Oktatás és fenntarthatóság
Kathleen Kelley-Laine az OECD Párizsi Központja Pedagógiai Innovációk
Irodájában dolgozik, szakterülete a környezeti nevelés elősegítése.
Az OECD-ENSI, a környezeti nevelési világhálózat innovációs munkabizottságának
vezetője.
Magyarországhoz több szál is fűzi: ötéves volt, amikor szülei emigráltak
Magyarországról, máig őrzi anyanyelvét, és jól beszél magyarul. Kezdeményezője
volt annak az OECD-vizsgálatnak, amely keretében három évvel ezelőtt egy
nemzetközi szakértői csoport tanulmányozta a környezeti nevelés helyzetét
Magyarországon. |
K. Kelley-Laine írása az OECD hivatalos kiadványában
jelent meg,
közlését szíves engdélyével tesszük. A cikket angolból
fordította: Teski Tibor
A társadalmi tudatosság erősödése
fenntartható fejlődés problémája iránt hatással van a környezeti nevelésre
is, tekintettel annak gazdasági, társadalmi és technikai összefüggéseire.
Az OECD-országokban a lakosság környezeti tudatossága folyamatosan nő,
de az e téren folytatott oktató-nevelő munka az oktatási rendszereknek
még mindig a perifériájára szorul.
A környezeti nevelés-oktatás sokkal több,
mint egyszerű tudásátadás a környezetről, hiszen ma már a fenntartható
fejlődés gondolatkörének átadása, megismertetése is a nevelőmunka feladata,
csakúgy, mint az emberi hozzáállás és az értékek, a viselkedési és fogyasztási
minták megváltoztatása, az emberek személyes felelősségérzetének kialakítása
és az aktív részvétel elősegítése. A fenntartható fejlődésre nevelés
magában foglalja a kritikai képességek, valamint a problémafelismerés és
rendszerezés képességének fejlesztését is.
Sok ország számolt be olyan nehézségekről,
amik a tanítás-tanulás ezen új paradigmájának a közkeletű tantervekbe való
beiktatása során merülnek föl.
Az egyik ilyen probléma az értékek szerepe és az ellentmondásos esetek
kezelése volt. Sok iskola úgy találta, hogy a környezetileg pozitív értékek
kialakításának egyik feltétele az, hogy a tanulókat olyan akciókba vonják
be, amelyek valós társadalmi aggodalmat kiváltó ügyekre lehetnek befolyásoló
hatással. Ha a gyerekek úgy látják, hogy az adott kezdeményezésnek van
értelme, és tényleges hatása, akkor valós értékké válik a gondoskodás.
A résztvevőkben eközben pedig olyan dinamikus jegyek alakulnak ki, mint
a kezdeményezőkészség, az önállóság és a felelősségteljesség. A tantárgyközi
tanulmányi és kutatási élmények lehetővé teszik a tanulók számára, hogy
a környezeti kérdéseket a maguk komplexitásában láthassák végre, s ne csak
leegyszerűsített ok-okozati összefüggésekként.
Az értékelés szerepe
Az OECD-országokat egyre inkább foglalkoztatja
a környezeti nevelés-oktatás minőségének és a tanulók úgynevezett dinamikus
tanulásának - a tanulási-tanítási folyamatok eredményeinek - értékelése.
A környezeti kérdéseket illető reflexió és körültekintő cselekvés képességének
elsajátítása nem annyira az információ megszerzésének, majd gyakorlati
felhasználásának a kérdése, hanem annak felfedezéséé, hogy a valós és közvetlenül
megtapasztalt környezeti problémákat miképpen lehet kezelni. Piaget, a
gyerekek tanulási folyamatát vizsgálva, azt mondta, hogy az aktív tanulás
egy olyan környezettel való konfrontálódás eredménye, amelyben a régebben
szerzett tudást új megoldások kitalálására használják, miközben konkrét
feladatokat oldanak meg. A problémamegoldás természetesen magába foglalja
a kialakult helyzet megjavítására irányuló kezdeményezést, azaz a helyzet
lényeges elemeinek meghatározását - számba véve az érintettek szempontjait
és folyamatosan kontrollálva a megtett lépéseket, valamint azok hatását
a környezetre.
Ennek kapcsán beszélhetünk a dinamikus jegyek
méréséről vagy a megértés erejéről. Számos ország dolgozik minőségi mutatók
kidolgozásán a környezeti nevelésre vonatkozóan. Hollandiában például a
"Feladatok a XXI. századra" (Agenda 21) alapján dolgoznak ki minőségi kritériumokat
és tantervi, iskolaszervezeti valamint finanszírozási célokat a fenntarthatóságra
vonatkozóan. Sok országban pedig annak vizsgálata élvez elsőbbséget, hogy
milyen hatással van a környezeti nevelés a fiataloknak a fenntartható fogyasztással
kapcsolatba hozható viselkedésére és attitűdjeire.
A környezeti nevelés terjedésével egyre nagyobb
figyelem irányul a témakörben folyó tanárképzés vizsgálatára is. Az OECD
CERI (Centre for Educational Research and Innovation) által a környezeti
oktatáspolitikákról készített tanulmány szerint minden országban a környezeti
tanárképzés mutatkozik a leggyengébb pontnak. A tanári alapképzésben gyakran
nem is létezik, a tanártovábbképzésen keresztül pedig túlságosan költséges.
A CERI-nek az iskolai kezdeményezésekhez kapcsolódó munkája meggyőzően
kimutatta a szakmai hálózatokban és kapcsolattartásban mutatkozó lehetőségeket
is. Ezek a szerveződések különböző feleket hoznak össze egy közös cél végrehajtása
érdekében.
Az "iskolazöldítés"
Az iskolák "zöldítése" olyan, jelenleg
terjedő nemzetközi irányzat, mely felfogható az új környezeti nevelési
módszerek egyikének is. A német ajkú országokban ezt az iskolák "ökologizálásaként"
ismerik. Követői az iskolai tanítási-tanulási környezetet egységes ökológiai
egésznek tartják, amelybe beletartozik annak épülete, csakúgy, mint a természeti,
a társadalmi, a gazdasági és a technikai adottságok kínálta környezet,
valamint a helyi pedagógiai, szervezeti és vezetési folyamatok.
Egy, a klagenfurti egyetem által végzett felmérés
azt mutatja, hogy számos közép- és észak-európai országban terjed az iskolák
teljes, ökológiai szempontú "újjáépítése". Az iskolák gyakran tudatosító
akciókkal kezdenek energia- és víztakarékossági intézkedéseken, papír-újrahasznosítási,
szemétszelektálási és más akciókon keresztül, amit azután iskolavezetési
és szervezéstechnikai, valamint a társadalmi kapcsolatok szervezésére is
kiterjedő reformokkal folytatnak.
Az öko-iskolák jó példái bizonyítják, hogy
a fenntarthatósági törekvések és stratégiák anyagi előnyöket is jelentenek,
miközben a tanulói szerepvállalás javítja az önértékelést, az eredményesség
és büszkeség érzetét növeli a gyerekekben, ugyanakkor csökkenti az iskolai
erőszakot és vandalizmust.
Polgárok nevelése
A környezeti nevelés - az iránta való igény
növekedése, óriási belső lehetőségei és a vele kapcsolatos nemzetközi szerződések
szaporodása ellenére - az egyes oktatási rendszerekben általában egy félreeső
és elszigetelt szeglet csupán. A pedagógusok környezetvédelmi, a környezetvédők
pedig pedagógiai ügyként tartják számon, s így gyakran kétféle minisztérium
jó szándékai és ügyvitele között sikkad el. Még ha az oktatáspolitikusok
fel is veszik a környezeti nevelés ügyét az alaptantervi szempontok közé,
nincs arra garancia, hogy a szükséges tanárképzés, a források és pedagógiai
eszközök biztosítva lesznek annak tényleges fejlesztésére.
Az OECD CERI által hat országra vonatkozóan
(Ausztria, Ausztrália, Finnország, Németország, Magyarország, Norvégia)
elkészített oktatáspolitikai tanulmányok végkövetkeztetései a nemzetközi
fejlemények több aspektusára hívták föl a figyelmet.
A szakértők ugyan egyre erősödő újításokra
találtak az iskolákban, ha azonban valóban egy teljesen új környezeti nevelési
paradigma az, amire az oktatási rendszerekben ma már szükség van - széles
alapú legitimációval, szilárd tudományossággal és pénzzel, amivel a kutatás
meg a tanárképzés egyaránt finanszírozható -, akkor az eddigi intézkedések
sajnos még nem felelnek meg a kihívásoknak.
A résztvevő OECD-országok környezeti nevelési
politikáinak fejleményei nagyon erősen ágyazódnak a különböző helyi társadalmi
és kulturális összefüggésekbe. A kormányokat gyakran az alulról jövő kezdeményezések
mozgatják csupán, sokszor a környezeti balesetek és veszélyek okozta sokk
hatásaként. A környezeti kérdések általában akkor kerülnek előtérbe, ha
kellő társadalmi nyomás mutatkozik. A különböző intézmények és a
politikusok is többnyire csak reagálnak inkább az iskolák, a diákok és
szülők akcióira, ők maguk nemigen kezdeményeznek környezetpolitikai lépéseket.
A környezeti nevelésre vonatkozó irányelvek
általában nem kötelező érvényűek, elnézőek, és leggyakrabban az önkéntesség
elvén alapulnak. Bár a környezeti nevelés megjelenik a tantervi irányelvekben,
gyakran csak ,puha' területként, mint például a nemek különbözőségének
és egyenrangúságának vagy a kisebbségi és más társadalmi-szociális ügyeknek
a kérdése. Egyes oktatási rendszerekben pedig még mindig csak a ,természetvédelem'
címszó alatt foglalkoznak vele.
Egy valóban új környezeti nevelési paradigma létrejöttéhez friss és
megbízható tudásalap szükséges, ami a környezeti kérdések tudományközi
jellegének jobban megfelel. A kutatás és a tanárképzés erősítésére van
tehát szükség a kormányzatok és a képzési centrumok részéről.
Környezet, oktatás, gazdaság és foglalkoztatás
Jelentős probléma, hogy a környezeti nevelés ügyét
gyakran szembe állítják a gazdaság szempontjaival. Nagyon fontos tehát
annak tudatosítása, hogy a gazdaságtan is alapvető része a környezeti
nevelésnek. Egyes ipari szervezetek kezdik felismerni az iskolákkal
való partneri kapcsolat fontosságát, hiszen tudják, hogy onnan kerülnek
majd ki a jövő környezettudatos munkavállalói. Az oktatási programok
látókörét tehát tágítani kell, rámutatva a környezet, az oktatás, a
gazdasági élet és a foglalkoztatás finom kapcsolatrendszerére.
A tanár- és szakképző intézmények szerepe óriási
a társadalom környezettudatosságának erősítésében. Szakemberek képzése
a környezetvédelem területén, idevágó természet-, műszaki és társadalomtudományi
kutatások szervezése ismereteket és új munkahelyeket fog produkálni.
A kísérletek egyre hatékonyabb módozatait fedik fel az energia-felhasználásnak,
a környezetbarát technológiáknak, s a káros vegyi anyagok kiváltásának.
Olyan vállalkozások ezek, amelyek jelentőségüknek megfelelő hangsúlyt
kell, hogy kapjanak a tudományos képző- és kutatóintézetek programjaiban.
Ha a fent említett társadalmi szempontok egy holisztikus irányelvben
szervesülni tudnak, leküzdve korábbi elkülönülésüket és rivalizálásukat,
akkor az eredmény a fenntarthatóság irányába mutató újszerű és ígéretes
társadalmi vállalkozások egész sora lehet.
|