Karátson Gábor:
AZ ÉN, AZ VISSZAFORDUL
A Földön ma két folyamat egyszerre zajlik. Egyfelől a természettudomány
és a technika megállíthatatlan fejlődése sodor magával valamerre - hívei
szerint fölfelé; másfelől a természet maga, s az emberi szellem ugyanilyen
sebességgel hanyatlik: vitathatatlanul zuhan. Utóbbi eseménysorozatot
katasztrófának szoktuk nevezni: valóban az.
A két folyamat egymással nyilvánvalóan összefügg, csak az nem világos,
hogyan.
Még amely pontokon világos is némelyek szemében, ott sincs közmegegyezés
ebben; egyetértés, például a pedagógiában, a kutatóintézetekben, a különböző
fejlesztések terén. Egyáltalán mire kellene törekednünk?
Az általánosan meghirdetett politikai elvek szerint ugyan szükség
van némi környezetvédelemre.
Elvileg nagymértékűre; gyakorlatilag szinte semmire.
És ez a szinte semmi nem a megvalósításnak valamely fogyatékosságából
következik, hanem a Hatalom szándékai szerint való. Azok szándékai szerinti,
akik jövendő sorsunk felől döntenek.
A létezők (a "lények" és a "dolgok") tudományos megközelítésével
kapcsolatban pedig a tudományos világban a kételynek szinte az
árnyéka sem merül fel.
(Az a "szinte", az a "kevés" azonban egy nagy szellemi
szépségű mű, Edmund Husserl könyve, Az európai tudományok krízise, amely,
úgy hírlik, nemsokára magyarul is megjelenik.) Holott a prakticizmus
állandó emlegetése ellenére is, ma is a teóriáé a vezető szerep;
ha a Nagy Ökológiai Válság ellenében jelentékenyebb javulást szeretnénk
elérni, a teóriában kellene bekövetkeznie valamely fordulatnak.
Oly mélyrehatónak, hogy akkor azt már megtérésnek kéne neveznünk,
ha nem tapadna ma e szóhoz a kegyeskedés mellékíze. Mert hát valóban
a Lét és Nemlét ősforrásaihoz kell visszatérnünk; arra a helyre, túl
a tárgyi világon, ahonnan minden a maga értelmét nyeri. Abba a mélységbe,
amelyben minden egyes lény és dolog gyökeredzik; akik közt, épp ezért,
kozmikus méltóságukat illetőleg semmi különbség. Emberek, állatok, sziklák,
fák, folyók Lét és Nemlét tekintetében, vagyis szívükben-gyökerükben
egyenrangúak; ezért vallástalan dolog, a szó legmélyebb értelmében,
mondjuk a nagyvárosi vágóhidak működtetése.
Ennek a méltóságnak sokkal inkább tudatában voltak a régi népek,
akik például kukoricatermesztőkként a kukoricaistenek tiszteletére mutatták
be szertartásaikat, mint a maiak, akik génmanipulációnak vetik alá a
cserjét. Csakhogy - kézenfekvőnek látszik ez is -, oda mi visszamenni
már nem tudunk; átváltozni olyasvalamivé, mint ami volt, egykor, a hopi
nép.
A megtérésben, a fordulatban mai gondolkodásunk térne vissza valamihez,
amit a Föld igazságának lehetne mondani. Bizonyos értelemben valóban
eddigi gondolkodásunk végsőkig való megfeszítése révén (nem csupán a
tudományos megfigyelések kiélezésével, hanem a megfigyelések filozófiai
értelmezésével is, amely értelmezés, esetleg, valami mást találhat mondani
nekünk, mint a tárgyi-leíró megállapítások). Másfelől viszont, bizonyos
tárgykörökben, egy ilyen fordulat az eddigi (de még csak néhány száz
éve bevezetett) módszerek végleges feladásával járhatna. Könnyű belátni,
mondjuk, hogy az élőlények személyes méltóságának felismerése már egymagában
is az állatkísérletek túlnyomó többségének betiltásával járna együtt;
amennyiben ugyanis abban a jövő-időben az emberiség az etikát még relevánsnak
fogja tartani.
De akkor persze eljuthatnak arra a következtetésre is, hogy az etika
mellőzésével végzett szörnyű kísérletek
(az ember ma: kozmikus Mengele) a természet valóságát illetőleg is
félrevezettek. Az etika, esetleg,
a ma elfogadottnál jóval nagyobb valóság-fokúnak bizonyulhat, olyasminek,
amitől a természet vizsgálatában eltekinteni egyáltalán nem lehet; másként,
de hasonló intenzitással a lényekhez tartozónak, mint vérkeringésük
és lélegzetvételük. (Az etikai aspektus nélkül az idegrendszer működését
sem értjük.)
Lehet, mindez merő költészet, hiú ábránd. De arra akkor is jó, megmutatni,
mily bonyolult gondolat-mozdulatokat kell (vagy kellene) elvégeznünk,
ha mai, "fejlett", ám a maga banalitásában halálos kimenetelűnek
ígérkező világ-helyzetünkből még ki akarnánk emelkedni egyszer.
Vagyis, ha újra össze akarjuk kötni az összetartozókat.
A létezőt ma egyetlen szelvényében vizsgáljuk csupán; mintha egy
eleven szervezetet hosszában fölhasítottunk volna. Ilyen értelemben
"megismerők" vagyunk ugyan, de csak a halottiság megismerői. S
ezért ma embernek lenni - szégyen. Szégyen a Föld előtt, a többi élőlény
előtt. A radikális fordulat tehát, ha lesz, nem a tudományból ered majd,
s nem is jobbító szándékainkból (bár szükség van ezekre is), hanem egy
olyan alapító intuícióból, amellyel a szellem önmagát a létező teljességével
új viszonyba hozza. Az majd, ha lesz ilyen fordulat, ha az ember túléli
önmagát, egy harmadik világállapot lehet az archaikus és a modern után.
tao te king 9
megragad
ni és
teletöl
teni
sosem ér
annyit mint
idejében megállni
az éles penge é
lét
köszörülve vigyázni
sokáig
nem lehet
azt sem csinálni
arannyal jádéval teli
csarnok
akárhogy is
hamar elvész az is
gazdagság tisztesség
ágaskodó kevélység
magától a
veszede
lemre visz
munkán érdemen túl
és Én az visszafordul
ballag az Égi Uton
(Karátson Gábor fordítása)
|
|