A természet mélységes léte és értelme szerint mit sem tud az individualitásról, s az ember megosztó, a megosztottat külön egységekké alakító pillantása építi fel belőle a "táj" mindenkori individualitását. A táj szellemi képződmény, puszta külsőségekben soha nem tapinthatjuk, nem találkozhatunk vele. Csak a lélek egységesítő ereje révén él, mint az adottnak és teremtésünknek semmiféle mechanikus hasonlattal ki nem fejthető összeolvadása. (G. Simmel)