Adorjánné Farkas Magdolna

"Gondoskodni kell arról, hogy a természetvédelem oktatása már az óvodás kortól tudományosan megalapozott és egyúttal élményszerű is legyen." -- fogalmazta meg az OECD számára készült magyar Nemzeti Beszámoló.

A környezeti nevelés fejlesztésére okvetlenül szükség van, hiszen a környezetvédelem terén a legnagyobb a lemaradásunk az Európai Unió országaihoz képest. A csatlakozás egyik feltétele, hogy behozzuk ezt a lemaradást. Lehoczky János "Iskola a természetben avagy a környezeti nevelés gyakorlata" című könyve abban segít, hogy a tanárok meg tudjanak felelni a rájuk háruló új feladatnak. A könyv rengeteg ötletet ad a hatékony környezeti neveléshez, amelyeket változtatás nélkül, vagy saját és a csoportunk igényei szerint átformálva használhatunk. A könyv egyaránt hasznos olvasmány lehet a gyakorló pedagógusoknak, az iskolaigazgatóknak és az oktatáspolitikusoknak. 
Mióta nevelés létezik, azóta létezik környezeti nevelés is. Hiszen az élet folyamatos alkalmazkodás a -- természeti és az ember által épített -- környezethez. A környezeti nevelés azonban csak az utóbbi néhány évtizedben kapott nagyobb hangsúlyt, mert a környezeti problémák súlyosabbá válása szükségessé teszi, hogy az új generációban kialakítsuk az ökológiai szemléletet. A gyermekeken keresztül hatással lehetünk a nagyobb közösség gondolkodásmódjára is. 
Az ökológiai nevelés hasznos "mellékhatása", hogy pozitív jövőképet fogalmaz meg, és közös cselekvésre ösztönöz a depresszióra hajlamos és egoista világunkban. Fontos, hogy megtaláljuk a gondok és az értékek tárgyalásának egyensúlyát az oktatás során. Ki kell alakítani a gyerekekben a hitet, hogy tudnak tenni a környezetért magánemberként, és később esetleg felelős döntéshozóként is. Nem szabad, hogy olyan gondolatokat alakítsunk ki vagy hagyjunk meg a gyerekekben, hogy tehetetlenek vagyunk a környezeti problémákkal szemben és a világ sorsa már megpecsételődött. A cselekvés érezhetően javíthatja a környezet állapotát, az ott élő élőlények közérzetét és túlélési esélyeit (az embert is beleértve) -- ilyen feladat lehet például a közeli patak medrének, az iskola környékének a megtisztítása, vagy madáretetők, odúk kihelyezése. 
A könyv hatékony segítséget nyújt az iskolai környezeti nevelés megtervezéséhez. Első lépésként megfogalmazza a pedagógusok feladatait. A környezeti nevelés minden pedagógus feladata, nem kapcsolható csupán néhány tantárgyhoz, vagy nem utalható kizárólag az osztályfőnök feladatkörébe. Lehoczky többféle lehetőséget ismertet, amelyek segítségével megoldható az integrált környezeti nevelés: új tantárgy bevezetésével, epochákban rendezve, koncentráltan, tantárgyakhoz nem kapcsolható projektek során, szakkör, erdei iskola, a jeles napok megünneplése vagy szabadidős tevékenység keretében. 
Az iskolában a világot tantárgyakhoz kötötten szétszabdalják. A környezeti nevelés lehetőséget ad a szétvágott darabok újra "összeforrasztására", vagyis a holisztikus szemléletű nevelésre. 
A teljességet megragadó -- holisztikus -- pedagógia az ismeretek mellett a benyomások és az érzelmek fontosságát hangsúlyozza. A természet sokfélesége, szépsége, a harmonikus életvezetés mind érték, tehát a környezeti nevelés hangsúlyosan értékközvetítő pedagógia. Nehéz a mai fogyasztói társadalomban megértetni a gyerekekkel (és a felnőttekkel is), hogy az is lehet érték, amit nem tudunk magunknak kizárólagos joggal megszerezni, megvásárolni. 
Az eredményes környezeti nevelés új tanítási módszerek alkalmazását igényli, a könyv segítséget ad ezeknek a módszereknek a megválasztásához. A környezeti nevelés különösen alkalmas arra, hogy kialakítsuk a gyerekekben a másokkal való együttműködés képességét, ezt szolgálják a különböző kooperatív tanulási módszerek. Ezek közül az egyik a projekt módszer. A diák a képességeihez igazodó feladat elvégzése során egyéni sikerélményhez jut, a közös alkotás pedig az együvé tartozás érzését erősíti a csoport tagjaiban. 
A környezeti nevelés legfontosabb helyszíne a "szabadég-iskola". A közvetlen élmények útján a természet érzelmileg is közelebb kerül a gyerekekhez. "A környezet harmóniája nem elmagyarázható. A lényegi felismeréshez kizárólag személyes utak vezetnek." A gyereknek nemcsak megtanulni, hanem megélni is kell a természetet, benne barangolva, vizsgálódva érzi, hogy ő is része a csodának. A természetben zajló tevékenységek során a gyerekeknek sokféle képessége fejlődik, például a megfigyelési és az érzékelési készsége. A természetes környezet egyszerre kínál minden érzékszervünk számára feldolgozandó élményt -- megtapinthatjuk a puha mohapárnát, érezhetjük a föld illatát, vagy hallgathatjuk a levelek zizegését. A könyv a szabadég-iskola többféle lehetőségét ismerteti: a tanulmányi kirándulástól az erdei iskoláig, valamint sok ötletet ad a gyakorlati megvalósításhoz. A könyvben leírt módszerek közös sajátossága, hogy a gyermekeket kiemeli a passzív befogadó szerepkörből, és aktív résztvevővé teszi. Ezeknél a módszereknél megváltozik a pedagógus szerepe is: amellett, hogy irányítja a folyamatot, ő is a tevékenység aktív részesévé válik. 
A könyv végén kidolgozott tantervet és különböző projektek leírását találhatjuk, útmutatót a felhasználható tankönyvek, kézikönyvek és egyéb ismerethordozók, valamint a tereptanulmányok eszköztárának megválasztásához. 
Az iskolában csakis akkor folyhat hatékony környezeti nevelés, ha az nemcsak néhány pedagógus szívügye, hanem az iskolavezetés, sőt a magasabb szintű vezetés is tevékenyen támogatja -- megteremti a szükséges feltételeket, biztosítja a pedagógiai-szakmai segítséget és lehetőséget ad a pedagógusnak a folyamatos szakmai megújulásra. Állami, iskolafenntartói és iskolai döntésekre van szükség ahhoz, hogy -- a helyi anyagi, technikai és személyi lehetőségek ismeretében -- meghatározzák a környezeti nevelés tartalmát és rendszerszerű beillesztését a mindennapi pedagógiai gyakorlatba. 
Lehoczky János könyve egyszerre szigorúan tárgyszerű és lírai. Éppúgy találhatunk benne a környezetvédelemmel kapcsolatos törvényeket, ökológiai és pedagógiai fogalmak pontos meghatározását, mint verseket és meserészleteket. Ez összhangban áll azzal, hogy környezeti nevelés is sokarcú: ismereteket ad át a természetről, kialakítja a környezettudatosságot, a környezetérzékenységet, valamint természeti élményt kínál, a természet szépségeire való rácsodálkozás élményét, a játék és a romantika lehetőségét.
Lehoczky János: 
Iskola a természetben 
avagy a környezeti nevelés 
gyakorlata
Raabe, Budapest, 1999

Reggel

Szokatlanúl nyugalmas most a reggel;
az úton csak vigyázva járhatunk, mert
a hajnali eső arany csigákat
vert le a fákról. Tisztább vonalakban
sorakoznak fel a távoli dombok
és mikor a lassan melegedő föld
a hajnal könnyét már visszalehellte:
oly friss a szín, üveglelkünkön át oly
zenében úszik minden, mit a szem lát,
hogy e forró és nedves ragyogásban
levedlik rólunk az ember magánya
s nem is magunkat, nem idegeinket 
érezzük zsongani: oly mély gyönyörré
sűrűsödik az élet, hogy ilyenkor
hajam az erdő ruganyos hajával
összefolyik, karom ölelve nő a
kék láthatárba, mellem eke vérzi,
hangom a szél dala és az örök Nap
az én szemeimből nevet a földre.
(Szabó Lőrinc)

György Lajos

Választhatjuk-e a jót?

Gondolatok Lányi András és Jakab György: Erkölcsi esettanulmányok című könyve kapcsán.

A szerzők bevezetőjükben leszögezik, hogy senki se várja könyvüktől az erkölcstan rendszeres kifejtését. Sajnáltam, hiszen ilyesmit is vártam: talán néhány oldalon, legalább címszavakban kifejthették volna a különféle erkölcsi fölfogások jellemző vonásait.
Ahogy nekifogtam a könyvnek, lassan megbarátkoztam vele, rájöttem, hogy fontos és értékes alkotás. A munka ugyanis gondolkozásra késztet, vitára ingerel, az olvasó érveket keres egy adott nézet ellen és a saját véleménye mellett. S vajon mit adhat többet egy jó alkotás, legyen az bármilyen műfajú, mint hogy szellemünket, tudatunkat megdolgoztatja?
A könyvben esettanulmányokat kapunk -- történeteket, nézeteket, vitákat, amelyekben kénytelenek vagyunk mi magunk is állást foglalni. Elgondolkoztat a nevelésről, a család szerepéről, a választási lehetőségekről: lehet-e egyáltalán a jót választani? Kétségtelen, hogy a szerzők (és több mint tucatnyi segítőjük) igen jó érzékkel nyúlnak a nehéz kérdésekhez. Közülük csak néhányat sorolok fel.
Lenz regénye, A példakép jutott eszembe. Ennek a könyvnek jók a példaképei, élők vagy irodalmiak: Albert Schweitzer, Rieux doktor, Thoreau, Gandhi, Tolsztoj, 1849 tábornokai vagy Angyal István.
Örültem a Buddha-idézetnek. De nyitott a kérdés, hogy fel tudom-e számolni a vágyaimat? Mindegyiket fel kell-e adnom, vagy csak a birtoklási vágyamat? Hiszen a Buddha óv minket attól is, hogy valakit nagyon szeressünk. A szeretet is birtoklás?
Szívesen gondolom újra az Éden történetét -- de már elfogadtam Quinn véleményét, vagy Hamvas Béláét: "A görögök Prométheust, a titánt, a feltalálót, a tűz elrablóját, megláncolták.
A középkori kereszténység számára a feltalálás varázslat volt, az ördög műve. Az emberiség tudta, ma is tudja, hogy ami itt felszabadul, az az emberi élet ellensége." Érdekelne, hogy amikor a könyv olvasói eljutnak a tudósok lelkiismerete című részhez, eszükbe jut-e a Tudás Fája?
Dr. B. története -- ha sarkított is, az életből merített. De egy kérdés hiányzik: Boldog ember-e B.? Mert szerintem az! Az igazi dilemmát Sinclair Lewis írta le az Arrowsmithben: A sziget felét kell beoltani, a másik felét nem. Ezek meghalhatnak. De így bizonyítható, hogy jó az oltóanyag, könnyen menthet meg sokmilliót...
Jób történetéről is érdemes vitázni. Őt az Úr végül is busásan megjutalmazta. Akkor tehát érdemes erényesnek lenni, hiszen a jótett elnyeri a jutalmát? És ha mégsem, akkor fölösleges az erény és az erkölcs? Ardzsuna, az evangéliumi házasságtörő asszony és Hamlet esetén el kell gondolkodnunk: van-e valamiféle magasabb etika? Pontosabban: honnan származik a lelkiismeret? Cselekedetemből lesz-e a természeti törvény (Kant), vagy a természeti törvény szabja meg a cselekedetemet? 
Érdekes gondolat: "Cselekszem, vagy történik velem"? Megválaszolható ez? Elválaszthatók-e ezek egymástól? Az okság sosem lineáris, hanem hálózatos, olykor körkörös.
Tetszik az önmegvalósítás, értéksorrend kérdéskör. Érdekelne különböző csoportok értéksorrendje és azok változása az elmúlt tíz évben -- Magyarországon és másutt. Hogyan alakítja társadalmunk agymosása?
Az 52. oldalon a felsorolt szükségletek (megélhetés, védelem, megértés, szabadság, pihenés) nem alapvetőek. Valójában az élőhely, a táplálék, az ivóvíz, a fedél, a ruházat, esetleg
 az oktatás és az egészségügyi ellátás tekinthetők annak.
Szerelem. Ez sokszor ennyit érdemelt volna. Nincs szó az apa-anyajogú társadalomról, a különféle kultúrákról és emberekről, szokásokról, mono-poligámiáról stb.
Abortusz. Nem tetszik Hársing László cikke. Az élet kezdete a fogamzás! Miért ne lenne az? (A buddhista országokban pl. a születéskor a gyerek egy éves!)
A "parancsra tettem" fejezetből számomra hiányzik Drezda, Hiroshima, Nagaszaki. (A NATO jelen beavatkozása nem lehet még benne.)
Tetszett a "miért éppen én". A következő kiadáshoz javaslom Schelling példáját (Hankiss: Társadalmi csapdák, 30. oldal) az útra esett tárgyról, amit órákon át mindenki kerülget, de senki nem tolja félre... Eszembe jut rendszeresen magányosan kocsizó kolléganőm, aki azt mondta: "Ha majd maguk zöldek tesznek valamit a jó levegőért, akkor én is kiszállok a kocsimból..." 
Kisebbségek. Helyes az ajánlat: "Ismerkedj meg velük". De azt is meg kellene vizsgálni, miért ilyen vagy olyan tulajdonságú az egyik vagy a másik ember? Hiszen a 146. oldal érvei között vannak helytállóak is! Vállalom, hogy nacionalista vagyok. Magyar. De ugyanakkor korzikai, québeci, tibeti, kurd és kecsua nacionalista is. Egyik nap albán, másik nap szerb: attól függ, kit bántanak.
Óvatos lennék a multikulturalitással, mert ennek nevében a kis nyelveket, kultúrákat, közösségeket, gazdasági egységeket fel akarják számolni: minden kultúrának össze kell olvadni! (A multikulturalitás jogcím rá, hogy ne legyen magyar egyetem Erdélyben.) Ez fokozatosan közelít a világgyarmatosításhoz ("globalizációhoz"). Egy nyelv létezne, egyféle, "Barbi" kultúra, hollywoodi, egységes fogyasztói rend Ladakhtól a Tűzföldig, a nemzetekfeletti vállalatok javára. Ezt célozta a megbukott MAI, amit igyekeznek más úton megvalósítani.
Állatok. A honi állatvédőkkel az a bajom, hogy főleg az állatkísérletekkel foglalkoznak, amikor van legalább 38 esete az állatkínzásnak (Lásd Gaia Sajtószemle 301 és 302), és hogy csak az állatokat védik, és nem az élőhelyeket. Ezt a fejezetet nem érzem elég körültekintőnek.
  • .
Összegezve: a könyvet igen jónak tartom. Magam is elkezdtem gondolkodni az erkölcsről. Mintha kellene még egy kötet -- ilyesmikről: 
1. Az állatok viselkedése meghatározott. Honnan ered a tudattal rendelkező ember választási lehetősége? Nincs-e bennünk valamiféle ősi, meghatározott ökológiai tudattalan? (Roszak: Ökopszichológia.) Mi a szerepe a természet rendjének, hagyományainknak, nevelőinknek, az ősi meséknek, a család és a társadalom hatásának?
2. Ha van belső erkölcsi késztetés, lelkiismeret, miért nyomjuk el azt? Ki vagy mi akarja, hogy ezt tegyük? 
3. A korábbi etikák után (a klasszikus istenközpontú, a renaissance-emberközpontú, a mai kor gépközpontú etikája) milyen lehet a mi etikánk? Az ökoetika: ne okozz kárt a közösségednek, se önmagadnak, se a Földnek, se fivéreidnek, se nővéreidnek (Skolimowski). Említ ilyesmit az új katolikus katekizmus: "A hetedik parancsolat a teremtés tiszteletét követeli meg... A világegyetem ásványi, növényi és állati erőforrásainak használata nem választható el az erkölcsi követelmények tiszteletben tartásától...".
Az igazi erkölcs nem lehet viszonylagos. Az igazi erkölcs abszolút!
Lányi András és Jakab György: 
Erkölcsi esettanulmányok
(Alternatív Közgazdasági Gimnázium Kiadója, 
Budapest, 1999)

Mirtse Zsuzsa

Hagyomány és történelem 

-- szövés, fonás, nemezkészítés gyerekekkel

(egy módszertani könyv lehetőségeiről)

Ha fiatalok és öregek, felnőttek és gyerekek együtt vannak, a különböző "tudások" összeadódnak, átmenthetővé, megőrizhetővé válnak. Ha a környezet ihletadó, a szobát természetes alapanyagú, értéket és állandóságot sugárzó tárgyakkal rendezzük be, ha közösen csinálunk valamit, ami dolgot ad a kezünknek s kellőképpen lefoglal ahhoz, hogy mellette megjöjjön a kedvünk a beszélgetéshez, énekléshez -- akkor onnan bizony nem kívánkozik el a lélek.
A szövés, fonás, nemezelés ősi mesterségek. Nem kell hozzá külső energiaforrás -- hiszen mi visszük be életenergiánkat a készülő alkotásokba -, nem szennyezi a környezetet, és összetartja a kis közösségekben felhalmozódott értékeket. Mesebeli időtöltés.
Maga a tevékenység gyönyörűségesen unalmas. A folytonosság szépségét jelenti. Ahogy a járás monotonitása -- mindig az egyiket a másik után -- adja az alapot a világ felfedezésének és belakásának az izgalmához. E mesterségek keretei szigorúak. A munkafolyamatok sorrendje pontosan meghatározott. Ahogy Shakespeare kötött, míves szonettjei is a teljes szabadságot hordozzák. 
A "Szórakaténusz módszertani füzetek" részeiként jelent meg a szövés-fonásról illetve a nemezelésről két olvasmányként is szép, tanító könyvecske. Erényük az igényes nyelvezet és a komplexitás: a leíró részeken kívül a történeti-kulturális hátteret is bemutatják, elhelyezik a tevékenység lehetőségeit a mai korban, sőt, mondókás-mesélős résszel is kiegészítik a módszertani egységet. Mindez együtt hat a gyerekekre.  A kor ritmusa, amelyben élnek, távol áll az ősi mesterségek ritmusától. A lüktető, zavaros képsorok, fényreklámok után szívesen választják a jóleső, kedves, "kuckós" közeget. A tevékenység azonban lassú, monoton: fel kell oldani dúdolgatással, mondókázással. Így már jól esik kivárni-elnyújtani a munka végét; nem kell sietni, hiszen a kész alkotásig vezető út érdekes, színes, szórakoztató. Az egész kicsi gyerekeknek is munkát lehet adni, beilleszteni a közösségbe: átélheti fontosságát, része lesz a folyamatnak, nem csak külön zárványként létezhet a neki szánt világban, vágyakozva a felnőttek "misztikus" világa után. 
Szó esik arról is, hogyan célszerű felépíteni egy foglalkozást Szórakaténusz módra, milyen a kedvet hozó műhely. A nemez színei, mintái egykor jelentéssel bírtak: a Motívumtár bemutat néhányat az ősi, magyar motívumokból, hogy a díszítésnél már értelmüket ismerve-sejtve használhassák őket a gyerekek. Fontos rész a Játéktár, hiszen a játék teszi fel a koronát a kész műre: mit ér a színes nemezlabda, a gyapjúbaba, ha kipróbálni nem lehet? 
A szövés-fonás valaha életfontosságú cselekvés volt, nélküle nehezen képzelhettük volna el ruházkodásunkat, fennmaradásunkat. A nemezelés pedig önmagában is varázslatos tevékenység. Alapanyaga a gyapjú olyan állati termék, amelyhez emberségesen, az állat leölése nélkül jutunk. Ebből készült a lakósátor, a védelmet adó takaró. A nemezelés a városi gyerekeknek egészen különleges élményt ad: összeköt az állatvilággal, hiszen az alapanyagot az állatokról kell begyűjteni, tapintása, illata semmihez nem hasonlítható. A festés is természetes, növényi anyagokkal történik: a gyerekek megismerik a vadon élő növényeket, megtanulják, hogy festékként használva melyik növény milyen varázslatot hordoz, a közös tevékenység pedig nem ismeri a századvégi elmagányosodás problémáját. Aki a nemezelést megtanulja és végzi, több ezer éves napi gyakorlatnak lesz részese -- minden elkészített tárgyba évezredek kultúrája sűrűsödik.
A Kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum 
és Műhely kiadványai:
Nagy Mari -- Vidák István: 
Nemezkészítés gyerekekkel;
Nagy Mari -- Vidák István: 
Szövés, fonás gyerekekkel; 
(Szórakaténusz Módszertani füzetek, 
Kecskemét, 1998)

Forró Szilvia

5 titok

Az ötéves Duna Televízió 1997 novemberében "Az öt titok" címmel mese- és rajzpályázatot hirdetett. Hat országból ezernél is több pályamű érkezett. Ebből válogattak a kötet szerkesztői.

"Itt a Föld nevű bolygón egy kisgyereknek és néha még a nagy felnőtt embernek is csoda minden" -- kezdi meséjét egy nyolcéves kisfiú. Gyermeki és felnőtt világ rövid, zseniálisan éles megfogalmazása. E két -- szerveződésében és törvényszerűségeiben merőben más -- világ azonban mégsem külön lebeg, hanem összeér, átjárható a csoda által.

Gyermekien látni annyi, mint önmagában látni, a legegyszerűbb dolgot is egyedi, egyszeri jelenségként, önmagában teljesnek. Ebben a "lélekkel telt egészben" a gondolat mindenhatósága, a "minden mindennel összefügg" törvénye uralkodik. Nincs véletlen, minden történés mögött szándékosság rejlik. Elég ránézni valakire vagy megérinteni valamit, az azon nyomban átalakul, megváltozik -- a gyermek varázsütésre csodát művel, s titkot sejt ott, ahol a felnőtt mindössze véletlent. A racionalitás által teremtett véletlenhez már csak néha ér el a "műveld a csodát, ne magyarázd" szemlélete. Ha mégis sikerül, akkor egy pillanat töredéke alatt renddé alakul, összeáll a darabokra tört világ. Ez az a titok, melyet a kisgyerek pontosan ismer -- rajzolja és meséli, a mesében megéli. Akárcsak az öt titok című könyvben.

Modern világunk kevéssé tűri az ilyen "haszontalan" pillanatokat. Ész, értelem nagyobb becsben áll, mint a képzelet és az intuíció. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket, mondákat, mítoszokat a gyerekek birodalmába utaljuk. Pedig "minden ősgondolkodás képekben történik" írja Várkonyi Nándor. Ilyen kép a gyerekrajz és -mese is. Mindkettő a világ teremtése és e teremtés leképzése szimbolikus formában. Egyszerű a feladat -- mint e kis könyv kézbevétele esetén is --, csak nézni és olvasni kell -- nyitott lélekkel hagyni, hogy hasson.

A mese spirituális és életszerű felfedező út, úgy tárja elénk életünket, ahogy azt lelkünk mélye látja, érleli magában. Közvetlen kapcsolatot talál a tudat alattival. A gyermekek ebben a kötetben (is) önmaguknak mesélnek. Saját belső, megelevenedő világuk nyújt segítséget számukra, az emberi élet már gyermekkorban is jelenlévő legnehezebb feladatainak, problémáinak megoldásában, a tudattalan "kaotikus" feszültségeinek megszelídítésében -- így jutva a személyiség érettebb fokára. 

A mese a belső folyamatokat "externalizálja", vetíti ki önmagunk köré. Minden történet, esemény és szereplő kapaszkodó a világ megértésére, megtapasztalására. Olvassuk hát lassan és hagyjuk hatni e kötet meséit és képeit (a hagyományos hindu orvoslásban az útját tévesztett beteg embernek mesét "írt fel" a bölcs meditáció céljára, melyben saját egyéni problémái öltöttek testet. Ezzel érték el, hogy a mesére épülő kontempláció révén a beteg meglássa, felismerje szenvedéseinek okát, mibenlétét és a megoldás lehetőségét.)

A kultúránkban uralkodó felfogás optimista haladáselméletet hirdet. Legszívesebben tudomást sem vesz az emberi természet árnyoldalairól. 

A szülők túlnyomó többsége úgy gondolja, jobb, ha távol tartja a gyermektől a gyötrő gondokat: megfoghatatlan szorongásait, kaotikus, vad, sőt kegyetlen képzelgéseit. De az egysíkú tápláléktól egysíkú lesz a lélek is. Figyelmesen olvasva a kötet minden meséjében felfedezhetjük a jó és rossz különböző alakjait. 

A felnőtté válás a gyermeket -- a mesehőshöz hasonlóan -- számtalan akadály elé állítja. Le kell győznie nárcizmusát, féltékenységét, belső konfliktusait. Meg kell tanulnia -- a mai világban jobban, mint bármikor előtte -- eltépni gyermeki függőségeit, kialakítani saját öntudatát, önértékelését, erkölcsi világlátását. 

Ha a gyerek vágyai alakot ölthetnek egy jó tündérben, destruktivitását viszontlátja a gonosz boszorkányban, félelmeit megtestesíti a falánk farkas, lelkiismeretének parancsai egy kalandos úton megismert bölcs emberben, akkor megkezdheti belső ellentmondásos világának rendezését. 

A mese úgy gazdagítja, vonja bűvkörébe kiötlője és olvasója életét egyaránt, hogy maga sem tudja hogyan és mikor hatott rá a varázs. A mese válaszai sugallatszerűek. A képzeletre bízza, mint kezd az emberi természetről elmondott, feltárt történettel.

Napjaink felnőtt meséi legtöbbször varázserejétől megfosztott, kilúgozott, valamely előzőleg megfontoltan kiválasztott cél érdekében megszervezett mesék. Ezek a leegyszerűsített és megszelídített változatok, pusztán ismereteket közlő történetek, felszínes szórakoztatást szolgáló írott, filmes és televíziós adaptációk nélkülöznek minden mélyebb értelmet, múltban gyökerező jelentést. És talán a legfontosabbat: a mesélőt és a mesehallgató gyermeket összekötő közös élményt. Varázserő híján a mese már nem segít, csak magyaráz -- legyenek bármilyen helytállóak is magyarázatai. 

Minden gyerek hisz a csodákban. A gyermek gondolkodásmódja egészen a serdülőkorig animisztikus marad. Noha a szülők és tanítók azt állítják, hogy a tárgyak nem éreznek, és nem képesek cselekvésre, és noha a gyerek úgy tesz, mintha ezt el is hinné (mert meg akar felelni az elvárásoknak és mert nem akar nevetségessé válni a felnőtt szemében), a szíve mélyén másképp gondolkodik. Ez a gyerekek által írt és rajzolt könyv épp emiatt oly fontos. Bizonyítéka és megerősítése annak, hogy az igazi mese nem tűnt még el véglegesen. Legalább a gyermekekben meg tisztán él.

A kötetben szereplő mese szerzői jórészt 7-12 éves gyerekek, akik már elszakadóban vannak ugyan a mesetudattól, de még mindig a mese bűvköréből szemlélik a világot. Hiába szövik át meg át történeteikben realisztikus elemek a hagyományos mese szövetét, e kis remekműveket mégis a titok, a létezés titka és csodája lengi körül.

Hiszen a csoda és a titok természete egyszerű. Oly könnyedén megeshet velünk mint annak a nyolcéves kislánynak a meséjében, amelyben a csúnya királykisasszony egyszer kint játszott az erdőben. Megjelent előtte az angyal és azt mondta "Légy szép!", és eltűnt. "Azótától" ő a legszebb a világon. 

Itt a vége, fuss el véle.

Nem fájó érzés nekünk, felnőtteknek, hogy mi már csak álmodni tudunk olyan tisztán, ahogy a gyerekek élni?

Takács Olga, Vizi Mária (szerk): Az öt titok
(Duna Televízió, Budapest, 1998)
Ára: 833,-- Ft