Benedek Ágnes
"Én csak egy láncszem vagyok..."

Fényképek hevernek az asztalomon. Fiatal lányt örökített meg a kamera vadvirágos zalai réten heverve, japán étterem konyhájában sürgölődve, a francia Riviérán sütkérezve, texasi farm előtt, holland üvegházban felgyűrt ujjú ingben dolgozva, floridai pálmák alatt kanárival incselkedve, kockás ingben a gyulaji erdőben. Egy ember, sok-sok arc. Moór Kriszta Tamásiból.

-- Legutóbbi találkozásunkkor egy újonnan beszerzett gabonaőrlő malmot cipeltél. Hogy vált be?
-- A sajátomat még nem használtam, de amit a regölyi péknek vittem, bevált. Vettem neki egy kis famalmot, amivel megőrölheti a szomszéd faluban termett biobúzát. Szíves örömest felvállalta, hogy hetente kétszer süt húsz kis kenyeret, én a felét szétosztom, tíz meg marad a boltban, amire fel lehet iratkozni. A helybeli zöldséges az ismerősök biozöldségeit árusítja. Gyakran bemegyek a kisboltokba, és ajánlom a környezetbarát termékeket: ezek magyar termékek és nincs bennük szintetikus anyag.
-- A genetikai manipulálástól a cigányokkal való összefogásig téged minden ökológiai téma érdekel.
-- Minden összefügg mindennel. Nemrégiben hallottam egy mondást, amit én is mottómul választhatnék: "Kétféle ember létezik, a specialisták és a generalisták. A specialisták azok, akik a semmiről tudnak mindent, míg a generalisták a mindenről tudnak semmit." Én a generalisták közé sorolom magam. Nem szakosodtam egy dologra, hanem sok mindenről tudok egy bizonyos szintig, és én ebben érzem jól magam. Sokat látok, sokat tanulok, de én nem a saját tudásomat adom át, hanem megmutatom, hol vannak hiteles források, fontos, tapasztalattal rendelkező emberek. Én csak egy láncszem vagyok, egy kapocs. Szervezési feladataim vannak, hogy összehozzak olyan embereket, akik döntési pozícióban vannak. 
-- A fotókat elnézve sokfelé jártál a világban.
-- Muszáj menni. Ahhoz, hogy tájékozott legyél, helyben nem kapsz elég információt. Fontos a személyes kapcsolatok kialakítása is, hogy megtudd, ki mit csinál, mi foglalkoztatja, mi az, amiben segíteni tudnátok egymásnak. '89 szeptemberében kerültem el Magyarországról. Két évig Hollandiában éltem, nyaranta több hónapig jártuk Európát motorral, Törökországtól Portugáliáig. Ahol jólesett, megálltunk, utánfutóból ettünk, kiraktuk a kis székeket a motor mellé, amolyan holland módra. Hollandia után kimentem Amerikába. Előbb Texasban éltem nyolc hónapot, ironikus volt, hogy egy magyar lány Texasban japán étteremben szusigombócokat süt, hogy megéljen. Ott is jártam nyelviskolába, szereztem egy csomó nemzetközi kapcsolatot. Főként mexikóiak, brazilok, japánok voltak az osztálytársaim. Kultúrákat ismertem meg, láttam, hogyan gondolkoznak, mi a fontos számukra. '93 nyarán jöttem haza, és elkerültem egy nemzetközi alapítványhoz, a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központhoz programasszisztensnek.
-- Onnantól érdekel a környezetvédelem?
-- A felvételnél sokat nyomott a latba, hogy az önéletrajzomba beírtam, Hollandiában két éven át szelektíven gyűjtöttem a hulladékot. Mert ez a szellem automatikusan rám ragadt odakint, itthon ez még új volt. A REC fő célja a zöld civil mozgalom erősítése, támogatása, információval való ellátása volt. Az ott töltött két év alatt megismertem a pályázatírás módját és a pénzosztó rendszert. Mindent feltérképeztem, a nemzetközi vonalakat is, így jutottam ki Amszterdamba egy ösztöndíjas programra. Részt vettem nemzetközi szemináriumokon, megmozdulásokban. Demonstráltunk Csehországban az autópálya-építések, a francia Pireneusokban alagútépítés ellen, a Siemensnél is tüntettünk, mert köztudottan az gyártja a mohovcei atomerőmű technikai berendezéseit.
-- Most viszont egy kis dunántúli városka közösségi házában beszélgetünk.
-- Négy éve foglalkozom környezetvédelmi programokkal országos és nemzetközi szinten, másfél éve visszajöttem Tamásiba, helyi szintre, hogy itt konkrét feladatokat valósítsak meg. Mert tapasztalatból tudom, hogy felsőbb szinten csak papírtologatás folyik, igazán változtatni a helyzeten nem lehet. Vissza kell menni helyi szintre. A legnehezebb munka emberekkel bánni, ez a tűzvonal, ez a legkeményebb. Úgy gondolom, hogy tapasztalataimat, információimat, kapcsolataimat át kell adnom helyi szinten, mert tudom, milyen hiány van ezekben vidéken. 
-- Itt élsz már másfél éve, látod-e az eredményeket?
-- Látom, hogy az emberek nyitottak erre, szükségük van rá, és mennyire kapkodnak az információkért. Az energiám nem apadt, sőt, generálódott is. Amit én csinálok, az egy folyamat. Konkrétumot fél éven belül nem nagyon lehet felmutatni. Ha nézem, milyen folyamat indult be civilek, tanárok között, akkor pozitív az elmozdulás. Kevés olyan ember van, aki elkötelezné magát úgy, mint én. De ez nem is baj, elég, ha tudom, hogy egy témában számíthatok rá. Számomra a legértékesebb siker, hogy az emberekkel személyes kapcsolatot tudok teremteni, meghallgatom őket, és elmondom a véleményem az ő problémájukról. 
-- Te most nem csak környezetvédelemről beszélsz.
-- A környezetvédelmet nem lehet önmagában megoldani. Ez egy összetett probléma a világban, szociális és gazdasági szinten is kezelni kell. Nem szabad a környezetvédelmet harmadrangú problémává lealacsonyítani. A hármat egyenrangú szinten kell kezelni, és ennek a közepén van a fenntartható fejlődés, amit követnünk kellene. Ha ennek az elveit betartjuk, akkor igenis lehet kiutat találni a globális problémákból.
-- Mi az, amit helyben érdemes csinálni? Miben veszel részt, mit hoztál le ide?
-- Megalakítottam az Ökolánc Egyesületet, és közmunkásként dolgozom a polgármesteri hivatalban. Az oktatásra specializálódtam, vetélkedőket, tanfolyamokat szervezek, például a pályázatírás technikájáról, a biogazdálkodásról. A környezetbarát gondolkodást propagálom. A legégetőbb kérdés most Tamásiban a hulladékgond megoldása, mivel két éve betelt a szeméttelepünk. Rendeztem egy hulladékfórumot az önkormányzat és a lakosság számára a magyarországi helyzetről, többek közt meghívtam előadót onnan, ahol már beindult szelektív gyűjtés.
-- Mennyire vevők rád a helyi döntéshozók?
--A polgármesternek tavaly nyáron nyertem egy angliai környezetvédelmi tanulmányutat, és benyújtottunk angol segítséggel a helyi környezeti állapotfelmérő és cselekvési terv kidolgozására egy programot. Úgy döntöttem, Tamásiban be kell indítani önkormányzati szinten is egy környezeti programot, amelynek első lépése mindig az állapotfelmérés: milyen szintig szennyezett a levegő, a talaj és a víz. Az adatokból a lakosság bevonásával -- kérdőív segítségével -- rangsorolni kell, és cselekvési tervet kidolgozni a problémák megoldására. Ennek volt része a tíznapos szakmai látogatás Angliába. Angliában a polgármester rádöbbent, hogy a környezetvédelem fontos terület, nálunk is kell egy ember aki felelős ezekért. Így lettem közhasznú munkás.
-- Nagy szerepe van a médiának a szemléletformálásban. Ezt kihasználod?
-- Felhívom a helyi tévés figyelmét, hol milyen program van, és jön, csinálja. Egy médiapályázaton a kanadai nagykövetségtől nyert pénzből középiskolásokat szeretnénk megtanítani arra, hogyan kell a kamerát használni, képet vágni, hanggal összeilleszteni. Mindenki választott egy helyi környezetvédelmi témát, és arról csinál kisfilmet. Már megvan az öt téma: hulladékgazdálkodás, biogazdálkodás, illegális erdőirtások, és a negatívumok mellett két pozitívum: a közeli természetvédelmi terület, és a közmunka eredménye.
-- Tamási mellett, a nemrég átadott Rácvölgyi Közösségi Házban beszélgetünk. A megnyitó után cigány fiatalok vették birtokba ezt a régi iskolaépületet. Az ismertetőben olyan elképzeléseket látok, mint komposztálás, biotoalett, gyökérzónás víztisztító, hagyományos mesterségek felélesztése.
-- Egy fenntartható vidékfejlesztési projekten dolgozom a romákkal együtt. Pályázati pénzekből kipofoztuk, átalakítottuk az épületet, van egy nagytermünk, ahol konferenciákat, tréningeket tarthatunk, a könyvtárban négy számítógépes terminál működik internet-hozzáféréssel, az udvart és a kertet a közmunkaprogram segítségével hoztuk rendbe. Az Ökotárs és az Autonómia Alapítvány pályázatot hirdetett cigány és nem cigány egyesületek, társadalmi szervezetek együttműködésének elősegítésére. Összefogtunk és úgy döntöttünk, közösen fogunk bele egy ilyen vidékfejlesztési programba. Egy fenntartható fejlődést bemutató és oktató központot fogunk létrehozni. A helyi kertész, ács, és a gyógynövényeket ismerő természetgyógyász segítségével népszerűsítjük a biogazdálkodást, bemutatjuk, hogyan kell vegyszermentesen, környezetkímélő módon termelni. A fenntartható fejlődés elveit előtérben tartó képzések során a kenyérsütéstől a sajt-, húsfüstölésen át a cukor nélküli lekváreltevésig oktatunk. A biobemutatókert mellett szeretnénk egy gyógynövénykertet kialakítani és napkollektort felszerelni, hogy reklámozzuk a megújuló energiaforrásokat. Szeretnénk még a patak rehabilitációját megvalósítani, az illegális szemetet összeszedni. 
-- Rengeteget szép dolgot szeretnél, de az anyagi része előttem homályos. Honnan szerzed a pénzt? 
-- Tájékozottnak kell lenni, ez mindennek az alapja. Információkra van szükséged, ismerned kell -- lehetőleg személyesen -- azokat, akik kiírják a pályázatokat. Átlátni, mi az, ami probléma, és mi az, amire kiírják a pályázatokat, amit támogatni akarnak felsőbb szinten. Az összetett programokat le kell bontani apróbb feladatokra, és meg kell írni rájuk a pályázatokat. Ez egy mozaik, puzzle, amit ki kell rakni a részekből, a terveinkhez pedig megvannak az erre szakosodott különböző "pénzintézetek", amelyek ezeket akarják népszerűsíteni.
-- Szükségük van a cigányoknak a te ökológiai programjaidra?
-- Az itt élő családok mind alacsony jövedelműek, hátrányos helyzetűek, és sokat költenek élelmiszerre, tehát kell egy olyan közösség, amely megmutatja nekik: ha otthon termelsz, a munkát erős palántával indítod el tavasszal, ápolod, karót tűzöl a paradicsom mellé, az egész nyáron teremni fog neked, nem kell a boltban megvenned, ráadásul friss, változatos, egészséges. A munkahelyteremtésre szövetkezeti megoldást szeretnénk. A kertésztől eszközöket, szaktanácsot kapnak az emberek, és tavasszal megkapják a palántát. Kiültethetik a saját kertjükbe, és gondozhatják tovább. Ha megállapodást kötünk az önkormányzat intézményeivel, hogy az iskolák számára tőlünk vásárolják a biozöldséget, akkor rögtön beindulhat magasabb szinten is a termelés. Fő célunk, hogy megmutassuk a helyieknek: lehet még mit tenni, van lehetőség. Szeretnénk egy zöld boltot is beindítani a házban, ahol környezetbarát tisztító- és tisztálkodószereket, talajjavítókat, nyomelempótló szereket árulnánk. Sok a düledező vályogház a környéken. Egy szakemberbrigádot akarunk kialakítani a javításra, az alapítványunk megpályázna pénzt sóderra és homokra, a háztulajdonosoknak csak a szakemberek bérét kellene kifizetniük. A legnagyobb gond, hogy az alapanyagra nincs 50-60 ezer forintja a roma embernek.
-- Ez egy kicsit hasonlít a néhány éve még nálunk is népszerű kalákamunkára.
-- Nyugaton már szövetsége is van a pénz nélküli cserekereskedelemnek, a szívességbanknak. Hollandiában, Nagy-Britanniában egyre több helyi kis közösség működik, ahol ehhez folyamodnak, hogy segítsenek önmagukon. Ha pénzük nincs, de szomszédaik vannak, jó barátok, egyik tud biciklit javítani, másik hajat vágni, a harmadik tortát süt, ezeket kicserélgetik, a szolgáltatásoknak adnak egy értéket, van egy kis központ, ami jegyzi, hogy ki mennyit dolgozott, mennyit adott cserébe. Ez nem nőhet egy bizonyos szám fölé, kétszáz ember még ellenőrizhető, utána a szervezet kinövi magát. Ezt szeretném népszerűsíteni itthon is.

 

 
 



Wolf Ridge Environmental Learning Center
Farkas Gerinc Környezeti Oktatóközpont

Minnesota államban, a Felső-tó (Superior) északi partján, Finland nevű falucska közelében van egy mesébe illő hely. A ritkán lakott területen kb. 650 hektár erdőterület közepén találhatjuk az állam egyik legszínvonalasabb környezeti oktatóközpontját.A múlt tanévben -- többek segítsége folytán -- abban a szerencsében volt részem, hogy a központ munkájában kilenc hónapon keresztül részt vehettem. A most induló cikksorozatban szeretném bemutatni a környék iskolái által csak 'Wolf Ridge'-ként (továbbiakban: WR) emlegetett helyet és átadni néhányat az itthon is megvalósítható tapasztalatokból, ötletekből.

Az oktatóközpont 1971-ben alakult, a Finlandhez közeli Isabella községben egy tábor helyén. 1981-ben elsőként akkreditálta a North Central Association of Colleges and Schools, mint a környezeti oktatás egy új formáját. Az idők folyamán kinőtte a helyet és 1988-ban költözött át a jelenlegi területre.

A WR fő profilja az általános iskola felső tagozatos diákjainak környezeti oktatása, de időnként kisebbek illetve idősebbek (középiskolások, főiskolások) is érkeznek. A csoportok 3 vagy 5 napot töltenek az oktatóközpontban, miközben gyakorlatilag reggeltől estig foglalkozásokon vesznek részt.
Emellett tartanak továbbképzést környezeti nevelőknek, szerveznek családoknak szóló hétvégéket és ún. nyitott napokat a környéken élőknek. Nyáron 9 és 17 év közöttiek jönnek táborozni, valamint fogadnak időseket és családokat is különböző programokra.


Természeti környezet

A vidék éghajlata valóban Finnországéhoz áll a legközelebb. (A falucska a nevét a század elején ide költöző finn telepesektől kapta.) Mezőgazdaságra a rövid tenyészidő miatt nem alkalmas, viszont végeláthatatlan erdők borítják a tájat.

A WR területén megtalálható mindaz, ami a környékre jellemző: pár száz méter magas dombok között tiszta vizű patak kanyarog, útját hódgátak és -várak 'szabályozzák'. Minnesotát a tízezer tó államának is hívják -- a tavak közül kettő van a bejárható részen, az egyiknek a szélén mocsárvilágot tanulmányozhatunk. A magaslatokról rálátni a Felső-tóra. A jellemző fafaj a cukorjuhar, valamint a nyírfa, ami a század eleji nagy favágások után (eredetileg fenyőfélék éltek itt) terjedt el, de található viszonylag érintetlen erdőrészlet is. A vadon élő állatok között a madarak, őzek, nyulak, kisemlősök mellett találkozhatunk (szó szerint) a jávorszarvassal, medvével, farkassal is.


Épületek, felszerelés

A WR az USA-n belül is az egyik legjobban felszerelt oktatási központ. Számos támogatója van, ezen kívül az iskolák által befizetett pénzből maradhat fenn. A fokozatos bővítések után jelenleg két kollégiumban több, mint 300 gyereket tudnak fogadni egyszerre. Az oktatási épületben 10, az újabb kollégiumban 4 tanterem van. A foglalkozások átlagos felszerelésein (pl.: távcsövek, nagyítók, vízminőségmérők) kívül az oktatási épületben található egy 10 m magas mesterséges sziklafal, ahol 6 biztosító kötélen gyakorolhatnak a gyerekek. Kívül két magasépítésű (10 m) kötélpálya épült, amelyen teljes biztonsági felszereléssel lehet csak végigmenni, de így is nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki kipróbálja. Nyáron kenuk, télen pedig sífutó lécek, hótalpak állnak az idelátogatók rendelkezésére.

Az oktatók és foglalkozások

A WR megálmodója és létrehozója Jack Pichotta igazgató. Rajta kívül 12 állandó terepi oktató dolgozik itt jelenleg. Mindenkinek megvan a maga szakterülete, azok a tárgyak, amikből kidolgozzák az óravázlatokat, továbbá rendben tartják a felszereléseket és kutatási feladatokat is végeznek. Természetesen a saját szaktárgyaikból több órát tartanak, de kisebb óraszámban mindenki mindent oktat, így nincs fennakadás, ha valamilyen ok miatt valakit helyettesíteni kell. Ezen kívül az állandó dolgozók között oszlanak meg olyan feladatok, mint az órarendek készítése, kapcsolattartás az iskolákkal, a gyakornokok képzése, meteorológiai illetve savaseső-adatok feldolgozása és továbbítása.

Az oktatásban részt vesz még az évi 12, illetve 1998-tól 15 gyakornok is. A csapat természettudományi vagy pedagógiai végzettségű fiatalokból áll össze, akik augusztus végén érkeznek és a következő év júniusának elejéig vesznek részt a WR életében. Kiválasztásuk során szakmai szempontokra és emberi 'összeférhetőség'-re helyezik a hangsúlyt, valamint a minél színesebb összetételre (évente 2-3 külföldit hívnak meg). A gyakornokokat fokozatosan minden tárgy oktatására kiképzik (amiket aztán természetesen oktatnak is), valamint szemináriumokon, továbbképzéseken vesznek részt különböző témákban.
Az iskolák jó előre megkapják az adott időszakban választható foglalkozások sorát. Egy-egy foglalkozás háromórás, míg az esti előadások egy órát vesznek igénybe.
A cikksorozat további részeiben -- januártól -- az órák átlagos felépítését, módszereit ismertetem, majd tantárgycsoportonként mutatom be az egyes foglalkozások -- remélhetőleg -- hasznosítható részeit.