Márczi Imre 
Kreatív sokszínűség 
A Kultúra és Fejlődés Világbizottság jelentése   

Miről szól igazában a National Geographic Magazine? Szeretik a demokráciák az idegeneket? Mit üzen valójában a rádió, televízió? Van esély arra, hogy a világ hagyományos nagy kultúrái elfoglalják az őket megillető helyet? A nők és a fiatalok csak a szubkultúrákban érvényesíthetik identitásukat? Milyen áru az információ? Közös nevezőre lehet hozni a nemzeti és a multinacionális érdekeket? A világ halad, de merre? Mi a modernizáció? Milyen forgatókönyv szerint zajlik a globalizáció? Mit jelent ez az egyes kultúrákra, régiókra nézve? 
Ezek a kérdések messzire vezetnek, mégis fel kell tenni őket, mert válaszok hiányában nem érthetjük meg a körülöttünk zajló folyamatokat. Pedig ezek döntő befolyással lehetnek a jövőnkre nézve. 
Részben ez lehetett az indítéka annak, hogy az UNESCO 1991-ben létrehozott egy világbizottságot, aminek a feladata a kultúra és a fejlődés problémáinak áttekintése volt. A bizottság jelentése 1995-re készült el, és tíz fejezetet, illetve ezekhez kapcsolódóan egy nemzetközi cselekvési programjavaslatot tartalmaz. Az első fejezet egy új globális etikát sürget, mert csak ezen az alapon lehet minden ember számára a létéhez szükséges alapvető dolgokat biztosítani. A második fejezet a pluralizmussal foglalkozik. Megállapítja, hogy a kulturális pluralizmus a társadalmak maradandó jellemzője, mivel a kultúrák nem elszigeteltek, és ezért hatnak egymásra. Az etnikai dominancia nem kívánatos, de a homogenizálás sem járhat sikerrel. A harmadik fejezet témája a kreativitás és a jogokkal való felruházás. A pluralizmus üres szó csupán, ha a társadalom egyedei illetve csoportjai nem kezdeményezhetnek és nem élhetnek jogaikkal. A negyedik fejezet a média világának kihívásait veszi számba. A média a saját világ megalkotásának eszközeként kínálja fel magát; azonban a korszerű kommunikációs rendszerek elsősorban a profitorientált multinacionális érdekeket, illetve a hatalom legitimációját szolgálják elsősorban. Az ötödik fejezet témája a nemi szerepek és a kultúra. A fejlődéssel változik a nők, a család helye a társadalomban -- ez a változás nem feltétlenül kívánatos, mert a család számára nagy kihívásokat jelent. A hatodik fejezet a gyermekek és az ifjúság problémáját veti fel. Marginalizálódás, szubkultúrák helyett a jelentés globális szocializációs program kidolgozását javasolja. 
A hetedik fejezet témája a kulturális örökség és fejlődés kapcsolódásának két lehetséges módját veti fel: piaci vagy jogi eszközök révén kell-e biztosítani az információhoz, kultúrához hozzáférést? 
A kultúra és a környezet témájával kapcsolatban a nyolcadik fejezet a fenntarthatóság sokdimenziós feltételrendszerét veszi szemügyre. A biodiverzitást, a helyi tudást hangsúlyozza a városiasodással, népesség- és gazdasági növekedéssel szemben. 
A kilencedik rész a kultúrpolitika újragondolását sürgeti a kitágult, globalizálódó világban annak a felismerésnek az alapján, hogy minden összefügg mindennel. Az utolsó, tizedik fejezet a legfontosabb kutatási irányokat, területeket jelöli meg. 
A Kreatív sokszínűség c. tanulmány meglehetősen jó képet ad mostani helyzetünkről. Elég mélyen teszi fel a kérdéseket -- a válaszok azonban a globális horizont következtében általánosak, iránymutatók. Az olvasónak szükségképpen el kell végezni a konkretizálást saját régiójára, helyzetére, problematikájára vonatkoztatva. Ennek során valószínűleg számtalan -- esetleg megoldhatatlan -- nehézségbe ütközik, amelyek újabb kérdéseket vetnek fel. Mert a "Kreatív sokszínűség" optimista, sőt, helyenként idealista. Ez a gondolkodásmód azonban hiánycikk napjainkban -- és azt a másik oldalát mutatja fel az emberi problémamegoldó képességeknek, amely az alapvető, egyetemes emberi érdekek hosszú távú biztosítását célozza. 
Osiris -- Magyar UNESCO Bizottság 
Budapest 1996. 298 oldal