Hollós László
EGY LELKES TANÍTÓ 

Valamikor a nyolcvanas évek elején találkoztunk először, akkoriban a Búvár újságírójaként jártam Tornyospálcán. De már akkor teljesen bizonyos voltam benne, hogy igen, ő azon kevés pedagógusok közül való, akik csodákra képesek, valódi csodákra, vágjanak is bele bármibe. Agárdy Sándor élete, munkássága igazi sikertörténet, a szó jó és nemes értelmében.  
 

- Hogyan mutatnád be önmagad? Milyen ember vagy?
Ha nem veszik nagyképűségnek, talán azt mondanám: nagyon egyszerű ember vagyok, egy alkotó pedagógus. Amit én kitaláltam itt, Szabolcs-megyében, 350 kilométerre Budapesttől, az sok tekintetben talán egyedülálló az országban, de mások számára is példaértékű lehet. Mivel szegénység van mifelénk is, iskolákban, önkormányzatoknál, intézményekben egyaránt, mindenféle olyasmit kellett kitalálnom, amihez kevés pénz kell, a gyerekek mégis élvezik és szeretik. Hát ezért gondolom én magam alkotónak. 
Úgy érzem, sok tekintetben valami újat ötlöttem ki.
Aztán meg töprengő alkat is vagyok, és mindig tiszteletben tartom mások véleményét. Egyébként pedig nem szeretek előtérbe tolakodni, inkább hagyom, hogy a tetteim alapján ítéljenek meg és ne a szavaim legyenek az elsődlegesek.
- Minek köszönhető, hogy végeredményben sikeres ember vagy?
Azt hiszem annak, hogy olyan közösségben dolgozhatom, ahol a kollégáim megértik és támogatják is a lelkesedésemet. Mindig sikerült olyan emberekre akadnom, akik felfigyeltek a munkámra és segítettek valahogy, hogy közelebb jussak a megoldáshoz. Szóval rátaláltam a megfelelő személyekre és kapcsolatokra.
- Milyenek az esélyei egy környezetvédő pedagógusnak egy olyan kicsi és szegény településen, mint Tornyospálca?
Vannak esélyei, csak nem szabad feladni a küzdelmet. Sajnos azt látom, hogy a főiskoláról kikerülő pedagógusok már az első kudarc után "bedobják a törülközőt" és nagy melldöngetések közepette kijelentik: már pedig ők semmit sem csinálnak tovább. Mindig arról beszélnek, mennyi a fizetség és milyen hosszú a munkaidő. Bár én is pénzből élek, soha nem "forintosítottam" saját áldozatvállalásomat. Csak egyet néztem. Azt, hogy van-e értelme annak, amit csinálok. És ebben a családom is támogatott. Mert ehhez bizony kell egy megértő feleség, egy megértő család is. Sokszor éjszakába nyúlóan dolgozom, írogatok vagy egész nap a terepen vagyok. Igen, a jó értelemben vett megszállottság is elengedhetetlen.
A fiatalok annak ellenére könnyen feladják a küzdelmet, hogy most lényegesen jobbak a lehetőségeik, mint amikor én kezdtem a munkát, a környezeti nevelés hőskorában. Mi még a semmiből kezdtük. Legány Bandi, Vértesné Piroska, a dombóvári Nagy Sanyi, Szalay-Marzsó Enikő, Vizy Istvánné - ők voltak a környezeti nevelés elindítói. Én mint tejfeles szájú csöppentem e nagy csapatba, de egy idő után már azt mondták: oda kell figyelni erre a kis emberre!
- Hogyan tudtad megnyerni Tornyospálca lakóit? Hogyan állítottál magad mellé egy egész falut?
Tornyospálcán születtem, ide köt minden. Tudtam ugyan, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, de amikor elvégeztem a főiskolát, mégis csak itthon próbálkoztam boldogulni. Ez persze nem azt jelenti, hogy próféta is lettem vagy leszek, de minden pedagógusnak csak azt tanácsolhatom, tanítson faluban vagy városban, hogy csatát úgy nyerhetünk, ha közel kerülünk előbb a gyerekek, majd általuk a szülők szívéhez. A szülőket elidegenítő, nagyképű modorral vagy temperamentummal nem lehet eredményt elérni. Fel kell emelkedni a gyerekekhez, aztán pedig ezáltal a szülőkhöz is. Meg kell őket nyerni a jó cél érdekében. Több példa is volt arra, hogy egy gyengébb tanuló a környezeti nevelés révén javított a jegyein, szorgalmasabb lett, megváltozott az iskolai élethez való hozzáállása, egész magatartása. És akkor, látva ezt a szülő, azt mondta: itt nekem is segítenem kell, mert érdemes.
Vagy ott vannak a táborok. Meg kellett keresni azokat a szakembereket, akik segíteni tudtak. Az erdészeket, a falu vezetőit, a minisztériumi főhatóságokat. Ma például a KTM munkatársa, Etlerné Nagy Erzsébet amint tudomást szerez valamelyik megmozdulásomról, ha módjában áll, azonnal segít. 
- És mire vagy a legbüszkébb?
A családomon kívül három könyvem megjelenésére. Nagyon nagy öröm, hogy ebben a nehéz anyagi lehetőségekkel terhelt világban sikerült ezt a három könyvet kiadatni. Első könyvem az Erdei iskola Tornyospálcán címet viseli. A másodiknak Baja miniszter úr írta az előszavát. A címe:  Praktikum az óvodai és az általános iskolai környezeti neveléshez - mindenkinek. A harmadik, a Hány éves egy szarvasbogár? pedig egy biológiai jellegű kis könyvecske, hiszen én végül is biológia tanár vagyok.
- Úgy tudom, a polgármesterséggel is megpróbálkoztál.
Nem indultam én soha polgármesternek, mint képviselő lettem alpolgármester. Ez jó két évig tartott, ám akkor sajnos a polgármester egy tragikus agyvérzés következtében elhunyt, s a kialakuló pártcsaták meg a hatalomért folyó harc arra késztetett, hogy ettől már távol maradjak. Még a képviselőségről is lemondtam.
- Nincsenek politikusi ambícióid? Gondoltál már arra, hogy ha megválasztanának polgármesternek, elvállalnád-e?
Hát megfordult a fejemben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Főleg olyankor, amikor azt láttam, hogy talán én többet tehetnék ebben vagy abban a dologban a faluért. De nem szívesen venném el senkitől sem ezt a nagyon nemes és igazán szolgálatteljes tisztséget. Elsősorban nem is tanárnak, sokkal inkább egyszerűen tanítónak szeretném magamat tudni. Minden szerénytelenség nélkül mondom ezt, hiszen valóban így is érzem. Amikor bemegyek a 4. osztályba környezetismeretet tanítani és a hetes tanító bácsinak szólt, ez számomra nagyon nagy öröm. Ilyenkor érzem azt, hogy itt, ezek között a gyerekek között vagyok igazán valaki és valóban szolgálója vagyok ennek az ügynek.
- Mi mindennel foglalkozol még a tanítás mellett?
Például nagyon érdekel a falutörténet. Lassan a végére érek annak a gyűjtőmunkának, amely Tornyospálca történetét dolgozza fel a kőkorszaktól napjainkig. A végeredmény egy több mint 500 oldalas könyv lesz. Szabolcsban az egyetlen munkalehetőséget a mezőgazdaság kínálja, ugyanis az a kevéske ipar is tönkrement, ami még megmaradt errefelé. Magam is gazdálkodom otthon. Almát termesztünk több-kevesebb sikerrel. Érdekel az irodalom is, azon belül is főként a helyi, Szabolcs-megyei. Amióta igazgató vagyok, képzőművészeti alkotásokat próbálok becsempészni az iskolába. Ahogyan Veres Péter írja Én nem mehetek el innen című versének végén: "Ide kell hozni mindent, ami szép, ami jó, ami nemes, és amit érdemes." Biztos vagyok benne, hogy a szabolcsi gyerek, hát még ha tornyospálcai, nem megy el tárlatokra, kiállításokra, nem jár író-olvasó találkozókra. Megpróbálom hát a faluba hozni mindezt. Volt már három tárlatunk, neves festőművészek állítottak itt ki, s ezt természetesen szeretnénk folytatni. A közeljövőben nyílik meg iskolánkban egy tűzzománc kiállítás.
Tudom, apró, kicsi dolgok ezek, de teljesen kitöltik az időmet. És akkor még nem is említettem a családomat. Két fiam van, az egyik most jár a negyedikbe, a másik ötéves. Minden érdekli őket! A velük való tanulás már a feleségemre marad, estére ugyanis meglehetősen fáradt vagyok. Örülök, hogy vagyok.
- Nemigen unatkozol.
Hát nem. Két könyvet szeretnék írni. Az egyik a természet felfedezése kapcsán közérdekű apróságokról szólna, a másik a már említett falutörténeti munka lenne. Remélem, az idén befejezhetem. Mint iskolaigazgató mostanában írtam meg a biológia-természetismeret-egészségtan tantervet, amely a nyíregyházi tantervcsalád része.
És akkor még nem is beszéltem a karácsonykor átadásra kerülő néprajzi, helytörténeti gyűjteményünkről. A falvakból lassanként eltűnnek az utolsó néprajzi, helytörténeti értékek és dokumentumok. Mi ezt nem szerettük volna, ezért tavaly hozzáláttunk a gyerekekkel és a szülőkkel közösen a gyűjtéshez. Rendkívül sok tárgyat szedtünk már össze. Ezekből hozzuk most létre iskolánkban a helytörténeti gyűjteményt.
- Van-e valamiféle hitvallásod, ha úgy tetszik, ars poeticád?
A Praktikum című könyvem végére írt mottót ma is vallom: "A jó tanár jövőbeni szerepe nem az, hogy mindenben szakember legyen, mindenhez fantasztikusan értsen. A jó tanár jövőbeni feladata az, hogy ő legyen a leglelkesebb diák." Ezt nagyon hiányolom mostanában. Sok szakmailag és szellemileg felkészült, egy kicsit talán önmutogató, exhibicionista tanáregyéniséggel találkozom manapság, főleg fiatalokkal. Ez nem baj, majd csak levetkőzik lassanként. De ha hiányzik belőlük a lelkesedés, soha nem lesznek jó tanárok. Századunkban is szükség van népnevelőkre, az egykori igazi kántortanítókra. Falvakban, városokban egyaránt. Emellett persze értsenek is valamihez, legyen szakterületük. Ám lelkesedés nélkül nem sokra viszik majd.