Nahalka István 
Gyorsítópályán a környezeti nevelés? 

Jelentős állomásához érkezett a magyarországi környezeti nevelés: a terület szakemberei egy távlati fejlesztési stratégia kidolgozásán fáradoznak, s hamarosan meg is jelenhet munkájuk első eredménye.  
Ebben a helyzetben talán van értelme annak, ha szakembereket arra kérünk, hogy néhány pontban foglalják össze, mik szerintük a hazai környezeti nevelés fejlesztésének legfőbb feladatai. 
Előző számunkban Zelnik József, a mostaniban pedig Nahalka István ezzel kapcsolatos gondolatait adjuk közre. 

1. A magyarországi környezeti nevelésben -- folytatva, de főként kiszélesítve a meglévő, azonban meglehetősen szűk körre kiterjedő kezdeményezéseket -- valódi tantervfejlesztési folyamatokat kell generálni. A NAT elvi lehetőségeket biztosító hátterével olyan környezeti nevelési programokat kell kidolgozni, amelyek más tantárgyak részeivé válhatnak, vagy akár önállóan is taníthatók; iskolán illetve tanórán belüli tevékenységre adnak lehetőségeket, de ösztönzik az iskolán kívüli, a hagyományos kereteket túllépő környezeti nevelést is. Talán a legjobb, ha ezen a nevelési területen következetesen meghonosítjuk a kurrikulum típusú tantervek készítésének gyakorlatát, vagyis elsősorban modulárisan építkező, egységenként több helyi tantervi szegmensbe is integrálható, többfunkciós programokat készítünk, amelyek elsősorban a tanítás folyamatára adnak megoldási javaslatokat, s nem pusztán a tananyagot vagy a követelményeket írják le. Készítsünk tehát nagyon sok környezeti nevelési modult, egy, két, három tanórás egységeket, amelyek között sikerrel böngészhet a természetismeret, a biológia, a fizika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem tanára, a tanító, egyszóval bárki. A legfontosabb azonban az, hogy ezek a tantervek, kurrikulumok, környezeti nevelési modulgyűjtemények valódi fejlesztés eredményei legyenek. Ez alatt azt értem, hogy váljék követelménnyé Magyarországon a környezeti nevelésben, hogy a tanterveket mindig kipróbálva, a fejlesztési cikluson akár többször is áthajtva bocsássuk a széles nagyközönség rendelkezésére. Egy fejlesztési ciklus a megírásból (vagy egy előzőleg már lefutott ciklus esetén a kipróbált változat átírásából), taneszközök elkészítéséből (vagy nem első forduló esetén a javításukból), a kipróbálás megszervezéséből, a kipróbálásból, a tapasztalatok összegzéséből áll. Ez a mozzanat szinte teljesen hiányzik a hazai tantervkészítés folyamataiból. A környezeti nevelés azzal folytathatná jó hagyományait, vagyis azt, hogy szinte utat mutat a hazai pedagógiában, hogy a tantervfejlesztés és -értékelés ilyen, nálunk kevéssé ismert metodikáját is adaptálja. 
 
2. Persze nem a nulláról indulunk: van néhány, egyelőre nem kellően széles körben ismert program a környezeti nevelés területén, amelyeket terjeszteni kellene. Sok esetben ez a terjesztés éppen a kipróbálással kellene, hogy kezdődjék, tehát még be kellene indítani az előbb leírt ciklust. Már előre látható, hogy az így megszülető programok nem fognak "elkészülni", vagyis soha nem mondhatjuk majd azt, hogy ez és ez a program ekkorra és ekkorra elkészült. Ezek a tantervek élni fognak, a kipróbálások tapasztalatai alapján elvi deklarációik vagy moduljaik módosulni fognak, egyeseket ki kell hagyni majd a tanítási egységek közül, más egységeket viszont fel kell venni a programba, egyre bővülni fog a modulok rendszere, de mindazoknak az információknak a köre is, amelyek a program tanítását segítik. Ez az egész folyamat az Internetért kiált. Vigyük fel az Internetre a programokat, álljanak rendelkezésre mindazok számára, akik hozzáférnek ehhez a forráshoz (ma már belátható időn belül minden pedagógus, ha másképp nem, akkor a legközelebbi pedagógiai szolgáltató intézet lehetőségeit felhasználva). Legyen nyitott a rendszer, lehessen véleményt alkotni az Internetre felvitt programokról, ezeket nyílt formában kellene közkinccsé tenni, hogy lehessen javaslatokat tenni a program megváltoztatására, bővítésére, járulhasson hozzá mindenki a fejlesztéshez, akinek érdemi észrevétele, javaslata van. A kipróbálás eredményei szintén jelenjenek meg az Interneten, vagyis bárki elolvashassa a vizsgálatok, értékelések eredményeit, az összefoglaló értékeléseket. Mindenki tudja, vagy legalábbis érezheti, hogy a környezeti nevelés "internetesítésének" perspektívája ennél is jóval szélesebb. A lehetőségek szinte beláthatatlanok, az internet lehet a legjobb médium a környezeti nevelés korszerű módszereinek, az elkészülő oktatási segédleteknek (pl. munkalapoknak, értékelő battériáknak), a környezeti nevelés során felhasználandó információknak (adatoknak, tényeknek, képeknek, hangoknak stb.), a bevált kezdeményezéseknek, a sokakat megmozgató akcióknak az elterjesztésére. 
 
3. A magyarországi környezeti nevelésnek "rá kell hangolódnia" arra a világméretű folyamatra, amely a tanulásról alkotott elképzelések radikális átalakulása következtében a tanítási gyakorlatban kibontakozott. Arról van szó, hogy a szemléltető, az ismeretek és képességek, valamint attitűdök kumulálódásában, gyűjtögetésében hívő, a megismerést az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé, az egyestől az általános felé tartó folyamatként elképzelő szemlélet helyett a tanulás értelmezésében egyre inkább a konstruktivista látásmód kerekedik felül. E szerint a tanulás nem az ismeretek, képességek és attitűdök gyűjtögetése, hanem a tudásrendszer megkonstruálása, felépítése magunkban, alapvetően aktív, személyes folyamat, amely során a megismerő elme nem a tapasztalatokból indul ki, nem azokból "vezeti le" az összetettebb tudást, hanem saját már meglévő ismeretrendszerét alkalmazza a rendelkezésre álló tapasztalatok értelmezésére. A belső világ és a tapasztalatok kölcsönhatásában a meghatározó szerepet a belső világ játssza, s ebben a dinamikus folyamatban alakul ki a tanulás, amely nem más, mint a belső értelmező rendszer megváltozása, akár drámai formában. Nos, a környezeti nevelés ma Magyarországon még nagyon távol áll ettől a szemlélettől. Kollégáink ma még túlságosan hisznek abban, hogy elég a gyerekeket "összehozni" a természet csodáival, mert a tanuló ember világra nyitott szemlélete képes lesz asszimilálni az empirikus tapasztalatokban megnyilvánuló összefüggéseket. Fel akarjuk fedeztetni a gyerekekkel a természet szépségeit, az ember környezetpusztító tevékenységének hatásait, az ökológiai és társadalmi rendszerek működési folyamatait, s nem vesszük tudomásul, hogy előfeltételek nélkül a gyerek csak azt "fedezheti fel", amit már birtokol. Új horizontja van a világban a tanulásnak és így a tanításnak, a nevelésnek, a mai pedagógia és pszichológia már egészen másképpen látja a gyermek megismerő folyamatait, mint mondjuk a 25 évvel ezelőtti tudomány, vagy a mai hazai pedagógiai gyakorlat. Meg kellene ismerkednünk ezzel a kihívással (hiszen sokan még tudatában sincsenek, mert nem jutottak el hozzájuk ezek az információk), el kellene kezdeni olyan programokat készíteni, amelyek már tudatosan építenek a konstruktivizmus gondolatvilágára, terjesztenünk kell az ehhez az elméleti rendszerhez köthető gyakorlati eljárásokat, kutatásokat kell kezdeni ezen a területen, s a pedagógusok továbbképzése során maximálisan érvényesíteni kell ennek a gondolkodási rendszernek a követelményeit. 
 
4. A hazai környezeti nevelést el kell mozdítanunk az egyre komplexebb kérdések világa felé. A környezeti nevelés értelmezésében a világon mindenhol a fokozatos gazdagodás, a jelentés kibővülése figyelhető meg az elmúlt két-három évtizedben, nálunk ezen a téren van némi lemaradás a világ fő folyamataitól. A környezeti nevelés kezdetben természetvédelmet jelent, majd megjelenik a környezetvédelem az ember környezetet károsító tevékenysége biológiai, kémiai, fizikai hatásrendszerének vizsgálatát középpontba állítva, míg napjainkra eljutottunk a környezeti nevelés széles értelmezéséig, amely a legfontosabb a társadalmi folyamatokat, az ember ökológiai felelősségét, a komplex ökológiai és társadalmi rendszerek működésének vizsgálatát tekinti. A környezeti nevelés tehát fokozatosan kimozdult a merev tudomány-központúságból, fokozatosan interdiszciplinárissá, vagy még inkább multidiszciplinárissá vált, a holisztikus megközelítések dominanciája valósult meg. Nos, ezen a folyamaton nekünk is keresztül kell mennünk, mindig szem előtt tartva, hogy az egyes paradigmák, környezeti nevelési látásmódok nem a régiek kiszorításával jönnek létre, hanem azoknak átfogóbb rendszerekbe való beépítésével. A modern környezeti nevelés egyáltalán nem tagadta meg a természetvédelmet, vagy a környezetvédelem tudományos megközelítéseit. Ezek ma is nagyon fontos részei a környezeti nevelésnek, csak beágyazódnak egy átfogóbb feladatrendszerbe, a környezettudatos magatartás kialakításának követelményébe. 
 
5. Ha még egy pontot kell kiemelnem a környezeti nevelés fejlesztésének hazai feladatai közül -- márpedig elhatároztam, hogy összesen ötöt írok --, akkor a módszertani fejlesztésről kell szólnom. Bár a környezeti nevelés a magyar pedagógiai gyakorlatban e területen élen jár, azonban még több erőfeszítésre, még több innovációra van szükség ezen a téren is. Szerencsére itt is mondhatjuk azt, hogy folytatni kell a jó hagyományokat. Akik eddig is sok projektet szerveztek, akik intenzív módon alkalmazták a terepmunka lehetőségeit, akik komplex csoportfeladatok segítségével igyekeztek létrehozni a szociális tanulás feltételrendszerét, akik esettanulmányokkal, vitákkal, ötletrohamokkal, döntés- és szerepjátékokkal tették színesebbé foglalkozásaikat, azok ezt még következetesebben, még intenzívebben kell, hogy tegyék, példát mutatva másoknak is. Terjesztenünk kell a jó megoldásokat. Az Interneten el kell helyezni az ötleteket, a módszertani ajánlásokat. A továbbképzéseken meg kell tanítanunk mindenkit, hogyan lehet adaptálni az új és új módszereket, eljárásokat. És itt is kell a kutatás: tudnunk kell, hogy mennyire hatékonyak ezek az új módszerek, ha hatékonyak, akkor miért, melyek a minőségüket meghatározó szervezési momentumok, milyen tanulási környezetben érvényesülnek a legjobban, stb. 
 
A fentiekben, öt pontban -- nagyon vázlatosan -- összefoglaltam, hogy mit tartok a hazai környezeti nevelés legfontosabb megoldandó feladatainak. Inkább irányokról, elvekről, tendenciákról szóltak ezek a pontok, s nem konkrét intézkedésekről. Ezek meghozatala egyébként is mások dolga, de ha lehetne, akkor most mégis javaslatokat tennék ezekre az intézkedésekre. Szerintem központi és helyi forrásokból áldozni kellene egy következetes, valódi tantervfejlesztési folyamat kibontakoztatására. Forrásokat kellene biztosítani a környezeti nevelés Internetes információs bázisainak kiépítésére. Célzott módon kellene támogatni a környezeti nevelési kutatásokat, elsősorban a program és tantervfejlesztés, a tanítás-tanulás folyamatai és a módszertan területén. Támogatni kellene olyan pedagógus-továbbképző programok létrejöttét, amelyek e terület legkorszerűbb, a világon meghatározó tendenciáira épülnek. Csupa olyan feladatot írtam le, amely központi intézkedést és persze pénzt igényel. De csak olyat írtam, amelyre (fejlesztésre, továbbképzésre, Internetre, kutatásra) 1997-ben is jelentős források álltak rendelkezésre, s várhatóan így lesz ez a későbbiekben is. Vagyis itt inkább arra tettem javaslatot, hogy mire kellene inkább költeni az amúgy meglévő pénzeket.