Karátson Gábor: 
AZ ÉN, AZ VISSZAFORDUL  

 

A Földön ma két folyamat egyszerre zajlik. Egyfelől a természettudomány és a technika megállíthatatlan fejlődése sodor magával valamerre - hívei szerint fölfelé; másfelől a természet maga, s az emberi szellem ugyanilyen sebességgel hanyatlik: vitathatatlanul zuhan. Utóbbi eseménysorozatot katasztrófának szoktuk nevezni: valóban az. 
A két folyamat egymással nyilvánvalóan összefügg, csak az nem világos, hogyan. 
Még amely pontokon világos is némelyek szemében, ott sincs közmegegyezés ebben; egyetértés, például a pedagógiában, a kutatóintézetekben, a különböző fejlesztések terén. Egyáltalán mire kellene törekednünk? 
Az általánosan meghirdetett politikai elvek szerint ugyan szükség van némi környezetvédelemre. 
Elvileg nagymértékűre; gyakorlatilag szinte semmire. 
És ez a szinte semmi nem a megvalósításnak valamely fogyatékosságából következik, hanem a Hatalom szándékai szerint való. Azok szándékai szerinti, akik jövendő sorsunk felől döntenek. 
A létezők (a "lények" és a "dolgok") tudományos megközelítésével kapcsolatban pedig a  tudományos világban a kételynek szinte az árnyéka sem merül fel. 
(Az a "szinte", az a "kevés" azonban egy nagy szellemi szépségű mű, Edmund Husserl könyve, Az európai tudományok krízise, amely, úgy hírlik, nemsokára magyarul is megjelenik.) Holott a prakticizmus állandó emlegetése ellenére is, ma is a teóriáé a vezető szerep; 
ha a Nagy Ökológiai Válság ellenében jelentékenyebb javulást szeretnénk elérni, a teóriában kellene bekövetkeznie valamely fordulatnak. 
Oly mélyrehatónak, hogy akkor azt már megtérésnek kéne neveznünk, ha nem tapadna ma e szóhoz a kegyeskedés mellékíze. Mert hát valóban a Lét és Nemlét ősforrásaihoz kell visszatérnünk; arra a helyre, túl a tárgyi világon, ahonnan minden a maga értelmét nyeri. Abba a mélységbe, amelyben minden egyes lény és dolog gyökeredzik; akik közt, épp ezért, kozmikus méltóságukat illetőleg semmi különbség. Emberek, állatok, sziklák, fák, folyók Lét és Nemlét tekintetében, vagyis szívükben-gyökerükben egyenrangúak; ezért vallástalan dolog, a szó legmélyebb értelmében, mondjuk a nagyvárosi vágóhidak működtetése. 
Ennek a méltóságnak sokkal inkább tudatában voltak a régi népek, akik például kukoricatermesztőkként a kukoricaistenek tiszteletére mutatták be szertartásaikat, mint a maiak, akik génmanipulációnak vetik alá a cserjét. Csakhogy - kézenfekvőnek látszik ez is -, oda mi visszamenni már nem tudunk; átváltozni olyasvalamivé, mint ami volt, egykor, a hopi nép. 
A megtérésben, a fordulatban mai gondolkodásunk térne vissza valamihez, amit a Föld igazságának lehetne mondani. Bizonyos értelemben valóban eddigi gondolkodásunk végsőkig való megfeszítése révén (nem csupán a tudományos megfigyelések kiélezésével, hanem a megfigyelések filozófiai értelmezésével is, amely értelmezés, esetleg, valami mást találhat mondani nekünk, mint a tárgyi-leíró megállapítások). Másfelől viszont, bizonyos tárgykörökben, egy ilyen fordulat az eddigi (de még csak néhány száz éve bevezetett) módszerek végleges feladásával járhatna. Könnyű belátni, mondjuk, hogy az élőlények személyes méltóságának felismerése már egymagában is az állatkísérletek túlnyomó többségének betiltásával járna együtt; amennyiben ugyanis abban a jövő-időben az emberiség az etikát még relevánsnak fogja tartani. 
De akkor persze eljuthatnak arra a következtetésre is, hogy az etika mellőzésével végzett szörnyű kísérletek 
(az ember ma: kozmikus Mengele) a természet valóságát illetőleg is félrevezettek. Az etika, esetleg, 
a ma elfogadottnál jóval nagyobb valóság-fokúnak bizonyulhat, olyasminek, amitől a természet vizsgálatában eltekinteni egyáltalán nem lehet; másként, de hasonló intenzitással a lényekhez tartozónak, mint vérkeringésük és lélegzetvételük. (Az etikai aspektus nélkül az idegrendszer működését sem értjük.) 
Lehet, mindez merő költészet, hiú ábránd. De arra akkor is jó, megmutatni, mily bonyolult gondolat-mozdulatokat kell (vagy kellene) elvégeznünk, ha mai, "fejlett", ám a maga banalitásában halálos kimenetelűnek ígérkező világ-helyzetünkből még ki akarnánk emelkedni egyszer. 
Vagyis, ha újra össze akarjuk kötni az összetartozókat. 
A létezőt ma egyetlen szelvényében vizsgáljuk csupán; mintha egy eleven szervezetet hosszában fölhasítottunk volna. Ilyen értelemben "megismerők" vagyunk ugyan, de csak a halottiság megismerői. S ezért ma embernek lenni - szégyen. Szégyen a Föld előtt, a többi élőlény előtt. A radikális fordulat tehát, ha lesz, nem a tudományból ered majd, s nem is jobbító szándékainkból (bár szükség van ezekre is), hanem egy olyan alapító intuícióból, amellyel a szellem önmagát a létező teljességével új viszonyba hozza. Az majd, ha lesz ilyen fordulat, ha az ember túléli önmagát, egy harmadik világállapot lehet az archaikus és a modern után. 

 

tao te king 9  

megragad  
ni és  
teletöl  
teni  
sosem ér  
annyit mint  
idejében megállni  
az éles penge é  
lét  
köszörülve vigyázni  
sokáig  
nem lehet  
azt sem csinálni  
arannyal jádéval teli  
csarnok  
akárhogy is  
hamar elvész az is  
gazdagság tisztesség  
ágaskodó kevélység  
magától a  
veszede  
lemre visz  
munkán érdemen túl  
és Én az visszafordul  
ballag az Égi Uton  

(Karátson Gábor fordítása)