Elgin Duane 
ÖNKÉNT VÁLLALT
MÓDON ÉLNI
(Voluntary Simplicity) 
    
Az önként vállalt élet nem csupán azt kívánja meg, hogy tudatában legyünk az előttünk álló választási lehetőségeknek (külső világ), hanem, hogy önmagunkra  vonatkozóan is tudatosak legyünk (belső világ), amikor a lehetőségek között választunk. Mind a választásokkal, mind a választóval kapcsolatban tudatosaknak kell lennünk, ha önként választott módon akarunk cselekedni. Más szavakkal, önként vállalt módon cselekedni azt jelenti, hogy önmeghatározó módon cselekszünk.
De ki az az "ÉN", aki a döntéseket hozza?  Ha az én mind társadalmilag, mind pszichológiailag a gondolkodás és cselekvés szokásjellegű mintáira kondicionálódott, akkor viselkedése aligha tekinthető önként vállaltnak. Ebből következően az önmegvalósítás – az a folyamat, melyben realizálódik, hogy igazából ki az "ÉN"–  alapvető fontosságú az önmeghatározáshoz, és az önként vállalt cselekvéshez.
Tény az, hogy minél jobban ismerjük önmagunkat, annál gazdagabb lesz az életben való részvételünk, s gazdagabbak lesznek  választási lehetőségeink is. Ha életünk útján haladva figyelmetlenül szemléljük magunkat, akkor ennek arányában szűkülnek a választási lehetőségek. Minél tudatosabbak vagyunk életünkben, annál hozzáértőbben tudunk cselekedni és annál harmonikusabb lehet a kapcsolat belső tapasztalatunk és külső kifejezésformáink között.
 

Automatikus működésünk
 
Hogy teljesen tisztán lássuk, mit jelent önként vállalt módon cselekedni, be kell vallani önmagunknak, milyen nagy mértékben hajlunk arra, hogy ne önként  vállalt módon cselekedjünk. 
Megtanultuk mindennapi életünk jóformán összes cselekvését automatizálni: a járást, a vezetést, az olvasást, a munkavégzést, a másokra való támaszkodást stb... A viselkedésnek ez a rendszere kiterjed életünk legintimebb részleteire is – hogy például milyen csomót kötünk a cipőfűzőnkre, hogyan mosunk fogat, melyik lábunkat dugjuk először a harisnyanadrágba és így tovább. Az automatikus viselkedésminták nem csupán fizikai létezésünk szinte valamennyi aspektusát uralják, hanem azt is kondicionálják, hogyan gondolkodunk és érzünk. Ha nem tudatosítjuk a gondolkodás, az érzés és a viselkedés ezen automatikus mintáit, akkor a mulasztás következtében emberi automatákká válunk.
 Főképpen azért nem vagyunk képesek észrevenni vagy megfelelően értékelni automatikus cselekvéseinket, mert a szellemi zaklatottság majdnem állandósult állapotában élünk. Elménk villanásszerű gyorsasággal szüntelenül mozog, a jövőről gondolkodik, múltbeli beszélgetéseket játszik vissza, reflex- és álomszerű valóságba behálózva belső szerepjátékokkal foglalatoskodik.
 Az a tény, hogy óriási mennyiségű mentális "tartalmunk" megismerésével éveket töltünk, nem jelenti azt, hogy ezáltal alapjaiban ismernénk vagy kontrollálnánk mentális folyamatainkat.
"Az ortodox nyugati pszichológia fenntartás nélkül elfogadott hiedelmei között legfőképpen az megdöbbentő, miszerint az ember idejének java részét gondolkodással és problémamegoldással tölti, továbbá, hogy csak a neurotikusok és más abnormális személyek töltenek – a pihenésen kívül – jelentős  időt a fantáziavilágban." – állítja R. Walsh agykutató, pszichiáter.
Álomvilágban élünk, melyben a valóságból és fantáziánkból származó inputokat (bemenő jeleket) – szükségleteinknek és gátlásainknak megfelelően – ügyesen, automatikusan, mégis öntudatlanul összekeverjük.
A nyugati kultúrák azt a felfogást erősítették, hogy a folyamatos szellemi zaklatottság állapota a dolgok természetes rendje. Következésképpen a belső gondolkodási folyamatainkra vonatkozó, nagyrészt tudattalan társadalmi megegyezés folytán, egyénileg és kollektívan is, majdnem teljes egészében saját, mentálisan előállított valóságunkba ágyazva élünk.
E. F. Schumacher világosan kifejtette ezt az "Útmutató a kuszasághoz" (A Guide for the Perplexed) c. könyvében:
 "Súlyos hiba az önismeretet gyakorló embert azzal vádolni, hogy 'hátat fordít a társadalomnak'. Az ellentéte lenne inkább igaz: az az ember, aki elmulasztja megismerni önmagát, az veszélyes és az is marad a társadalomra nézve, mivel hajlamos lesz arra, hogy félreértsen mindent, amit más emberek mondanak, vagy tesznek és 'áldásos' tudatlanságban marad arra a számtalan dologra vonatkozóan, melyeket önmaga tesz."
 

Tudatosabban élve
 
A tudat a szó szoros értelmében véve azt jelenti, hogy "amivel mi tudunk". A fogalmat a felfogóképességgel is meghatározták már.
 Tudatosabban élni annyit jelent, hogy percről percre tudatosabban megéljük azt a bizonyosságot, hogy mindenben jelen vagyunk, amit teszünk. Amikor ülünk és eszünk, akkor tudatában vagyunk, hogy ülünk és eszünk. Amikor azt a számtalan dolgot tesszük, ami mindennapi életünket alkotja, emlékezünk arra, hogy a létezés ezekben a tevékenységekben valósul meg. Tudatosan élni annyit jelent, hogy tudatos ön-emlékeztetéssel haladunk az életben.
Egy régi mondás szerint "ritka az a hal, amelyik tudja, hogy vízben úszik". Az analógia alapján az önként vállalt  élet kihívása nem abban van, hogy közel férkőzzünk önmagunk tudatos tapasztalásához, hanem inkább, hogy tudatosan felismerjük a "tanúként létezés" tapasztalatát és ezután készségeket tanuljunk arra, hogy fenntartsuk nyitottságunkat ezzel a tapasztalással szemben.
Szeretnék feltenni egy kérdést az Ön számára: Milyen érzés észlelni önmagát olvasva, miközben olvas, megfigyelni önmagát étkezve, miközben eszik, látni önmagát tévét nézni, észrevenni, ahogy vezet, tapasztalni beszélő önmagát?
 Annak ellenére, hogy mennyire végletesen egyszerű úgy létezni, hogy tudatos éberséggel viszonyulunk életünkhöz, ez erőfeszítést követelő cselekvés. Már az is küzdelmet jelent, hogy alkalmanként emlékeztessük magunkat önmagunkra, ahogyan a mindennapi rutinfeladatokban haladunk. Az ön-emlékeztetés rövid percét egy hosszabb időszakasz követi, amikor elmerülünk a gondolatok áradatában és a külső világ követeléseiben. Mégis, gyakorlás közben úgy találjuk, hogy egyre könnyebben tudjuk emlékeztetni magunkra magunkat.

 
A beépült és az ön-visszatükröző tudatosság
 
Önmagunkról elfeledkezve hajlamosak vagyunk automatikusan működni és ezáltal elveszítjük képességünket az önként vállalt cselekvésre. A beépült tudatosság elterelt állapotában hajlunk arra, hogy a viselkedés, a gondolatok és érzések szokás-jellegű mintáival határozzuk meg, kik vagyunk.
 Amikor önmagunkat ilyen korlátozott és sekély módon határozzuk meg, nehéz levetnünk maszkjainkat, és identitásunkat újonnan megtapasztalnunk. 
Míg a beépült megelégedés megkülönböztető minősége az elfeledkezés önmagunkról (automatikus működés), addig az ön-visszatükröző tudatosság megkülönböztető minősége az önmagunkra való emlékeztetés (önkéntes, akaratlagos, szándékos cselekvés a világban). Az ön-visszatükröző tudatosság tükröt nyújt számunkra, mely feltárja vagy visszatükrözi azt, akik vagyunk, ahogyan mindennapi életünkben haladunk.
Ha ily módon látjuk magunkat, az sok türelmet, gyengédséget és önmegbocsátást hív elő belőlünk, mivel észrevesszük, hogy úgy gondolkozunk és cselekszünk, ahogyan már régen nem szeretnénk. Amilyen mértékben képesek vagyunk automatizált mintáinkat látni vagy ismerni, aképpen nem hagyatkozunk többé rájuk. Képessé válunk önként vállalt módon cselekedni és élni.
Amikor kitartással és türelemmel ráhangoljuk magunkat a percről percre történő tapasztalásra, saját énünk megtapasztalása fokozatosan, de mélyrehatóan átalakul. Ahogyan növeljük a precizitást, mellyel magunkat figyeljük az életben, az "itt-belül-az-én" és a "világ-ott-kívül" közötti határok kezdenek feloldódni. 
A belső és külső személyiség folyamatos tapasztalás-folyammá egyesül. Más szavakkal az ön-visszatükröző tudatosság nyomán jelentkező következő fázis az, hogy a "megfigyelő" és a "megfigyelt" a tudatos tapasztalás integrált áramának egységében egyesül.
A tudatosabb élet következtében kifejlődő minőségek
Növekvő mértékben összefüggő világunk kontextusában – ahol a szociális, környezeti és gazdasági kapcsolatok  hálójának erőssége egyre növekvő mértékben a leggyengébb láncszemnek van kiszolgáltatva –, hosszú távú túlélésünkhöz nélkülözhetetlen az a képesség, hogy gyorsan reagáljunk az apró figyelmeztetésekre, miszerint letértünk társadalmi evolúciónk egészséges útjáról.
Az ön-visszatükröző tudatosság az ökológiai orientációt is elősegíti a többi életforma felé. Percről percre történő tapasztalásunk tudatos figyelésével közvetlenül kezdjük érzékelni minden egyes létforma finom, mégis mélységes összefüggését. Azt kezdjük tapasztalni, hogy a létezés teljessége töretlen egész. 
A többi élőlénnyel való bensőséges kapcsolódásunk tudatossága az együttérzés átélését táplálja. Törődésünk köre óriási mértékben kitágul, amivel együtt jár, hogy erősen átérezzük felelősségünket s hogy mennyire érintenek bennünket a világ dolgai.
Az az ökológiai krízis, amivel ma szembenézünk, nem kis részben amiatt az óriási szakadék miatt alakult ki, amely viszonylag fejletlen belső képességeink és a jelenleg rendelkezésünkre álló rendkívül erőteljes külső technológiák között tátong. A technológia növekedésével helyreállíthatatlan károsodást okozunk bolygónknak. Technológiai erőink hatásköre meghaladja belső tanulásunk határait. Ha nem terjesztjük ki belső tanulásunkat, hogy az összhangba kerüljön technológiai lehetőségeinkkel, akkor arra leszünk kárhoztatva, hogy önmagunk és általában a földi élet rovására cselekedjünk.
 

Az emberi természet természete
 
Megváltozik-e a mag magában rejlő jellemzője, amikor fává növekszik? Egyáltalán nem. A fává válás lehetősége mindig benne volt a magban. Amikor egy mag fává növekszik, csak a változást mutatja lehetőségei mértékében, ami mindig benne van eredeti természetében, az valósul meg.
 Hasonlóképpen, az emberi természet nem változik, mégis olyan, mint a mag, benne van a lehetősége, hogy fává váljon. Az emberi természet nem statikus, hanem lehetséges képességeink spektruma.
Alapvető különbség a között, ahogy a fa és egy személy realizálja veleszületett lehetőségeit. Bennünk, emberekben, ahhoz, hogy aktualizáljuk képességeinket, a szellemi érés folytatódása érdekében bizonyos ponton váltásnak kell bekövetkeznie: a beépült tudatosságról át kell lépnünk az ön-visszatükröző tudatosságra (és még mélyebbre).
 
Fordította: Schmidt Sára 
Forrás: Elgin, Duane: Voluntary simplicity 
(New York, William Morrow and C., 1993)