Gyűrűfű


 


Egy dél-dunántúli kihalt falu, Gyűrűfű helyén ökológiai alapelvek szerint működő település létrehozására és egy jól funkcionáló emberi közösség kialakításárara tesz kísérletet néhány fiatal család. A terv egyik kezdeményezője, a Gyűrűfű Alapítvány életrehívója, Borsos Béla, eredeti szakmáját tekintve állatorvos. Az ELTE-n humánökológiát tanít, ökológiai tárgyú esszékötete jelent meg a Liget Könyvek sorozatban. Családjával a '90-es évek közepén költözött Ibafára, ahol az alapítvány központja található. 

 
-- A 89-90-es évek fordulóján, amikor Magyarországon minden mozgásban volt, nemcsak a politikában, hanem az élet más területein is, eljött az ideje a miénkhez hasonló életmód-kísérleteknek is. Ahogy a környezetvédelmi mozgalom kezdett szerveződni, a tüntető, a szakértőként fellépő környezetvédők mellett -- akik közé magamat is beleértem -- alakult ki az alternatív életmód kutatására és megvalósítására irányuló törekvés is. Ennek csak egyik hajtása a gyűrűfűi kísérlet, több hasonló kezdeményzés mellett. Ilyen pl. az Ormánság Alapítvány szintén Baranya megyében, a visnyeszéplaki falukísérletek Somogy megyében, de hasonló a kapolcsi példa is. Mostanában indult el a miskolci ökológiai intézet fenntartható falu-kísérlete Gömörszőlősön, ilyen a Galgahévízen működő Galgafarm organikus termelőszövetkezet, bár ez utóbbiban az ökofalu- fejlesztés egy kicsit háttérben maradt és a gazdasági próbálkozás került előtérbe. Mozgalomnak én ezt mégsem nevezném, az ökofalvak mint olyanok vegetálnak, nem csinálnak túl nagy feltűnést maguknak. Azok, akik részt vesznek benne, jól érzik magukat, de nem jellemzi őket a világmegváltó társadalmi elhivatottság. Meggyőződésünk, hogy el fog jönni az az idő, amikor kénytelen-kelletlen mások is nagyon sok mindent át fognak venni azokból a dolgokból, amit mi most megpróbálunk kikísérletezni. Egy kicsit telepeseknek érezzük magunkat, akik megpróbálják egy új életforma magvait elvetni. Igyekszünk ezt nem olyan durván és erőszakosan tenni, mint annak idején az amerikai telepesek, de azért ez a pionír szellem bennünk van. Különösen nálunk, Gyűrűfűn volt így, mert a semmiből kellett valamit teremteni. Azt viszont már nyugodtan elmondhatom, hogy az a valami ott van, beindult és működik. 
-- Gyűrűfű húsz évvel ezelőtt elnéptelenedett. Most, hogy újra beköltözik az élet, milyen minőségi változást hozhat a térségben? 
-- A környező települések folyamatosan visszafejlődnek, legalábbis azok, amelyek a bekötőutak végén vannak. Mi még a bekötőút végén is túl vagyunk, de egészen más, belülről indított fejlődést képviselünk, amely meggyőződésünk szerint nagyon hosszú távra előre gondolkodó, stratégiailag átgondolt fejlesztési koncepción alapul. Ennek megvalósításához a jelenlegi társadalmi, gazdasági feltételek nem a legmegfelelőbbek, de én biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb nagyon is megfelelőek lesznek, és sokan követik majd a példánkat. Azt szeretnénk, hogy addigra modellé váljunk, megtapasztaljuk a gyermekbetegségeket és hibákat, megpróbáljuk ezeket folyamatosan korrigálni. Az építési technológiák terén a tanácsokat és az élőmunkát tekintve is erősen rá vagyunk hagyatkozva a környékbeliekre. Így például jóban vagyunk Ibafa lakosságával, ahonnan kezdtük az építkezést és ahol sokan még most is lakunk. Résztvevői vagyunk a regionális együttműködésnek egészen Szigetvárig és Pécsig. 
-- Mitől öko egy település? Hogyan kell elképzelni az önök Gyűrűfűjét? 
-- Hogy mitől öko, azt majd a szociológusok megmondják. Nem az a fő probléma, hogy mitől öko valami vagy mitől nem. Én azt mondom, hogy számomra akkor működik valami, ha az hosszú távon és ökológiai szempontból fenntartható emberi, társadalmi létezési modellt valósít meg. Nagyon a kezdetén vagyunk e kísérletnek, amit befolyásol az is, hogy adott társadalmi közegben mozgunk, adott anyagi körülmények között, adott szakmai és emberi ügyességi szinten kell valamit létrehoznunk. Tehát kompromisszumok révén tudunk csak előrejutni. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy ne legyünk puristák, világtól elzárkózott remeték, de ugyanakkor nem akarjuk azt a fajta nyugati modellt sem követni, ami attól lesz öko, hogy organikus boltban vásárolja azt, amit eddig a szupermarketban vásárolt, vagy hogy az autójába benzin helyett repceolajat tesz. Az egész rendszer szintjén ez nem megoldás. Lehet ugyan, hogy az egyes ember közérzetéhez hozzájárul, de biztos, hogy a társadalomban mélyen benne rejlő ellentmondásokat nem fogja megszüntetni. Az persze megint csak rendszerelméleti, vagy ha úgy tetszik filozófiai kérdés, hogy lehet-e egyáltalán egy társadalmi szöveten, szuperrendszeren belül egy olyan alrendszert létrehozni, amely másik irányban forog, nem abba, amerre a többi fogaskerék. 
Jelenleg még rettenetesen kaotikusak itt a viszonyok. Ahhoz képest, ahogy kezdtük, minden évben egyre jobb és egyre szervezettebb. Kicsit olyanok is vagyunk, mint egy funkcionális értelemben vett nagycsalád. Az ökofalu öko-jellegét nagy mértékben meghatározza az alkalmazott technológiák rendszere. Mi szociális létformánkban, működési sajátosságunkban is próbálunk egyfajta alternatív dolgot létrehozni. A legjobban kidolgozott technológiáink a családiház építésre vonatkoznak, de ugyanígy megvannak a mezőgazdaságban, az erdészetben, közlekedéstechnikában, hulladékgazdálkodásban is. Nálunk például teljesen megvalósult a szelektív hulladékgyűjtés. Óhatatlan kompromisszumunk viszont, hogy a nem komposztálható, nem égethető, másra fel nem használható anyagokat egy szép nagy nejlonzsákba tesszük, és visszavisszük oda, ahonnan érkezett. 
-- Ezek szerint azért rá vannak utalva a kereskedelemre is? Nem tudnak mindent megtermelni a lakókörzetben és ugyanoda körforgásszerűen visszajuttatni? 
-- Nincsenek illúzióink, hogy meg tudunk szabadulni ezektől a dolgoktól. Amíg a társadalom nincs rákényszerítve, hogy változtasson fogyasztói szokásain, addig mi sem tudjuk teljesen kivonni magunkat alóluk. Természetesen lehetne villany nélküli házban, patakvízből mosakodva élni, de nem hiszem, hogy ennek túl sok értelme lenne, mert nem jönnének utánunk mások. Még így is nagyon kevesen jönnek. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a jövő útja. Nekünk nem feltétlenül visszafelé kell menni, hanem inkább előre. Itt is a fokozatosság elve érvényesül: igyekszünk minél több dolgot magunk megtermelni, de vannak olyan fogyasztói javak, amelyekre szükségünk van, és nem tudjuk megtermelni. Ha mi baltával és késekkel felfegyverkezve estünk volna neki annak a dzsugelnek, ami Gyűrűfűn fogadott minket, akkor valószínűleg egyetlen ház sem épült volna fel. Igenis alkalmazzuk az ipari társadalom remekeit, az információs technológiától kezdve a nagy gépekig, de ezek hulladékait visszajuttatjuk a "feladóhoz". 
-- Hol fognak élni? Milyen technológiával épülnek a házaik? 
-- A környezetbarát, ha úgy tetszik ökológiai építészetnek kiterjedt irodalma van. Az egyik alapelv, amit mindenütt ajánlatos betartani, hogy helyi anyagokból helyi módszerekkel igyekszünk építeni. Sajnos a talajvíz elleni védelmet nem sikerült eddig ökomódszerrel megoldani. Most is 70 cm-es mély beton alapot kell építeni a házaknak ahhoz, ha azt akarjuk, hogy ne repedjen meg egy idő után. Ami viszont e fölött van, ott már tág tere van a fantáziának. Itt maximálisan érvényesül a helyi anyagokból történő építkezés elve. A sárból, vályogból, földből való építkezésnek legalább öt-hat technológiáját próbáljuk megvalósítani. Valószínű, hogy egyrészt a tömött, vagy más szóval vert háznál, másrészt a vályogtéglás technológiánál fogunk megmaradni. Szerte a világban, ahol ökofalvak épülnek, mindenütt az a tapasztalat, hogy több technológiát is alkalmazni kell. A vert falú ház egyrészt a környező falvakban is igen elterjedt, másrészt a Dunántúl más részein is találkoztunk olyanokkal, akik kísérletképpen -- modern építészmérnöki diplomával a zsebükben -- próbálkoztak meg ilyen háznak az építésével. Nem problémamentes ez a technológia sem, szakértelem szükségeltetik hozzá, de valójában az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb építési mód. Barátságos és követendő technológia, ha valakinek van elég energiája ahhoz, hogy a döngöléshez szükséges hatalmas embermunkát összeszervezze. 
-- Az építkezés vízigényes, egyrészt kell a vályognak, a földnek, az építőanyagnak és kell az építőnek. Gyűrűfű egy vízgyűjtő területen fekszik. Milyen minőségű a víz és az elfogyasztás után hova gyűjtik a szennyvizet?
-- A víznek itt csodájára járnak, éppen azért, mert önálló vízgyűjtőről van szó, és mert huszonegynéhány éve kihalt a falu. Emiatt itt nem zajlottak le azok a folyamatok, amelyek az ország sok részén ihatatlanná tették a talajvizet. Megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy egész egyszerűen ásunk egy kutat, és annak a vizét isszuk. Meg vagyok arról győződve, hogy ez hosszú távon is járható út, egészen addig, ameddig a vízgyűjtőnket mi magunk tudjuk kezelni és nem engedjük meg, hogy ott bizonyos sűrűségnél nagyobb állatlétszám legyen, műtrágyákat vagy más egészségre veszélyes anyagokat használjanak. Vízgyűjtő alapú vízgazdálkodást tervezünk, melynek legfőbb eleme a fogyasztói kettős vízkör: az ivóvizet ásott kutakból, a használati vizet a csapadékból nyerjük. Itt az országos átlagnál 100-150 mm-rel magasabb az évi csapadékmennyiség, amely hirtelen lezuhanva érkezik meg, lehetővé téve a felfogását. Szennyvízkezelésünk lényege a szürke víz és a fekete víz kettéválasztása, ami azt is jelenti, hogy Gyűrűfűn nem lesznek vízöblítéses WC-k, hanem úgynevezett belső komposzt toalettek, ami Nyugaton már eléggé elterjedt módszer. A szennyvíz tisztítása úgynevezett gyökérzónás, nádfalas szennyvíztisztítóval történik, melyre szintén számtalan működő példa található. Mi megpróbáljuk ezeket az eljárásokat következetesen és rendszerbe foglalva alkalmazni. Így például a gyökérzónás szennyvíztisztítóból kijövő ivóvíz-tisztaságú vizet visszaengedjük a használati víz tározójába, ahonnan egy szivattyú visszanyomja a házba. Ezzel gyakorlatilag egy teljes vízkört valósítunk meg, a rendelkezésre álló vízforrásokat nagyon hatékonyan tudjuk használni. 
-- És mikor tudnak majd így élni? 
-- Nem csak a saját egyéni életemet akarom így megoldani. Ami engem igazából vezérel, az egy emberi léptékű társadalmi létezési modell kialakítása, és ez bizony igen hosszú ideig tart. Gyűrűfűnek van egy határozott létszáma, amit semmilyen körülmények között nem léphet túl. Vagyis 300 embernél többnek nem szabad itt élnie, a jelenlegi technológiával ez a terület eltartó- képessége. 
-- Megérte elszakadni a városi civilizációtól? 
-- Én már fulladok, ha visszamegyek a városba, nagyon rosszul érzem magam ott, nem tudok például aludni. Nincsen semmiféle hiányérzetem attól, hogy én úgymond az Isten háta mögött -- bár mi ezt az Isten színének szoktuk mondani -- élek. Meggyőződésem, hogy a jövőben mindenképpen helyre kell állnia egyfajta egyensúlynak a vidék és a város között, mert a nagyvárosi életforma fenntarthatatlan a jelenlegi formájában.
A beszélgetést készítette: B. Fülöp Katalin

 
 


 
 
 

L. W. Milbrath
Tanuljunk rendszerekben gondolkodni


 


A környezeti nevelés és ismeretterjesztés során igen gyakran felmerülő probléma: Miképp lehet egyszerűen de leegyszerűsítések nélkül szakszerűen, mégis érthetően beszélni azokról a szemléleti kérdésekről, gondolati építményekről, amelyek hozzásegíthetnek a földi környezet jelenlegi élő és élettelen formációinak megmaradásához, az ember túléléséhez. Megértetni a biodiverzitás, az üvegházhatás, az eltartóképesség vagy a rendszerszemlélet alapjait. Az alábbi írás -- a rendszerszemlélet ismertetésén keresztül -- erre mutat be egy lehetséges példát.
 

Legtöbbünknek azt tanították, hogy lineárisan gondolkodjunk, ami azt jelenti, hogy gondolataink egyenes vonalban haladnak. Az idő is egyenessel modellezhető, a tegnaptól a mán át a holnapig. A okozza B-t, B a C-t, C pedig D-t. Azt tanultuk, hogy az okot és a következményt kell keresni. A mechanikus gondolkodás legnagyobbrészt lineáris: találd meg az okot, rögzítsd, és megvan a kívánt hatás. A lineáris, mechanikus gondolkodás nagy szerepet játszik a közfelfogásban. Ha bűntény történt, találd meg a tettest, vesd börtönbe, és hajítsd el a kulcsot -- és a probléma megoldódott. Többen állítják, hogy a környezeti problémák is megoldhatóak lineáris gondolkodással.
A természetes világ nem ilyen egyszerű: a világ rendszerek hatalmas rendszere. A környezeti gondolkodás alapelve, hogy a bioszféra elemei rendszerekben cirkulálnak. Például a környezettel foglalkozó tudósok a szén, a nitrogén vagy a víz körforgásáról beszélnek, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy rendszerekben gondolkodjunk. Nem szisztematikus, hanem szisztémákban való gondolkodásról beszélek. A rendszerekben gondolkodók inkább az egészre, mint annak részeire koncentrálnak. Az egészen belül pedig nem annyira az objektumokkal törődnek, mint inkább az ezek közti kapcsolatokkal, nem a stuktúrákkal, hanem a folyamatokkal, és nem az alá-fölé rendeltségi viszonyokkal, hanem a hálózatokkal. A rendszerben egy bizonyos hatás nemcsak átsugárzik a rendszeren, hanem vissza is hat, és megváltoztatja az őt létrehívó faktort.
Azt hiszem értem, de azért tudna mondani egy példát?
A szén körforgását fogom példaként felhozni. A szén-dioxid, a CO2 a Föld atmoszférájának csak mintegy 0.035%-át alkotja, mégis létfontosságú az élőlények számára. A növények felhasználják a napenergiát a klorofill segítségével (ez okozza zöld színüket), a levegő CO2-jából szenet vesznek fel, a gyökereik révén pedig a tápanyagokat tartalmazó talajoldathoz jutnak. Ezekből C6H12O6-ot (glükózt) készítenek, ami új struktúrák alapvető építőeleme. Ez a felépítő folyamat a fotoszintézis. Amikor növekedéskor a növények építőelemként felhasználják a szénatomokat, ezzel egyidejűleg oxigénmolekulákat bocsátanak ki. Az új növényi struktúrák (levelek, szárak, magvak, gyümölcsök) kötött energiát tartalmaznak. Egy fa törzse legnagyobbrészt szénből áll, ezért ég olyan jól. 
Az állatok a növények által kibocsájtott oxigént lélegzik be, és a táplálék elégetésére (megemésztésére) használják fel -- mely közvetlenül vagy közvetve szintén növényi erdetű --, ezáltal a szenet és az oxigént CO2-dá alakítják vissza. Az általuk kilélegzett CO2 visszajut a növényekhez, és ezt a növények még több táplálék készítésére használják fel. A szén egy rendszerben kering, a növényektől az állatokig és vissza. A rendszer minden egyes része más részektől függ. A rendszer valamely tulajdonságának megváltozása általában kisugárzik az egészre. 
Ez érthető, de jó lenne, ha még egy példát tudna mondani a rendszerben gondolkodásra.
Egy liter benzin rengeteg szenet tartalmaz. Amikor ez elég az ön autójában, a szén az oxigénnel CO2-dá alakul. Az olaj széntartalma nem a ma élő növényekből származik, hanem az évmilliókkal ezelőtt élőkből. Tehát több millió liter benzin elégetése ma rendkívül nagy mennyiségű, gyors szénkibocsátást jelent, amit a természet nem "kalkulált" bele az állatok és növények között fennálló jelenlegi szén-egyensúlyba. Most nincs elég növekedésben lévő növény, ami felvenné ezt az extra CO2-ot, tehát az nagy sebességgel halmozódik fel környezetünkben. 
Mi, emberek, tovább destabilizáljuk a rendszert azáltal, hogy fakitermelés céljából erdőket vágunk ki, tarra vágunk területeket mezőgazdasági termelés vagy állattartás céljából. Minél kevesebb erdő van, annál kevesebb CO2 kötődik meg a növényekben. A környezetvédők, a légkört tanulmányozó tudósok legtöbbje arra figyelmeztet bennünket, hogy ez a feleslegben lévő szén-dioxid hozzájárul az üvegházhatáshoz, ami a bolygó felmelegedését okozza, és alighanem megváltoztatja a klímarendszert.
Hogyan fogja megváltoztatni a klímarendszert?
Halasszuk el ezt a kérdést, amíg el nem magyarázom a következő alapelvet. A lényeg itt az, hogy egy rendszer különböző részei olyannyira összefüggésben vannak egymással, hogy soha nem tehetünk egyszerre egy dolgot. Mindig meg kell kérdeznünk: "És azután mi történik?"
Egy perccel ezelőtt azt mondta, "a következmény visszahat". Mit ért ezalatt?
Egy rendszerben minden működés eredménye befolyásolja a rendszer más részeit. Ez gyakran elegendően megváltoztatja a rendszert ahhoz, hogy megváltozzon a működést elindító dolog. Hadd rajzoljam ezt fel! 
Ha A okozza B-t, és B okozza C-t, C visszahathat, és megváltoztathatja A-t. Amikor ez történik, "visszacsatolási kör"-ről beszélünk. 
Hogy egy egyszerű példával éljek a természetből, képzeljen el egy erdei életközösséget, melyben nyulak és rókák élnek. Természetesen sok egyéb ott élő állatot is felhozhattam volna példának, de mi a nyulakra és a rókákra fogunk koncentrálni. A nyulak növényekkel táplálkoznak, a rókák pedig nyulakkal. Tehát ha a rókák jól táplálkoznak, és nő a létszámuk, ez elkerülhetetlenül csökkenteni fogja a nyulak létszámát. Mivel a rókák nem esznek füvet, néhányan közülük éhezni fognak. Ha kevesebb ragadozó róka lesz, a nyúlpopuláció ismét növekedésnek indul, és később a rókák száma is növekedni fog, ha több lesz a táplálékul szolgáló nyúl. A természetben általában nem juthat uralomra egyetlen faj sem, mert az megszüntetné a rendszer olajozott működését. 
Tehát a növekedéseket és csökkenéseket nevezzük visszacsatolásoknak?
Igen. A visszacsatolás a rókákra irányult, amikor túl sok nyulat ettek, és abban nyilvánult meg, hogy sokuk elpusztult. Amikor egy visszacsatolás azt eredményezi, hogy a folyamat eredményeképp a kiinduló helyzet áll be, akkor negatív visszacsatolási hurokról beszélünk. Az egyik populáció növekedése vagy csökkenése befolyással van a másik állapotára. Mivel a negatív visszacsatolások módosítják és megfékezik a rendszer működését, szabályozó visszacsatolásnak is hívhatjuk őket.
A szabályozó (negatív) visszacsatolási hurkok általában mechanikai rendszerekben is előfordulnak. Például valószínűleg ön is tudja, hogyan működik otthonában a fűtést szabályozó rendszer. Ha a ház túlságosan lehűl, a termosztát a fűtés felkapcsolására ad parancsot. Mikor pedig a házban túlságosan meleg kezd lenni, a termosztát jelet ad a fűtés kikapcsolására. Tehát a beépített szabályozó visszacsatolás mindig visszavezeti a rendszert az eredeti beállításhoz, és nélkülözhetetlen az ellenőrzés alatt tartáshoz. 
Mi történik, ha egy rendszer kontrollálatlanná válik?
Azok a rendszerek, melyekben megszűnik a szabályozás, nagyon valószínű, hogy összeomlanak. A pozitív visszacsatolási körnek is szerepe van abban, hogy egy rendszer kikerül a szabályozás alól. Amikor egy rendszerben pozitív visszacsatolás van, minden faktor egy másik növekedését stimulálja. A természetben erre nem találunk túl sok példát, mert nem tartanak sokáig. De hallotta már valaha, amikor egy hangosító berendezés begerjed?
Hát persze, ilyenkor az emberek megrémülnek, és befogják a fülüket. 
Ez azért történik, mert a pozitív visszacsatolási kör lép működésbe. Amikor valaki feljebb tekeri a hangerősítőt a hangszóró-berendezésen, a hang erősebb lesz. A hangosabb hang eléri a mikrofont, és ennek olyan hatása van, mintha valaki belekiabálna. A mikrofonból a hangerősítőbe jutó erősebb jel további hangosítást okoz a hangszóróban, ami egyre hangosabban recseg a mikrofonba. A pozitív visszacsatolás egyre nagyobb sebességgel gyorsítja a rendszert, amíg össze nem omlik. Ha valaki gyorsan lejjebb nem állítja a hangerősítőt, vagy le nem takarja a mikrofont, a rendszer összeomlik. Ebből az okból kifolyólag ezt a fajta irányítást elszabaduló visszacsatolásnak is hívhatjuk.
A természetben van pozitív visszacsatolással működő rendszer?
Néha egy szervezet olyan helyzetbe kerül, hogy bőségben rendelkezésére áll a táplálék, és nincsenek környezetében negatív visszacsatoló erőként ható kompetitorok (versenytársak) vagy ragadozók, és így járványszerűen szaporodhat. A populáció szó szerint felrobban. Erre példa a vízvirágzás. Néhány vízvirágzás annyira gyors, hogy "gyilkos árnak" hívják a folyamatot. A moszatok kirobbanó szaporodása hatalmas túlzsúfoltságot okoz, és hamar kimerül a tápanyagforrás. Néhány évvel ezelőtt Norvégiában voltam, amikor a gyilkos alga-ár söpört végig a part mentén. Körülbelül 50 mérföldet tett meg naponta, és szinte minden útjába kerülő élőlényt elpusztított. 
Legújabb kutatások szerint, a gyilkos algák egy faja (Pfiesteria piscimorte) akkor érzi magát legjobban, amikor a víz foszfátokban gazdag, és ilyenkor spontán átalakulásra képes állati és növényi forma között. Állati alakban (óriás amőba) az általa megölt halak testét fogyasztja, és ezáltal még hevesebb szaporodásra képes. Miután minden elérhetőt megölt, az áradat visszavonul. Az életközösség, ahol ez történik, általában teljesen kimerül. Ezért az elszabaduló (pozitív) visszacsatolással működő rendszerek fenntarthatatlanok, kialakulásukat meg kell akadályozni. 
A legtöbb elszabaduló visszacsatolást az emberi felelőtlenség okozza, amikor nem gondolnak bele cselekedeteik másod-, harmad-, vagy negyedrendű következményeibe. Norvégiában a mindent elsöprő alga-ár a mezőgazdasági területekről kimosódó műtrágyákból jutott gazdag foszfát-utánpótláshoz; a gazdák csak több pénzt szerettek volna csinálni, amikor széthintették a műtrágyát, és eszükbe sem jutott, hogy a gyilkos algákat stimulálják. 
Sok meggondolatlan emberi tett okoz elszabaduló visszacsatolásokat. Például egy meleg napon az emberek hajlamosak felkapcsolni a légkondicionáló berendezést. Így az autó vagy a lakás belsejéből a hő kiáramlik, és a külvilágot tovább melegíti. A légkondicionálók működtetéséhez szükséges energia valószínűleg fosszilis energiahordozókból származik, mint amilyen a szén, a kőolaj vagy a földgáz. Azért hívják ezeket fosszilis energiahordozóknak, mert évmilliókkal ezelőtt élt növények és állatok maradványaiból keletkeztek, melyek azóta is a Föld mélyében rejtőznek. Ahogy ezek elégnek, szintén hőt juttatnak a légkörbe, mivel a legtöbb fosszilis energiahordozóval működő erőmű hőkibocsátásának kétharmada kárba vész. Ezen kívül rengeteg CO2-t juttatnak az atmoszférába, ami növeli az üvegházhatást, így további melegedést okoz. Ahogy egyre melegebb lesz, több és több légkondicionálót kapcsolnak be, egyre hosszabb időre (ezenkívül egyre kevésbé hatékonyan hűtenek). Tehát ha ezen berendezések segítségével akarjuk felvenni a harcot a globális felmelegedés ellen, egy olyan elszabaduló pozítiv visszacsatolási kört fogunk létrehozni, ami nem működik.
A rendszerek kifejezéseiben való gondolkodás minden bizonnyal több, nem akaratlagos következmény megfontolására figyelmeztet minket, mint a lineáris gondolkodás.


Milbrath, Lester W.: Learning to Think Environmentally. 
While there is still time
(Albany, NY: State University 
of New York Press, 1996)

Fordította: Szabó Judit
A fordítás a Soros Alapítvány támogatásával készült.

 
 
 

Kemendi Ágnes


 




Régi korok színes kelméit nézegetve felötlik bennünk, vajon miféle festékanyagoktól kapták "pusztíthatatlan szép" színeiket? Vajon milyen anyagok vegyítéséből jöttek létre a régi festők képein látható szebbnél szebb színek? Legyen az bármilyen színárnyalat, egyben közösek: mind a természet anyagaiból származtak. Ezeket a színes anyagokat az ásványok és növények országa rejti, de néhány állatfajta -- egyes tetűfélék, a bíborcsiga és a szépia -- is tartalmaz olyan színezékeket, amelyeket kivonhatunk és festésre használhatunk. (Mondandónk elsősorban a növényekből készíthető színezékekre szorítkozik, de néhány ásványi alapanyagú földfesték készítését is leírjuk majd.)

A festőnövények és a színes ásványi földek nem holmi tüneményei a természetnek, körülöttünk élnek, nagyonis közönséges teremtmények, olykor mihaszna, útszéli giz-gazok -- ám rögvest megváltozik a véleményünk, amint titkukat feltárjuk.
A festékkészítés módját, ezernyi titkos csínját ősidők óta ismerték az emberek. Legelsőként talán az emberi test kultikus célú festéséhez használtak növényi színezékeket, ásványi pigmenteket. Bőrből készített öltözékeit is ezekkel az anyagokkal cserzette-festette a korai kultúrák embere, majd a különböző szálasanyagokból szőtt ruhaneműk megfestésével kezdetét vette a növényi festékanyagok legfontosabb felhasználási területe, a kelmefestés. A természet színes anyagait használták faanyagok festéséhez, sőt írásra való tintát, tojásfestéket, ételszínezékeket is előállítottak belőlük.
Ezt a tudást évezredeken át birtokolta az ember, mígnem a 19. század közepén feltalált kémiai színezékek rövid idő alatt elterjedtek, uralkodóvá váltak és teljesen kiszorították a hagyományos festékanyagokat. Mára a régi ismeret a világ ún. civilizált területeiről teljességgel kiveszett. Felelevenítése, kis méretekben való házi felhasználása szerteágazó, igazi kapcsolatot teremt ember és természet között.
Gondoljuk csak végig, mennyi ismeretre, jártasságra, készségre van szükségünk, amikor hozzáfogunk egy festőlé elkészítéséhez, a gyapjúfonál megfestéséhez vagy éppen írótinta készítéséhez!
Mindenekelőtt ismernünk kell a növényeket, élőhelyüket (botanika, természetjárás), milyen növényi részek tartalmazzák a festékanyagot, mikor kell gyűjteni, hogyan tárolhatók a felhasználásig, milyen növényeket lehet kertben termeszteni stb. Valamennyire jártasnak kell lennünk a vegytanban is, hiszen igazán tartós színezést csak akkor érhetünk el, ha különböző rögzítőszereket használunk. Ez azt jelenti, hogy valamilyen fémsó oldatával átitatjuk, pácoljuk a textilanyagot. A növények színanyagai is összetett, változékony vegyületek, érzékenyen reagálnak a festőlé kémhatására. Ennek ismerete bővíti a színképzés lehetőségeit. És ha már itt tartunk: közelíthetünk a színek világa felől is! Sugárzó erők a színek, energiák, amelyek a szem közvetítésével hatással vannak az emberi lélekre. Milyen színű ruhákban jártak az előző korok emberei, és főleg, miért? Miért válhatott hatalmi jelképpé a bíbor szín az antik Rómában, amíg pl. Kínában a sárga volt az uralkodó színe? Megannyi izgalmas kérdés, amely már a kultúrtörténet területére visz. Jóllehet, a kelmefestés külön kisiparrá vált, házilagos gyakorlata mindvégig megmaradt a szegényebb néprétegek körében és a törzsi társadalmakban. Nekünk, magyaroknak csodálatos forrásunk a magyar néphagyomány, a néhol még fellelhető tradicionális paraszti gazdálkodás és életmód formái, amelyből meríthetünk. A néprajzi, etnobotanikai gyűjtések során összeírt, megmentett festőreceptek segítenek feleleveníteni a mesterséget.
Régen minden falusi asszony értett a festéshez ugyanúgy, ahogyan az élet egyéb szükséges dolgaihoz is. A sajátkezűleg festett fonalat maguk szőtték takaróvá, készült belőle háziszőttes, asztalterítő. Máris továbbléphetünk a kézművesség, a kismesterségek felé! A festett szálasanyagok felhasználása -- a szövés, nemezelés, kötés stb., a pamutanyagok különböző színezési, mintázási technikái (csomózás, hajtogatás, batikolás és más fedőanyaggal való mintázás) -- színes tinták és csersavas írótinta készítése, tojásfestés, nem mérgező ételfestékek készítése mind-mind csábító lehetőség arra, hogy megismerjük és megtanuljunk a természet színesanyagaival bánni.
A továbbiakban az évszakokhoz kapcsolódóan jelenne meg a Cédrusban néhány "ritka és nevezetes titkokkal teljes" festő-recept, részletesen ismertetve a fent említett, kiemelt nagyobb témaköröket.
 
Gyűjtögetés minden évszakban
 
Nagyobb sétákon, kirándulásokon minden évszakban találunk gyűjthető festőnövényt. Jó szolgálatot tehet egy rendszeresen vezetett gyűjtőnapló, amelybe bejegyezve a növények pontos lelőhelyét, a szedés időpontját, s hogy milyen mennyiségben találtuk azon a területen, milyen más növények társaságában -- füzetünk az évek során valóságos kis kalendáriummá válhat.
A gyűjtésre ajánlott növények mindegyike közönséges, gyakori növény. Ám ha természetvédelmi területen bukkanunk rájuk, onnan szedni nem szabad, mert a védelem az egész területre vonatkozik, nem csak az egyes növényekre.
Mint ahogy a saját kertjeink növényeiről gondoskodunk, ugyanúgy törődjünk a vadon termőkkel is, ügyeljünk arra, hogy a természet meg tudjon újulni a következő évben is.
Ezért több helyről gyűjtsük be a növényeket, egyszerre mindig csak annyit szedjünk, hogy maradjon utánunk "magnak való". Ez a falevelek gyűjtésére is érvényes, a lekopaszított fa nemcsak mint látvány lehangoló, de a fa is megsínyli. A termések, bogyók némelyike a madarak kedvenc csemegéje -- ha késő ősszel, télen szedjük, mint például a fagyal terméseit, gondoljuk rájuk is.
A legtöbb növény frissen szedve vagy megszárítva egyformán használható, ha a recept mást nem jelez. A növényeket árnyékos, szellős helyen szárítsuk meg, elterítve vagy csokorba kötve, felakasztva. (A napsütés kiveszi a színüket!) Akár így, akár felaprítva, vászonzsákba téve tárolhatjuk a felhasználásig. A frissen szedett bogyós terméseket mélyhűtve is eltarthatjuk.
Ősszel a csábító, csalogató színű termések és a megszínesedő falevelek kínálják magukat, hogy kipróbáljuk, hasznosítsuk szép színanyagaikat:

 

 
 


Gyűjtenivaló


 


termések:
bodza, 
fagyal, 
sóskaburgonya,
dió (barna burok), 
csipkebogyó, 
gesztenye (maghéj), 
éger (tobozka)
levelek:
nyírfa, 
vadalma, 
vadkörte, 
vöröhagyma (buroklevél)
(Következő számunkban folytatjuk.)