Teski Tibor 
"A jelentéseket írogató társadalom -- halogató társadalom" 

Beszámoló az UNESCO és a görög kormányzat "Környezet és Társadalom: Oktatás és közvélemény-formálás a fenntarthatóság érdekében" konferenciájáról (Görögország, Thesszaloniki 1997. december 8--12.) 

A találkozót jelentőségteljes időpontban, az ENSZ Riói konferenciája után öt évvel rendezték meg Thesszalonikiben, Európa 1997-es kulturális fővárosában. Az emberi fejlődés jelenlegi menetét érintő kihívások, elemzések, az útkeresés egyetemessé válása kellően drámai hátteret adott a konferenciának. Eközben azonban Thesszaloniki -- mint a világ nagyvárosainak többsége -- élte a maga szemmel láthatóan nem sokáig fenntartható hétköznapjait. A konferenciateremben gyakran hangoztak el az európai kultúra és demokrácia bölcsőjére emlékeztető, utaló szavak, odakint pedig örvénylett a forgalom. Séta közben se beszélgetni, se levegőt venni nem lehetett, még ha utat is talált az ember a zöld szigeteket szinte teljesen nélkülöző betonépítmények, az összevissza parkoló járművek, s a háztartásiszemét-halmok szűk korridorjaiban. Úgy tűnhet, sokkal több a múltunk, mint a jövőnk. E kijelentés súlya pedig főleg a társadalom leginkább jövőorientált szféráját érinti: a jövő generációk nevelését, az oktatást és a gyermeket nevelő családokat.
"A fenntarthatóság elérése" -- amit Magyarországon egy szűk s kizárólag gazdasági logika mentén számított GDP-növekedés kifejezésére sajátítottak ki és használnak ma is a (gazdaság)politikusok és a média -- "gyakorlati és egyben morális imperatívusz" -- írta konferencia-beköszöntőjében Federico Mayor, az UNESCO főtitkára. Elég a helyzetelemzésekből, a jelentésekből és felmérésekből, csapott később szenvedélyesen a szónoki emelvény lapjára, tenni kell már végre, s bármilyen pici pozitív lépés jobb irányba vezethet. 
A jelentéseket írogató társadalom halogató társadalom, késlekedésnek pedig már nincs helye -- hangsúlyozta több alkalommal is. Idevágó ismeretekből van már elég, az életmódunkon, a viselkedésmódunkon kell végre változtatni.
A célkitűzés Rio de Janeiróban nem volt kevesebb, mint az egyesült nemzetek oktatási rendszereinek, s általában a kulturális újratermelés lehető legátfogóbb és a legkövetkezetesebb áthangolása a fenntarthatóság szempontjaira. A feladat nagyságához illő volt most a csalódás, bár a konferencia sok résztvevője elismerte, hogy a szemlélettágítás és a tudatosság-erősítés terén sok előrelépés történt. 
Paradox módon a problémák teljesebb ismerete a kétségbeesés, a bénultság és a folytonossá váló nyugtalanság felé lökheti a közvéleményt akkor, amikor pedig már rég tettekkel kellene közelíteni egy biztatóbb jövő felé. A tettekhez, különösen pedig a kollektív cselekvéshez egészséges lelkület, szolidaritás, felelősségérzet -- azaz eleven közösségek kellenek a társadalmak és a nemzetközi szerveződések minden szintjén.
A fogalmi tisztázás kényszerébe-útvesztőibe is betévedő szónokok között üdítően egyszerű volt az UNESCO-főtitkár véleménye az oktatás, a tanító emberek pedagógiai lehetőségeiről a fenntarthatósággal kapcsolatban: szeretet és példamutatás. Tisztán keresztényinek tűnő szavak, pedig végeredményben minden építő jellegű és életképességre törekvő közösség spirituális jelszavai és mindennapi gyakorlata ez.
A miniszterek beszédeik során nem szűkölködtek radikális vagy radikálisnak szánt kifejezésekkel. A kérdés persze adódik, hogy amikor már ennyire összetettek és olykor zuhatagszerűek a változások (legyen szó akár a hőmérséklet és csapadék vagy tőzsdeindex, esetleg a politikai népszerűségi indexek ingadozásáról) számít-e, hogy ki milyen kifejezést használ szónoki lelkesültségében.
A hat -- nemzetközi hírű szakértőket felsorakoztató -- plenáris ülésből háromban a környezeti nevelés igen széles összefüggései kerültek napirendre: a közismeretek és a közvélemény formálása, az életmód és fogyasztás alakulása -- alakítása, valamint a fenntarthatóság felé törekvés etikai, kulturális, politikai és társadalomszerveződési vonatkozásai.
Magyarország szempontjából több téren is igen tanulságos volt a részvétel. Több előadás is érintette a központi tantervek újabban növekvő szerepét, s azt a feladatát, ahogy a fenntarthatóság megfontolásait minden tantárgyra kiterjedően érvényesíteni tudják. 
A környezeti nevelés nemzetközileg egyre erősödő vonala a fogyasztói attitűdök alakítása az iskolai keretek között. A magyar eredmények itt még ugyancsak szerények. A hazai, radikálisan változó fogyasztói keretek és szokások különösen indokolttá tennék a témakör bevezetését.
A konferencia "Oktatás egy fenntartható jövőért: transzdiszciplináris akcióterv összehangolt tettekért" címmel rendkívül jól összeállított és széles kitekintésű anyagot adott ki, ami kiindulási alapul vagy további kalauzul szolgálhat mindenki számára, aki a fenntarthatóság témakörében gondolkodik és tevékenykedik. A kiadvány nagy szolgálatot tenne magyar nyelven is...

 
 
 
 
 
Kondor Béla 
Szándék 
 
Meg nem mérem, 
meg nem ítélem, 
szoknyád ráncos ölébe ejtem. 
 
A mindenség minden titkai 
hadd csöpögjenek 
az óraketyegésre, idődöccenésre. 
 
Szivárgó áldás hulljon 
az emberek fejére, 
az enyémre, a tiédre. 
 
Elejtem, felejtem, 
megrendült szerelmem 
a szerelem ölébe ejtem, 
 
csillogó, vörös földbe rejtem, 
hogy újra titok legyen, 
újra.