Ruth Wilson
A rácsodálkozás képességének kialakítása
a kisgyermekkorban

A természettudomány a természetet írja le, ezért sokan egyenlőségjelet tesznek a környezeti nevelés és a természettudomány oktatása közé.
A természettudomány tényekkel és törvényekkel foglalkozik, amelyeket rendszerbe foglal -- fogalma a tudást jelenti a számunkra, mégpedig a racionális ismereteket. Speciális megközelítési módot a természet megismerésére. Azonban a környezeti nevelés nem csupán a természettudomány része, hiszen olyan tapasztalatokat és célokat tartalmaz, amelyek a természettudomány határain túlmutatnak.

Kétségtelen, hogy a természettudomány oktatása és a gondolkodás fejlesztése már az iskoláskor előtt is fontos, azonban a természettel kapcsolatos korai tapasztalatszerzésnek nem a tényekre és a természettudományos vizsgálati módszerekre kell elsődlegesen alapulnia. A környezeti nevelés, különösen a kisgyermekkorban, több, mint csupán a természettudomány oktatása. Ebben a korban a tények és a törvények ismereténél fontosabb a közvetlen tapasztalatszerzés.

A megfelelő környezeti nevelési programmal el tudjuk érni, hogy a gyermekek fogékonnyá váljanak a természet szépségeire és kialakuljon bennük a felelősségtudat a természeti környezet iránt. Főként a gondoskodás érzését és a többi élőlényhez fűződő kapcsolatot kell erősíteni a gyermekekben. Fontos, hogy

a gyermekek megértsék:

a természeti környezet minden tagja között kölcsönös egymásra utaltság áll fönn.

A kisgyermekkori környezeti nevelés az első lépést jelenti abban a folyamatban, amellyel környezeti ismeretekkel rendelkező és a környezetért felelősséget vállaló felnőtteket nevelünk, akik megfelelő módon gondolkodnak, és cselekednek. Azonban egyedül a tények ismerete nem változtatja meg az emberek természethez fűződő viszonyát. Nem eléggé hatékonyak azok a környezetvédelmi programok, amelyek csak a környezet veszélyeztetésével kapcsolatos tényeket közlik a közösséggel. Csakis akkor lehet megoldani a környezeti problémákat, ha az attitűdjeink megváltoznak. A környezeti nevelést inkább folyamatnak kell tekintenünk, és nem csupán egy tudományágnak, amit el kell sajátítani. A környezeti nevelés során nem csupán az ismereteket és a jártasságokat kell gyarapítani, hanem a környezeti tudatosságot, az értékítéletet, a felelősségtudatot, a viselkedési formákat és az érzékenységet is fejleszteni kell.

A környezeti nevelés létfontosságú a természeti környezet megőrzése szempontjából, de lényeges a gyermek egész személyiségének alakulása szempontjából is. A környezeti nevelés segít az én-kép és a személyes felelősség tudatának kialakításában. Rachel Carson azt írja A csoda érzése című könyvében, hogy a környezeti nevelés fejleszti a gyermekek szépérzékét és hozzájárul ahhoz, hogy kialakuljon bennük a "szükséges alázat", amely fontos az értékes élethez és a természethez fűződő megfelelő kapcsolat kialakításához. A természettudomány oktatása során az intellektuális fejlődésen van a hangsúly,

a környezeti nevelés viszont segít a gyermekeknek abban, hogy a személyiségük egészségesen fejlődjön, kialakuljon az összhang a fizikai, a szellemi, az érzelmi és a lelki tulajdonságaik között.

A környezeti nevelés ráébreszti a gyermekeket

a természet szépségére és segít abban, hogy felfedezzék az emberi létezés költői, mitikus és alkotó oldalát, valamint fejleszti a képzelőtehetséget. Az iskolai oktatás ezeket a területeket általában elhanyagolja. Az iskolai oktatás talán túlzottan intellektuális, elvont és tudatos.

A túlzottan elméleti, "akadémikus" megközelítés különösen a kisgyermekkorban veszélyes. Az valóban fontos, hogy már a kisgyermekeknek is legyenek ismereteik

a természetről, azonban lényeges, hogy ez élményszerű tapasztalatszerzésen alapuljon.

A környezeti nevelés céljai

A kisgyermekek számára összeállított környezeti nevelési program céljai között szerepel

(a) a rácsodálkozás képességének kifejlesztése,

(b) a természet szépségének és titkainak felismerése, (c) a természet közelsége miatt érzett öröm megtapasztalása, (d) tisztelet más élőlények iránt. Nem szabad, hogy ezek a célok összeütközésbe kerüljenek a természettudomány- oktatás céljaival, inkább azok megerősítésévé és kiterjesztésévé kell válniuk.

A természettudományos oktatás céljai

A kisgyermekek számára összeállított természettudomány-oktatási program céljai között gyakran szerepel a következő négy:

(a) a problémamegoldó képesség fejlesztése,

(b) a természettudományos gondolkodásmód kialakítása,

(d) a minket körülvevő természet iránti érdeklődés és tisztelet kifejlesztése. Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy ezek a célok nagymértékben különböznek a környezeti nevelés előbb felvázolt céljaitól, mégis könnyen megmutatható, hogy a két célrendszer között nagy az átfedés.

A természettudomány-oktatás céljai között szerepel a problémamegoldó képesség fejlesztése, amelyet a környezeti neveléssel is segíthetünk, amikor felkeltjük tanítványainkban a természet iránti kíváncsiságot és pontos megfigyelésre buzdítjuk őket.

A gyermekekben megvan a természetes kíváncsiság a világ iránt,

a pedagógusoknak pedig lehetőséget kell biztosítani arra, hogy felfedezéseket tehessenek és kísérleteket folytathassanak és saját maguk találják meg a megoldást.

A természetben gyakran végbemenő változások sok kérdést vetnek föl, és sok esetben adnak lehetőséget a problémamegoldás gyakorlására.

A változások nyomon követése gyakori és gondos megfigyeléseket igényel. A megfigyelés, a kérdések feltevése és a problémamegoldás fejleszti a gyermekekben a rácsodálkozás képességét és a természeti világ szépségének felismerését, miközben a természettudomány-oktatás céljainak megvalósítását is segíti.

Az oktatás célja a természettudományos gondolkodásmód fejlesztése is, amely többek között magába foglalja a gondos megfigyelést, a mérést, az osztályozást, a feltételezések megtételét és a következtetések levonását. A kisgyermekek ezek közül számosat ösztönösen alkalmaznak, amikor kapcsolatba kerülnek a természettel és felfedezik annak jellemzőit. Ezt a célt megvalósíthatjuk a növények, az állatok, az időjárás, a víz, vagy a kövek megfigyelésével.

A természettudomány-oktatás harmadik célja a természettudományos ismeretek és információk megszerzése. Ennek a tudásnak az elsődleges és a kisgyermekek számára legmegfelelőbb forrása maga a természet. A kisgyermekek közvetlen tapasztalataik, megfigyeléseik során szerezhetik a legtöbb tudást a természetről. Ezért fontos, hogy a kezükbe vehessenek a természetből származó tárgyakat és dolgozhassanak azokkal. Ennek során érzékelhetik a természetben található tárgyak és élőlények szagát, színét, formáját, szerkezetét és a hangokat.

A könyveknek, filmeknek vagy magyarázatoknak ebben a korban sokkal kisebb a szerepük a tanulásban, mint a közvetlen tapasztalatszerzésnek.

A természettudomány-oktatás negyedik célja -- a természet iránti érdeklődés és tisztelet kifejlesztése a gyermekekben -- nagyszerűen összekapcsolható a környezeti nevelés céljával. A természet közvetlen megfigyelése lehet az első lépés a természettudományos érdeklődés felkeltésére. Hiszen mi lehet a természetnél jobb helyszín arra, hogy fellobbantsa a gyerekek érdeklődését a természettudomány iránt?!

A környezeti nevelés eredménye a kisgyermekkorban inkább érzés, mint tudás. Az a cél, hogy a gyermekek felfigyeljenek a természet szépségére, érezzék az izgalmat, amikor új, ismeretlen dolgokkal találkoznak, és kialakuljon bennük az együttérzés, a sajnálat, a csodálat és a szeretet érzése. A környezeti nevelés katalizátorként segítheti a gyermekek érzelmi és esztétikai nevelését.

Valóban hasznos, ha rendelkezünk tárgyi tudással a természetről, azonban az is fontos, hogy érezzük a kapcsolatot, a szeretetet és a gondoskodást a természet iránt. Ez a fajta tudás segíti a gyermeket abban, hogy megértse a helyét a természetben. Rádöbben arra, hogy ő is a természet része, és nem abból kiszakítva létezik. Ez a felismerés nemcsak a gyermek személyiségét gazdagítja, hanem hozzájárulhat a Föld megőrzéséhez is.

Wilson, Ruth A.: Fostering a Sense
of Wonder During the Early Childhood Years
(Columbus, OH : Greyden Press, 1994)
Fordította: Adorjánné Farkas Magdolna

CSEMETEKERT

Forró Szilvia

a valóságig

(Az illusztációként szolgáló rajzok a Csemetekert Galériában függnek, a zárójeles számok a képek sorszámát jelzik.)

Látás, tapintás -- ismerkedés a Világgal, a Világ átgyúrása. Majd egy üres lap és a mozgás, mozdulat örömével a papírra kerülő vonalak. A szorongást előidéző semmi, a "horror vacui" eltün(tet)ése. A dolgok egyidejűsége, egyszerre történése, a lényeg egyetlen pillanat alatt történő felfogása. Varázslat. A gyermekrajzok varázsa. Létrajzok ezek, mindegyike különálló kis kozmosz. Verbalizáló, spontaneitást elfojtó világunkban a régiek kincse, bölcsessége lassan elvész.
A gyerekrajzokat a múlt század utolsó éveiben művészettörténészek és esztéták "fedezték fel" és vizsgálták a szépség és esztétikum felől közelítve. Corrado Ricci olasz művészettörténész a gyerekrajzot már külön minőségnek tekintette.
A vizuális nyelv olyan megnyilvánulásainak, amely a művészet ősforrásaihoz vezet vissza. Ő fogalmazta meg elsőként, hogy a gyerekrajz fejlődése a művészettörténeti stílusok változásait ismétli meg.
Majd a XX. század elejére a fentieket kritizálva ill. cáfolva új teóriák születtek. A gyerekrajzok vizsgálata a vizuális művészetek kutatóitól a pszichológia szakembereinek kezébe került. A hangsúly az ábrázoló- és kifejezőkészség fejlődésének vizsgálata felé tolódott, a kutatások a gyerekrajz fejlődési szakaszainak egyes jellemzőire koncentráltak. A rajzfejlődés magyarázata, a fejlődést segítő pedagógiai stratégiák kidolgozása foglalkoztatta leginkább a szakma tudósait, pedagógus művelőit.

Firkák

Bár elismerték, sőt osztályozni is próbálták a tárgyábrázolás, emberábrázolás szakaszát megelőző próbálkozásokat, ezeket -- akárcsak az emberi beszéd tökéletlen gyermeki kezdeményét, a gügyögést -- nem értékelték túl nagyra a kutatók. Úgy vélték, hogy a firka tökéletlen rajz, s ennek szellemében alakították az óvodák ábrázolási programját. Recepteket adtak, hogyan lehet megtanítani már az óvodás gyereket is arra, miként rajzolható szép, azaz felnőtt sémákhoz igazodó dekoratív és realista ház, ember, állat, virág.
Más megközelítésben a firkálás a születés maga, alakulófélben levő képi beszéd, a személyiség első lenyomata. Roda Kellogot tekintik a firkák felfedezőjének -- a bennük felismert jeleket a művészet alapköveinek tartotta. A firkák mint alapformák szülik a kombinációkat, együtteseket és végül a képet. A félig képek, félig firkák fontos elemei a kisgyerek alakuló vizuális nyelvének. A rajzokon az emberi kultúra számos ősi jele köszön vissza (kör, kereszt, háromszög, csillag).

Gyerekrajz és szimbólumok

Jung és követői szerint a gyermek archetípusokkal érkezik a világra. Azokkal a formákkal, melyek ősidők óta jelen vannak az ember műveltségében.
A gyermeki gondolkodást egészen a hatodik-hetedik életévig a nagyon erős analógiás asszociáció és képi gondolkodás jellemzi. Ezért véli úgy a felnőtt, hogy a gyerek "logikátlanul következtet". Holott csak arról van szó, hogy a gyermeki képzelet asszociációs rendszere sokkal kevésbé kötött. Ez a tulajdonság az írástanulással kezd eltűnni. A gyerekrajzok jelentés-kapcsolatai ezért közelíthetők meg sokkal inkább a szimbólumok segítségével, hiszen a szimbolikus gondolkodást szintén analógiák és képiség jellemzi.
A gyermeki és a természeti népek ábrázolásának hasonlósága miatt a kutatók feltételezik, hogy a gyermeki szimbolizáció mint fejlődési modell megvilágíthatja a szimbolizáció kialakulásának kezdeteit. A gyermek (a természeti népekhez hasonlóan) nem "másol", a jelenségek megértése, lényegük kifejezése fontosabb, mint a mintához való ragaszkodás.
Szintén a gyermeki gondolkodás sajátja, hogy érzelmi állapotait rávetíti a külvilágra, azt
a környezet objektív tulajdonságainak tartja.
A szimbolikus ábrázolás lehetőséget ad a világ érzelmi töltéseinek megjelenítésére is, hiszen "a szimbólum egyszerre hordozza a külvilágot és az ahhoz kapcsolódó érzelmeket is." Ezért nem követeli meg a világ -- a rajz -- logikus felépítését, engedi meg az ellentmondások ábrázolását.

"...a symbolizmusban minden él, mégpedig a szó tulajdon értelmében, mivel örökös lebegése van az elmének gondolatrul gondolatra, képrül képre, tárgyrul tárgyra. A tárgy jelent gondolatot, a kép történetet, a gondolat mindkettőt, s viszont mindenféle cserében.
Ez a cserélgetés, ez a változtatgatás tündéri játékot állít elő. Jő, megy a képzelődés, mint a szövő csónakjai egymás mellett, egymás ellen, nyomain végre mint egy keleti szőnyegen, ki vannak írva ég és föld, nap és éj, nyár és tél, az ifjúság és aggkor, az élet és a halál."

(Erdélyi János)

Barlang, kemence, sátor

Tibullusz szerint Isten először a félelmet alkotta meg a világban. Az őskor, a természeti népek embere bizonytalanul, gyámoltalanul állt a külvilág dolgai között, kiszolgáltatottságot, önkényt érzett, ezért mítoszokkal próbálta magához szelídíteni a világot, és nyugvópontot találni a jelenségek áradatában.
Ahogy az őskori ember maga köré fonja biztonságot nyújtó mítoszait, önnön szellemi agyagából építve fel azokat, ugyanúgy fonja rajzain a gyerek is maga köré barlangját, haj- és szoknyasátrát. (2) Éppen ez bizonyítja, hogy a gyerekrajzokon megjelenő íves, ráboruló formák a nyíló gyermekvilág bizonytalanságát ellensúlyozó mítosz szimbólumai. Azután ebbe a védett, biztonságot adó formába már emberalakot, önmagát rajzolja a gyerek, mely kezdetben teljesen eltakarja, óvja őt. A későbbiekben azonban a zárt világ kezd felnyílni, a kezek már az óvást jelentő sátoron, házon kívül, a külső világban tapogatóznak. (3)
A kisgyerek számára a világ belakásának, megismerésének kiindulópontja önmaga, önnön teste. Ezért lesz arca, szeme, szája, keze a Napnak, virágnak, háznak. (3) Ezáltal válik a környező világ ismerőssé, ember formájúvá, lakhatóvá. A természeti népek gondolkodását jellemző "megelevenítő gondolkodás", az animisztikus világlátás a gyermekek sajátja is. Számukra a "miért" kérdést is csak akkor lehet megválaszolni, ha a világ emberközpontú, ha minden dolognak az ember a kiindulópontja, végcélja, mértéke (azért nyugszik le a Nap, hogy pihenjen, mint mi, és hogy mi is aludni tudjunk).

A Napnak arca van

A legszebb kört, gömböt a Nap formálja a természetben. Az ember már az ősidőkben felismerte, hogy Nap nélkül nincs élet, de tisztában volt pusztító erejével is. Mozgása -- elsősorban az éves napjárás -- számtalan mese, mítosz alapja.
A világ bármely részén keressük is a történelem előtti ember keze nyomát, mindenütt találunk Napábrázolást. Miképpen a Nap sugarai is mindenhová eljutnak a Földön, a Nap szellemi vetülete, fogalomfelhője, szóbokra is hasonlóképp tág, gazdag, sokszínű. A rajzokon a Napnak mosolygós, barátságos arca van. Sokszor lába, keze nő, akárcsak a naparcú virágnak (emberarcú nap, emberarcú virág, napkéz, kézvirág). (1,3,4)

A virág--Nap kapcsolat a gyermekrajzokon

A virágban a négy elem együttes hatása van jelen, hisz a földből nő az ég felé, és fejlődéséhez vízre meg égi tűzre van szükség. A rajzokon a kislány- illetve királylányalak mellett szinte mindig megjelenik a virág, mely a gyermeklélekkel analóg. A növény virága, s az ember feje fönn a Nap megfelelője (emberarcú Nap). A virágok hosszú száraikkal, levélkarjaikkal ugyanúgy az Ég, a Nap simogató fénykarjai felé nőnek, akár a gyerekrajzok lánykái. A kéz felfelé a szellem-természetűhöz kapcsol, a láb meg sokszor a földbe gyökerezik
a megtartó, nedves erőkhöz, mint ahogy a növény felső levelei felfelé, az alsók pedig lefelé hajlanak.
A tenyér hol a Naphoz, hol a virághoz hasonlatos.
A kéznek különleges szerepe van a világ felismerésében, hiszen ezzel kezdődik a testtudat/világtudat kialakulása. A tenyérábrázolás szintén a régmúltba nyúlik vissza, pontos jelentését azonban máig homály fedi. (4)

Fiú--lány

A kislány általános képjele a királylányalak, a fiú rajzok gyakori motívuma pedig a létra. (5) Mindkettő az életfával analóg (a nő, mint életfa szerepel a faragott székelyládán is).
A létra -- mely a kőkori barlangrajzokon is megtalálható -- szimbolikusan az ég és a föld összekötője. Vertikális voltánál fogva, nemcsak a testi, de a szellemi felemelkedés lehetőségét is nyújtja (a sámánlétra kilencedik fokán a szellem legmagasabb fokára jutott a beavatott). Weöres Sándor is ezt a tudást idézi:

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."

FÖLDÖNJÁRÓ

Neumayer Éva
Órák az állatokról
Wolf Ridge Environmental Learning Center
Farkas Gerinc Környezeti Oktatóközpont

A Wolf Ridge Oktatóközpont a körülötte található változatos élőhelyek miatt szinte kínálja a lehetőséget az állatok bemutatására. A gyerekeknek is nagy élményt nyújt az állatok birodalmába való betekintés, így csaknem minden iskola választ programjába néhányat az ilyen tárgyú órák közül. A foglalkozások között vannak általánosabb témájúak (állatok nyomai, állatok érzékszervei, vadgazdálkodás), egy-egy állatcsoporttal foglalkozók (madarak, rovarok, kis emlősök) vagy egy fajra koncentrálók (hódok, őzek, nyulak).

Állatok nyomai

Ezen az órán a gyerekcsapat leginkább egy nyomozóirodához hasonlít. Megpróbálják kideríteni ugyanis, hogy az adott erdőrészletben milyen állatok laknak, merre jártak, hova mentek, és miért, mit csináltak, történt-e valami különös. Ahhoz, hogy e "nyomozás" sikeres legyen, természetesen szükség van a kis nyomozók kiképzésére. Ennek keretében még a tanteremben összeszedik, hogy milyen árulkodó jeleket találhatnak a lábnyomokon kívül (pl.: lakóhelyek, elhullajtott maradványok -- agancs, szőr, toll stb. --, evés nyomok, ürülék, hangok, szagok) és honnan tudhatják meg, hogy melyiknek mi a gazdája.

A leggyakrabban előforduló "jeleket" a körben kirakott segédanyagokon tanulmányozzák, mielőtt a "nyomozás" helyszínére indulnának.

A szabadban rövid "élesítő játékkal" kezdenek:

A vezető elrejt egy tárgyat a földre, fa repedésére, ágra -- bárhova, ahol állatnyom is lehetne.

A gyerekek, ha megtalálták, csak jelzik a ezt a tényt azzal, hogy visszamennek a helyükre, így a többiek is meglelhetik. Egy-két forduló után kiderül, hogy kik lesznek a legjobb "nyomozók". Ezt követően olyan helyre mennek, ahol sok a felfedeznivaló és 4-5 fős csapatokra osztva keresik a nyomokat. Célszerű minden csapatba egy-egy szemfüles gyereket osztani (az előző játék alapján), valamint kijelölni a határokat (pl. a vezető ruháját mindig látniuk kell). Innentől a terep és a helyzet adja a lehetőségeket. Mindenképp jó, ha csapatok megosztják felfedezéseiket a többiekkel, megmutatják a legjobb helyeket, elmondják, hogy mire következtettek. A végén összegzik, hogy milyen állatok nyomaira bukkantak, és azok milyen kapcsolatban állhattak egymással.

Madarak

Az óra egy "mini-múzeum" felfedezésével kezdődik. Az asztalokon mindenféle érdekességek találhatók: különböző madártollak, fészkek, tojások, mikroszkóp, madárhangokat utánzó sípok, Archeopteryx- (hüllő és madár közti átmenet) lenyomat, egy vízzel töltött edényben farkascsont (ami az edény aljára süllyedt) és egy madár csontja (ami úszik a víz tetején), nagy tollazatok és egy ventillátor, amivel gyakorolni lehet a "felszállást". Ebben a "múzeumban" persze mindent ki lehet próbálni, sőt, kicsit madárrá is lehet változni. Amikor a kis látogatók elfáradtak, körbeülnek és összeszedik, hogy mi is jellemző a madarakra. Ilyen lista lehet pl.: toll, repülés, tojásrakás, csőr, pikkelyes láb, üreges csontok. Az összegyűjtés során megbeszélik, hogy például a tollazat csak a madarakra jellemző, a többi tulajdonságot viszont más állatcsoportoknál is felfedezhetik; a baglyok egy részének toll fedi a lábát, mert itt maradnak a hideg télben; az üreges csont pedig nem előny minden madárnál, a vízi madaraknak például nem is ilyen a csontrendszere.

Ezek után a távcsőhasználat begyakorlása következik egy izgő-mozgó "ál-madár" (egy önkéntes) megfigyelésével, majd egy egyszerű határozókönyv áttanulmányozása. Ezek segítségével a szabadban különböző helyeken elhelyezett etetők környékének megfigyelésével folytatódik a foglalkozás. Csodálatos módon általában a legvadabb gyerekek is megszelídülnek ilyenkor, és arra is megpróbálnak ügyelni, hogy még határozókönyvük lapozgatásával se riasszák el a madarakat... Minden etetőnél összeírják, miket fedeztek fel, hogy aztán összehasonlíthassák a különböző élőhelyeken előforduló madárfajokat. Kedves játék útközben a "fészekrakás": 2-3 gyerek alkot egy csapatot, elhatározzák, hogy milyen madarak szeretnének lenni, és készítenek egy kis fészket füvekből, gallyakból, amit meg is mutatnak a többieknek.

Talán a legnagyobb élményt nyújtja télen a "cinkeváró hely". Gyönyörű fenyőerdő szélén kicsit kopott támlás székek állnak ócska ruhákba "felöltöztetve". Az itteni etetőhöz járó cinkék megszokták a színes ruhák látványát, így mikor igazi gyerekek ülnek ott, nem ijednek meg. Az igazi gyerekek pedig olykor 20 percet is képesek dermesztő hidegben (-15 és -20 C fok között!) elücsörögni itt és átszellemült arccal nézni, ahogy a cinkék az ő kezükre-fejükre szórt napraforgómagokat lakmározzák...

Ha jut még idő, a vándormadarak életéről szóló játék következik. Ebben a gyerekek mint vándorsólymok "röpködnek" téli helyükről a nyárira és vissza. A "szálláshelyükön" kirakott kártyákról leolvassák, hogy mi a sorsuk ott -- megtanulva, hogy milyen nehéz is egy költöző madár élete.

Az óra végén összefoglalják, hogy miket láttak és tanultak, mi jelentett élményt, és mennyivel érzik közelebbi barátaiknak a madarakat...

Hódok

A foglalkozás alkalmával a gyerekek megismerik, hogy milyen fizikai és életmódbeli alkalmazkodás révén váltak a hódok alkalmassá emlős-voltuk ellenére a vízben való életre; hogy mennyiben kapcsolódik a történetük az emberiség történelméhez; valamint felfedezik a hódok jelenlétére utaló jeleket a patak mentén.

A fizikai alkalmazkodás bemutatása rendkívül szemléletes, ugyanis egy vállalkozó kedvű gyerek öltözik be hódnak, különböző kellékek segítségével. A többiek feladata kitalálni, mi szükséges ahhoz, hogy minél jobban hasonlítson a hódhoz. Így aztán hamarosan egy nagy "hód" áll előttük, narancssárga metszőfogakkal (papírból), úszóhártyával ellátott papuccsal és kesztyűvel, extra adag zsírréteget jelképező párnával a pocakján, kívül prémmel borítva, olajozó pumpával (a zsírmirigyeket jelképezve), csipesszel zárható műanyag orral, úszószemüveggel, fülvédővel, dezodorral (az illatmirigyei miatt), valamint egy evezőlapáttal a derekára kötve... Aki így felöltözött, az nehezen felejti el, hogy mitől is hód a hód, de az osztálytársainak is maradandó élményt jelent a látvány...

A vízi életmódhoz való alkalmazkodás egyéb módjait, valamint a hódok munkálkodásának hatását a környezetre a helyszínen szemlélik meg. A gyerekek fokozatosan fedezik fel a működő és már elhagyott hódgátakat és -várakat, a lerágott fákat és ágakat, a közlekedési utakat, a kiásott csatornákat. Megismerik a hódok kedvenc fáit, jellemző harapásnyomukat, esetleg lábnyomukat. Néhány szerencsés csoport még egy-egy eltévedt hódot is láthat (inkább szürkületben munkálkodnak egyébként). A séta és a felfedezések közben jó alkalom nyílik megbeszélni a hódok életmódját, a hím és a nőstény viselkedésbeli különbségeit, a rájuk leselkedő veszélyeket.

A történelemi vonatkozásokban természetesen a prémkereskedelem játssza a legnagyobb szerepet. Az Angliában divatos keménykalapokat a hódok prémjéből készítették -- így aztán a hódok kétszáz év alatt csaknem kipusztultak. Ezt a korszakot a gyerekek kis szerepjátékkal mutatják be, amiben különböző korszakokat jelenítenek meg. Az óra végén mindenki elmondja, hogy mi újat tanult meg a hódokról.