentsék a birkák számát. A modern világban a tengerek és a levegő a közös jószág. A készletek kimerülése és a környezetszennyezés mindenkit egyformán érint, ezért semmi sem ösztönzi arra az egyes embereket és az államokat, hogy saját kizsákmányoló magatartásukon változtassanak. A savas esők, a levegőben felgyülemlő CFC, az óceánokba kerülő olaj és vegyi anyagok, valamint a halak, bálnák és fókák irtásának következményeivel minden halászó, lélegző, élő embernek számolnia kell. Mind Hardin, mind Hobbes szerint az a megoldás, ha mindenki által elfogadott megszorításokat vezetnek be. A magánembereknek, cégeknek és nemzetállamoknak mind önként el kellene fogadniuk a források felhasználásáról szóló szabályozást.
Hardin 1974-ben íródott "Élet egy mentőcsónakon" című munkája is az egocentrikus etika szellemében íródott. Amikor egy túlterhelt hajó felborul, nincs elég mentőcsónak, hogy mindenki megmenekülhessen. Azok élik túl a katasztrófát, akik elég erősek, hogy segítsenek magukon. Amikor a népszaporulat nagyobb, mint az emberek számára rendelkezésre álló táplálék mennyisége, olyankor egyes államok a népességszabályozás eszközéhez fordulnak, mások nem. Egy különleges sürgősségi politikát - melyhez hasonlót a háborús sebesültek ellátására hoztak létre - követve, szelektíven kell segítséget nyújtani. Sürgősségi helyzetben először azok a sebesültek részesülnek ellátásban, akik súlyos sérülést szenvedtek, és az életük megmentése a tét. Csak utánuk kapnak ellátást azok, akik könnyebben sérültek, és amúgy is életben maradnának. Azok, akik halálos sérülést szenvedtek, tehát a sebük ellátása ellenére is meghalnának, csak fájdalomcsillapítót kapnak. Ehhez hasonlóan a fejlett országoknak, melyek felesleggel rendelkeznek, segíteniük kellene azokat a fejlődő országokat, amelyek vállalják, hogy bevezetik a népességszabályozást. Amelyek nem tudják, vagy nem hajlandók ezt megtenni, azok nem kaphatnának segítséget. A mentőcsónak-etika tehát egocentrikus etika, ahol racionális emberi döntés születik. A nemzetek, mint egyedülálló atomok, racionális döntéshozó egységek, melyek választhatnak, hogy segítenek-e magukon. Miután az ésszerű következtetések során döntés születik, a nemzetek önként vállalják a megszorításokat, azaz a népességszabályozást azért, hogy megmentsék országukat.
Az egocentrikus etikát tekinthetjük azon környezetvédők etikájának, akik egymaguk vállalkoznak napjaink környezetvédelmi problémáinak orvoslására. Az ő céljuk az egyén érdekeit képviselni, mely ellentétben áll a kormányszervezetek érdekeivel, akik a közjót hivatottak védeni, és azoknak a környezetvédőknek az érdekével, akik a nem emberi természet értékeit védelmezik. 
Környezetvédelmi szempontból az egocentrikus etikának, mely a laissez faire kapitalizmus létjogosultságát igazolja, számos hiányossága van. Mivel az egocentrikus etika arra a feltevésre épül, hogy az egyén érdeke az elsődleges, az embercsoportok vagy vállalatok működése és tettei nem képezhetik a vizsgálat tárgyát. Másodszor, mivel része az a megállapítás, mely szerint az ember "természetétől fogva" versengő, és a kapitalizmus a gazdaság "természetes" formája, az ökológiai hatások kívül esnek a humán gazdaság hatókörén, és ezért nem megítélhetőek. A 19. században viszont ezeket a problémákat a környezeti etika egy új irányzatán keresztül kezdték szemlélni - ez lett a fajközpontú vagy haszonelvű etika. A 20. században pedig már az addig az ökológia tartományán kívülre szorult problémákkal is foglalkozni kezdtek, amikor megszületett az ökocentrikus etika.
Fordította: Bércesi Barbara