Természetvédelem és környezetvédelem 
a nevelésben
Adorjánné Farkas Magdolna

 
 
A Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete Ökológiai Kultúra, Ökológiai Nevelés címmel kiadványsorozatot ad ki. A Természetvédelem és környezetvédelem a nevelésben c. könyv ennek a része. A kötet különböző szerzők cikkeinek gyűjteménye. Főként azoknak a tanároknak a tanulmányai kerültek bele a válogatásba, akik az ELTE TTK környezetvédelmi tanártovábbképzésén részt vettek, illetve tanítottak. A cikkeket és a konferenciákon elhangzott előadások szövegét a közös cél forrasztja egységes egésszé: a szerzők a gondolataik és a tapasztalataik közreadásával segíteni akarják a környezeti neveléssel foglalkozó tanárok iskolai munkáját. Nagyon jó kezdeményezés, hogy a kiadványban gyakorló tanárok munkái is megjelenhettek, mert ez az eredményeik elismerését és megbecsülését jelenti. Ugyanakkor a kiadványt olvasó pedagógus számára is tanulságosak a kollégák gyakorlati tapasztalatai.
 
Elmélet és gyakorlati megvalósítás 
 
A tanulmányok témái sokrétűek: többek között olvashatunk a környezetvédelmi tanártovábbképzés tematikájáról, céljáról és eredményeiről, valamint a környezeti nevelés helyéről a Nemzeti Alaptantervben. A kiadvány tartalmazza azt a javaslatot, amelyben az Egyesület tagjai arról formáltak véleményt, hogy milyen legyen a környezeti nevelésnek mint önálló műveltségterületnek a követelményrendszere. (A cikkek egy része még a NAT végleges formájának elfogadása előtt született.) A környezetvédelem ugyan nem jelenik meg önálló műveltségterületként a NAT-ban, azonban a kidolgozott követelmények beépültek a többi műveltségterület -- különösen az Ember és természet -- követelményrendszerébe. Feltételezhetően ennek a javaslatnak is köszönhető, hogy a NAT-ban nagyobb hangsúllyal jelenik meg a környezetvédelem, mint a régi tantervben. A tanulmányok egy része konkrét eredményekről, új programokról, új tankönyvekről és a környezeti nevelés új lehetőségeiről -- erdei iskola vagy ökológiai tábor -- számol be. A tanulmánykötet tanár-szerzői leírták a tapasztalataikat arról, hogy ők hogyan tudták a környezeti ismereteket beépíteni az egyes tantárgyak anyagába, vagy hogyan tanították önálló tantárgyként, vagy szakköri foglalkozásokon a környezetvédelmet. Ezekből a cikkekből a tanárok azonnal felhasználható ötleteket meríthetnek a napi munkájukhoz.
 
Az érzelem, az értelem és a lélek egysége
 
A tanulmányok tükrözik, hogy a környezeti nevelés komplex nevelési feladat, a gyermek egész személyiségét fejleszti, a lélekre, az érzelmekre és az értelemre együttesen hat. Ezeknek az egyébként egymástól mesterségesen elszakított területeknek az összekapcsolásával a környezeti nevelés hatalmas szolgálatot tesz: talán segít újra összeforrasztani szétszabdalt énünket. A környezeti nevelés célja a tudományos ismeretek átadásán túl a szemléletformálás, valamint a morális, az erkölcsi és az érzelmi kötelékek kialakítása a természettel. Fel kell hívnunk a gyerekek figyelmét arra, hogy az ember is a környezet része, és ha elszigetelődik tőle, az a környezet és az ember számára egyaránt katasztrófát eredményezhet. Több tanulmány azt is világossá teszi, hogy a környezeti nevelés komplex feladatát az a tanár tudja jól megoldani, aki önmaga is sokoldalú, teljes egyéniség. Juhász-Nagy Pál előadása és cikke példa erre: a sorokból kitűnik, hogy ő az irodalom, a képzőművészet, a filozófia és a vallástörténet területén éppen olyan jártas, mint a természettudományban. A természethez -- akár a természettudomány, akár a művészetek felől közelítünk -- a közös kulcs a kíváncsi és gyönyörködő rácsodálkozás. 
 
Tanárok Don Quijote szerepében
 
Vida Gábor a környezeti nevelést Don Quijote-i harchoz hasonlítja, hiszen a környezet megóvása mellett elkötelezett nevelők önmegtartóztatásra és lemondásra buzdítják az embereket, szemben a fogyasztói társadalom önzésével és egoizmusával. A környezetvédők halk figyelmeztető hangja próbál szembeszállni a harsány, erőszakos és agresszív reklámokkal, amelyek tárgyakban megtestesülő, könnyen elérhető boldogságot ígérnek az embereknek. A környezetvédők az egyéni és a csoportérdekekkel globális érdekeket állítanak szembe. Nehéz beláttatni az emberekkel, hogy a környezet megóvása végső soron az egyén jólétét, boldogságát, sőt fennmaradását is szolgálja. A környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusoknak, szakembereknek nem kisebb a feladatuk, mint megvívni ezt a Don Quijote-i harcot. Másképpen fogalmazva: az ökológiai problémákról másként gondolkodó és másként cselekvő, felelős magatartású generációt kell felnevelniük. Sokan még ma is azt hiszik, hogy az ember feladata és joga a Földön, hogy a természetet leigázza és meghódítsa. Meg kell változtatnunk azt a -- főként az európai kultúrában gyökerező -- téves felfogást is, hogy a természet minden sebet önmaga begyógyít. Érdekes, de igaz gondolat, hogy a természet is "ludas" abban, hogy kialakult bennünk az a téveszme, hogy a tönkretett természet magától megújul, hiszen a természetnek valóban van öngyógyuló, regenerálódó képessége. Naponta láthatjuk, hogy a levágott fű vagy a letört gally újrasarjad. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a természet öngyógyító képessége nem működik minden határon túl. A nagy mértékű környezetszennyezéssel a természeten gyógyíthatatlan sebeket ejtünk és megfordíthatatlan pusztulási folyamatokat indítunk el, amelyek a földi életet megsemmisíthetik. 
 
A tudomány és a technika nem "gonosz farkas"
 
A természettudományt tanító tanárok számára nehéz feladat, hogy úgy kell átadni a környezeti ismereteket, hogy közben a diákokkal el kell fogadtatni a természettudomány pozitív szerepét is a mindennapjainkban és egyre inkább a környezetvédelemben is. Tudatosítani kell a gyerekekben, hogy a fizika, a technika vagy a kémia vívmányai nemcsak szennyezhetik a környezetet, hanem amellett, hogy az életünket kényelmesebbé teszik, azt is lehetővé tehetik a számunkra, hogy megküzdjünk a környezetszennyezés problémájával. Csakis a tudományos ismeretek felhasználásával oldhatjuk meg a környezeti problémákat is, hiszen az emberiség nem térhet vissza az (aránylag) környezetbarát halászó-vadászó-gyűjtögető életmódhoz.
 
Nagy-Czirók Emőke a környezetszennyezés és a társadalmi, viselkedésbeli problémák összefüggéséről ír: az emberi kapcsolataink is erodálnak, szennyezetté válnak. Az ember is a környezet elválaszthatatlan része, így a természethez és az embertársainkhoz fűződő kapcsolataink is tükrözik a környezet pusztulását. A természetközpontú szemlélet egyben emberközpontú is. Tehát akkor van reményünk arra, hogy a társadalmi gondokat enyhíteni tudjuk, ha a környezetszennyezés problémáját megoldjuk.
 
Természetvédelem és környezetvédelem a nevelésben
Szerk.: Gulyás Pálné, Láng Edit, Vizy Istvánné
Kiadta a Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete, Budapest 1997
 
 

Ács Zoltán
Környezeti kapcsolatok


 


Lassan itt az ezredforduló. Ennek kapcsán és az utóbbi évek változásainak tükrében sok-sok számvetés készíthető az oktatásügyben is. A múlt felidézése mellett azonban végig kellene egyszer gondolnunk azt is, mire lesz szükségünk a jövőben, mire kell felkészíteni, nevelni a mostani gyerekeket.

Valószínű, hogy a következő nemzedék(ek) legfontosabb problémája a bioszféra egyensúlyának, alapjában véve egész Földünknek megőrzése lesz. Nekik kell majd jóvá tenni, rendbe hozni mindazt, amit az előző nemzedékek elkövettek bolygónkkal szemben. Lehetővé kell tenniük, hogy a folyamatosan növekvő népesség jó egészségben és békében élhessen. A jó munkához nem csak idő, de megfelelő emberek is kellenek, és itt nem kizárólag a szakemberekről van szó, mert e globális feladatok az egész emberiséget érintik. A problémák megoldását a gyökerektől kell kezdeni, meg kell változtatni gyermekeink és persze a magunk gondolkodásmódját, viselkedésünket, környezetünkkel és a társadalommal szembeni attitűdjeinket. A jövő polgárának már kora ifjúságában meg kell tanulnia a tudomány és a technika vívmányait felhasználni, vigyázva arra, hogy eszközeink, gépeink ne meghatározói, hanem segítségei legyenek életünknek -- kommunikálni a másik emberrel, hiszen közös feladatainkat csakis közösen oldhatjuk meg -- önállóan ismereteket szerezni, feldolgozni, mert másképp nem lehet lépést tartani a fejlődéssel.
Ez a tanítási munka pedig az iskolákra, elsősorban a természettudományos oktatásra és a környezeti nevelésre vár. Az általános és a középiskolai tanároknak mindenhol fel kell vállalniuk a feladatot, hogy magas színvonalon ugyan, de "egész emberekké" változtassák diákjaikat, olyan emberekké, akik a jövő problémáival szembe tudnak nézni. Nem véletlen tehát, hogy világszerte új szelek fújnak a középiskolai oktatás berkeiben, vagyis az utóbbi mintegy két évtizedben folyamatosan erősödtek azok az irányzatok, amelyek a 12-18 éves korosztály tanítási-tanulási folyamatában próbáltak új utakat keresni. Egyike ezen próbálkozásoknak az 1990-ben Science Across Europe-ként induló, de mára már világméretűvé duzzadt program, a Science Across the World is, amelynek munkájához már több magyar iskola is csatlakozott.
"A Sciense Across Europe (SAE) program kereszttantervi projekt, amely kiválóan illeszkedik az oktatás jelenlegi tendenciáiba -- a természettudományok, a környezet, az idegen nyelvek és a friss technikai vívmányok ismereteivel egy csomagban.
A SAE a maga környezeti és társadalomismereti anyagaival fórumot biztosít a 14-19 éves tanulók számára, ahol kicserélhetik az őket foglalkoztató ismereteiket és saját véleményüket más országokban és kultúrákban élő diákok nézeteivel. Az információknak e közvetlen cserjéje az, ami a programot izgalmassá teszi mind a diákok, mind a tanárok számára."
Ezeket a mondatokat az Országos Közoktatási Intézet gondozásában kiadott Környezeti kapcsolatok című könyv bevezetőjében olvashatjuk Marianne Cutler, a SAE igazgatójának tollából. Ez a könyv tartalmazza a program minden, már meglévő unitjának magyar nyelvű változatát, azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye -- a hazánkban még nagyon is újszerű -- projekt meglétét és működését. A program oktatási munkája éppen az előzőleg elkészített és bármikor könnyen hozzáférhető unitokon, tanegységeken alapszik, amelyek 10 témakörben, 12 nyelven, 20-30 oldalas munkafüzetek formájában kerülnek a csatlakozó iskolák tanáraihoz és diákjaihoz. A témák általában globális problémákról -- a táplálkozásról, az ivóvízről, az energiagazdálkodásról -- szólnak, de található köztük a közúti biztonsággal vagy a kémia mindennapi életünkben betöltött szerepével foglalkozó oktatócsomag is. Egy-egy unit feldolgozása általában a diákok közvetlen környezetében történő vizsgálódásokon, méréseken, önálló adatgyűjtésen alapszik és mintegy 3-5 tanórában elvégezhető. Már a unitokkal kapcsolatos munka is sok pedagógiai értéket hordoz, de a program legfőbb vonzereje a folyamatos adatcsere, amely a különböző országok diákjai között zajlik és ezzel erősíti az oktatás globális dimenzióit a világ mintegy 1200 iskoláján keresztül.
Érdemes elgondolkodni azon, mennyiben különbözik a SAE program a magyar közoktatás gyakorlatától. Hazánkban még mindig elsősorban az egyes tantárgyak oktatására koncentrálunk, szaknyelven szólva: a tanításunk erősen diszciplínaorientált. Ezért gyermekeink az iskolában nem az élő és élettelen világról; a társadalom, a technika és a tudomány kapcsolatairól és életünkben betöltött szerepéről tanulnak, hanem inkább kémiával, fizikával, biológiával, történelemmel foglalkoznak. Így pedig, ahogy a régi mondás is tartja: a sok bába között elvész a gyerek. A középiskolások döntő többségében nem alakul ki egységes kép a világról, a társadalomról, önmagáról, az egészséges életvitelről és még sokáig sorolhatnánk, mi mindenről. Tény persze az is, hogy oktatásunk tantárgyi (!) színvonala egészen a legutóbbi évekig rendkívül magas volt és most a változások időszakában sem szabad a régi értékeket veszni hagyni.
Levonható tehát a következtetés: új módszerek szerint kell továbbra is magas színvonalon oktatni, az iskolák helyi tanterveinek és a NAT-nak nem a tananyagot kell(ene) drasztikusan csökkentenie, hanem a sok évtizedes szokásokon változtatnia. Az új módszerek egyike pedig éppen a SAE által kínált kereszttantervi oktatócsomagok használata lehet, amelyek segítenének eltörölni az egyes tantárgyak közötti éles határokat és lehetővé teszik az ezredforduló emberiségének elvárásai szerinti oktatómunkát. A unitok szerencsére rendkívül rugalmasak, nem előírt tananyagot, hanem inkább módszertani segítséget, ötleteket jelentenek és használatuk során a tanár határozza meg a színvonalat. Éppen ezért a 12-18 éves korosztály tananyagába bárhol beilleszthető, bár ma még -- éppen oktatási szokásaink miatt -- elsősorban a fiatalabbaknak ajánlható.
Természetesen az új módszerek átvétele nem mehet egyik napról a másikra, ez a tanárok részéről is váltást igényel. Nem véletlen, hogy a SAE az Európai Unió Socrates (Comenius) programja által támogatott tanár-továbbképzési programokat szervez, amelyek remélhetőleg rövidesen Magyarországon is akkreditált tréningek lesznek és beszámíthatók a kötelező hétéves továbbképzésekbe.
Összegzésként elmondható, hogy az új utakat keresők számára mindenképpen érdemes megvásárolni a Környezeti kapcsolatok című könyvet, megismerkedni a unitokkal és csatlakozni a programhoz. Az érdeklődők az Országos Közoktatási Intézetben (az OKI a hazai program fő támogatója) Dr. Havas Péterhez, a Program és Tantervfejlesztési Központ (1051 Budapest, Dorottya u. 8.) igazgatóhelyetteséhez fordulhatnak; vagy felvilágosítást kérhetnek az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának címén (1053 Budapest, Papnövelde u. 4-6.) Ács Zoltántól, a program hazai koordinátorától.