Csatlakozunk vagy csalatkozunk? 
 

"Vágyaink és lehetőségeink különbözőek" -- Tamás Pál szociológust az Eu-csatlakozásunk környezetvédelmi vonatkozásaival kapcsolatban kereste fel a Cédrus. 
Az integrációval kapcsolatos környezetvédelmi problémák elsősorban nem környezeti, hanem gazdaságpolitikai problémák. Az unióban a környezeti szabályozáson keresztül alapvető iparpolitikai szabályozás valósul meg. Így tehát az EU-szabályozók és a magyar ipar szembetalálkozásánál az a kérdés, hogy bizonyos magyar iparágak lábon tudnak-e maradni, képesek lesznek-e megtenni azokat a környezetvédelmi beruházásokat, amelyeket meg kell tenniük. 
 
Uniós viszonyok 
 
Az EU-n belül három környezetvédelmi blokk különböztethető meg: Az egyikhez tartozik Németország, Hollandia és a skandináv államok, a másodikba Spanyolország, Portugália, Görögország, a belgák, a franciák és az olaszok pedig egy köztes csoportot alkotnak. Az országok erőviszonyai a szavazásokban tükröződnek. Hosszú ideig kiegyenlített észak--dél szavazási erőviszony volt, a finnek, svédek, osztrákok megjelenésével ez egy picit el is tolódott az ökológiailag érzékenyebb országok felé. Érdekes módon Anglia és Franciaország a kevésbé érzékenyek súlyát növeli. Az északi szárny az egyre határozottabb és szigorúbb EU-szabályozás híve, ezekben az országokban magas környezeti igényességű maga a lakosság is. Az északi országokban jelentős környezetvédelmi ipar működik, így érthető, hogy ezeknek az országoknak az egyre határozottabb és szigorúbb EU-szabályozás az érdeke. 
Ugyanakkor a déli államok viszonylag gyengébb környezeti szabályozást akarnak EU-szinten elfogadtatni. Mindez persze számos tényezővel van összefüggésben, például ipartelepítés, uralkodó szélirányok, tengeri kijárat és egyéb hagyományok, tehát nem egyszerűen fejlesztési különbségekből származnak. A magyarországi környezetpolitika a lelke legmélyén szeretne a skandinávokkal és a hollandokkal szövetkezni, egyébként is ezek azok az országok, amelyek környezetvédelmi ügyekben a leghatározottabban "terelgetnek" bennünket valamilyen irányban. Ugyanakkor a magyar gazdaság, éppúgy, mint a dél-európaiak, gyenge, és ebből következően a gyengébb környezeti szabályozás mellett kell állást foglalnia, hisz a szigorú szabályozási költségeket nem tudja vállalni. 
 
A jog harmonizálható, a körülmények már kevésbé 
 
A magyar jognak az uniós jogszabályhoz történő megfeleltetésével kapcsolatban két dolog fontos: 
Az egyik, hogy az említett dilemmákat a magyar környezetvédelem a maga számára még nem vetette fel eléggé határozottan. Nem az a probléma, hogy nem tud róluk, hanem hogy nem dilemmaként éli meg őket. 
A másik, hogy a magyar szabályozás sok tekintetben igen szigorú, vagyis néhány területen szigorúbb, mint az EU, más területeken pedig kevésbé. A szigorúság nem azt jelenti, hogy be is tudja tartatni a jogszabályt. 
A jogharmonizációnál néhány száz jogszabályunknak az EU joganyagához való igazítása a feladat, ezen folyamatosan dolgoznak, de a fő hangsúly nem is a magyar jog milyenségén, hanem a betarthatóságon, a mérhetőségen van. 
 
A magyar valóság 
  
Hazánkban többek között a környezetvédelem volt az egyik olyan terület, ahol a leginkább elmarasztaló volt az EU véleménye a magyar állapotokról. Azonban ehhez egyes szakértők szerint az is hozzájárult, hogy feleslegesen szigorú adatokat adtunk meg az EU számára, rosszabb képet festettünk magunkról, mint ami a valóság. Ezért a szakértők egy része azt mondja, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt az EU véleményében megfogalmazták. Az EU egyébként központi helyen jelölte meg a regionális és a határokat átlépő levegő- és vízszennyezés elleni fellépést, továbbá a hulladékok (köztük a kommunális hulladék) mennyiségének csökkentését és biztonságos megsemmisítését. A környezeti állapot vizsgálatakor azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a nyolcvanas évek végétől csökken az ipari termelés Magyarországon, főleg a nehéziparágak szűnnek meg, ennek következtében automatikus tisztulási folyamat megy végbe. Vagyis az ipar visszafejlődésének következtében javulnak a környezeti állapotok. 
 
És mennyibe kerül mindez? 
 
Készülnek számítások arra vonatkozóan, hogy Magyarországnak mennyibe fog kerülni az integráció környezetvédelmi szempontból, de azok többnyire az egyes jogszabályok bevezetése, és betartatása során felvetődő költségekkel foglalkoznak. Azt nem lehet tudni, hogy ez pontosan mennyi lesz 1999-ben vagy 2003-ban. Az sem teljesen világos, hogy ezek a költségek mekkorák, már csak azért sem, mert különböző szakértői körök más és más számításokat végeznek. Például, ha a környezetvédelmi tárca terhére kell a kisebb települések szennyvízelvezetését megoldani, a csatornázás az egyik legkevésbé megoldott kérdés, akkor százmilliárdok kellenek évente. Ha Magyarországon egy német típusú csatornázottságot szeretnénk elérni néhány év alatt, akkor arra a világ pénze sem lenne elég. 
 
Előnyök és hátrányok 
 
A környezetvédelem önmagában, és annak ellenére, hogy elért bizonyos eredményeket, a gazdasági ágazatokat tekintve mégiscsak gyenge ágazat. Azonban az EU-ra való hivatkozással előnynek könyvelhető el az, hogy el tudjuk indítani azokat az egyébként is szükséges modernizációs programokat, amelyeket különben soha nem tudnánk megvalósítani. Így például a magyar környezetvédelem forrásokhoz juthat, technológiákat vezethet be, és olyan problémákat is meg tudhat oldani, amire egyébként a forráshiány és a gyenge alkupozíció miatt képtelen lenne. Vagyis nem arról van szó, hogy majd az EU finanszíroz bizonyos programokat, hanem arról, hogy a környezetvédelem a magyar torta osztogatásánál kap nagyobb szerepet. 
Az országnak az Eu-csatlakozást követően hátránya abból lehet, ha egyes iparágak nem tudnak bizonyos technológiai normákat teljesíteni, emiatt akár az ország exportteljesítménye is romolhat. 
A közeljövő legfontosabb feladata, hogy egyrészt fel kell gyorsítani a jogszabályok bevezetésének költségszámításait, és meg kell nézni, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyek bevezetésére haladékot kell kérni. Másrészt javaslatot kell tenni az európai környezeti monitoring rendszerhez való kapcsolódásra. 
 
Döntés: helyben vagy a központban? 
 
Eddig is gondot jelentett, hogy a döntések többsége magas, országos szinten született. A csatlakozást követően ezzel a problémával még fokozottabban fogunk találkozni, vagyis a konkrét ügyekben hozott döntések még inkább távolodnak attól a szinttől, ahol ténylegesen zajlanak. Ez főleg a pénzügyi források megteremtésére vonatkozik, de jogi értelemben is csökkenni fog a mozgásterük. A jelentős beruházások országos és nemzetközi tárgyalószinteken fognak majd eldőlni. Arra persze lesz lehetőség és mód, hogy a magyarországi szervezetek más országok tapasztalatait, megoldási módjait és technikáit átvegyék. Jelenleg egyébként az EU az ún. "best practising", vagyis a legjobb gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét hangoztatja, amelyeket mindenki meg tud tanulni. Például ha Lyonban jól működik a szemétgyűjtés, akkor azt a pécsiek is tudják alkalmazni. Ez naivitás, bizonyos körülményeket és alkalmazásokat nem lehet átvenni, megtanulni, azok átadhatatlanok. Nem azért nem működik például a kommunális hulladékgyűjtésnek a francia, német vagy észak-olasz rendszere nálunk, mert nem ismerjük, hanem egyszerűen azért, mert az egyes országok és a magyar társadalom mentális hagyományai eltérnek.