Az ökológiai válság és etikai vetületei


A gazdasági -- technikai haladás(?) önmagában talán nem lenne Gaia ízlése ellen való. A probléma -- úgy tűnik -- inkább az, hogy az általunk használt eszközök erejének, hatásfokának növekedésével párhuzamosan nem fejlődik fajunk felelősségérzete is. Többen állítják: kőkorszaki morális és érzelmi szinten működtetjük a XX-XXI. század technikai arzenálját.
Napjaink jelenségei (filmek, politikai stílusok, stb.) belső világunk zavarodottságát jelzik. Ez nem is csoda, hisz a világ majd' minden pontján közeli és távoli, régi és újabb értékek, szemléletek -- sokszor zagyva és agresszív -- elegyében élünk. Ugyanakkor a modern világ lehetővé teszi az egyéni választást, a saját akaratunkon(?) múló kapcsolódást az értékek világához. A viszonyítási pontok, stabilitást sugalló szigetek tömegéről derül ki azután, hogy nem más, mint használhatatlan, önérték nélküli káprázat.
Ezzel párhuzamosan a XXI. század küszöbéről visszatekintve értelmezzük (át) filozófiák, hitek, vallások etikai állításait, okot, esetenként bűnbakot keresve és kreálva: mi vezetett a jelen beteges helyzet kialakulásához. 
Etológiai, pszichológiai és pedagógiai kutatások egybehangzó állítása szerint a természettel történő "békés egymás mellet élés" elsősorban nem az "okosságon", az intellektuális teljesítményen múlik. Az ember -- természet viszony mélyebben, az etikum és az esztétikum világának szintjén történik. Tehát e világok segítségével kell megpróbálni új együttélési formákat kialakítani.
Viták, mérlegelések, újraértelmezések szükségesek ahhoz, hogy békét teremthessünk önmagunkban, magunk között és a természettel. A Cédrus ehhez szeretne hozzájárulni a most induló Öko -- etika rovattal, segítve az eligazodást, és (kinek-kinek) a hiteles, megbízható alap megtalálását csakúgy, mint a környezeti nevelés terén is hasznosítható ismeretek átadását.
A rovat minden alkalommal magyar vagy külföldi szakemberek témába vágó írásán keresztül világít meg egy adott problémát, illetve "ablakban" kommentár nélkül közöl olyan szövegeket, amelyek -- nemegyszer sarkosan -- reprezentálnak egy -- egy etikai nézetet (Nem titkoltan részben azért, hogy aktív részvételre, vitára ösztönözzük olvasóinkat.)
 

Növekvő tudományos és technikai képességeinek bűvöletében a modern ember olyan termelési rendszert épített fel, amely kirabolja a természetet és olyan társadalmi formákat hoz létre, amelyek megcsonkítják az embert. Legyen csak minél nagyobb és nagyobb a gazdaság, gondoljuk, és akkor minden más magától megoldódik. A pénzt tekintjük mindenhatónak. Ha nem is lehet rajta ténylegesen megvásárolni olyan értékeket, mint az igazság, a harmónia, a szépség vagy akár az egészség, de kiküszöbölheti az irántuk való igényt, vagy kárpótolhat elvesztésükért. A termelés és a gazdaság megszervezése lett a modern világ célja, amihez képest minden más cél második helyre szorult.
Amit itt és most többnyire önmagunkra való tekintettel teszünk, súlyosan befolyásolja milliók életét, akik máshol és a jövőben fognak élni, és akiknek mai döntéseinkbe semmilyen beleszólásuk nincs. A jelen -- többnyire önmagunk által teremtett -- rövid távú előnyei és szükségletei terhelik a jövőbeni életet. Talán nem tudjuk teljesen elkerülni, hogy így, vagy hasonló módon cselekedjünk. De ha ez így van, akkor a legnagyobb fokú óvatosságot kell tanúsítanunk, hogy utódainkkal szemben igazságosak legyünk. Úgy kell eljárnunk, hogy ne legyen eleve veszve az esélyük, hogy megbirkóznak ezzel a teherrel...
A média nap mint nap foglalkozik környezeti problémákkal -- a levegő, a víz, a talaj szennyeződésével, a közlekedési eszközök által okozott káros hatásokkal. Mégis, ha valaki pert akar indítani egy vállalat ellen, mert szerinte annak légszennyező tevékenysége okozta gyermeke asztmáját, akkor a kártérítést a bíróság csak akkor ítéli meg, ha a vállalat tevékenysége és a megbetegedés között fennálló ok-okozati viszony bizonyítást nyer. 
Fulladozunk a szmogtól, de nem mondunk le a műszakilag elavult autók használatáról és messze van az idő, amikor a szelektív hulladékgyűjtés több lesz számunkra, mint újságíróink által felhozott külföldi példa. A libatömés magyar gyakorlata elleni külföldi tiltakozások sokak szerint csak a konkurencia mesterkedései; időnként felröppennek hírek a nálunk rendezett kutyaviadalokról -- és a sort még hosszan folytathatnánk.
Sokan vélik úgy nálunk, hogy "könnyedén elviselik" a tengerek szennyezését és külföldön is sokan együtt élnek azzal a gondolattal, hogy a náluk keletkezett veszélyes hulladékot egy másik országba, például Magyarországra exportálják. Vajon meddig tartható fenn az emberi tevékenység ezen módja? A példák korunk tudományos-technikai civilizációjának ellentmondásaiból adódnak. A technikai haladás nagymértékben hozzájárul az anyagi jólét, a szabadidő, a várható átlagéletkor növekedéséhez, de adósak maradtunk ezen tényezők társadalmi, morális és szellemi vonatkozásainak kialakításával.
Korunk civilizációját általános értékválság jellemzi. A politikai ideológiák és a vallásos hit elvesztette korábbi hitelét, csökkent a törvények tisztelete, nő a bűnözés. Ez azt jelenti, hogy "a mai társadalomnak nincs identitása és nem is tudja, hol keresse. A régi értékrend szétrombolódott, melynek eredményeként tömegessé vált az emberek elmagányosodása, a morális problémáktól történő elfordulása, illetve azok tagadása. Az egyes emberek morális érzéke meggyengült. Összeomlott az erkölcsi struktúra, amellyel szemben elkötelezettséget érzett és amely előtt készségesen meghajolt. Önmagába vonult vissza a modern világ roppant veszélyei elől -- és ezzel izolálódott.
Ugyanakkor világ régi és új problémáinak növekvő mértékű tudatosulása várakozásokat ébreszt és kutatásra ösztönöz: a szellemi és etikai dimenziók többé már nem tolhatók félre megvetően és közömbösen, hanem olyan szükségszerűségként foghatók fel, amelynek -- a túlélés érdekében -- egy új emberiességhez kell vezetnie...
 
Az összeállítás az alábbi művek felhasználásával készült:
Molnár László: Környezeti etika 
(Oktatási jegyzetterv, 1995)
J.A. Nash: Loving Natue
Nashville, Abingdon Press 1991 
Lynn White: Continuing the Conversation in: I.G. 
Barbour: Western Man and Environmental Ethics
(Addison-Wesley, 1973)
Szabó-Jilek Iván: Felelősségünk az élő világért
(Ökomenikus -- tudományos szimpózium, KTM, 
Budapest, 1994)
 
 
"...A zsidó-keresztény hagyomány szerint a Földet egyetlen Isten teremtette, aki az embereket Genezis szavaival bocsátotta útjukra: »Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.«
Az átlagos keresztény elméjében a természet fő funkciója az ember szükségleteinek kiszolgálása. Néhány kirívó esetben a természet démoni fenyegetések, érzéki vágyak, és állati ösztönök forrásaként jelenik meg, melyeket szigorúan el kell fojtani. Egyetlen más vallás sem volt merevebben kirekesztő, és tagadott meg minden erkölcsi kötelezettséget az alsóbbrendű fajoktól... Ez az általános természetgyűlölet a kereszténységben legfőképp a római katolicizmusban és, ironikus módon, legnagyobb riválisában a protestantizmus puritán ágában kerül kifejezésre.
A természet uralmára és kizsákmányolására irányuló modern tudomány és technika a keresztény nézetek általános elfogadásának következményeiként fejlődött ki..." -- írja a humánökológus Lynn White Jr., nem kis felháborodást keltve.
 
A nem kevésbé neves J. Nash szerint ugyanakkor "...Assisi Szent Ferenc a keresztény ökológiai ígéret megtestesülése, a legtisztább alak a nyugati történelemben, azokról az álmokról, utópiákról és a pántestvéri életről beszél, melyet ma mindannyian keresünk. De Szent Ferenc törődése nem ért véget az állatoknál, ennél átfogóbb volt. A Nap, Hold, víz, tűz, növények és sziklák mind testvéri üdvözletben részesültek, mivel közös volt a Forrásuk. Amikor köveken lépkedett, tisztelettel tette annak szeretete miatt, melyet Kőnek hívott. Azt mondta a favágó barátnak, ne vágja ki a fát, csak az ágait annak emlékezetére, aki kereszthalálával megmentett minket. A kertészkedő barátot arra okította, hogy ne szántsa fel az egész mezőt, hanem hagyjon egy kis helyet a vadvirágoknak, annak, aki a völgy lilioma és a mező virága. Az allegorikus értelmezések ellenére, életmódjának általános törekvése -- melynek a Naphimnusz a betetőzése --, azt sugallja, hogy etikája minden teremtmény kozmikus szeretete volt..."