Dr. Havas Péter
A hulladékkal kapcsolatos attitűdök
és a környezeti szocializáció
1.
A városiasodó társadalmak fogyasztási szokásai egyre növekvő mértékben
okoznak hulladéktermeléssel kapcsolatos környezeti gondokat. Városaink
és falvaink saját hulladéklerakó helyeik gyűrűjében fuldoklanak. Évről
évre növekszik a szilárd kommunális hulladék, jóllehet már egyre többet
kell fizetnünk az elszállításáért. A hulladék összetételét tekintve
annak jelentős hányada csomagolóanyag, főleg papír és karton, valamint
igen sok üveg és műanyag, amelyeket nem cserélnek vissza a kereskedelemben.
A külföldi példák alapján a papír és az üveg (esetleg a műanyag és a
fémek) újrahasznosítása megoldható és gazdaságos. A szilárd kommunális
hulladék elkülönítő kezelése alapfeltétel az egyes hulladékfajták
újrahasznosításához, ám ez a hulladékkal való időigényes manipulációt
igényelné. Szokásvizsgálatok egybevágó tanulsága az, hogy a lakosság
rövid ideig akar (és képes) a hulladékkal, a szeméttel foglalkozni,
ami racionalitás kérdése is.
A hulladék elégetése környezetterhelést okoz azáltal, hogy hő- és
porszennyezést, levegő- és vízszennyezést okoz. Járulékos kártétel a nagytömegű
szemét égetőműbe történő elszállítása, a közúti közlekedés környezetterhelése.
A legjobb, az optimális megoldás a növekvő térfogatú és tömegű szemét problémájára
az, hogy ne termeljünk annyi szemetet. Ez viszont fogyasztási-vásárlási,
tárgyakkal és a háztartási technikákkal kapcsolatos szokásaink gyors és
radikális megváltoztatását követeli. Tudnivaló, hogy ezen szokások igen
lassan, több nemzedéknyi idő alatt módosulnak, mivel a szociokulturális
öröklődés részeként kerülnek át a szülők generációjából a gyerekekbe. A
hulladékkal, a szemét kezelésével (pl. szétválogatásával) kapcsolatos tennivalókat
a felnőttek nagyon nehezen és nagy ellenállással tudják csak megszokni,
és mindehhez igen sok külső (instrumentális) szabályozás, a jutalmazás-büntetés
rendszerének folyamatos működtetése szükséges. Sok felnőtt inkább fizet,
csak ne kelljen a szemetet válogatnia. A szeméttel kapcsolatba kerülni
stigmatizációnak, megbélyegzésnek minősül, ezért sem vezet eredményre a
szemetelés büntetése.
2. A szemét szó nagyon sok nyelven nemcsak főnév, hanem jelző is. A
szemét szó negatív konnotációi arra utalnak, hogy a nyelvi (szemantikai)
jelentés alacsonyra vagy negatívan minősíti mindazt, ami a szeméttel kapcsolatos.
A lusta, semmirekellő gyerekét szemetesnek, kukásnak küldi a haragvó apa.
A "szemetesnek lenni" azt jelenti, hogy a foglalkozások hierarchiájában
egészen alacsony szinten megakadni. Aki nem tud teljesíteni, beilleszkedni,
aki az iskolában rossz érdemjegyet kap, aki rendetlen, buta, az csak szemetesnek
lesz jó. Kevesen tudják, hogy a "szemetesek" jól keresnek. A szemetes sztereotípiája
az elhanyagolt, züllött, ápolatlanul visszataszító figura. A szemetes általában
betegesen bűnös is, ő az, aki a rémtörténetekben "zsákban elviszi a gyerekeket".
A szemétnek minősített személy jellemtelen, erkölcstelen, érdemtelen. A
"szemét" ember jelentése aljas, lebecsült. Történészeink szerint a mezopotámiai
(főníciai?) királyok építettek először nyilvános illemhelyeket jövedelemforrásként,
mondván: a pénznek nincs szaga.
Gyakran tárgyak is megkapják ezt a lebecsülő jelzőt: kacatnak, szemétnek
minősítik a kidobnivaló, értéktelen, eltávolítandó holmit, használati tárgyat.
Egy használati tárgy, amelyre rámondja valaki, hogy szemét, a tulajdonosát
is képes beárnyékolni.
A szemét kényelmetlen dolog. A váratlan vendég elől a lakás szemétjét
a "szőnyeg alá söprik", hogy ne látszódjék. A szeméttartókat sok helyen
a lakásokban az ajtó mögé rejtik, semmiképpen sem teszik könnyen látható,
feltűnő helyre. A kertek szemétgödreit egészen hátul, a gyakran bejárt
helyektől legtávolabbra teszik, szinte eldugják. A komposztgödrök, a komposztdombok
is eldugott rejtekhelyekre kerülnek. A szemét mint tárgy szégyenteljes,
negatív, undort keltő, visszataszító, ami igen rossz beidegződés.
3. A családi nevelésben a gyerekek és a szemét kapcsolata feltűnően
szoros. A kisgyerekek első otthoni feladata a takarítás, a szemét elszállítása,
a szeméttartó kiürítése. Hamupipőke-effektusnak nevezhetjük azt a folyamatot,
amely során a gyermek megalázása olyan módon történik, hogy a legalantasabb
munkát, a szeméttel való foglalatosságot kell végezze. Ezáltal Hamupipőke
a családi társas hierarchia legaljára kerül, ő az a rabszolga, aki a legpiszkosabb
és legcsúfabb munkát végzi.
A gyerekek otthoni sepergetése, a szemét eltávolítása, porszívózása
és hamuzása könnyen elvezethet a Hamupipőke-effektushoz, a gyermek a családi
munkamegosztásban a büntetésszámba menő munkát kell, hogy elvégezze. A
módosabb családoknál a házicseléd vagy háziszolga végzi a szenny, a szemét
eltávolítását, a takarítást. A szolgaság, a kiszolgáltatottság és az alacsony
társadalmi státus gyakori kifejezése az, hogy az illető a szeméttel, takarítással,
hulladékgyűjtéssel van elfoglalva, megbízva vagy büntetve. A fölérendeltség,
a magas rang, a társas helyzetekben való uralkodás és presztízs abban
is kifejeződik, hogy az adott személy nem nyúl a szeméthez, hulladékhoz.
Jól kifejezi e tényt az, hogy a nem-takarító, a szeméttel kapcsolatba nem
kerülő személy ruházata makulátlan, kezei tiszták, körmei ápoltak. A seprű
és lapát nemcsak a szorgalom jelképe, hanem az alárendeltségé és a függőségé
is.
Amikor a gyerekek az iskolában a szemetet összeszedik, amikor a kiránduláson
a hulladékos erdőt, patakot takarítják, könnyen stigmatizálódnak a Hamupipőke-effektus
áldozataként. A mások hulladékát eltakarító gyerekek nemcsak a környezetvédő
hősies akciólovagjainak, hanem egyszersmind mások háziszolgáinak is képzelhetik
magukat.
4. Voltak kultúrák, amelyek alig termeltek hulladékot, mert minden
maradékot felhasználtak ismét. Az alkalmazott anyagaik a természet tárgyai
voltak: bőrök, fa- és rostanyagok. Ezekből nem képződik tartós hulladék,
hiszen ezek gyorsan komposztálódnak. Az első régészetileg azonosítható
szemétdombok a kerámia, a cserépégetés technikájával jelennek meg, hiszen
a széttört cserépedény darabjai nem újrahasznosítható darabjai a primitív
háztartásnak.
Modern időnkben virágzó tudományterület a szemétszociológia. Minden kultúrára
jellemző a saját szemétdombja. Ki milyen anyagokat, ki milyen technológiákat
használ, mit és hogyan fogyaszt, milyen kapcsolata van a természettel --
mindez kiolvasható a szemétedény tartalmából, űrtartalmából. Az ezredforduló
jelenségei a veszélyes hulladék, az atomszemét.
Környezetünk rendje és rendbentartásának elengedhetetlen része a takarítás,
a szemét összegyűjtése és a hasznossága szerinti osztályozása. Ennek a
szokásnak megvannak a gyökerei régebbi kultúrákban.
Mind több olyan hulladékot termelünk, amelyek nem könnyen lebomló szerves-szervetlen
anyagok, amelyek óriásmolekuláit a talajlakó szervezetek nem képesek szétdarabolni.
A műanyagok, a nem-természetes anyagok a szemétdombjainkon még évezredek
múlva is hirdetik az emberi pazarlást. A természet nagy körforgásából kiiktatott
mérhetetlen tömegű szénvegyülettel szegényebbek leszünk, mert a szénvegyületekből
elkészített plasztikszemetünk esetleg évtízezredeken át "parkolópályán"
marad. Egy adott kultúra, egy adott civilizáció ökológiai műveltsége és
jövőjéhez való viszonya tükröződik a szemétdombján.
4. Az emberi újszülött és csecsemő környezetét és önmagát egységben,
az édesanyával való duálunióban éli meg. Nincs különváltan Én és Környezet.
A csecsemő tulajdonképpen önmagát, mint édesanyja egyik testrészét éli
meg.
Az Én megjelenése az ősi, egységesen diffúz és kaotikusan összetett élménytartalom
meghasadásával, differenciálódásával történik: az Én és a Másik létrejöttével.
Az Én az a képződmény, amely a látható, érzékelhető és mozgatható testet
uralja. A Másik az a személy, akit nem tud az Én mozgatni, aki különálló,
aki néha eltűnik és később visszatér.
Az Én megjelenésével kezdetét veszi az én-központú környezetkép kiépülése,
kibontakozása. A környezetben van a Másik is, ott vannak a tárgyak, a dolgok,
az ételek, italok. A környezet kellemes és biztonságos, amennyire azt a
Másik a szeretettel, gondoskodással és törődéssel átszövi. A Másik személy
mindenekelőtt az Édesanya, akit kezdetben nem is tudunk a többi személytől
megkülönböztetni. A kisbaba mindenkire mosolyog, hiszen összetéveszti az
arcokat, személyeket. A Másik és a környezet tehát ősi módon az Édesanya
archaikus kategóriája. A termékeny környezet, a magábafoglaló és ölelő
környezet a Föld-Anya, akinek áldott gondoskodásában az életbenmaradásunkat
köszönhetjük.
A különböző kultúrákban eltérő életkorokban, de egyszercsak elkezdődik
az első olyan alkalmazkodási folyamat, amely a társadalomba való beilleszkedésünk
kálváriájának első és egyszersmind legsúlyosabb stációja, a környezet kényszerének
elfogadása. Ez a toalett training, a szobatisztaság megtanulása.
Ennek drámai nehézsége abban áll, hogy egy érthetetlen és felfoghatatlan
dolgot kell megtanulnunk (nem az egyetlent életünkben, de az első a legkegyetlenebb),
azt, hogy uraljuk azokat az ürítkező záróizmainkat, amelyek létezéséről
nem is tudunk. A szobatisztaság megtanulása komoly dicsőség, a civilizáltság
mutatója. A kultúrlény kétes erénye, amelyet házainkban és lakásainkban
velünk együtt élő, jobb sorsra érdemes háziállataink egy részébe is belenevelünk.
A szobatisztaság kettéhasítja a környezetet, egyben önmagunkkal is szembefordít.
A kisbaba, aki korábban békés önfeledtséggel és örömmel játszott saját
vizeletével, vagy kenegette saját székletét, gyötrelmes gyorsasággal megtanul
ezektől undorodni. Amik korábban a saját testének gyümölcsei voltak, mostantól
kezdve az undor és förtelem forrásai. Az ördög sötét alvilága fetreng
saját mocskában, a szobatiszta kultúrlény higiénés szokásai a mesterséges
tiszta környezetét teremtik meg. Ebben a művi tisztaságban a vizelet és
a széklet szemétnek minősül, amit el kell távolítani, azaz kidobni. Saját
testével kerül konfliktusba a kisgyermek, mert érthetetlen módon gyűlöletessé
és undortkeltővé válik az, amit saját testének részeként érez. Ez a háború
előidézi a test-kép zavarait is.
Gondoljuk végig a következő egyszerű kísérletet. Több résztvevővel együtt
ülünk a pszichológiai laboratóriumban, mindegyikünk kezében egy tiszta,
steril üvegpohárka.
A vizsgálaltot vezető személy megkér bennünket, hogy gyűjtsünk néhány milliliternyi
saját nyálat a pohárkánkba. A felszólítás erős indulatokat, feszültségeket
vált ki, de a vizsgálat tudományos érdekei miatt engedelmeskedünk. Öklendezve
figyeljük egymás lassan csorgó nyálpatakocskáit, majd mind jobban kiszáradó
szájjal kipréseljük saját utolsó nyálcseppjeinket. Most jön a következő
instrukció: az összegyűlt saját nyálunkat, amit a sterilen tiszta pohárkánkba
gyűjtöttünk, helyezzük vissza oda, ahonnét eredt, azaz igyuk meg.
Az érzés alig leírható. Igen mélyen, szüleink hatalmas erejű akaratával
vésődött belénk az, hogy ami belőlünk a bőrünkön kívülre kerül, az tisztátalan,
piszkos. A saját nyálunk kedves, kellemes jelenléte nem zavar, amíg az
a szájüregünkben van. A kiköpött nyál ugyanolyan undorító, mint a széklet
vagy a vizelet. A kiköpött nyál fertelme megbélyegző, tisztátalanná teszi
mindazt, amihez hozzáér. A század elején még voltak olyan házak, amelyek
kapualjában tábla hirdette a kispolgári civilizációt: KÖPKÖDNI TILOS. A
köpés megbélyegzés, átok, rosszindulatú és agresszív cselekvés, a levizelés
jelképes változata. (Érdekes történeti tény: régen még használtak köpőcsészéket,
ami ma már szinte sehol sincs, kivéve a fogorvosi kezelőt.)
A szobatisztaság megtanulása erős érzelmek erőtereiben zajlik: az édesanya,
édesapa szeretetéért, megbecsülésük és gondosságuk kivívásáért történik.
Szüleinkért még azt is megtesszük, hogy visszatartjuk vizeletünket.
A szobatisztaság megtanulásával kettéhasad az egységes környezet, mert
létrejönnek a tiszta és a piszkos kategóriái. Kisgyermekként megtanuljuk
a szemét ősi mintáját és jelentését: a fertelem, az undor és a rosszullétig
erősödő szorongás érzéseit. Ezeket az érzéseket a szüleink szeretetének
elvesztése miatti félelmünkben véssük be. Ősi szorongásaink visszhangoznak
a széklettel és a vizelettel kapcsolatos émelyítő rosszulléteinkben, undorodó
és feszült félelmeinkben. Ezzel kapcsolatban megfigyelhetjük, amikor a
madarak gyorsabb repülésre kényszerülnek, ösztönösen ürítenek, hogy testük
könnyebb legyen. Minél több félelmet és fenyegetést alkalmaztak szüleink
a szobatisztaság megtanítása során, annál kényszeresebben igyekszünk magunk
körül tisztaságot teremteni.
A természeti népek (az úgynevezett primitív kultúrák) nevelési szokásait
figyelve felismerték, hogy azok sokkal türelmesebbek gyerekeikhez, a szobatisztaságra
tanítás lassabban, későbben alakul ki.
A nyugati civilizáció e téren könyörtelen, a száraz pelenkáért küzdő kisgyereket
gyakran a hisztérikus türelmetlenség, a kemény és büntető erőszak légköre
veszi körül. Nem ritka az, hogy eközben súlyos lelki sérülések keletkeznek,
az önmagával és környezetével is szembeforduló kisgyermekben felidéződik
a halálfélelem szülei szeretetének elvesztése miatt. A saját testkép problémái,
az ismétlődő büntetések és fenyegetések a későbbiekben a nemi szerepek
tanulását és gyakorlását is megzavarhatják.
5. A kisgyermekkorban kettéváló világ egyik fele hófehér, patyolattiszta,
a másik fele sötét, ismeretlen.
A jó és a rossz, a tiszta és a piszkos törésvonalai alakulnak ki,
majd mélyülnek el. A későbbiekben ez az érzelmi jelentés a szemantikai
térben kitágul, beolvasztja mindazt, ami közelébe ér, amivel kapcsolatba
hozható.
A tisztaság és fehérség a szűziességgel, ártatlansággal és bűntelenséggel
éppúgy kapcsolatba lép, mint a mesterséges környezet tisztaszobájával.
Egy városi család szánalmasan rövid erdei kirándulására az autóján érkezik.
Kipakolnak, majd mindenki megkapja a bőséges szendvicseit. Az egyik kisgyermek
elejti, a szendvics lepottyan az erdei avarra. Anyu hangos ijedtséggel
kiabálja csemetéjének: nehogy felszedd, az már piszkos!
Vajon mi piszkosabb: egy feltakarított lakás parkettája, padlószőnyege,
vagy az erdei avar? Érzelmeinket, értékítéleteinket a korai tanulási (szocializációs)
hatások befolyásolják és torzítják.
Az ismert tévé reklám egy adott mosó- és takarítószerről: a bevezető képsorok
a hagyományos takarítószer eredményét mutatják. A kimosott ruha, a kitisztított
fürdőkád a nagyítóval megtekintve nyüzsög a milliónyi mikrobától. Az apró
és félelmetes lények iránti undort felkorbácsolják a képek és a tisztátalansággal
hozzák kapcsolatba. Most előjön a híresen mikrobaölő takarítószer: nyomában
a halál, az üresség, az élettelenség hófehér tisztasága. Ki kérdezi meg:
mit csinál ez a mosószer a folyókba, tengerekbe bekerülve; vajon Dunánkat
és Tiszánkat is halottan hófehérré sterilizálja?
Érzelmeink börtönében vergődve kerülgetjük a lényeget: undorodjunk-e a
szeméttől, féljünk-e a természet naturális tisztátalanságától? Vajon a
szobatisztasággal létrehoztuk a környezetszennyezés érzelmi biztosítékait
és örök hajtómotorját?
6. A hulladékkal és szeméttel kapcsolatban a kisgyermekkorunkban világszerte
megtanuljuk társítani saját belső szorongásainkat, undorainkat és rossz
érzéseinket. Ugyanakkor a környezetvédők újra és újra a szeméthez fordítják
figyelmünket, felidézve bennünk a zavart és az ambivalenciát. Kavarognak
érzéseink és indulataink. Tudjuk, hogy a hulladék kincs, érték, nyersanyag,
ám leküzdhetetlen az undorunk és félelmünk torokszorító. Veszélyes konfliktusba
kerget a hulladékot elkülöníttető, komposztáltató, takaríttató pedagógus
vagy környezetvédő.
Neurózisaink tartóssága az ilyen kognitív disszonanciákban gyökerezik.
Mi lehet a megoldás? Mindenekelőtt a makacs türelem és törekvés a
hulladékkal kapcsolatos ősi érzelmek áttanulásával, feldolgozásával
kapcsolatban.
Érdekes naptár keltett feltűnést tavaly, az USA-ban és Kanadában. A naptár
színes fotóin jóképű reklámfiúk, amolyan Chippendale legények csáboskodtak,
mint szemetesek. Jólápoltságuk, kihívóan vonzó hetykeségük furcsa érzelmeket
társított a csillogóan tiszta kukáskocsihoz és tartályokhoz.
A kétségtelenül szexuális kihívást összekapcsolta a szemetesek kedvességével
és jólápoltságával. A naptár fantasztikus sikert hozott a gyártóknak.
Másik példa egy külföldi szelektív hulladékgyűjtést bevezető kampány lélektani
patronjai és jelképei. Egy videokazettán bemutatják a jövőt, amely a szelektív
hulladékgyűjtés apoteózisát ígéri. A véletlenül vegyesen, összekeverve
hagyott kukatartályt pasztellszínű overallokba öltöztetett fiatal lányok
és fiúk futószalagra helyezik, majd tartalmát kiöntik. Könnyed és vidám
zene szól. Közben a fiatalok derűsen és egymással is évődve hosszúszárú
kesztyűket öltenek magukra, majd a futószalagon elsuhanó, gusztusos hulladékból
kézzel kiválogatják és átsodorják az oda nem illőt. Az egész művelet bohém
játék, fiatalok zenés szórakozása.
Később egy részletes kameramozgás bemutatja az elkülönítő üzemcsarnokot,
amely patikatisztaságú. Krómnikkel, csempék, hideg színek a falakon és
a modern technológiai berendezéseken. A munkások mindvégig fiatalok, ápoltak,
jókedvűek. Nincsen közöttük a borostásan ápolatlan zsákosember, aki elviszi
a rossz gyerekeket.
A hulladékkal és a szeméttel kapcsolatos szokások átalakításakor feltétlenül
többet kell foglalkoznunk az emberek érzelmi problémáival, amelyek
kisgyermekkorunktól kezdődően a szemét iránti félelemre és megvetésre épülnek.
Segítenünk kell egymásnak legyőzni a civilizációs melléktermékként belénkrakódott
undort, félelmet és szorongást. Érzelmeink áthangolásához, átalakításához
más technikák, módszerek szükségesek, nem elegendő a felvilágosítás, az
értelemre irányuló, az információkra összpontosító erőfeszítés.
A környezetvédő, aki a hulladék elkülönítő kezelésére, a komposztálásra
és más, szeméttel kapcsolatos tevékenységekre akarja rábírni az embereket,
idézze fel egykori kisgyermek mivoltukat, amint megtanulták gyűlölni önmaguk
hulladékait, skizofrén kétségeket teremtve a szétesett világ törmelékein.
Ennek a kisgyermeknek kell visszahoznunk nyugalmát, létében való
gyönyörűségét és biztonságát.
Michel Tournier
A tengerpart jegyesei
Villier-sur-Merben történt, de éppúgy történhetett volna Plozévet-ben,
Mimizanban vagy Lavandouban is. Minthogy kíváncsi voltam és magányos, egy
olyan "törzs" közelébe telepedtem le a homokon, amely megszámlálhatatlan
nagyszülőből, szülőből, gyerekből, unokatestvérből, barátból és barátok
barátaiból állt. Arra gondoltam, a tengerparti fürdőhelyek jelentik az
utolsó esélyt a család számára a szó tágabb -- ház, háznép -- értelmében,
míg a család mindenütt másutt legegyszerűbb formájára redukálódik: apa-anya-gyerek.
Egészen bizonyos, hogy az autó -- és annak befogadóképessége -- összefügg
a kérdéssel; egy modern szociológiai tanulmányban össze lehetne vetni a
tengerparti családot az autós családdal, ahogyan Marcel Mauss híres esszéjében
megkülönböztette az eszkimók téli közösségi életét nyári, kisebb csoportokra
való szétszóródásuktól.
A helyzet az, hogy a jövendőbeli párok nagy része a nyári szünidőben --
főleg a tengerparton -- ismerkedik össze. Ugyanabban a városban -- sokszor
ugyanazon a környéken -- élő fiúk és lányok tizenegy hónapon át kerülgetik
egymást anélkül, hogy az egyik észrevenné a másikat. Biztosan "máson jár
az eszük". A tengerpart kell ahhoz, hogy mint vidéken mondják, "szemet
vessenek egymásra"; a strand ettől fogva olyan lesz, mint egy nagy menyasszony-vásár.
Miközben ezen elmélkedem, néhány méterre tőlem tovább folyik a csevegés.
A csoport közepén az anya, aki nem egészen fiatal már, és kissé el is hízott,
szótlanul ül, térde közé szorítva a legkisebb, hatéves-forma gyereket.
A kamaszok közben élénken vitatkoznak körülöttük az esti kaszinóbeli szépségversenyről,
ahol a helyi szépségkirálynőt fogják megválasztani. Győzelemre esélyes
fiatal lányok neveivel dobálóznak. A lányok egyszerre félénken és irigykedve,
érdektelenséget színlelve úgy tesznek, mintha ódzkodnának az ilyesfajta
megnyilvánulásoktól.
Hirtelen mindenki elhallgat, csak a kisfiú hangját hallani:
-- Mama, te mért nem indulsz a szépségversenyen?
Pillanatnyi meghökkenés. Amit a kamaszok kitörő röhögése követ. Micsoda
hülye egy kölyök! Na ne; egy mama a szépségversenyen?!
A nagy zsivaj közepette van két ember, aki egy szót sem szól. A kisfiú
tágra nyitja szemét, és szenvedélyes szeretettel néz anyjára. Semmit nem
ért, igazán semmit ebből az elszabadult és közönséges jókedvből. Persze,
hogy tágra nyitja szemét, hiszen vitathatatlan, a világ legszebb nőjét
látja maga előtt.
Az anya pedig, aki nem egészen fiatal már, és el is hízott kissé, nézi
a kisfiát. Vagy talán önmagát nézi és csodálja kisfia tekintetében.
A tengerpart jegyesei ...
Dömsödy Andrea
Környezeti nevelés a könyvtárban
A környezeti nevelés nemcsak a természeti környezet védelmére (természet
épségének megőrzése, fajok megmentése, ökológiai ismeretek, az élet tisztelete,
életviteli szokásalakítás, takarékosság) kialakítandó nevelést foglalja
magában. Ettől sokkal többet jelent. Magába olvasztja mindazt, ami a tárgyi
és a személyes környezetünkkel való együttélést érinti. Tehát a társas
együttélés, konfliktuskezelés technikáit, toleranciát, együttműködési készséget,
jövőorientált magatartást, az épített környezet optimális tervezését, hulladékkezelést,
egészségmegőrzést.
Mint minden más pedagógiai folyamatot, a környezeti nevelést is előre
meg kell tervezni. A tervezés kezdetén át kell gondolni, hogy az adott
könyvtárnak mi a funkciója, mert a kitűzött céloknak, tevékenységrendszernek
ezzel kell elsősorban összhangban lennie, hogy az intézmény az maradhasson,
ami.
A kiemelt értékek, melyeket egy könyvtár az előtérbe helyezhet, lehet
az informálódni tudás, kritikus szemléletmód, önállóság, karitativitás,
a kultúra iránti érdeklődés és igény, a kulturális értékek tiszteletben
tartása, hagyományőrzés, önművelés, közösségi magatartás, humánusság, fegyelmezettség.
Ezek egyértelműen kapcsolatba hozhatóak a könyvtár intézményeivel. De fontosságuknál
és globalitásuknál fogva ide kell, hogy tartozzanak más környezettel kapcsolatos
értékek is, mert egyetlen egy olyan színteret sem szabad kihagyni a környezeti
nevelésből, amely alkalmas arra. Így, ha szó esik a családi, az óvodai,
iskolai (tanórai, szakköri), állatkerti, múzeumi, önkormányzati, médiabeli,
tábori környezeti nevelésről, akkor szó kell, hogy essen a könyvtári színtérről
is. Ilyen érték lehet a környezet és a természet szépségének szeretete,
a környezettudatos magatartás, mely magában foglalja a környezet iránti
érdeklődést, az élet tiszteletét (mely nem csak az ember életére vonatkozik),
a harmonikus kapcsolatra törekvést, a takarékosságot.
A tervezésnek ki kell terjednie a célcsoport vagy célcsoportok meghatározására,
hiszen enélkül sem a kijelölt célt, sem az eszközöket, módszereket nem
lehet optimálisan megtervezni. A célcsoportot behatárolja a könyvtár típusa
és funkciója. Ha egy könyvtár többféle csoportot is kiszolgál, akkor célszerű
a programot például korosztályonként elkészíteni.
"A pedagógia területén dolgozó szakemberek tudják, hogy minden nevelési-oktatási
eredményt leginkább csak a tanulók által elvégzett tevékenységekkel lehet
biztosítani." A könyvtár által nyújtott
tevékenység-kínálatban is figyelembe kell venni, hogy mind az öntevékenységnek,
melynek hatásfoka nagyobb, mind a könyvtárosok által szervezett tevékenységnek
helyet kell kapni. A tevékenységrendszer egyszerűbben tervezhető oldala
a könyvtáros által szervezett foglalkozás. Ilyenek lehetnek a kiírt pályázatok,
versenyek, a szakkörök, előadások, vitafórumok és a folyóirat-szerkesztés
is. Az olvasó öntevékenységét már nem lehet előre megtervezni, inkább motiválni
kell. Ha pedig már megjelent, akkor minden erővel azon kell lenni, hogy
a könyvtár lehetőségeihez képest minden információt és eszközt megadjon
az önkibontakoztatáshoz. Az erre való felkészüléshez tudni kell, hogy a
saját és a környezetünkben lévő intézmények és egyéb hatások mire motiválhatják
a felhasználókat, ezért figyelni kell a környezet eseményeit, híreit. Fel
kell készülni a környezeti információk és dokumentumok szolgáltatására.
A nevelési eszközrendszer nagy része a könyvtárban eleve meghatározott.
Dokumentumtárként a nevelésre alkalmas könyvek, folyóiratok, audio, vizuális
és audio-vizuális anyagok tervszerűen gyűjtve és feldolgozva állnak rendelkezésre.
Ezek csoportos foglalkozásokon és egyénileg, a helyszínen és kölcsönözve
(ezek köre persze könyvtáranként és dokumentumtípusonként eltérhet) is
igénybe vehetők és oktató-nevelő hatásuk kihasználható. Ez az eszközrendszer
a könyvtár funkciójánál fogva adott, így inkább kihasználási lehetőségeikre
kell a nevelő hatások tervezésekor figyelni.
Az eszközök másik részéről sem szabad megfeledkezni. Ez a rész az,
amely plusz munkát igényel a könyvtárosok részéről. Ilyenek lehetnek a
transzparensek, élőlények, növények, dekorációk, díszek, speciális terek
és a bútorok is.
A könyvtár pedagógiai programjából nem maradhat ki a nevelési eredmények
vizsgálati módjának megtervezése sem. Tisztában kell lenni azzal, hogy
amit teszünk, az nem kidobott pénz, idő, energia-e (különösen, ha valóban
hitelesek akarunk maradni, mert ez már a takarékosság témakörét érinti),
és hol vannak azok a pontok az intézmény tevékenységében, melyek csiszolásra
szorulnak. Az eredményességet le lehet mérni a környezeti nevelés dokumentumainak
használatán (forgalmazás), az olvasók tevékenységén, rendszeres foglalkozásokon
a résztvevők személyiségfejlődésén és attitűdváltozásán. A forgalmazás
vizsgálatának módszere lehet a könyvtári nyilvántartások elemzése. Célszerű
ezeket eleve úgy vezetni, hogy a kívánt információk kinyerhetőek legyenek
belőlük. Például, hogy a kérdéses témájú dokumentumoknak mekkora volt a
forgalmuk, akár időszakonként is; mely korosztály milyen mértékben használja
ki ezeket a szolgáltatásokat; mely dokumentumtípusok, nyelvek a legnépszerűbbek.
A dokumentumelemzés mellett módszerként alkalmazható még a megfigyelés,
a beszélgetés és mértékkel a kérdőív is. Az eredményesség megállapításához
elengedhetetlen az, hogy a program bevezetésekor a helyzetet felmérjük.
Enélkül nem lehet fejlődést vagy visszaesést elkönyvelni.
A környezeti nevelésben a könyvtár szerepének felmerülésekor a legkézenfekvőbb
és legegyértelműbb feladat az állomány célnak megfelelő és azt segítő alakítása.
Jelen esetben környezeti nevelésre alkalmas tartalmú és formájú dokumentumok
gyűjtése. Ez nem-csak a könyvekre, folyóiratokra terjed ki, hanem a könyvtár
felhasználói körétől és lehetőségeitől függően más dokumentumtípusokra
is. Egy gyerekkönyvtárban például jól kihasználhatóak a diafilmek, videóanyagok,
míg egy értelmiségieket kiszolgáló felsőoktatási könyvtár már a kutatási
jelentéseket is szolgáltathatja, hiszen olvasói alkalmasak ezek értelmezésére.
Szintén a felhasználóktól függ a gyűjtött anyagok nyelvi összetétele.
Az iskolai könyvtárak esetében a környezeti szempont figyelembevétele
az állománygyarapításban a NAT érvénybe lépése óta még kiemeltebb szerepet
kap, mert alapkövetelménnyé vált az iskolai környezeti nevelés. Így az
iskolákban fenntartott könyvtáraknak ezt a tevékenységet is kell szolgálniuk
dokumentumokkal.
A NAT az iskolai könyvtárat elsősorban ellátóként és könyvtárhasználatot
oktatóként tekinti és nem emeli ki nevelő funkcióját, mint ahogy ez más
dokumentumokra sem jellemző.
A környezeti neveléssel való kapcsolatfelvételre azoknak is lehetőséget
kell nyújtani, akik nem részesülnek ilyen irányú képzésben. Ennek egyik
módja lehet az, hogy minden könyvtár gyűjtőkörétől függetlenül járat legalább
egy ökonómiai, természetvédelmi folyóiratot, persze az olvasók igényeinek,
ismereteinek megfelelőt. Ez a mód hatékonyabbnak bizonyulhat a monográfiák,
tanulmánykötetek gyűjtésénél egy olyan intézményben, melynek tevékenysége
nem szembetűnően kapcsolódik össze a környezeti neveléssel. Ez annak alapján
állítható, hogy míg egy ilyen témájú könyvvel az olvasó akkor találkozhat,
ha konkrétan ilyet keres, addig egy folyóirat a más témájúak között kerül
elhelyezésre, tehát az olvasóknak felkeltheti az érdeklődését. Ezzel a
megoldással már szélesebb körhöz jutnak el a "zöld információk".
A dokumentumok gyűjtése önmagában még nem elegendő a kívánt hatás elérésére.
Speciális feltárást is igényelnek, hogy a bennük lévő információk valóban
használhatóak legyenek.
Ezekre a dokumentumokra fel is kell hívni a könyvtárhasználók és a
könyvtárba nem járók figyelmét is. Az épületen belül kiemelt helyre és
figyelemfelkeltő módon célszerű elhelyezni az állomány ezen részét. Ennek
a célnak például tökéletesen megfelel egy élősarok, különösen gyerekkönyvtárakban.
A sok növény kellemessé, az állatok pedig érdekessé teszik az intézmény
ezen részét.
Persze a figyelemfelkeltésnek nemcsak ez a módja létezik. Számos más,
jól bevált eszköz áll a könyvtárosok rendelkezésére. Például rövid időszaki
és állandó kiállítások berendezése az állományból valamely témára koncentrálva,
kiegészítve és érdekessé téve más anyagokkal. A szabadpolcos elrendezés
a böngészők figyelmének megragadására alkalmas egy-egy könyv fedőlapjának
kiforgatásával.
Ajánló bibliográfiák készítésével már nemcsak a könyvtárhasználók érdeklődése
kelthető fel, hiszen ez megjelentethető folyóiratokban, helyi lapokban,
szórólapokon és plakátokon is, például iskolákban, művelődési házakban.
Ilyen plakátok nemcsak ajánló bibliográfiákkal készülhetnek, hanem általános
felhívásokkal is. Még hatékonyabb lehet, ha a környék iskoláinak vagy név
szerint tanároknak küldik ki ezeket a rövid könyvismertetéseket, felhívásokat,
hogy óráikon beépíthessék és diákjaiknak ajánlhassák. Egy iskolai könyvtár
esetében ez alapkövetelmény is lehetne.
A könyvtár állománya témakörben mindenképpen meg kell említenünk a
környezeti, környezetvédelmi szakkönyvtárak fontosságát is. Ezen intézmények
állományának már nemcsak egy része vonatkozik a tárgyalt témakörre, hanem
teljes állománya, mely a határterületeket és külföldi irodalmat is magában
kell, hogy foglalja. Állományukra támaszkodva pedig készíthetnének beszerzési
tanácsadókat könyvtártípusonként, melyek segíthetnék a gyarapító könyvtárosok
munkáját abban, hogy valóban az ő céljaiknak megfelelő dokumentumokat szerezzék
be, és azok közül a legfontosabbakat. Ezek ismerete a könyvtáraknak anyagi
vonatkozásban sem mellékes
a költségvetés és a hatékonyság szempontjából sem.
Magyarországon ilyen gyűjtőkörű a Kulturális Innovációs Alapítvány
Könyvtára, mely 1985-től működik. Gyűjtőkörébe -- többek között -- a humánökológia
és a környezetvédelem társadalmi vonatkozásainak témaköre tartozik. A 11,5
ezres állományból 4,5 ezer dokumentum tartozik a zöld könyvtári állományrészhez,
melynek közel fele idegen nyelvű dokumentum, ezek egy része fordításokban
is hozzáférhető. Idegen nyelvű anyagaikat szórólapokon és publikált könyvismertetésekben
propagálják. A könyvtár tevékenységéről tájékoztatták a főbb pedagógiai
szervezeteket, folyóiratokat. A könyvtár nyilvános.
A cikk a szerző -- könyvtár-pedagógia szakos egyetemi
hallgató -- hasonló című évfolyam-dolgozata alapján készült.
Kis Székely Zoltán
REMETE AZ ISKOLÁBAN
Pszeudo-helyzetjelentés az ember-nevelés frontvonalából
"...Hogy embert ember testvérként szeressen?
Értse meg egymást, bölcsen türelemmel --
Csak így lesz méltó nevéhez, hogy: ember?!
S mennyit bűvöltek több ily szóval is még!
Jellem -- tudás -- ám ezekről ki szól ma?...
S valami meglök, hogy menjek ki, s utcák
Során, miközben a dél szava kondul,
Lámpával, égő szívvel bolyongva,
Fürkésszek végig mindenkit bolondul,
S dadogjam egyre, dühös szerelemmel:
Embert keresek, -- hol vagy, ember -- Ember?!"
(Tompa László -- Diogenész lámpájával)
|
Manapság mind inkább szükség van olyan emberekre (pedagógusokra) az
iskolában (is), akik egyrészt "könnyedén fogják fel azt, amivel a világ
törődik" (s "törődhetik komolyan azzal, amit a világ könnyedén fog
fel."), másrészt nem emberidomárként, hanem pásztorként dolgoznak (Heideggeri
értelemben. "Az ember nem a létező ura. Az ember a lét pásztora.").
Olyan emberre (tanárra) van szükség, mint amilyent Jean Piaget
idéz meg "A gyermek kétféle erkölcsé"-ben : "...tanáraink közül többen
nemcsak megértették, hanem erősítették is és fel is használták ezt
a lelkiállapotot; idősebb barátként valóságosan gazdagították fejlődő EMBERSÉGÜNKET
(kiemelés tőlem), mindent sejtettek, és nem kényszerítettek ránk semmit."
Ki lehet a (kis)kamasz diák idősebb barátja? Okos, empátiás, barát, "aki
meg tud engem érteni", de elég fejlett már -- értsd alatta: erkölcsös --,
hogy a jót akarja és tudja átadni neki. (Mi a jó? A jót-tevés nem automatizmus.
"Az automatizmusnak nincs értéke, míg egy akaratlagos tevékenység széppé,
igazzá, erkölcsössé válhat." -- mondja P. Janet.) Ha a barát csupán
2-3 évvel idősebb, akire már felnéz a kamasz... Ez lenne az
ideális kapcsolat (talán). Mit már rég "kitalált" az emberiség (a fiatal
spártai hadnagy, a középkori apródok, a cserkész-, pionír-, úttörővezetők).
Veszélyes játékká alakulhat ez! [A Hitlerjugendre, vagy "A legyek ura"
kamasz-poklára gondoljunk csupán -- amit maguk
az emberek (bármilyen fiatalon is) építenek fel maguknak...] Arisztotelész
szerint "A boldogság a cselekvés által elért jó."
Ilyen kell legyen az idősebb barát, hogy lelki pásztor legyen, és ne idomár.
Ez is alkotás -- ha megsimogatunk egy gyerekfejet.
(De a pedagógus "ősbizalma" is elfogy... AKKOR kell remetének lenni.) A
lelki vezetésnek baráti kapcsolat a feltétele.
A kamasz(odó) és a felnőtt között gátat épít az élet. Ezt a gátat próbál(hat)ja
meg áttörni a(z iskolai) REMETE (is): az embertárs-kamasznak az időtlenség
élményét nyújtva, juthat(nak közösen) el oda, hogy a kamasz elfogadja őt:
az időtlen (hiszen még olyan fiatal!) az időtlent (mert gyermekszívét nem
vesztette el) ( vö. Konfuciusz: "Az a nagy ember, aki gyermekszívét nem
vesztette el.") Az állandóság szele csapja meg a kamaszt: feltárul előtte
a lényeg vagy még csupán megcsillan távolból (?) Ekkor érkezik (mert érkeznie
kell) a remete: amikor az ember elérkezik az identitástudat küszöbéig
("Az vagyok, aki vagyok!" vagy ahogy Ady fogalmazta volt: "... ahol épülnek,
dőlnek az oltárok."). A nagy hitek, nagy tagadások korához. Szándékkal
érzékeli a kamasz a világot, s ez most tudatosul is benne.
(Már ott van a tudatos Én és figyeli saját magát, s elemzi
azt, hogy éppen cselekszik... A megismerésnek sikeresnek kell lennie..!)
A pedagógus? "Komoly, megállapodott, TISZTES EMBERKÉNT, akarjuk adni,
s kapni a szeretetet. És mi vagyunk azok is, akik, amikor kiderül mindezek
lehetetlensége, csak dacból is ráígérünk, még az alázatosságban is büszkék
vagyunk." -- írja Sipos (S) Gyula "A lábmosás pedagógiájában". A remete-GESZTUS
az, amikor megmosom a tanítvány lábát, holott sejtem, hogy ő el fog
árulni. A remete elárultatása -- lehetséges sebezhetőségének mértéke. [A
remete Én-Te kapcsolatot valósít meg a tanítvánnyal. De milyen áron? Az
erő -- az elárultatás bizonyosságából fakadó -- bizonytalanságunk mélyéből
ered. Annak a tudásából, hogy a remete REMETE mivolta éppen tanítványai
által fog elárultatni a személytelen hatalom "oltárán". (Mert a zsarnok
magatartását magukra szabó attitűddel -- sajnos -- az iskolában mindenütt
találkozhatunk, ahol az empátia csak szó marad, s nem gyakorlat. Vö.: "Hol
zsarnokság van, ott zsarnokság van...") Ezért adott pillanatban a remete
szükségszerűen elárultatik!] A remete példát mutat "önmaga bármikor lehetségessé
váló sérülésének elviselésére". (Ranschburg Ágnes)] A remete éppen ebben
erősítheti meg a kamaszt: a másság elfogadásában, eltérő kultúrák megközelítésében.
[Minden személyiség egy-egy mini-magánvilág, aminek külön "kulturális"
ÉRTÉKei (nem csak értékítéletei) vannak]. Ha ezt nem tudja kezelni az iskola
-- márpedig a mai nagyon nehezen tudja --, akkor van (lehet) a remetére
szükség. Aki vissza tudja jelezni (bár nem csalhatatlan), a tanítvány önmagához
képest lehetséges előrelépését.
Az elbunkósodás árnya rávetül a kistelepülésekre s iskoláikra. Hogy miért?
Az előbbiekre utalva még hozzátesszük, hogy az értékválaszték beszűkülése
(többféle iskola, kultúra, világnézet, szakma, ...bőrszín hiánya) éppen
a tudatlanság zsarnokságát és zsarnokait ébreszti gnómikus álmukból. Ezt
a látóhatárszűkülést (és szűkítést) kompenzálhatja a remete. Megtűrt-e
a remete-típusú pedagógus? Éppen ezekben a kisiskolákban, ahol rendszerint
a nagyobb iskolákban -- valamilyen oknál fogva -- elhelyezkedni nem tudó
tanárok (is) összegyűlnek? Nem csupán a Kárpátokból söprik bé, vagy próbálják
bésöpörni a remetéket. A nagyobb iskolákban megtűrt, mivel a sokszínűbb
iskola eleve toleránsabb mező.
A kisiskolákban, éppen a "kézi vezérlés" miatt, konfliktusteremtő egy remete
attitűdű pedagógus: a másság botránykő lehet. Éppen csak megtűrt ő, a remete,
aki nem azért folytat párbeszédet a tanítvánnyal, mert így szerez(ne) információkat
másokról {kollegákról, tanítványokról, gyakorta olyan felhangokkal, ami
a pedagógiai [nagyszerű jelzője Makarenkónak (!)] hiénáskodást rajzolja
fel}, hanem éppen a másság, az egyediség vonzza.
S az idegen (új gyerek vagy kolléga, másságában kirívó és kihívó diák,
a "kisokos", a kitaszítottságát teherként magán cipelő, a nem "iskolai
értékek" iránt fogékony) is vonzódik a remetéhez. Nem a megértést várja
el elsősorban. Hanem a remete szelíd, bölcs mosolyát. Az ember hiánylény.
A kitaszítottságból eredő szenvedése nem szüntethető meg örömmel.
A remete nem örömöt ad. Nem tud boldogságot adni, hiszen boldogság nincs
öröm nélkül. De! Tanít valamit a boldogságról: hogy a boldogság HARC és
REMÉNY.
A remény pedig maga az élet. A remete lelki, a másik felé fordított
tenyérrel közelít; jelzés ez: veszélytelen vagyok (egy számodra -- teljesen
-- idegen világban). Bízhatsz bennem.
De a mássságos "idegen"-nek, ha megszűnik másnak lenni, már nincs szüksége
a remetére. Megtagadhatja a mesterét. Akár el is árulhatja őt, hiszen tudja,
hogy az bántani ezért nem fogja. (Az más kérdés, hogy ez az elárultatás
éppen a tanítványt fosztja meg értékétől: az önbecsülésétől, megingatva
saját maga szeretetét is.) Hiszen a remete éppen arra tanít,
hogy a legnagyobb baj, ha magadat nem szereted.
A remete az elveszett EGYSÉG nyomában jár, bár tudja, hogy azt soha el
nem érheti. De tudja valahol, hogy "Ha elég világosan megmondjuk, hogy
mit nem tudunk, hol vannak az ismereteinkben a legfeltűnőbb hiátusok, akkor
immár sokkal közelebb kerülünk a sürgős teendők kijelöléséhez; egyáltalán
ahhoz, hogy felmérjük, milyen érzékeny mérlegen is billeg a tudás és a
tudatlanság viszonya" (Huxley).
A remete számkivetettsége méltóságának mértéke (is) lehet.
De ki is a remete (az iskolában)? A [ma miféle -- ha nem a lelki(?)] végrehajtók
elől a pusztába menekülő, fizetésképtelen adós? {Azzá válhat(-ik) minden
pedagógus, ha komolyan veszi önmagát és az iskolát (!) -- Fizetésképtelennek
híve magát adósságot törleszt -- a magáét a felnövekvő nemzedékkel szemben...
és a felnőtt-ember-társakét [bizony néha a "pedagógus" -- társakét (?)
is]}.
Nagy tekintélyű, "visszavonuló" anakoréta? Bizonyos (elsősorban szimbolikus
tőkéből: tudásból fakadó, tehát intelektuális) tekintély s [Mert az ember
végtelenségre nyitott lény és éppen ezért csak korlátok közt lehet része
a szabadságélményben. (Ha megértek valamit, újra determinálom magam. Néha
újra definiálom magam!) Az ember kötelékeket vállal, ez ad értelmet az
életének.] Az előbbiekből fakadó} távolságtartás letéteményese.
Jámbor férfiú, aki folytonos imádság, önsanyargatás, erénygyakorlatok között
él? Jámbornak jámbor, mert az "Itt állok, másként nem tehetek." szervéti
biztonságával győz. (Vö. Sütő András: "Csillag a máglyán")
De nem önsanyargató, habár a sorsa tán sanyargatja. Nem erénygyakorlatokkal
és imádsággal jó, hanem azért mert cselekedteti a jót.
A világnak hátat fordító ember szimbóluma, aki különleges látnoki
és áldást hozó adottságaival segítségére lehet a tanácsért hozzá fordulóknak?
Nem fordít hátat a világnak, de "oldalt áll"; nem látnok és
nem áldást hozó, de segítséget tud (mert AKAR) nyújtani a TANÁCSért
hozzá fordulóknak.
Teheti ezt azért, mert az élet nagy BIZALOMJÁTÉKában már a GONDOSKODÁSRA
képes korszakát éli saját életének. Ezért nem lehet fiatal(?).
A VILÁG ELFOGADÁSÁRA képes. Nem a (feltétel nélküli) anyai vagy a (feltételekhez
szabott) apai szeretet letéteményese a remete. Egész egyszerűen más. Többdimenziós.
A SZEMLÉLŐDŐ. S erre tudja megtanítani az embereket.
A kiskamasz már fél: egzisztenciális nagy kérdések riogatják. Ki kell mondani,
metakommunikációs eszközökkel alá kell támasztani: NE FÉLJ! S mert
a remete, kontemplativitásából (szemlélődő magatartásából) eredően, nem
fél, neki vannak ilyen metakommunikációs eszközei: önmaga léte. A remete
szerep éppen ezáltal (is) segítheti a meta-tudás (nem átadását, hiszen
ezt nem lehet átadni): megszerzését.
Ezért és így teremt értéket a remete.
A remete minden idők "uomo universale"-ja, akinek az embertárs nem
csupán eszköz, de cél is. Nem interszubjektív, hanem interperszonális kapcsolatra
törekszik. Üdvözli a másik létét, s ezáltal a másik fontosnak érzi magát.
A remete (nem oda-) ráfigyeléssel (!) hiteti el a tanítványával, hogy ő,
a tanítvány, fontos a számára. A remete az "önzetlenség stratégiájával"
a hozzá közelítő embertársat arról is biztosítja, hogy tiszteletben
tartja annak világát. Bár úgy alkalmazkodik hozzá, hogy őmaga, a remete,
nem alkalmazkodik. De a másiknak megadja azt a tiszteletet, ami neki, mint
embernek jár. Hagyja a másikat, hogy más legyen, mint ő. Nem kényszerből
igazságos. De ebben igazságos.
A remete, amikor felengedi a teraszára a fiatalt, akkor nem igazságos.
Akkor AJÁNDÉKOZ: "Fiatalon olvasni olyan, mint a hasadékon nézni a holdat;
életünk delén olvasni olyan, mint saját kertünkben nézni a holdat; öreg
korban olvasni olyan, mint teraszról nézni a holdat. Azért van ez
így, mert az olvasás haszna annál mélyebb, minél mélyebb saját tapasztalásunk."
-- itt Csang cs'ao nem az olvasásról beszél, valami többről, talán valami
teljességről: "Aki tudja, hogyan kell olvasni, annak számára könyvvé válik
minden, akármerre jár: könyvvé válik a domb, a víz, könyvvé válik a sakk
meg a bor, könyvvé válik a hold és a virág. A jó utazó számára tájképpé
válik minden, akármerre jár; tájkép a könyv és a történelem, tájkép a bor
és a költészet, tájkép a hold s a virág."
A remete felengedi a teraszára a fiatalt.
Ugyanő az, aki azt mondja: Megengedem, hogy tagadj. Ehhez az engedélyhez
biztonságot éppen remete mivolta adhat; a remete szinte biztatja
az előtte megnyílót, akitől elfogadja a tagadást, de mindenképpen megértően:
emberien mosolyog rajta. ("Mert a kora ősz szellemének dala ez, a nyugalom,
a bölcsesség és érettség szellemének, amely magát a bánatot is megmosolyogja
s magasztalja a felvidító, friss, hűvös levegőt..." -- írja erről az állapotról
megkapóan őszintén Lin Yutang).
A remete az a cédrus, amit körültáncolnak s elfogadja azt, vagy aki magányos
marad s ezt az állapotot is elfogadja. A remete a szemlélődő, aki ki tudja
és ki akarja kapcsolni a kategóriákat s az én-te kapcsolatokra nyitott:
az egyedit értékeli (mi több ÉRTI)
A gyereket, az ifjút, a kamaszt a megszólítottság aurája veszi körül. Számára
így tárulhat fel a VÉGTELENSÉG SZOMJA, mint lehetséges magatartásforma.
("A végtelenség szomja ez:
fenséges vagy, magányos, szabad,
és mélyükre szívnak a messzeségek.
írja J. Vinokurov.)
Ilyen -- pedagógus -- remete volt
Áprily Lajos is:
"S amint magam
mindig mélyebbre ásom,
tompul a hang,
de nő TITOK-TUDÁSOM."
Persze a Weöres-i probléma nála
is feloldhatatlan kérdés marad:
"Mert hiszen az ember átlát a falon,
De nem lát át a fal hiányán." |
A semmi létét nem lehet bizonyítani. A melankólia, mint a lét nagyszerűségének
és tragikumának átérzőjének, magatartása Salinger "Zabhegyző"-jének öreg
professzorára is jellemző. Remete ő is: ajándékot oszt. Akár a "Holt költők
társaságának" tanára is.
A remete "Egy hullám ...a millió hullám között" vagy olyan árnyék, ami
"Egy pillanatra túléli" magát a remetét (?) De ez nem magány. A remete
nem magányos.
Bátor-e a remete? Bátor kell-e legyen? Igen, mert sebezhető; a bátorság
feltétele, hogy sebezhetők legyünk. Nem azért, hogy elmondhassuk Áprilyval
-- a zsidóüldözésekkel szembeni tiltakozásként mondott le az egykori
Baár-Madas iskolaigazgatói állásáról -- "Én láttam mikor ti
vakultatok", hanem hogy ha győz -- hiszen győz ["Az értékek versenye
az élet értékeinek megőrzéséért folyik az iskolákban is. Az
győz, aki hiteles példával és szerény örömmel veszi tudomásul nyereségét,
és szomorodva a másik veszteségét, őt is a győzelem ERKÖLCSös módjára
tanítja." (Ranschburg Ágnes)] --, az általa teremtett új világot lakhatóvá
teszi a tanítvány számára. Hogy lelkiismerettel mondhassa: Érezd magad
otthon!
Mert a serdülő még mindig dogmákat (is) kér:
"Mondd meg, hogyan csináljam!" A kamasznak nagy tisztaságokban
kell megfürödnie, nem csak a pokoljárás a(z emberi) sorsa.
Csak cselekedtetéssel lehet felvállaltatni a gyökereket, olyformán,
hogy testünkből templomot építünk, a sejtéseket csak így tudjuk átmenteni
a fogalmi világba. A tanár (is) bátor kell legyen a szerepjátékokra.
Tehát, ha kell, fel kell vállalja a remete szerepét is. Játék ez. De
komoly játék. ÉLETJÁTÉK!
Ide "Kis Herceg"-i (remetelelkületű) rókák kellenek, akik tudják
a gyakorlatban is, hogy "megismerni, annyi mint MEGSZELIDÍTENI." A tanár,
ha be meri vallani Villon-nal, hogy "... csak azt nem tudom ki vagyok..."
-- nos ebben a pillanatban szerzi meg azt a karizmát, ami előrevetít(he)ti
remetei szerepvállalását: az erre való alkalmasságát.
Összegezésképpen remete attitűdű pedagógusokra lenne szükség, akik
időlegesen felvállalják, de felvállalják (!), ezt a szerepet...
G. Trakl
Nyár
Este kakukk panasza
hallgat az erdőn.
Megdől a kalász,
a vörös mák.
A domb felett sötét
zivatar fenyeget.
Régi tücsökdal alél
a mezőre. |
A gesztenye lombja
se rezdül.
Csigalépcsőn ruhád
suhog alá.
Szoba sötétjén
csöndesen ég a gyertya;
lángját ezüstös kéz
koppantotta el;
szélcsend, csillagtalan éj |
|