Dr. Havas Péter 
A hulladékkal kapcsolatos attitűdök és a környezeti szocializáció   
 
1.  A városiasodó társadalmak fogyasztási szokásai egyre növekvő mértékben okoznak hulladéktermeléssel kapcsolatos környezeti gondokat. Városaink és falvaink saját hulladéklerakó helyeik gyűrűjében fuldoklanak. Évről évre növekszik a szilárd kommunális hulladék, jóllehet már egyre többet kell fizetnünk az elszállításáért. A hulladék összetételét tekintve annak jelentős hányada csomagolóanyag, főleg papír és karton, valamint igen sok üveg és műanyag, amelyeket nem cserélnek vissza a kereskedelemben. A külföldi példák alapján a papír és az üveg (esetleg a műanyag és a fémek) újrahasznosítása megoldható és gazdaságos. A szilárd kommunális hulladék elkülönítő kezelése alapfeltétel az egyes  hulladékfajták újrahasznosításához, ám ez a hulladékkal való időigényes manipulációt igényelné. Szokásvizsgálatok egybevágó tanulsága az, hogy a lakosság rövid ideig akar (és képes) a hulladékkal, a szeméttel foglalkozni, ami racionalitás kérdése is.
A hulladék elégetése környezetterhelést  okoz azáltal, hogy hő- és porszennyezést, levegő- és vízszennyezést okoz. Járulékos kártétel a nagytömegű szemét égetőműbe történő elszállítása, a közúti közlekedés környezetterhelése.
A legjobb, az optimális megoldás a növekvő térfogatú és tömegű szemét problémájára az, hogy ne termeljünk annyi szemetet. Ez viszont fogyasztási-vásárlási, tárgyakkal és a háztartási technikákkal kapcsolatos szokásaink gyors és radikális megváltoztatását követeli. Tudnivaló, hogy ezen szokások igen lassan, több nemzedéknyi idő alatt módosulnak, mivel a szociokulturális öröklődés részeként kerülnek át a szülők generációjából a gyerekekbe. A hulladékkal, a szemét kezelésével (pl. szétválogatásával) kapcsolatos tennivalókat a felnőttek nagyon nehezen és nagy ellenállással tudják csak megszokni, és mindehhez igen sok külső (instrumentális) szabályozás, a jutalmazás-büntetés rendszerének folyamatos működtetése szükséges. Sok felnőtt inkább fizet, csak ne kelljen a szemetet válogatnia. A szeméttel kapcsolatba kerülni stigmatizációnak, megbélyegzésnek minősül, ezért sem vezet eredményre a szemetelés büntetése.
 

2. A szemét szó nagyon sok nyelven nemcsak főnév, hanem jelző is. A szemét szó negatív konnotációi arra utalnak, hogy a nyelvi (szemantikai) jelentés alacsonyra vagy negatívan minősíti mindazt, ami a szeméttel kapcsolatos. 
A lusta, semmirekellő gyerekét szemetesnek, kukásnak küldi a haragvó apa. A "szemetesnek lenni" azt jelenti, hogy a foglalkozások hierarchiájában egészen alacsony szinten megakadni. Aki nem tud teljesíteni, beilleszkedni, aki az iskolában rossz érdemjegyet kap, aki rendetlen, buta, az csak szemetesnek lesz jó. Kevesen tudják, hogy a "szemetesek" jól keresnek. A szemetes sztereotípiája az elhanyagolt, züllött, ápolatlanul visszataszító figura. A szemetes általában betegesen bűnös is, ő az, aki a rémtörténetekben "zsákban elviszi a gyerekeket". A szemétnek minősített személy jellemtelen, erkölcstelen, érdemtelen. A "szemét" ember jelentése aljas, lebecsült. Történészeink szerint a mezopotámiai (főníciai?) királyok építettek először nyilvános illemhelyeket jövedelemforrásként, mondván: a pénznek nincs szaga. 
Gyakran tárgyak is megkapják ezt a lebecsülő jelzőt: kacatnak, szemétnek minősítik a kidobnivaló, értéktelen, eltávolítandó holmit, használati tárgyat. Egy használati tárgy, amelyre rámondja valaki, hogy szemét, a tulajdonosát is képes  beárnyékolni. 
A szemét kényelmetlen dolog. A váratlan vendég elől a lakás szemétjét  a "szőnyeg alá söprik", hogy ne látszódjék. A szeméttartókat sok helyen a lakásokban az ajtó mögé rejtik, semmiképpen sem teszik könnyen látható, feltűnő helyre. A kertek szemétgödreit egészen hátul, a gyakran bejárt helyektől legtávolabbra teszik, szinte eldugják. A komposztgödrök, a komposztdombok is eldugott rejtekhelyekre kerülnek. A szemét mint tárgy szégyenteljes, negatív, undort keltő, visszataszító, ami igen rossz beidegződés. 

 
3. A családi nevelésben a gyerekek és a szemét kapcsolata feltűnően szoros. A kisgyerekek első otthoni feladata a takarítás, a szemét elszállítása, a szeméttartó kiürítése. Hamupipőke-effektusnak nevezhetjük azt a folyamatot, amely során a gyermek megalázása olyan módon történik, hogy a legalantasabb munkát, a szeméttel való foglalatosságot kell végezze. Ezáltal Hamupipőke a családi társas hierarchia legaljára kerül, ő az a rabszolga, aki a legpiszkosabb és legcsúfabb munkát végzi. 
A gyerekek otthoni sepergetése,  a szemét eltávolítása, porszívózása és hamuzása könnyen elvezethet a Hamupipőke-effektushoz, a gyermek a családi munkamegosztásban a büntetésszámba menő munkát kell, hogy elvégezze. A módosabb családoknál a házicseléd vagy háziszolga végzi a szenny, a szemét eltávolítását, a takarítást. A szolgaság, a kiszolgáltatottság és az alacsony társadalmi státus gyakori kifejezése az, hogy az illető a szeméttel, takarítással, hulladékgyűjtéssel van elfoglalva, megbízva vagy büntetve. A fölérendeltség, a magas rang, a társas helyzetekben való uralkodás és  presztízs abban is kifejeződik, hogy az adott személy nem nyúl a szeméthez, hulladékhoz. Jól kifejezi e tényt az, hogy a nem-takarító, a szeméttel kapcsolatba nem kerülő személy ruházata makulátlan, kezei tiszták, körmei ápoltak. A seprű és lapát nemcsak a szorgalom jelképe, hanem az alárendeltségé és a függőségé is. 
Amikor a gyerekek az iskolában a szemetet összeszedik, amikor a kiránduláson a hulladékos erdőt, patakot takarítják, könnyen stigmatizálódnak a Hamupipőke-effektus áldozataként. A mások hulladékát eltakarító gyerekek nemcsak a környezetvédő hősies akciólovagjainak, hanem egyszersmind mások háziszolgáinak is képzelhetik magukat. 

 
4. Voltak kultúrák, amelyek alig termeltek hulladékot, mert minden maradékot felhasználtak ismét. Az alkalmazott anyagaik a természet tárgyai voltak: bőrök, fa- és rostanyagok. Ezekből nem képződik tartós hulladék, hiszen ezek gyorsan komposztálódnak. Az első régészetileg azonosítható szemétdombok a kerámia, a cserépégetés technikájával jelennek meg, hiszen a széttört cserépedény darabjai nem újrahasznosítható darabjai a primitív háztartásnak. 
Modern időnkben virágzó tudományterület a szemétszociológia. Minden kultúrára jellemző a saját szemétdombja. Ki milyen anyagokat, ki milyen technológiákat használ, mit és hogyan fogyaszt, milyen kapcsolata van a természettel -- mindez kiolvasható a szemétedény tartalmából, űrtartalmából. Az ezredforduló jelenségei a veszélyes hulladék, az atomszemét. 
Környezetünk rendje és rendbentartásának elengedhetetlen része a takarítás, a szemét összegyűjtése és a hasznossága szerinti osztályozása. Ennek a szokásnak megvannak a gyökerei régebbi kultúrákban. 
Mind több olyan hulladékot termelünk, amelyek nem könnyen lebomló szerves-szervetlen anyagok, amelyek óriásmolekuláit a talajlakó szervezetek nem képesek szétdarabolni. A műanyagok, a nem-természetes anyagok a szemétdombjainkon még évezredek múlva is hirdetik az emberi pazarlást. A természet nagy körforgásából kiiktatott mérhetetlen tömegű szénvegyülettel szegényebbek leszünk, mert a szénvegyületekből elkészített plasztikszemetünk esetleg évtízezredeken át "parkolópályán" marad. Egy adott kultúra, egy adott civilizáció ökológiai műveltsége és jövőjéhez való viszonya tükröződik a szemétdombján. 

 
4. Az emberi újszülött és csecsemő környezetét és önmagát egységben, az édesanyával való duálunióban éli meg. Nincs különváltan Én és Környezet. A csecsemő tulajdonképpen önmagát, mint édesanyja egyik testrészét éli meg. 
Az Én megjelenése az ősi, egységesen diffúz és kaotikusan összetett élménytartalom meghasadásával, differenciálódásával történik: az Én és a Másik létrejöttével. Az Én az a képződmény, amely a látható, érzékelhető és mozgatható testet uralja. A Másik az a személy, akit nem tud az Én mozgatni, aki különálló, aki néha eltűnik és később visszatér. 
 Az Én megjelenésével kezdetét veszi az én-központú környezetkép kiépülése, kibontakozása. A környezetben van a Másik is, ott vannak a tárgyak, a dolgok, az ételek, italok. A környezet kellemes és biztonságos, amennyire azt a Másik a szeretettel, gondoskodással és törődéssel átszövi. A Másik személy mindenekelőtt az Édesanya, akit kezdetben nem is tudunk a többi személytől megkülönböztetni. A kisbaba mindenkire mosolyog, hiszen összetéveszti az arcokat, személyeket. A Másik és a környezet tehát ősi módon az Édesanya archaikus kategóriája. A termékeny környezet, a magábafoglaló és ölelő környezet a Föld-Anya, akinek áldott gondoskodásában az életbenmaradásunkat köszönhetjük. 
A különböző kultúrákban eltérő életkorokban, de egyszercsak elkezdődik az első olyan alkalmazkodási folyamat, amely a társadalomba való beilleszkedésünk kálváriájának első és egyszersmind legsúlyosabb stációja, a környezet kényszerének elfogadása. Ez a toalett training, a szobatisztaság megtanulása. 
Ennek drámai nehézsége abban áll, hogy egy érthetetlen és felfoghatatlan dolgot kell megtanulnunk (nem az egyetlent életünkben, de az első a legkegyetlenebb), azt, hogy uraljuk azokat az ürítkező záróizmainkat, amelyek létezéséről nem is tudunk. A szobatisztaság megtanulása komoly dicsőség, a civilizáltság mutatója. A kultúrlény kétes erénye, amelyet házainkban és lakásainkban velünk együtt élő, jobb sorsra érdemes háziállataink egy részébe is belenevelünk. 
A szobatisztaság kettéhasítja a környezetet, egyben önmagunkkal is szembefordít. A kisbaba, aki korábban békés önfeledtséggel és örömmel játszott saját vizeletével, vagy kenegette saját székletét, gyötrelmes gyorsasággal megtanul ezektől undorodni. Amik korábban a saját testének gyümölcsei voltak, mostantól kezdve  az undor és förtelem forrásai. Az ördög sötét alvilága fetreng saját mocskában, a szobatiszta kultúrlény higiénés szokásai a mesterséges tiszta környezetét teremtik meg. Ebben a művi tisztaságban a vizelet és a széklet szemétnek minősül, amit el kell távolítani, azaz kidobni. Saját testével kerül konfliktusba a kisgyermek, mert érthetetlen módon gyűlöletessé és undortkeltővé válik az, amit saját testének részeként érez. Ez a háború előidézi a test-kép zavarait is. 
Gondoljuk végig a következő egyszerű kísérletet. Több résztvevővel együtt ülünk a pszichológiai laboratóriumban, mindegyikünk kezében egy tiszta, steril üvegpohárka. 
A vizsgálaltot vezető személy megkér bennünket, hogy gyűjtsünk néhány milliliternyi saját nyálat a pohárkánkba. A felszólítás erős indulatokat, feszültségeket vált ki, de a vizsgálat tudományos érdekei miatt engedelmeskedünk. Öklendezve figyeljük egymás lassan csorgó nyálpatakocskáit, majd mind jobban kiszáradó szájjal kipréseljük saját utolsó nyálcseppjeinket. Most jön a következő instrukció: az összegyűlt saját nyálunkat, amit a sterilen tiszta pohárkánkba gyűjtöttünk, helyezzük vissza oda, ahonnét eredt, azaz igyuk meg. 
Az érzés alig leírható. Igen mélyen, szüleink hatalmas erejű akaratával vésődött belénk az, hogy ami belőlünk a bőrünkön kívülre kerül, az tisztátalan, piszkos. A saját nyálunk kedves, kellemes jelenléte nem zavar, amíg az a szájüregünkben van. A kiköpött nyál ugyanolyan undorító, mint a széklet vagy a vizelet. A kiköpött nyál fertelme megbélyegző, tisztátalanná teszi mindazt, amihez hozzáér. A század elején még voltak olyan házak, amelyek kapualjában tábla hirdette a kispolgári civilizációt: KÖPKÖDNI TILOS. A köpés megbélyegzés, átok, rosszindulatú és agresszív cselekvés, a levizelés jelképes változata. (Érdekes történeti tény: régen még használtak köpőcsészéket, ami ma már szinte sehol sincs, kivéve a fogorvosi  kezelőt.) 
A szobatisztaság megtanulása erős érzelmek erőtereiben zajlik: az édesanya, édesapa szeretetéért, megbecsülésük és gondosságuk kivívásáért történik. Szüleinkért még azt is megtesszük, hogy visszatartjuk vizeletünket. 
A szobatisztaság megtanulásával kettéhasad az egységes környezet, mert létrejönnek a tiszta és a piszkos kategóriái. Kisgyermekként megtanuljuk a szemét ősi mintáját és jelentését: a fertelem, az undor és a rosszullétig erősödő szorongás érzéseit. Ezeket az érzéseket a szüleink szeretetének elvesztése miatti félelmünkben véssük be. Ősi szorongásaink visszhangoznak a széklettel és a vizelettel kapcsolatos émelyítő rosszulléteinkben, undorodó és feszült félelmeinkben. Ezzel kapcsolatban megfigyelhetjük, amikor a madarak gyorsabb repülésre kényszerülnek, ösztönösen ürítenek, hogy testük könnyebb legyen. Minél több félelmet és fenyegetést alkalmaztak szüleink a szobatisztaság megtanítása során, annál kényszeresebben igyekszünk magunk körül tisztaságot teremteni. 
A természeti népek (az úgynevezett primitív kultúrák) nevelési szokásait figyelve felismerték, hogy azok sokkal türelmesebbek gyerekeikhez, a szobatisztaságra tanítás lassabban, későbben alakul ki. 
A nyugati civilizáció e téren könyörtelen, a száraz pelenkáért küzdő kisgyereket gyakran a hisztérikus türelmetlenség, a kemény és büntető erőszak légköre veszi körül. Nem ritka az, hogy eközben súlyos lelki sérülések keletkeznek, az önmagával és környezetével is szembeforduló kisgyermekben felidéződik a halálfélelem szülei szeretetének elvesztése miatt. A saját testkép problémái, az ismétlődő büntetések és fenyegetések a  későbbiekben a nemi szerepek tanulását és gyakorlását is megzavarhatják. 

 
5. A kisgyermekkorban kettéváló világ egyik fele hófehér, patyolattiszta, a másik fele sötét, ismeretlen. 
A jó és a rossz, a tiszta és a piszkos  törésvonalai alakulnak ki, majd mélyülnek el. A későbbiekben ez az érzelmi jelentés a szemantikai térben kitágul, beolvasztja mindazt, ami közelébe ér, amivel kapcsolatba hozható. 
A tisztaság és fehérség a szűziességgel, ártatlansággal és bűntelenséggel éppúgy kapcsolatba lép, mint a mesterséges környezet tisztaszobájával. 
Egy városi család szánalmasan rövid erdei kirándulására az autóján érkezik. Kipakolnak, majd mindenki megkapja a bőséges szendvicseit. Az egyik kisgyermek elejti, a szendvics lepottyan az erdei avarra. Anyu hangos ijedtséggel kiabálja csemetéjének: nehogy felszedd, az már piszkos! 
Vajon mi piszkosabb: egy feltakarított lakás parkettája, padlószőnyege, vagy az erdei avar? Érzelmeinket, értékítéleteinket a korai tanulási (szocializációs) hatások befolyásolják és torzítják. 
Az ismert tévé reklám egy adott mosó- és takarítószerről: a bevezető képsorok a hagyományos takarítószer eredményét mutatják. A kimosott ruha, a kitisztított fürdőkád a nagyítóval megtekintve nyüzsög a milliónyi mikrobától. Az apró és félelmetes lények iránti undort felkorbácsolják a képek és a tisztátalansággal hozzák kapcsolatba. Most előjön a híresen mikrobaölő takarítószer: nyomában a halál, az üresség, az élettelenség hófehér tisztasága. Ki kérdezi meg: mit csinál ez a mosószer a folyókba, tengerekbe bekerülve; vajon Dunánkat és Tiszánkat is halottan hófehérré sterilizálja? 
Érzelmeink börtönében vergődve kerülgetjük a lényeget: undorodjunk-e a szeméttől, féljünk-e a természet naturális tisztátalanságától? Vajon a szobatisztasággal létrehoztuk a környezetszennyezés érzelmi biztosítékait és örök hajtómotorját? 

 
6. A hulladékkal és szeméttel kapcsolatban a kisgyermekkorunkban világszerte megtanuljuk társítani saját belső szorongásainkat, undorainkat és rossz érzéseinket. Ugyanakkor a környezetvédők újra és újra a szeméthez fordítják figyelmünket, felidézve bennünk a zavart és az ambivalenciát. Kavarognak érzéseink és indulataink. Tudjuk, hogy a hulladék kincs, érték, nyersanyag, ám leküzdhetetlen az undorunk és félelmünk torokszorító. Veszélyes konfliktusba kerget a hulladékot elkülöníttető, komposztáltató, takaríttató pedagógus vagy környezetvédő. 
Neurózisaink tartóssága az ilyen kognitív disszonanciákban gyökerezik. 
Mi lehet a megoldás? Mindenekelőtt a makacs türelem és  törekvés a hulladékkal kapcsolatos ősi érzelmek áttanulásával, feldolgozásával  kapcsolatban. 
Érdekes naptár keltett feltűnést tavaly, az USA-ban és Kanadában. A naptár színes fotóin jóképű reklámfiúk, amolyan Chippendale legények csáboskodtak, mint szemetesek. Jólápoltságuk, kihívóan vonzó hetykeségük furcsa érzelmeket társított a csillogóan tiszta kukáskocsihoz és tartályokhoz. 
A kétségtelenül szexuális kihívást összekapcsolta a szemetesek kedvességével és jólápoltságával. A naptár fantasztikus sikert hozott a gyártóknak. 
Másik példa egy külföldi szelektív hulladékgyűjtést bevezető kampány lélektani patronjai és jelképei. Egy videokazettán bemutatják a jövőt, amely a szelektív hulladékgyűjtés apoteózisát ígéri. A véletlenül vegyesen, összekeverve hagyott kukatartályt pasztellszínű overallokba öltöztetett fiatal lányok és fiúk futószalagra helyezik, majd tartalmát kiöntik. Könnyed és vidám zene szól. Közben a fiatalok derűsen és egymással is évődve hosszúszárú kesztyűket öltenek magukra, majd a futószalagon elsuhanó, gusztusos hulladékból kézzel kiválogatják és átsodorják az oda nem illőt. Az egész művelet bohém játék, fiatalok zenés szórakozása. 
Később egy részletes kameramozgás bemutatja az elkülönítő üzemcsarnokot, amely patikatisztaságú. Krómnikkel, csempék, hideg színek a falakon és a modern technológiai berendezéseken. A munkások mindvégig fiatalok, ápoltak, jókedvűek. Nincsen közöttük a borostásan ápolatlan zsákosember, aki elviszi a rossz gyerekeket. 

 
A hulladékkal és a szeméttel kapcsolatos szokások átalakításakor feltétlenül többet kell foglalkoznunk az emberek érzelmi problémáival, amelyek  kisgyermekkorunktól kezdődően a szemét iránti félelemre és megvetésre épülnek. Segítenünk kell egymásnak legyőzni a civilizációs melléktermékként belénkrakódott undort, félelmet és szorongást. Érzelmeink áthangolásához, átalakításához más technikák, módszerek szükségesek, nem elegendő a felvilágosítás, az értelemre irányuló, az információkra összpontosító erőfeszítés. 
A környezetvédő, aki a hulladék elkülönítő kezelésére, a komposztálásra és más, szeméttel kapcsolatos tevékenységekre akarja rábírni az embereket, idézze fel egykori kisgyermek mivoltukat, amint megtanulták gyűlölni önmaguk hulladékait, skizofrén kétségeket teremtve a szétesett világ törmelékein. Ennek a kisgyermeknek kell  visszahoznunk nyugalmát, létében való gyönyörűségét és biztonságát. 

 


 
 
Michel Tournier 
A tengerpart jegyesei 

Villier-sur-Merben történt, de éppúgy történhetett volna Plozévet-ben, Mimizanban vagy Lavandouban is. Minthogy kíváncsi voltam és magányos, egy olyan "törzs" közelébe telepedtem le a homokon, amely megszámlálhatatlan nagyszülőből, szülőből, gyerekből, unokatestvérből, barátból és barátok barátaiból állt. Arra gondoltam, a tengerparti fürdőhelyek jelentik az utolsó esélyt a család számára a szó tágabb -- ház, háznép -- értelmében, míg a család mindenütt másutt legegyszerűbb formájára redukálódik: apa-anya-gyerek. Egészen bizonyos, hogy az autó -- és annak befogadóképessége -- összefügg a kérdéssel; egy modern szociológiai tanulmányban össze lehetne vetni a tengerparti családot az autós családdal, ahogyan Marcel Mauss híres esszéjében megkülönböztette az eszkimók téli közösségi életét nyári, kisebb csoportokra való szétszóródásuktól. 

A helyzet az, hogy a jövendőbeli párok nagy része a nyári szünidőben -- főleg a tengerparton -- ismerkedik össze. Ugyanabban a városban -- sokszor ugyanazon a környéken -- élő fiúk és lányok tizenegy hónapon át kerülgetik egymást anélkül, hogy az egyik észrevenné a másikat. Biztosan "máson jár az eszük". A tengerpart kell ahhoz, hogy mint vidéken mondják, "szemet vessenek egymásra"; a strand ettől fogva olyan lesz, mint egy nagy menyasszony-vásár.
Miközben ezen elmélkedem, néhány méterre tőlem tovább folyik a csevegés. A csoport közepén az anya, aki nem egészen fiatal már, és kissé el is hízott, szótlanul ül, térde közé szorítva a legkisebb, hatéves-forma gyereket. A kamaszok közben élénken vitatkoznak körülöttük az esti kaszinóbeli szépségversenyről, ahol a helyi szépségkirálynőt fogják megválasztani. Győzelemre esélyes fiatal lányok neveivel dobálóznak. A lányok egyszerre félénken és irigykedve, érdektelenséget színlelve úgy tesznek, mintha ódzkodnának az ilyesfajta megnyilvánulásoktól.
Hirtelen mindenki elhallgat, csak a kisfiú hangját hallani:
-- Mama, te mért nem indulsz a szépségversenyen?
Pillanatnyi meghökkenés. Amit a kamaszok kitörő röhögése követ. Micsoda hülye egy kölyök! Na ne; egy mama a szépségversenyen?!
A nagy zsivaj közepette van két ember, aki egy szót sem szól. A kisfiú tágra nyitja szemét, és szenvedélyes szeretettel néz anyjára. Semmit nem ért, igazán semmit ebből az elszabadult és közönséges jókedvből. Persze, hogy tágra nyitja szemét, hiszen vitathatatlan, a világ legszebb nőjét látja maga előtt.
Az anya pedig, aki nem egészen fiatal már, és el is hízott kissé, nézi a kisfiát. Vagy talán önmagát nézi és csodálja kisfia tekintetében.
A tengerpart jegyesei ...

 
 
 
 
 
Dömsödy Andrea 
Környezeti nevelés a könyvtárban 
 
A környezeti nevelés nemcsak a természeti környezet védelmére (természet épségének megőrzése, fajok megmentése, ökológiai ismeretek, az élet tisztelete, életviteli szokásalakítás, takarékosság) kialakítandó nevelést foglalja magában. Ettől sokkal többet jelent. Magába olvasztja mindazt, ami a tárgyi és a személyes környezetünkkel való együttélést érinti. Tehát a társas együttélés, konfliktuskezelés technikáit, toleranciát, együttműködési készséget, jövőorientált magatartást, az épített környezet optimális tervezését, hulladékkezelést, egészségmegőrzést. 
 
Mint minden más pedagógiai folyamatot, a környezeti nevelést is előre meg kell tervezni. A tervezés kezdetén át kell gondolni, hogy az adott könyvtárnak mi a funkciója, mert a kitűzött céloknak, tevékenységrendszernek ezzel kell elsősorban összhangban lennie, hogy az intézmény az maradhasson, ami. 
 
A kiemelt értékek, melyeket egy könyvtár az előtérbe helyezhet, lehet az informálódni tudás, kritikus szemléletmód, önállóság, karitativitás, a kultúra iránti érdeklődés és igény, a kulturális értékek tiszteletben tartása, hagyományőrzés, önművelés, közösségi magatartás, humánusság, fegyelmezettség. Ezek egyértelműen kapcsolatba hozhatóak a könyvtár intézményeivel. De fontosságuknál és globalitásuknál fogva ide kell, hogy tartozzanak más környezettel kapcsolatos értékek is, mert egyetlen egy olyan színteret sem szabad kihagyni a környezeti nevelésből, amely alkalmas arra. Így, ha szó esik a családi, az óvodai, iskolai (tanórai, szakköri), állatkerti, múzeumi, önkormányzati, médiabeli, tábori környezeti nevelésről, akkor szó kell, hogy essen a könyvtári színtérről is. Ilyen érték lehet a környezet és a természet szépségének szeretete, a környezettudatos magatartás, mely magában foglalja a környezet iránti érdeklődést, az élet tiszteletét (mely nem csak az ember életére vonatkozik), a harmonikus kapcsolatra törekvést, a takarékosságot. 
 
A tervezésnek ki kell terjednie a célcsoport vagy célcsoportok meghatározására, hiszen enélkül sem a kijelölt célt, sem az eszközöket, módszereket nem lehet optimálisan megtervezni. A célcsoportot behatárolja a könyvtár típusa és funkciója. Ha egy könyvtár többféle csoportot is kiszolgál, akkor célszerű a programot például korosztályonként elkészíteni. 
 
"A pedagógia területén dolgozó szakemberek tudják, hogy minden nevelési-oktatási eredményt leginkább csak a tanulók által elvégzett tevékenységekkel lehet biztosítani." A könyvtár által nyújtott 
tevékenység-kínálatban is figyelembe kell venni, hogy mind az öntevékenységnek, melynek hatásfoka nagyobb, mind a könyvtárosok által szervezett tevékenységnek helyet kell kapni. A tevékenységrendszer egyszerűbben tervezhető oldala a könyvtáros által szervezett foglalkozás. Ilyenek lehetnek a kiírt pályázatok, versenyek, a szakkörök, előadások, vitafórumok és a folyóirat-szerkesztés is. Az olvasó öntevékenységét már nem lehet előre megtervezni, inkább motiválni kell. Ha pedig már megjelent, akkor minden erővel azon kell lenni, hogy a könyvtár lehetőségeihez képest minden információt és eszközt megadjon az önkibontakoztatáshoz. Az erre való felkészüléshez tudni kell, hogy a saját és a környezetünkben lévő intézmények és egyéb hatások mire motiválhatják a felhasználókat, ezért figyelni kell a környezet eseményeit, híreit. Fel kell készülni a környezeti információk és dokumentumok szolgáltatására. 
 
A nevelési eszközrendszer nagy része a könyvtárban eleve meghatározott. Dokumentumtárként a nevelésre alkalmas könyvek, folyóiratok, audio, vizuális és audio-vizuális anyagok tervszerűen gyűjtve és feldolgozva állnak rendelkezésre. Ezek csoportos foglalkozásokon és egyénileg, a helyszínen és kölcsönözve (ezek köre persze könyvtáranként és dokumentumtípusonként eltérhet) is igénybe vehetők és oktató-nevelő hatásuk kihasználható. Ez az eszközrendszer a könyvtár funkciójánál fogva adott, így inkább kihasználási lehetőségeikre kell a nevelő hatások tervezésekor figyelni. 
 
Az eszközök másik részéről sem szabad megfeledkezni. Ez a rész az, amely plusz munkát igényel a könyvtárosok részéről. Ilyenek lehetnek a transzparensek, élőlények, növények, dekorációk, díszek, speciális terek és a bútorok is. 
 
A könyvtár pedagógiai programjából nem maradhat ki a nevelési eredmények vizsgálati módjának megtervezése sem. Tisztában kell lenni azzal, hogy amit teszünk, az nem kidobott pénz, idő, energia-e (különösen, ha valóban hitelesek akarunk maradni, mert ez már a takarékosság témakörét érinti), és hol vannak azok a pontok az intézmény tevékenységében, melyek csiszolásra szorulnak. Az eredményességet le lehet mérni a környezeti nevelés dokumentumainak használatán (forgalmazás), az olvasók tevékenységén, rendszeres foglalkozásokon a résztvevők személyiségfejlődésén és attitűdváltozásán. A forgalmazás vizsgálatának módszere lehet a könyvtári nyilvántartások elemzése. Célszerű ezeket eleve úgy vezetni, hogy a kívánt információk kinyerhetőek legyenek belőlük. Például, hogy a kérdéses témájú dokumentumoknak mekkora volt a forgalmuk, akár időszakonként is; mely korosztály milyen mértékben használja ki ezeket a szolgáltatásokat; mely dokumentumtípusok, nyelvek a legnépszerűbbek. 
 
A dokumentumelemzés mellett módszerként alkalmazható még a megfigyelés, a beszélgetés és mértékkel a kérdőív is. Az eredményesség megállapításához elengedhetetlen az, hogy a program bevezetésekor a helyzetet felmérjük. Enélkül nem lehet fejlődést vagy visszaesést elkönyvelni. 
A környezeti nevelésben a könyvtár szerepének felmerülésekor a legkézenfekvőbb és legegyértelműbb feladat az állomány célnak megfelelő és azt segítő alakítása. Jelen esetben környezeti nevelésre alkalmas tartalmú és formájú dokumentumok gyűjtése. Ez nem-csak a könyvekre, folyóiratokra terjed ki, hanem a könyvtár felhasználói körétől és lehetőségeitől függően más dokumentumtípusokra is. Egy gyerekkönyvtárban például jól kihasználhatóak a diafilmek, videóanyagok, míg egy értelmiségieket kiszolgáló felsőoktatási könyvtár már a kutatási jelentéseket is szolgáltathatja, hiszen olvasói alkalmasak ezek értelmezésére. Szintén a felhasználóktól függ a gyűjtött anyagok nyelvi összetétele. 
 
Az iskolai könyvtárak esetében a környezeti szempont figyelembevétele az állománygyarapításban a NAT érvénybe lépése óta még kiemeltebb szerepet kap, mert alapkövetelménnyé vált az iskolai környezeti nevelés. Így az iskolákban fenntartott könyvtáraknak ezt a tevékenységet is kell szolgálniuk dokumentumokkal. 
 
A NAT az iskolai könyvtárat elsősorban ellátóként és könyvtárhasználatot oktatóként tekinti és nem emeli ki nevelő funkcióját, mint ahogy ez más dokumentumokra sem jellemző. 
A környezeti neveléssel való kapcsolatfelvételre azoknak is lehetőséget kell nyújtani, akik nem részesülnek ilyen irányú képzésben. Ennek egyik módja lehet az, hogy minden könyvtár gyűjtőkörétől függetlenül járat legalább egy ökonómiai, természetvédelmi folyóiratot, persze az olvasók igényeinek, ismereteinek megfelelőt. Ez a mód hatékonyabbnak bizonyulhat a monográfiák, tanulmánykötetek gyűjtésénél egy olyan intézményben, melynek tevékenysége nem szembetűnően kapcsolódik össze a környezeti neveléssel. Ez annak alapján állítható, hogy míg egy ilyen témájú könyvvel az olvasó akkor találkozhat, ha konkrétan ilyet keres, addig egy folyóirat a más témájúak között kerül elhelyezésre, tehát az olvasóknak felkeltheti az érdeklődését. Ezzel a megoldással már szélesebb körhöz jutnak el a "zöld információk". 
 
A dokumentumok gyűjtése önmagában még nem elegendő a kívánt hatás elérésére. Speciális feltárást is igényelnek, hogy a bennük lévő információk valóban használhatóak legyenek. 
Ezekre a dokumentumokra fel is kell hívni a könyvtárhasználók és a könyvtárba nem járók figyelmét is. Az épületen belül kiemelt helyre és figyelemfelkeltő módon célszerű elhelyezni az állomány ezen részét. Ennek a célnak például tökéletesen megfelel egy élősarok, különösen gyerekkönyvtárakban. A sok növény kellemessé, az állatok pedig érdekessé teszik az intézmény ezen részét. 
Persze a figyelemfelkeltésnek nemcsak ez a módja létezik. Számos más, jól bevált eszköz áll a könyvtárosok rendelkezésére. Például rövid időszaki és állandó kiállítások berendezése az állományból valamely témára koncentrálva, kiegészítve és érdekessé téve más anyagokkal. A szabadpolcos elrendezés a böngészők figyelmének megragadására alkalmas egy-egy könyv fedőlapjának kiforgatásával. 
 
Ajánló bibliográfiák készítésével már nemcsak a könyvtárhasználók érdeklődése kelthető fel, hiszen ez megjelentethető folyóiratokban, helyi lapokban, szórólapokon és plakátokon is, például iskolákban, művelődési házakban. Ilyen plakátok nemcsak ajánló bibliográfiákkal készülhetnek, hanem általános felhívásokkal is. Még hatékonyabb lehet, ha a környék iskoláinak vagy név szerint tanároknak küldik ki ezeket a rövid könyvismertetéseket, felhívásokat, hogy óráikon beépíthessék és diákjaiknak ajánlhassák. Egy iskolai könyvtár esetében ez alapkövetelmény is lehetne. 
 
A könyvtár állománya témakörben mindenképpen meg kell említenünk a környezeti, környezetvédelmi szakkönyvtárak fontosságát is. Ezen intézmények állományának már nemcsak egy része vonatkozik a tárgyalt témakörre, hanem teljes állománya, mely a határterületeket és külföldi irodalmat is magában kell, hogy foglalja. Állományukra támaszkodva pedig készíthetnének beszerzési tanácsadókat könyvtártípusonként, melyek segíthetnék a gyarapító könyvtárosok munkáját abban, hogy valóban az ő céljaiknak megfelelő dokumentumokat szerezzék be, és azok közül a legfontosabbakat. Ezek ismerete a könyvtáraknak anyagi vonatkozásban sem mellékes 
a költségvetés és a hatékonyság szempontjából sem. 
 
Magyarországon ilyen gyűjtőkörű a Kulturális Innovációs Alapítvány Könyvtára, mely 1985-től működik. Gyűjtőkörébe -- többek között -- a humánökológia és a környezetvédelem társadalmi vonatkozásainak témaköre tartozik. A 11,5 ezres állományból 4,5 ezer dokumentum tartozik a zöld könyvtári állományrészhez, melynek közel fele idegen nyelvű dokumentum, ezek egy része fordításokban is hozzáférhető. Idegen nyelvű anyagaikat szórólapokon és publikált könyvismertetésekben propagálják. A könyvtár tevékenységéről tájékoztatták a főbb pedagógiai szervezeteket, folyóiratokat. A könyvtár nyilvános. 
 
A cikk a szerző -- könyvtár-pedagógia szakos egyetemi hallgató -- hasonló című évfolyam-dolgozata alapján készült.
 


 
 
Kis Székely Zoltán 
REMETE AZ ISKOLÁBAN 
Pszeudo-helyzetjelentés az ember-nevelés frontvonalából  
  
 
"...Hogy embert ember testvérként szeressen? 
Értse meg egymást, bölcsen türelemmel -- 
Csak így lesz méltó nevéhez, hogy: ember?! 
 
S mennyit bűvöltek több ily szóval is még! 
Jellem -- tudás -- ám ezekről ki szól ma?... 
 
S valami meglök, hogy menjek ki, s utcák 
Során, miközben a dél szava kondul, 
Lámpával, égő szívvel bolyongva, 
Fürkésszek végig mindenkit bolondul, 
S dadogjam egyre, dühös szerelemmel: 
Embert keresek, -- hol vagy, ember -- Ember?!" 
(Tompa László -- Diogenész lámpájával)
 
Manapság mind inkább szükség van olyan emberekre (pedagógusokra) az iskolában (is), akik egyrészt "könnyedén fogják fel azt, amivel a világ törődik" (s "törődhetik komolyan azzal, amit a világ  könnyedén fog fel."), másrészt nem emberidomárként, hanem pásztorként dolgoznak (Heideggeri értelemben. "Az ember nem a létező ura. Az ember a lét pásztora."). 
Olyan emberre (tanárra) van szükség, mint amilyent Jean  Piaget  idéz  meg "A gyermek kétféle erkölcsé"-ben : "...tanáraink közül többen nemcsak megértették, hanem erősítették is és fel is használták  ezt a lelkiállapotot; idősebb barátként valóságosan gazdagították fejlődő EMBERSÉGÜNKET (kiemelés tőlem), mindent sejtettek, és nem kényszerítettek ránk semmit." 
Ki lehet a (kis)kamasz diák idősebb barátja? Okos, empátiás, barát, "aki meg tud engem érteni", de elég fejlett már -- értsd alatta: erkölcsös --, hogy a jót akarja és tudja átadni neki. (Mi a jó? A jót-tevés nem automatizmus. "Az automatizmusnak nincs értéke, míg egy akaratlagos tevékenység széppé, igazzá, erkölcsössé válhat." -- mondja P. Janet.) Ha a barát  csupán 2-3 évvel idősebb, akire már felnéz a kamasz... Ez lenne  az  ideális kapcsolat (talán). Mit már rég "kitalált" az emberiség (a fiatal spártai hadnagy, a középkori apródok, a cserkész-, pionír-, úttörővezetők). Veszélyes játékká alakulhat ez! [A Hitlerjugendre, vagy "A legyek ura" kamasz-poklára  gondoljunk  csupán  -- amit  maguk az emberek (bármilyen fiatalon is) építenek fel maguknak...] Arisztotelész szerint "A boldogság  a cselekvés által elért jó." 
Ilyen kell legyen az idősebb barát, hogy lelki pásztor legyen, és ne idomár. 
Ez is alkotás -- ha megsimogatunk egy gyerekfejet. 
(De a pedagógus "ősbizalma" is elfogy... AKKOR kell remetének lenni.) A lelki vezetésnek baráti kapcsolat a feltétele. 
A kamasz(odó) és a felnőtt között gátat épít az élet. Ezt a gátat próbál(hat)ja meg áttörni a(z iskolai) REMETE (is): az embertárs-kamasznak  az időtlenség élményét nyújtva, juthat(nak közösen) el oda, hogy a kamasz elfogadja őt: az időtlen (hiszen még olyan fiatal!) az időtlent (mert gyermekszívét nem vesztette el) ( vö. Konfuciusz: "Az a nagy ember, aki gyermekszívét nem vesztette el.") Az állandóság szele csapja meg a kamaszt: feltárul előtte a lényeg vagy még csupán megcsillan távolból (?) Ekkor érkezik (mert érkeznie kell) a remete: amikor az ember elérkezik  az identitástudat küszöbéig ("Az vagyok, aki vagyok!" vagy ahogy Ady fogalmazta volt: "... ahol épülnek, dőlnek az oltárok."). A nagy hitek, nagy tagadások korához. Szándékkal érzékeli a kamasz a világot, s ez most tudatosul is benne.
 (Már ott van a tudatos Én  és figyeli saját magát, s elemzi azt, hogy éppen cselekszik... A  megismerésnek sikeresnek kell lennie..!)
 A pedagógus? "Komoly, megállapodott, TISZTES EMBERKÉNT, akarjuk adni, s kapni a szeretetet. És mi vagyunk azok is, akik, amikor kiderül mindezek lehetetlensége, csak dacból is ráígérünk, még az alázatosságban is büszkék vagyunk." -- írja Sipos (S) Gyula "A lábmosás pedagógiájában". A remete-GESZTUS az, amikor megmosom a tanítvány lábát, holott sejtem, hogy ő el fog  árulni. A remete elárultatása -- lehetséges sebezhetőségének mértéke. [A remete Én-Te kapcsolatot valósít meg a tanítvánnyal. De milyen áron? Az erő -- az elárultatás bizonyosságából fakadó -- bizonytalanságunk mélyéből ered. Annak a tudásából, hogy a remete REMETE mivolta éppen tanítványai által fog elárultatni a személytelen hatalom "oltárán". (Mert a zsarnok magatartását magukra szabó  attitűddel -- sajnos -- az iskolában mindenütt találkozhatunk, ahol az empátia csak szó marad, s nem gyakorlat. Vö.: "Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van...") Ezért adott pillanatban a remete szükségszerűen elárultatik!] A remete példát mutat "önmaga bármikor lehetségessé váló sérülésének elviselésére". (Ranschburg Ágnes)] A remete éppen ebben erősítheti meg a kamaszt: a másság elfogadásában, eltérő kultúrák megközelítésében. [Minden személyiség egy-egy mini-magánvilág, aminek külön "kulturális" ÉRTÉKei (nem csak értékítéletei) vannak]. Ha ezt nem tudja kezelni az iskola -- márpedig a mai nagyon nehezen tudja --, akkor van (lehet) a remetére szükség. Aki vissza tudja jelezni (bár nem csalhatatlan), a tanítvány önmagához képest lehetséges előrelépését. 
Az elbunkósodás árnya rávetül a kistelepülésekre s iskoláikra. Hogy miért? Az előbbiekre utalva még hozzátesszük, hogy az értékválaszték beszűkülése (többféle iskola, kultúra, világnézet, szakma, ...bőrszín hiánya) éppen a tudatlanság zsarnokságát és zsarnokait ébreszti gnómikus álmukból. Ezt a látóhatárszűkülést (és szűkítést) kompenzálhatja a remete. Megtűrt-e a remete-típusú pedagógus? Éppen ezekben  a kisiskolákban, ahol rendszerint a nagyobb iskolákban -- valamilyen oknál fogva -- elhelyezkedni nem tudó tanárok (is) összegyűlnek? Nem csupán a Kárpátokból söprik bé, vagy próbálják bésöpörni  a remetéket. A nagyobb iskolákban megtűrt, mivel a sokszínűbb iskola eleve toleránsabb mező. 
A kisiskolákban, éppen a "kézi vezérlés" miatt, konfliktusteremtő egy remete attitűdű pedagógus: a másság botránykő lehet. Éppen csak megtűrt ő, a remete, aki nem azért folytat párbeszédet a tanítvánnyal, mert így szerez(ne) információkat másokról {kollegákról, tanítványokról, gyakorta olyan felhangokkal, ami a pedagógiai [nagyszerű jelzője Makarenkónak (!)] hiénáskodást rajzolja fel}, hanem  éppen a másság, az egyediség vonzza. 
S az idegen (új gyerek vagy kolléga, másságában kirívó és kihívó diák, a "kisokos", a kitaszítottságát teherként magán cipelő, a nem "iskolai értékek" iránt fogékony) is vonzódik a remetéhez. Nem a megértést várja el elsősorban. Hanem a remete szelíd, bölcs mosolyát. Az ember hiánylény. A kitaszítottságból eredő szenvedése nem szüntethető meg  örömmel. A remete nem örömöt ad. Nem tud boldogságot adni, hiszen boldogság nincs öröm nélkül. De! Tanít valamit a boldogságról: hogy a boldogság HARC és REMÉNY. 
A remény pedig maga az élet. A remete lelki, a másik felé fordított  tenyérrel közelít; jelzés ez: veszélytelen vagyok (egy számodra -- teljesen -- idegen világban). Bízhatsz bennem. 
De a mássságos "idegen"-nek, ha megszűnik másnak lenni, már nincs szüksége a remetére. Megtagadhatja a mesterét. Akár el is árulhatja őt, hiszen tudja, hogy az bántani ezért nem fogja. (Az más kérdés, hogy ez az elárultatás éppen a tanítványt fosztja meg értékétől: az önbecsülésétől, megingatva saját maga szeretetét is.) Hiszen  a remete  éppen arra tanít, hogy a legnagyobb baj, ha magadat nem szereted. 
A remete az elveszett EGYSÉG nyomában jár, bár tudja, hogy azt soha el nem érheti. De tudja valahol, hogy "Ha elég világosan megmondjuk, hogy mit nem tudunk, hol vannak az ismereteinkben a legfeltűnőbb hiátusok, akkor immár sokkal közelebb kerülünk a sürgős teendők kijelöléséhez; egyáltalán ahhoz, hogy felmérjük, milyen érzékeny mérlegen is billeg a tudás és a tudatlanság viszonya" (Huxley).
A remete számkivetettsége méltóságának mértéke (is) lehet.
De ki is a remete (az iskolában)? A [ma miféle -- ha nem a lelki(?)] végrehajtók elől a pusztába menekülő, fizetésképtelen adós? {Azzá válhat(-ik) minden pedagógus, ha komolyan veszi önmagát és az iskolát (!) -- Fizetésképtelennek híve magát adósságot törleszt -- a magáét a felnövekvő nemzedékkel szemben... és a felnőtt-ember-társakét [bizony néha a "pedagógus" -- társakét (?) is]}. 
Nagy tekintélyű, "visszavonuló" anakoréta? Bizonyos (elsősorban szimbolikus tőkéből: tudásból fakadó, tehát intelektuális) tekintély s [Mert az ember végtelenségre nyitott lény és éppen ezért csak korlátok közt lehet része a szabadságélményben. (Ha megértek valamit, újra determinálom magam. Néha újra definiálom magam!) Az ember kötelékeket vállal, ez ad értelmet az életének.] Az előbbiekből fakadó} távolságtartás letéteményese.
Jámbor férfiú, aki folytonos imádság, önsanyargatás, erénygyakorlatok között él? Jámbornak jámbor, mert az "Itt állok, másként nem tehetek." szervéti biztonságával  győz. (Vö. Sütő András: "Csillag  a máglyán") De  nem önsanyargató, habár a sorsa tán sanyargatja. Nem erénygyakorlatokkal és imádsággal jó, hanem azért mert cselekedteti a jót. 
A világnak hátat fordító  ember  szimbóluma, aki különleges látnoki és áldást hozó adottságaival segítségére lehet a tanácsért hozzá fordulóknak? Nem fordít  hátat a világnak, de "oldalt áll"; nem látnok  és nem  áldást hozó, de segítséget tud (mert AKAR) nyújtani a TANÁCSért hozzá fordulóknak. 
Teheti ezt azért, mert  az élet nagy BIZALOMJÁTÉKában már a GONDOSKODÁSRA képes korszakát éli  saját életének. Ezért nem lehet fiatal(?). 
A VILÁG ELFOGADÁSÁRA képes. Nem a (feltétel nélküli) anyai vagy a (feltételekhez szabott) apai szeretet letéteményese a remete. Egész egyszerűen más. Többdimenziós.  A SZEMLÉLŐDŐ. S erre tudja megtanítani az embereket. 
A kiskamasz már fél: egzisztenciális nagy kérdések riogatják. Ki kell mondani, metakommunikációs  eszközökkel alá kell támasztani: NE FÉLJ! S mert a remete, kontemplativitásából (szemlélődő magatartásából) eredően, nem fél, neki vannak ilyen metakommunikációs eszközei: önmaga léte. A remete szerep  éppen ezáltal (is) segítheti a meta-tudás (nem átadását, hiszen ezt nem lehet átadni): megszerzését.
 Ezért és így teremt értéket a remete. 
A remete  minden idők "uomo universale"-ja, akinek az embertárs nem csupán eszköz, de cél is. Nem interszubjektív, hanem interperszonális kapcsolatra törekszik. Üdvözli a másik létét, s ezáltal a másik fontosnak érzi magát. A remete (nem oda-) ráfigyeléssel (!) hiteti el a tanítványával, hogy ő, a tanítvány, fontos a számára. A remete az "önzetlenség stratégiájával" a hozzá  közelítő embertársat arról is biztosítja, hogy tiszteletben tartja annak világát. Bár úgy alkalmazkodik hozzá, hogy őmaga, a remete, nem alkalmazkodik. De a másiknak megadja azt a tiszteletet, ami neki, mint embernek jár. Hagyja a másikat, hogy más legyen, mint ő. Nem kényszerből igazságos. De ebben igazságos.
A remete, amikor felengedi a teraszára a fiatalt, akkor nem igazságos. Akkor AJÁNDÉKOZ: "Fiatalon olvasni olyan, mint a hasadékon nézni a holdat; életünk delén olvasni olyan, mint saját kertünkben nézni a holdat; öreg korban olvasni olyan, mint teraszról nézni  a holdat. Azért van ez így, mert az olvasás haszna annál mélyebb, minél mélyebb saját tapasztalásunk." -- itt Csang cs'ao nem az olvasásról beszél, valami többről, talán valami teljességről: "Aki tudja, hogyan kell olvasni, annak számára könyvvé válik minden, akármerre jár: könyvvé válik a domb, a víz, könyvvé válik a sakk meg a bor, könyvvé válik a hold és a virág. A jó utazó számára tájképpé válik minden, akármerre jár; tájkép a könyv és a történelem, tájkép a bor és a költészet, tájkép a hold s a virág."
A remete felengedi a teraszára a fiatalt.
Ugyanő az, aki azt mondja: Megengedem, hogy tagadj. Ehhez az engedélyhez biztonságot éppen remete mivolta adhat; a remete szinte biztatja  az előtte megnyílót, akitől elfogadja a tagadást, de mindenképpen megértően: emberien mosolyog rajta. ("Mert a kora ősz szellemének dala ez, a nyugalom, a bölcsesség és érettség szellemének, amely magát a bánatot is megmosolyogja s magasztalja a felvidító, friss, hűvös levegőt..." -- írja erről az állapotról megkapóan őszintén Lin Yutang).
A remete az a cédrus, amit körültáncolnak s elfogadja azt, vagy aki magányos marad s ezt az állapotot is elfogadja. A remete a szemlélődő, aki ki tudja és ki akarja kapcsolni a kategóriákat s az én-te kapcsolatokra nyitott: az egyedit értékeli (mi több ÉRTI)
A gyereket, az ifjút, a kamaszt a megszólítottság aurája veszi körül. Számára így tárulhat fel a VÉGTELENSÉG SZOMJA, mint lehetséges magatartásforma.

 
("A végtelenség szomja ez: 
fenséges vagy, magányos, szabad, 
és mélyükre szívnak a messzeségek. 
 írja J. Vinokurov.) 
 
Ilyen -- pedagógus -- remete volt 
Áprily Lajos is: 
 "S amint magam 
mindig  mélyebbre ásom, 
tompul a hang, 
de nő TITOK-TUDÁSOM." 
 
Persze a Weöres-i probléma nála 
is feloldhatatlan kérdés marad: 
"Mert hiszen az ember átlát a falon, 
De  nem lát át a fal hiányán."
 
A semmi létét nem lehet bizonyítani. A melankólia, mint a lét nagyszerűségének és tragikumának átérzőjének, magatartása Salinger "Zabhegyző"-jének öreg professzorára is jellemző. Remete ő is: ajándékot oszt. Akár a "Holt költők társaságának" tanára is. 
A remete "Egy hullám ...a millió hullám között" vagy olyan árnyék, ami "Egy pillanatra túléli" magát a remetét (?) De ez nem magány. A remete nem magányos.
Bátor-e a remete? Bátor kell-e legyen? Igen, mert sebezhető; a bátorság feltétele, hogy sebezhetők legyünk. Nem azért, hogy elmondhassuk Áprilyval -- a zsidóüldözésekkel szembeni tiltakozásként mondott le  az egykori Baár-Madas  iskolaigazgatói állásáról -- "Én láttam mikor  ti vakultatok", hanem hogy ha győz -- hiszen győz ["Az értékek versenye  az élet értékeinek megőrzéséért  folyik  az iskolákban is. Az győz, aki hiteles példával  és szerény örömmel veszi tudomásul nyereségét, és szomorodva a másik veszteségét, őt is  a győzelem ERKÖLCSös módjára tanítja." (Ranschburg Ágnes)] --, az általa teremtett új világot lakhatóvá teszi a tanítvány számára. Hogy lelkiismerettel mondhassa: Érezd magad otthon! 
Mert a serdülő még mindig dogmákat (is) kér: 
"Mondd meg, hogyan csináljam!" A kamasznak  nagy tisztaságokban  kell megfürödnie, nem csak a pokoljárás a(z emberi) sorsa. 
Csak  cselekedtetéssel lehet felvállaltatni a gyökereket, olyformán, hogy testünkből templomot építünk, a sejtéseket csak  így tudjuk átmenteni a fogalmi világba. A tanár (is) bátor kell legyen  a szerepjátékokra. Tehát, ha kell, fel kell vállalja a remete szerepét is. Játék ez. De  komoly  játék. ÉLETJÁTÉK! 
Ide  "Kis Herceg"-i (remetelelkületű) rókák kellenek, akik tudják a gyakorlatban is, hogy "megismerni, annyi mint MEGSZELIDÍTENI." A tanár, ha be meri vallani Villon-nal, hogy "... csak azt nem tudom ki vagyok..." -- nos ebben a pillanatban szerzi meg azt a karizmát, ami előrevetít(he)ti remetei  szerepvállalását: az erre való alkalmasságát.
Összegezésképpen remete attitűdű  pedagógusokra lenne szükség, akik időlegesen felvállalják, de felvállalják (!), ezt a szerepet...
 
 
G. Trakl 
Nyár 

Este kakukk panasza 
hallgat az erdőn. 
Megdől a kalász, 
a vörös mák. 
 
A domb felett sötét 
zivatar fenyeget. 
Régi tücsökdal alél 
a mezőre.

A gesztenye lombja 
se rezdül. 
Csigalépcsőn ruhád 
suhog alá. 

Szoba sötétjén 
csöndesen ég a gyertya; 
lángját ezüstös kéz 
koppantotta el; 

szélcsend, csillagtalan éj