"A fej, a kéz 
és a szív iskolája"

a Waldorf-iskola

A múlt év szeptemberében megnyitott váci Waldorf-iskola kapcsán kérdeztük a Waldorf-pedagógia és a környezeti nevelés kapcsolatáról Barabás Katalin biológia-földrajz szakos középiskolai tanárt, a környezeti nevelés elhivatott művelőjét, három gyerek édesanyját. 

-- Milyen pedagógiai elvek érvényesülnek a Waldorf-módszerben?
-- Ha azon töprengünk, miféle feladatok hárulnak ránk, szülőkre és nevelőkre gyermekeink nevelése kapcsán, megértjük, hogy -- életkori sajátosságaikat megismerve -- elsődlegesen a gyermekek igényeit kell figyelembe vennünk. 

E feladat köré kell felépítenünk módszerünket, tananyagunkat. Személyiségük kibontakozásának szolgálatában kell álljunk, hogy testi, lelki és szellemi fejlődésüket elősegítve bevezessük őket az emberiség története során felhalmozódott ismeretekbe. Alapvető törekvésünk, hogy a gyerekek képességeit életkoruknak megfelelően fejlesszük, eljuttassuk őket ahhoz a bölcsességhez, amellyel alkalmazni tudják a megszerzett ismereteket és képesek lesznek azt továbbfejleszteni igényük szerint. 
A megszületett gyerek olyan, mint egy búzamag. Növekedéséhez megfelelő környezetet kell biztosítanunk, hogy szárba szökkenve új magot hozhasson. Arra törekszünk, hogy felkeltsük a gyerekek érdeklődését a környezetük, a világ iránt, és segítsük abban, hogy biztonságban érezzék magukat benne. Steiner szerint "Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit az emberek kiváltanak belőle. Ezért fontos eloszlatni azt a tévhitet, hogy a gyermek értelmével tanulja meg, mi a jó és mi a rossz..., igenis tudnunk kell, hogy minden, amit az ember a gyermek közelében tesz, szervesen beépül a gyermek testébe, lelkébe, szellemébe. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, az attól függ, hogyan viselkednek a közelében. A hajlamok és képességek, melyek kifejlődnek a gyermekben, mind attól függnek, milyen magatartást lát maga körül." Itt kezdődik a környezeti nevelés, ami környezetünk és a természet iránti felelős magatartásra nevel.
-- Hogyan épül fel egy nap a Waldorf-iskolákban? Miben különböznek a tanórák a megszokottól?
-- A Waldorf-pedagógiában rendkívüli jelentősége van a ritmusoknak, amelyek fontos szerepet játszanak a gyerek biztonságérzetének kialakulásában. Az iskolákban igyekeznek minden napot organikusan felépíteni, ezért a nap nem a megszokott 45 perces tanórákból épül fel. 
A gyermek reggel a legfogékonyabb a gondolkodásra, ezért azokkal a tárgyakkal kezdenek, amelyeknél fontos szerepet kap a megértés, a gondolkodás és a képzetalkotás. Minden tárgyat néhány héten át reggelenként, mint "főtárgyat" tanítanak: ez egy hosszabb időszakasz, ezt nevezik epochának. Ez a szó görög eredetű és korszakot jelent. Az első osztály tanítási időszakai még hosszúak és nem túl differenciáltak. Formarajz, mesék a természetről, közvetlen és tágabb környezetünkről, írás, olvasás, számolás váltakoznak a tanár mindenkori megérzése szerint. Később már egyre inkább elválnak egymástól a három-négy hetes oktatási időszakok, amelyekben mindig annyit végeznek el egy-egy tantárgy anyagából, amennyi a gyerekeknek megadja az érzést, hogy elértek valamit. Így követi egymást az anyanyelv, tárgy- és környezetismeret, majd később a földrajz, állattan, embertan, kőzettan, számtan, mértan stb.
A művészeti foglalkozásoknak kiemelt szerepe van mindennapi életünkben. Az alsóbb osztályokban minden tantárgyban helyet kap a festés, rajzolás, gyurmázás, zene és jelenetek eljátszása. A kisgyermekben, hasonlóan az ihletett művészhez, a vele született adottságok, s javarészt tudattalan élmények "működnek". Ha lehetővé tesszük a kisgyermeknek, hogy művészi tevékenységgel kifejezze az érzelmeit, akkor legalapvetőbb vágyainak engedünk szabad utat úgy, hogy alkot valamit, és nemcsak a tárgyak világában, hanem a lélek birodalmában is. Ezért nevezzük iskolánkat a szív iskolájának.
A Waldorf-iskola ugyanakkor a kéz iskolája is. 
Az alkotásnak testünk is részese, az ujjaink, a legapróbb porcikánk is. Ez a tevékenység fokozott figyelmet igényel. Miközben a kiválasztott témát szeretnénk megmintázni, meg kell küzdjünk az anyaggal. Ez sok türelmet igényel és fejleszti az akaratot. 
A gyermek világot megismerő útja a természet tapasztalásán, az emberközelbe hozott természetes anyagon keresztül vezet. A fa, az agyag, a viaszgyurma, a gyapjú és többi természetes anyag a gyermek érzékelését erőteljesen fejlesztik, minden érzékszervre különbözőképpen hatnak. 
A puhább anyagok megformálását fokozatosan felváltják a keményebb anyagok, mintegy jelképezve az életben előttünk álló, megtanulandó és elvégzendő feladatokat is. 
A fej iskolázása a hagyományos értelemben vett tananyag elsajátítását jelenti, és ezen túlmenően a pontos megfigyelés, gondolkodás és az önálló következtetés képességének fejlesztését is.
Ezen tevékenységek ritmusos váltakozásával hozzuk létre napi életünk harmóniáját. A már említett biztonság kialakításának fontos feltétele, hogy óvodánk és iskolánk napi, heti és éves ritmusa támaszt nyújt gyermeknek és felnőttnek egyaránt. A napirend kialakításakor lehetőséget adunk a gyerekeknek a szabad, elmélyült játékra. A szabad játék a testi, lelki, szellemi fejlesztés fontos területe.
-- Hogyan valósul ez meg a gyakorlatban?
-- Az első tanítási egység -- ami a főoktatás ideje -- két óra hosszat tart, és külön rendje, rítusa van. Az osztálytanító és a gyerekek kézfogással köszöntik egymást, majd a gyerekek a friss élményeikről mesélhetnek. Ez lehet a fecskék érkezése, egy virág vagy bármi, ami élményként érte őket azóta, hogy elváltak. Ezután három triangulum-csendülés, gyertyagyújtás, közös éneklés és fohász jelzi a komoly munka kezdetét. A gyertya elkoppintása után az osztály átvonul a másik terembe, ahol versek és dalok kíséretében ismerkedik meg a formákkal, számokkal vagy a betűkkel. Ezután énekelve visszatérnek az előző terembe, ahol felidézik az előző nap tanultakat. Az osztálytanító meséjében elrejtve előbukkannak a megismerésre váró új számok, betűk és formák. 
Miután látták az új formát, ami lehet betű, szám vagy bármi más is, egy képzeletbeli vonal mentén lejárják a földön, majd nagy mozdulatokkal lerajzolják a levegőbe nyitott és csukott szemmel is. Amikor már mindenkiben él a mozdulat, lerajzolják csomagolópapírra, majd a füzetekbe is, ahol mindegyiket egy rajz kíséri. Az óra végén behúzzák a függönyt, gyertyát gyújtanak, párnára ülnek és mesét hallgatnak. A tanár gyakran mesél könyv nélkül, szabadon, a gyerekek élethelyzeteinek megfelelően. 
Az évkör ünnepeihez és az ezeket összekötő időszakhoz kötődik az éves ritmus. A természet változásainak emberi világunkra történő sűrített leképezései az ünnepek. A felkészülés, az ünnep megünneplése, a visszatekintés, majd az újabb ünnep felé fordulás a folyamatos jelenlétre kínál esélyt. Egy ünnep megrendezésénél lényeges, hogy gyermekeinkkel közösen éljük át az ünnepvárás időszakát, ennek jegyében cselekedjünk, cselekedtessünk. A keresztény ünnepek belső tartalmát a gyerekkel nem lehet közvetlenül megértetni, ezért a hozzájuk kapcsolódó képek, szimbólumok használata, ápolása nagyon fontos. Minden szokás és szimbólum élő kell, hogy legyen, fejezze ki az adott ünnep lényegét. A szimbólumok a csoportszoba díszítésében jelennek meg, legkifejezőbben az úgynevezett évszakasztalon. 
Az évszakasztal állandó, kiemelt helye a szobának. Amikor nincs ünnep, a természettel való kapcsolattartást szolgálja, megjelenik rajta az évszakra jellemző növény, szín, kép és forma.
Arra törekszünk, hogy a környezeti nevelés szerves része legyen módszerünknek és integráltan kapcsolódjon mindennapi munkánkhoz. A kisebb gyerekek a természetben érzékelik annak szépségét, megtapasztalják, milyen a természet tavasszal rügyfakadáskor, a nyári perzselő melegben, vagy ősszel a lehulló színes levelek között. Később már megnevezzük a növényeket és az állatokat is. Ahogy a gyerek érik, egyre bonyolultabb feladatok elé állítjuk. Ráébredése a körülötte lévő világra szükségessé teszi, hogy megfelelő tantárgyak bevezetésével támogassuk fejlődését. Ekkor kezdenek növény-, állat- és embertant tanulni. Aztán megvizsgáljuk, hogy milyen hatással van az ember a környezetére és milyen lehetősége van a megbomlott egyensúly helyreállításában. Kémiaórán azzal is foglalkoznak, hogy az élelmiszerekben használatos vegyületeknek milyen hatása van az emberi szervezetre, ezzel a fogyasztói szokások kialakítására is hatással vagyunk. A földrajz hozzásegít, hogy megismerhessék, hogyan hat a táj a benne élőre és a gazdasági összefüggésekre.
-- Milyennek látod a jelenlegi környezeti nevelési gyakorlatot?
-- Már megjelent a társadalomban a környezetünk és a felnövekvő generáció iránti együttes felelősség. Manapság azt tapasztalom, hogy "divatja van" a környezeti nevelésnek. Nagyon sok ötlet és módszer áramlott be, s ennek sokféle hatása van. Ezek alkalmazásakor azonban jobban figyelembe kellene vennünk, hogy mely korosztályoknál milyen módszert alkalmazunk. Előre meg kell terveznünk, hogy ezekből az ötletekből mit, mikor és hogyan alkalmazunk. A gyerekek szükséglete határozza meg, mit adunk át tudásban, játékban vagy mikor kell kimenjünk a patakpartra. Sokszor úgy érzem, hogy a stratégiánk nem eléggé kidolgozott. Leginkább azt tudjuk, hogy hová nem szeretnénk eljutni, de nem tudjuk, mi a célunk. Vissza kell térnünk világképünk újraformálásához, az ember és a világ viszonyának újraértékeléséhez.
"Nem azt kell megkérdezni: milyen képességekre és tudásra van szüksége az embernek a fennálló társadalmi rend számára; hanem: milyen képességei vannak az embernek és mi fejleszthető ki benne? Akkor válik lehetővé, hogy a felnövekvő nemzedékből mindig új erők áradjanak a társadalmi rendbe. Akkor ebben a rendben mindig az fog élni, amit a beléje kerülő teljes értékű emberek alkotnak belőle; és nem a fennálló társadalmi rend formálja a felnövekvő nemzedéket a maga akarata szerint." (R. Steiner) 
Készítette: Kiss Gyöngyi