A környezeti
nevelés
nemzeti stratégiája
Vásárhelyi Tamással,
a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület elnökével
beszélget Csonka András
1997. november 2l--23-án a budapesti Szél utcai kollégiumban
több mint 200 pedagógus vitatta meg a Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia
első munkaváltozatát. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által koordinált
nagyszabású munka 30 témakört ölel fel az alapelvektől a finanszírozásig,
átfogó képét adja a jelenlegi helyzetnek és több szempontú megközelítését
az elkövetkező évek stratégiai teendőinek. Vásárhelyi Tamással, az MKNE
elnökével még a konferencia előtt beszélgettünk.
-- Ki hívta életre ezt a kezdeményezést?
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület régóta próbált együttműködni a többi
hasonló témában dolgozó szervezettel. A környezeti nevelési stratégia kidolgozására
vonatkozó kezdeményezésünkhöz 13 szervezet csatlakozott. A konkrét munkát
az MKNE választmányából létrejött 8 fős szervezőbizottság, és egy tartalmi
bizottság -- melynek tagjai 6 szervezetet képviselnek -- végzi. A szervezés
koordinálása révén az MKNE-re természetesen nagyobb teher jut, de sok segítséget
kaptunk a munkához és sokak erkölcsi támogatását is élvezzük.
-- Hogyan alakult ki a stratégia tartalmi vára?
Először 5 tágabb témakörben gondolkoztunk, amelyek a környezeti nevelés
hagyományos színtereihez kapcsolódva járták volna körül a témát. A munka
során azonban túlságosan lehatároltnak éreztük ezt a megközelítést, így
alakult ki végül az a 30 témakör, amely a konferencia vitaanyagát képezi.
A témák meghatározása után választottuk ki a 38 szerzőt és a 30 lektort.
A konferencián egyes témákat együtt tárgyalunk, amelynek oka részben az
időhiány, de az így összevont témák tartalmilag is összefüggnek. A szerzők
által elkészített szövegek között nagy különbségek vannak, a vitaanyag
változatos képet mutat. Elképzelhető, hogy a konferencia után néhány témát
összevontan kezelünk. Van olyan szerző is, aki személyes megközelítésben
tárgyalja témáját, de mégis úgy érezzük, hogy helye van a dokumentumban.
Sajnos néhány témakör szerzője technikai okok miatt későn kapta meg megbízását,
kevesebb ideje volt a kidolgozásra, néhány esetben a lektor nem küldte
vissza válaszát. Ennek ellenére minden anyagot közreadunk a konferencián,
hogy a vita után elnyerhessék végleges formájukat.
-- Egyeztették a stratégiát a kormányzati szervekkel?
Igen, Száraz Péter, a KTM oktatási osztályvezetője segített a törvényi
vonatkozások kigyűjtésében. Igyekeztünk a témákat összehangolni a Nemzeti
Környezetvédelmi Programmal is. A művelődési tárcától Csonka Katalin segítette
munkánkat, az ő javaslatára kértük fel a konferencia védnökeit. Reméljük,
hogy a munkába sikerül folyamatosan bevonni a kormányzati oldalt is.
-- Ki finanszírozta a stratégia elkészítését?
Négy forrásunk van: a KKA társadalmi szervezetek számára kiírt pályázatán
nyert összegből tudjuk a szervezést végezni és a konferenciát lebonyolítani,
a KTM egy másik pályázatán nyertük el a kiadvány megjelentetési költségeinek
fedezetét. Számolunk még a konferencia bevételével is -- és nem utolsósorban
segítőink önkéntes társadalmi munkájával...
-- Melyek a konferencia utáni teendők?
Minden szerző megkapja a szövegével kapcsolatos kiegészítési illetve módosítási
javaslatokat, ezek alapján december 15-éig kell elkészíteniük a végleges
változatot. Gyulai Ivánnal, Makádi Mariannal és Victor Andrással közösen
még egyszer átnézzük az egészet, de tiszteletben tartjuk a szerzői anyagokat,
hiszen nem lehet a végtelenségig változtatni rajtuk. Ha minden a terv szerint
megy, akkor legkésőbb 1998. február 15-ig megjelenhet a Nemzeti Környezeti
Nevelési Stratégia kiadványa több ezer példányban, amelyek ingyenesek lesznek.
Ezt elküldjük lehetőség szerint minden érintetthez, ugyanis szeretnénk
minél szélesebb körben terjeszteni. Készül a stratégia angol fordítása
is, ezt majd európai társszervezeteinkhez szeretnénk eljuttatni. Hét országban
készült már hasonló stratégia, szeretnénk velük is felvenni a kapcsolatot,
ebben is segít az angol változat.
-- Mi lesz a stratégia jövője?
Először ügy terveztük, hogy a dokumentum öt évre határozza meg a követendő
utat. Most úgy gondolom, hogy két-három év múlva feltétlenül újra kell
gondolni az egészet. Ennyi idő alatt kiderül a stratégia kidolgozásában
közreműködők együttműködési készsége és az elkészült anyag használhatósága.
Én már azt is nagy dolognak tartom, ha a környezeti nevelés különböző területein
dolgozók elgondolkoznak a stratégiában megfogalmazott elveken. Lehet, hogy
egy év múlva szervezünk egy utókonferenciát, melyen összegezni lehet a
tapasztalatokat. Örülnénk, ha széles körből kapnánk visszajelzéseket, és
jó lenne megoldani valahogyan az anyag tesztelését is.
Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia
Szerzők, felkért lektorok és szekcióvezetők
Témakörök
|
Szerzők
|
Lektorok
|
Szekcióvezetők
|
1. Alapelvek, értékek |
Havas P., Gulyás Pálné |
Lányi András |
Victor András |
2. Hagyományok |
Hintalan László |
Andrásfalvy Bertalan |
Fésű József |
3. Életmód, háztartás |
Hamrák A., Nagy A. |
Monspart Éva |
Kovács Imréné |
4. Család, nemi szerep |
Szabó Laura |
Kósáné Ormai Vera |
Benkő Ágota |
5. Óvoda |
Labanc Györgyi |
Knaczler Gyuláné |
Bihariné Krekó Ilona |
6. Tanóra, tantárgy |
Horváth K., Victor A. |
Ilosvay György |
Sipos Imréné |
7. Tanórán kívül és túl |
Deszpot, Fernengel |
Agárdy Sándor |
Szerényi Gábor |
8. Iskolán kívül |
Nádai B., Vásárhelyi T. |
Hortobágyi Katalin |
Treiber Pálné |
9. Életkorok sajátosságai |
Victor András |
Huszár Zsuzsa |
Havas Péter |
10. Kapcsolatok a NAT-tal |
Lehoczky János |
Csonka Csabáné |
Fürstné Kólyi Erzsébet |
11. Szakképzés |
Urbanovszky István |
Kohl Ágnes |
Kohl Ágnes |
12. Felsőoktatás |
Kárász I., Ilosvay Gy. |
Varga Enikő |
Nyiratiné N. Ibolya |
13. Felnőttoktatás |
Gulyás P., Juhász N. Á. |
Csoma Gyula |
Vásárhelyi Judit |
14. Munkahely |
Tompa Anna |
Csady Zsuzsanna |
Cech Vilmos |
15. Termelés, gazdaság |
Hajtman Ágnes |
Foltányi Zsuzsa |
Gulyás Pálné |
16. Művészetek |
Makovecz Benjámin |
Orgoványi Anikó |
Orgoványi Anikó |
17. Tudomány |
Vásárhelyi Tamás |
Vida Gábor |
Bakonyi Gábor |
18. Vallás |
Karsay Eszter |
Karátson Gábor |
Dőry István |
19. Testkultúra, egészségnev. |
Kulin Eszter |
T. Tímár-Geng Csilla |
Farkas Ildikó |
20. Tárgykultúra |
Gaul Emil |
|
Ercsei Attila |
21. Szabadidő, hobbi |
Vásárhelyi Tamás |
Berend Mihály |
Fernengel András |
22. Körny. info-rendszer |
Nagy Ágoston |
Nyvelt Erik |
Dőry István |
23. Komm. öko-marketing |
Csonka András |
|
Vásárhelyi Tamás |
24. Média |
Monspart Éva |
Végvári Ágnes |
Barabás Zoltán |
25. Törvényhozás, parlament |
Tóth Albert |
|
Szalóky Gyula |
26. Önkorm., közigazgatás |
Bencze László |
|
Vásárhelyi Judit |
27. Helyi társadalom |
Vásárhelyi Judit |
|
Gyulai Iván |
28. Civil közélet, társad. szerv. |
Ilosvay Gy. |
Benkő Ágota |
Gulyás Pálné |
29. A KN finanszírozása |
Foltányi Zsuzsa |
Domokos Sándor |
Szippán Katalin |
30. Nemzetközi kapcsolatok |
Beliczay Erzsébet |
Faragó Tibor |
Csobod Éva |
|