Szabó Judit
Tanuljunk meg zölden gondolkodni 
-- amíg még nem késő!
 



 


Az októberi Cédrusban jelent meg a Tanuljunk meg rendszerekben gondolkodni  című írás. Azóta több olvasónk érdeklődött a forrásul szolgáló könyv iránt. Az alábbiakban a könyv részletes ismertetését olvashatják.

A Harvard egyetem nagy biológusa, E. O. Wilson szerint ha az emberi lények egyik napról a másikra hirtelen eltűnnének, más életformák -- néhány humánspecifikus parazitafajt kivéve -- alig vennék észre a hiányt, bár sokuk állapota jelentősen javulna. Míg ha valamennyi rovarfaj eltűnne, bolygónkon az általunk ismert élet gyökeresen megváltozna. Ez teszi annyira elképesztővé, hogy egy ennyire jelentéktelen lény ilyen fontos szerepet tölthet be. Bár mivel saját magunkra vonatkozóan többé-kevésbé sikerült kikapcsolnunk a természetes népesség-szabályozó mechanizmusokat, ma több ember él, mint amennyi a történelem során valaha is meghalt. Ha a többi teremtmény beszélni tudna, járványnak hívna bennünket. Mi -- egy faj a 30 millióból -- a bolygó nettó fotoszintetikus aktivitásának 40%-át használjuk fel, és súlyos változásokat okozunk a Föld biofizikai sajátosságaiban. Valljuk be, ez a könyv -- engem egy bizonytalan, torokszorongató érzés már a címnél elkapott -- nem könnyű délutáni olvasmány. Úgy is lehetne mondani, csak az kezdjen hozzá, aki bírni fogja. A szerző nem köntörfalaz, nem szépít, nem ámít. Az olvasót érett, önálló gondolkodásra képes felnőttként kezeli. Nem azt mondja, hogy a Föld jelenlegi állapota XY személy vagy vállalat hibája, hanem azt, hogy mindannyiunkat felelősség terhel, és képességei szerint mindenkinek részt kell vennie a problémák megoldásában.  Lester W. Milbrath egy párbeszéden keresztül mutatja a Földet fenyegető, az emberiség (vagyis miáltalunk) által okozott problémákat. Bill, a korlátozott képességű, mégis a dolgok lényegére tapintó átlagamerikai a szomszédját, a világ dolgaiban járatos, és tényekből, adatokból alaposan felkészült professzort faggatja arról, hogy mégis hogyan tudná megőrizni a Földet unokáinak. Bill az az ember, aki mindig mindent elhisz a médiának (a tv-ben azt mondták...), a politikusoknak és a hurráoptimista "élj a mának" felfogást vallja. Fogalma sincs a természet alapvető törvényeiről, és hajlamos szemet hunyni bizonyos neki nem tetsző dolgok felett (a szél elfújja a füstöt, így az nem okoz bajt). De ez nem az ő hibája, hanem a társadalomé, amelyben él, szüleié és tanáraié, és "Állam bácsié", aki őt így neveli. Bill eddig jó tanítványnak bizonyult, megfogadta az alapszabályt: fogyassz minél többet, és ne kérdezz. E beszélgetés során rengeteg meghökkentő és félelmetes dolgot tud meg az emberiségről és "működéséről". Életében talán először hall a diverzitásról, a köztulajdon tragédiájáról, a fenntartható fejlődésről és arról, hogy amikor autóval utazunk, a benzin nemcsak egyszerűen eltűnik. Gyakran őszinte megdöbbenést váltanak ki belőle a hallottak, és amint az várható volt, összeomlik a kapott információ súlya alatt. De aztán szomszédja megnyugtatja, hogy valóban nagyon kilátástalan a helyzet. Mégis, szeretnénk azt hinni, hogy még nem késő. Meg kell próbálnunk nagyon hamar változtatni a dolgokon, vagy ha nem tesszük meg ezt önként, természeti katasztrófák fognak rá figyelmeztetni, hogy bár felül a gálya... Például már csak kollektív lelkiismeretünk megnyugtatása végett is jobb, ha kikapcsoljuk az autóban a légkondicionálót.
A globális felmelegedésnek sokan még örülnek is ("Jaj de jó, legalább nem fog annyiszor befagyni az autóm télen, nem lesz akkora a fűtésszámla, vagy legalább tudunk datolyát termeszteni Magyarországon"), ám a szakemberek szerint nem fokozatos és egyenletes felmelegedésre kell számítanunk, amelyhez alkalmazkodni tudnánk, sokkal inkább a káosz felé toljuk el az időjárást. Ha csak a híreket hallgatjuk, már most nap mint nap újabb "csemegékkel" szolgálnak: árvizek, aszályok, hurrikán, szökőár. Megszokott dologgá vált csak egyet legyinteni a 17 oC-os februári napon: Á, már megint az el Nińo...
A jelenlegi helyzet szerint Afrikában 24 év alatt duplázódik meg a népesség. Vajon mi a nagyobb kincs, a gyermek vagy az élő rendszerek folyamatos életképessége? Etikus mindig, minden körülmények között elsőbbséget biztosítani az emberi fajnak? Azt akarjuk, hogy gyermekeink egy olyan világban éljenek, ahol rajtuk kívül még 50 milliárd ember nyomorog majdnem teljesen mesterséges környezetben, fák, tavak, madarak, rovarok és vadvilág nélkül, és ahol a létezésükhöz alig van elegendő víz és élelem? Nem baj, majd videón nézik a szarvasbőgést és a gyöngyvirágos tölgyest, házi feladatként virtuális növénygyűjteményt készítenek és jobb esetben ugyanolyan érdekes kövületeknek fogják tartani az elefántot és a rinocéroszt, mint mi a dinoszauruszokat. A Föld mélyén rejtőző nyersolajkészletnek az elmúlt 50 év során közel felét felégette az emberiség. Ilyen ütemben haladva nem lesz elegendő további 50 évre. Kit érdekel? Addigra én már úgysem leszek. Eddig mindig azt tettük, amiről azt mondták, hogy dicséretes. "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a Földet és vonjátok uralmatok alá." Eddig rendben és most? Továbbra is gyerekeket szülünk, legyőzzük a betegségeket, megpróbálunk 120 évig élni, a barmokat uralmunk alá hajtjuk és szabadon rendelkezünk az Édenkert minden kincse felett. Uralkodunk az energia felett, utazgatunk a világban, és lelkesen fogyasztunk. Drágám, ki kell próbálnod ezt az új mosóport! Emellett szennyezzük a levegőt, a vizet, a talajt, a világűrt, mindent, amit lehet. Sikeresen megnöveltük a sivatagok területét, több millió hektárról kiirtottuk az erdőt, megteremtettük a savas esőt, elvékonyítottuk az ózonréteget, kimerítettük az erőforrásokat, megváltoztattuk a klimatikus mintázatokat és több fajt már végérvényesen eltöröltünk a Föld színéről. De saját magunkat se felejtsük ki: rák, allergia, stressz, valamint a vegyszerek vagy az atomrobbantások következményeként kialakuló születési rendellenességek.
De a változás mindenképpen el fog jönni, függetlenül attól, hogy várjuk-e. Meg kell tanulnunk rendszerekben gondolkodni és a közös érdekeket (akár az emberiség, akár más fajok érdekeit) szem előtt tartva döntéseket hozni akár egyéni, akár globális szinten. A legfontosabb kérdés, amit mindig fel kell tennünk: És mi történik akkor, ha...?
 A kínált megoldás az, ha az új eszméket vallásként terjesztve átformáljuk az emberek tudatát, és így, ha a gépezet minden kis kereke egyformán működik, megmenthetjük önmagunkat az egyébként biztos pusztulástól. A könyv végére az olvasó fellélegezhet (már ami Bill dolgát illeti), ugyanis az átnevelt "átlagamerikai" nem ül le a tévé elé agymosó szappanoperákat bámulni, és génmanipulált krumpliból készült chips-et majszolni, hanem őszinte fogadalmat tesz, hogy megpróbál jobb lakójává válni a Föld bolygónak, és zölddé válik.

 

 
 



 
 
A környezeti gondolkodás... FELVÁLTJA A  hagyományos gondolkodást
 1.  holisztikus, rendszerek rendszerét tekinti,  a részek egyenlőek az egésszel
minden minden mással kapcsolatban van aprólékos analízis, elemezgetés
 2.  rendszerekben gondolkodó, többszörösen  lineáris, mechanikus, a közbenső 
  összetett okok és visszacsatolások, a folyamatra, okokra és hatásokra koncentrál, nem 
  a kapcsolatokra és a hálózatra koncentrál,  érdeklik a többszörös következmények 
  minden tettünk esetleg előre nem látott   
  következményekkel jár  
 3.  egyesítő, tudja, hogy a stabilitás titka nem keresi a kapcsolatokat, nincs
  a sokféleség és az összetettség  tisztában a diverzitással, túlegyszerűsíti
  bonyolít, hogy a valóságot tükrözze  a rendszert -- könnyű kibúvókat keres
 4.  jövő-orientált  jelen-orientált
  perspektíva a régmúlttól a távoli jövőig egyszerre egy nappal foglalkozik
  a múlt alapján óvatosan jósolja meg a jövőt,  feltételezi, hogy a jövő a múlthoz
  mindig megkérdezi "És akkor mi történik?" hasonló lesz
  éber és előre mérlegel nemtörődöm, közönyös
 5.  probabilisztikusan gondolkodik pontosságra és abszolút értékekre törekedik
 6.  reflektív tudat dinamikus tudat
  tudatában van annak, hogy hogyan ismeri a világot tudatában van a gondolkodásnak
 7.  elfogadja a termodinamika I. főtételét nincs tudatában a TD I. főtételének
  elismeri, hogy semmit nem lehet "eltávolítani", "eldobható" mentalitás
  mindennek valahova jutni kell  
 8.  korlátozza az átbocsátást és a népesség- visszautasítja a korlátozásokat
  növekedést, meg tudja különböztetni a növekedést  összekeveri a növekedést a
  a fejlődéstől, óvatos a növekedéssel, fejlődéssel, imádja a növekedést
  tudatában van az időmegkétszerezés veszélyének nem tud arról, hogy milyen veszélyes 
  az időmegkétszerezés  
  óvatos a köztulajdon tragédiájával nem tud a fenyegető veszélyről
  óvatos a túllövéssel és a visszahanyatlással nincs tudatában a korlátoknak
 9.  ismeri az entrópia hatásait nem ismeri az entrópiát
10.  meg tudja különböztetni a magántulajdont összekeveri a magántulajdont a 
a köztulajdontól köztulajdonnal
11.  tudatában van, hogy az ózonréteg vékonyodik nincs tisztában az UV-B sugárzás veszélyeivel
12.  ismeri az üvegházhatást nincs tisztában a klimatikus változás veszélyeivel
13.  tudatában van, hogy az ökoszisztéma  nem tudja, milyen veszély fenyegeti 
integritása csökken az ökoszisztéma integritását


 
 



 


Adorjánné Farkas Magdolna
Környezeti nevelés 
az iskolarendszer egészében 
és az óvodában

A Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete Ökológiai Kultúra, Ökológiai Nevelés címmel kiadványsorozatot ad ki. A "Környezeti nevelés az iskolarendszer egészében és az óvodában" című könyv a sorozat hatodik kötete. Ez a kötet a Környezetvédelem az oktatásban című, 1994-ben Lillafüreden megtartott konferencia előadásainak szerkesztett gyűjteménye. A konferenciának és így ennek a gyűjteménynek is az volt az egyik célkitűzése, hogy lehetőséget biztosítson a környezetvédelem különböző területein dolgozó szakembereknek arra, hogy megismerjék egymás munkáját. Ez igen fontos a tanárok számára, hiszen így ötleteket meríthetnek egymás tapasztalataiból, értesülhetnek egymás gondjairól és sikereiről. Információkat szerezhetnek arról is, hogy a környezeti nevelési munkájukhoz milyen segítséget kaphatnak a különböző állami, társadalmi és szakmai szervezetektől. 

Az is igen fontos, hogy a különböző szervezetek vezetői és a különböző projektek irányítói első kézből szerezhessenek tudomást az oktatási intézményekben folyó környezeti nevelési munkáról. Az egyes iskolákban nagy lelkesedéssel és szaktudással folytatott munka gyakran visszhangtalan marad, mert csak az iskolával közvetlen kapcsolatban álló közösség részére válik ismertté. Ezért a környezeti nevelés iránt elkötelezett tanárok munkájának elismerését is jelenti, hogy a pedagógustársaik és a környezeti neveléssel kapcsolatban álló szervezetek képviselői előtt beszélhettek eredményeikről és gondjaikról. A konferencián és a kötetben szót kaptak a környezeti nevelés témájában leginkább érintett minisztériumok -- a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium -- képviselői is.
 Az előadásaikból megismerhetjük az állami vezetés álláspontját és megtudhatjuk, hogy a minisztériumok mit tesznek a környezeti nevelésért. Az eredményes oktató-nevelő munkának csak az egyik pillére a felkészült, lelkes pedagógus, a többi feltétel biztosítása állami, társadalmi feladat. A feltételek között természetesen a legfontosabb a pénz, hiszen ettől függ a jó tankönyvek, segédanyagok és taneszközök születése is. A tanár számára igen fontos és sokszor nehezen fellelhető információ, hogy a munkájához milyen forrásokból szerezhet anyagi segítséget. A könyvben megtalálhatjuk azoknak a projekteknek a felsorolását, amelyek a KTM részvételével folynak. A civil szerveződéseknek is lehetne szerepük a környezetvédelemben, hiszen ezeket a szerveződéseket részben a helyi problémák, feladatok megoldásának igénye hívja életre. Az egyik cikkből azonban megtudhatjuk, hogy az alapítványok és egyesületek között a "környezetvédelmet nevesített szervezetek részesedése mindössze 2%". (Szemben a sport 27%-os, vagy a hobby 21,4%-os részesedésével.) Ez a szám elgondolkodtatóan kicsi. Külön elemző munkát igényelne, hogy a "miért?"-re választ kapjunk. Én csak találgatni tudok. Néhány ötlet: Az emberek nincsenek még kellően tudatában annak, hogy a környezet veszélyben van. Az emberek nem fogják fel, hogy a "környezet" nem valami távoli, az ő életminőségüket egyáltalán nem befolyásoló tudományos fogalom, hanem az a nitrátos víz, amelyet megisznak, az a poros, ólomtartalmú levegő, melyet belélegeznek, vagy az a növényvédőszer, amelyet a salátával együtt a vasárnapi ebédnél jóízűen elfogyasztanak. Az állampolgárok az eddigi tapasztalataik alapján úgy érzik, hogy még a helyi ügyekbe is igen csekély beleszólásuk van, tehát eleve meg sem próbálják befolyásolni a róluk is szóló döntéseket. Ezért inkább a horgászegyesületbe vagy a macskatenyésztők egyesületébe lépnek be. Nem tudom megítélni, hogy melyik tipp és milyen arányban igaz, az azonban világosan látszik, hogy az iskolai és a nem-iskolai keretek között folyó környezeti nevelésnek és felvilágosításnak még hatalmas feladata van főként a gyerekek és rajtuk keresztül a felnőtt családtagok szemléletformálásában. 
A környezetvédelemmel foglalkozó szakmai szervezetek száma azonban örvendetesen növekedett az előző években. Ezek munkájában főként a környezeti nevelés iránt elkötelezett pedagógusok vesznek részt. A munkájukhoz az érdekelt minisztériumoktól, a Magyar Tudományos Akadémiától, a felsőoktatási intézményektől, a nemzeti parkoktól, a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontoktól, a pedagógiai intézetektől és a helyi önkormányzatoktól kapnak anyagi, szervezésbeli és szakmai segítséget. A szakmai szervezetek -- például a Természet és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, a Független Ökológiai Központ, az Erdei Iskola Egyesület -- segítik a tanárok mindennapi munkáját, továbbképzéseket, konferenciákat szerveznek, valamint kiadványokat biztosítanak az önképzéshez. A kötetben ezekről is kapunk tájékoztatást. 
Olvashatunk új oktatási formákról és módszerekről is. Például a FÖK által szervezett témahét programról, amely a projektmódszer megismertetését és elterjesztését célozta a magyarországi iskolákban. A projektmódszer alkalmazása biztosítja a környezetvédelmi témák komplexitásának megfelelő sokrétű feldolgozást, és kihasználja a tanulók aktivitását, ezért igen eredményesen használható a környezeti nevelésben. Az erdei iskola és a nyári környezetvédő táborok sajátos lehetőséget biztosítanak a környezeti nevelésre: "a természeti és emberalkotta tárgyi és kulturális környezet komplex felfedezésére és megismerésére", és ezen felül az ismeretek befogadását támogató és a szemléletformálást segítő élményszerzésre. Az oktatómunka színvonalát emeli minden területen, ha a tanárnak lehetősége nyílik arra, hogy a tehetséges tanítványait versenyekre küldje. Ez a lehetőség egyre inkább megnyílik a környezeti nevelés terén is: egyrészt a már több éves hagyománnyal rendelkező szaktárgyi versenyek (természetismeret, biológia, kémia) anyagába bekerülnek környezetvédelmi kérdések is, másrészt önálló környezeti nevelési versenyeket is rendeznek. Több cikk szerzője foglalkozik azzal, hogy a környezeti nevelés a tudás átadásán, tehát az értelmi fejlesztésen túl a gyermek személyiségének többi területét is fejleszti: a fantáziát, az érzelmi kapcsolódást a természethez és az emberekhez, a képzelőtehetséget, a kreativitást, a megfigyelő- képességet, a csendes elmélyedés képességét, a fegyelmet, az egyéni felelősség felismerését és alakítja a gyermek életszemléletét és világlátását.
A gyermek személyiségének formálását, tehát a környezeti nevelést is, egészen korán kell kezdeni. Ezért jut meghatározó szerep ebben a folyamatban a család mellett (vagy helyett?) az óvodásokkal foglalkozó pedagógusoknak. A kisgyermekkorban átélt élmények, kialakított szokások, viselkedésformák az emberek egész életét meghatározzák. Ezért nem véletlen, hogy ez a kiadvány is kiemelten foglalkozik az óvodákban zajló környezeti neveléssel. A cikkek mások számára is felhasználható, kipróbált és a gyakorlatban bevált ötleteket adnak át: környezeti játékok, a természetben végezhető mozgásgyakorlatok, "terepgyakorlatok", mini tanösvény kialakítása, vagy a természetes anyagok felhasználására alapozott kézműves foglalkozások leírását olvashatjuk a kötetben.
A környezeti nevelés természetesen nem érhet véget az óvodában. Az iskolásokkal foglalkozó pedagógusok is számos cikkel vannak jelen a kiadványban, a kisikolás kortól a középiskoláig. 
A környezeti nevelés számos formában bontakozhat ki az oktató-nevelő munkában. A kiadvány cikkei is tükrözik ezt a sokféleséget. Van olyan tanár, akinek önálló tantárgyként sikerült az iskolájában bevezetnie a környezetvédelmet, mások fakultáció vagy szakkör keretében adják át a környezeti ismereteket a tanulóknak. Az erdei iskola vagy a nyári tábor is gyakran alkalmazott forma. A jeles napok (pl. a Föld Napja), a különféle akciók (pl. takarítás, faültetés, parlagfűirtás, újra feldolgozható hulladék gyűjtése), a hazai vagy nemzetközi projektek (pl. savaseső-mérés) köré is sikeresen épülhet a nevelőmunka. A környezeti képzés a hazai felsőoktatási programokban is jelen van: a szaktárgyakba integrált környezeti szakmai ismeretek mellett külön tantárgyként is megjelenik a környezetvédelem, és néhány éve több felsőoktatási intézményben elindult a környezetvédelmi szakemberek és a környezeti nevelési pedagógusok képzése, illetve az ilyen irányú továbbképzés. 
A kiadvány tanulmányai tehát végigvezetnek minket a környezeti nevelés különböző helyszínein: az óvodától a felsőoktatásig, illetve a tanteremtől az erdőig.
 

A Környezeti nevelés az iskolarendszer egészében és az óvodában 
Ökológiai kultúra -- Ökológiai nevelés sorozat
Kiadta a Természet- és Környezetvédő Tanárok 
Egyesületének megbízásából az
Aqua Kiadó, Budapest 1996