Oktatás és fenntarthatóság
 
Kathleen Kelley-Laine az OECD Párizsi Központja Pedagógiai Innovációk Irodájában dolgozik, szakterülete a környezeti nevelés elősegítése. 
Az OECD-ENSI, a környezeti nevelési világhálózat innovációs munkabizottságának vezetője. 
Magyarországhoz több szál is fűzi: ötéves volt, amikor szülei emigráltak Magyarországról, máig őrzi anyanyelvét, és jól beszél magyarul. Kezdeményezője volt annak az OECD-vizsgálatnak, amely keretében három évvel ezelőtt egy nemzetközi szakértői csoport tanulmányozta a környezeti nevelés helyzetét Magyarországon.
K. Kelley-Laine írása az OECD hivatalos kiadványában jelent meg,
közlését szíves engdélyével tesszük. A cikket angolból fordította: Teski Tibor
   A társadalmi tudatosság erősödése fenntartható fejlődés problémája iránt hatással van a környezeti nevelésre is, tekintettel annak gazdasági, társadalmi és technikai összefüggéseire. Az OECD-országokban a lakosság környezeti tudatossága folyamatosan nő, de az e téren folytatott oktató-nevelő munka az oktatási rendszereknek még mindig a perifériájára szorul. 
     A környezeti nevelés-oktatás sokkal több, mint egyszerű tudásátadás a környezetről, hiszen ma már a fenntartható fejlődés gondolatkörének átadása, megismertetése is a nevelőmunka feladata, csakúgy, mint az emberi hozzáállás és az értékek, a viselkedési és fogyasztási minták megváltoztatása, az emberek személyes felelősségérzetének kialakítása és az aktív részvétel elősegítése. A fenntartható fejlődésre nevelés  magában foglalja a kritikai képességek, valamint a problémafelismerés és rendszerezés képességének fejlesztését is. 
     Sok ország számolt be olyan nehézségekről, amik a tanítás-tanulás ezen új paradigmájának a közkeletű tantervekbe való beiktatása során merülnek föl. 
Az egyik ilyen probléma az értékek szerepe és az ellentmondásos esetek kezelése volt. Sok iskola úgy találta, hogy a környezetileg pozitív értékek kialakításának egyik feltétele az, hogy a tanulókat olyan akciókba vonják be, amelyek valós társadalmi aggodalmat kiváltó ügyekre lehetnek befolyásoló hatással. Ha a gyerekek úgy látják, hogy az adott kezdeményezésnek van értelme, és tényleges hatása, akkor valós értékké válik a gondoskodás. A résztvevőkben eközben pedig olyan dinamikus jegyek alakulnak ki, mint a kezdeményezőkészség, az önállóság és a felelősségteljesség. A tantárgyközi tanulmányi és kutatási élmények lehetővé teszik a tanulók számára, hogy a környezeti kérdéseket a maguk komplexitásában láthassák végre, s ne csak leegyszerűsített ok-okozati összefüggésekként. 

Az értékelés szerepe 

     Az OECD-országokat egyre inkább foglalkoztatja a környezeti nevelés-oktatás minőségének és a tanulók úgynevezett dinamikus tanulásának - a tanulási-tanítási folyamatok eredményeinek - értékelése. A környezeti kérdéseket illető reflexió és körültekintő cselekvés képességének elsajátítása nem annyira az információ megszerzésének, majd gyakorlati felhasználásának a kérdése, hanem annak felfedezéséé, hogy a valós és közvetlenül megtapasztalt környezeti problémákat miképpen lehet kezelni. Piaget, a gyerekek tanulási folyamatát vizsgálva, azt mondta, hogy az aktív tanulás egy olyan környezettel való konfrontálódás eredménye, amelyben a régebben szerzett tudást új megoldások kitalálására használják, miközben konkrét feladatokat oldanak meg. A problémamegoldás természetesen magába foglalja a kialakult helyzet megjavítására irányuló kezdeményezést, azaz a helyzet lényeges elemeinek meghatározását - számba véve az érintettek szempontjait és folyamatosan kontrollálva a megtett lépéseket, valamint azok hatását a környezetre. 
     Ennek kapcsán beszélhetünk a dinamikus jegyek méréséről vagy a megértés erejéről. Számos ország dolgozik minőségi mutatók kidolgozásán a környezeti nevelésre vonatkozóan. Hollandiában például a "Feladatok a XXI. századra" (Agenda 21) alapján dolgoznak ki minőségi kritériumokat és tantervi, iskolaszervezeti valamint finanszírozási célokat a fenntarthatóságra vonatkozóan. Sok országban pedig annak vizsgálata élvez elsőbbséget, hogy milyen hatással van a környezeti nevelés a fiataloknak a fenntartható fogyasztással kapcsolatba hozható viselkedésére és attitűdjeire. 
     A környezeti nevelés terjedésével egyre nagyobb figyelem irányul a témakörben folyó tanárképzés vizsgálatára is. Az OECD CERI (Centre for Educational Research and Innovation) által a környezeti oktatáspolitikákról készített tanulmány szerint minden országban a környezeti tanárképzés mutatkozik a leggyengébb pontnak. A tanári alapképzésben gyakran nem is létezik, a tanártovábbképzésen keresztül pedig túlságosan költséges. A CERI-nek az iskolai kezdeményezésekhez kapcsolódó munkája meggyőzően kimutatta a szakmai hálózatokban és kapcsolattartásban mutatkozó lehetőségeket is. Ezek a szerveződések különböző feleket hoznak össze egy közös cél végrehajtása érdekében. 

Az "iskolazöldítés" 

     Az iskolák  "zöldítése" olyan, jelenleg terjedő nemzetközi irányzat, mely felfogható az új környezeti nevelési módszerek egyikének is. A német ajkú országokban ezt az iskolák "ökologizálásaként" ismerik. Követői az iskolai tanítási-tanulási környezetet egységes ökológiai egésznek tartják, amelybe beletartozik annak épülete, csakúgy, mint a természeti, a társadalmi, a gazdasági és a technikai adottságok kínálta környezet, valamint a helyi pedagógiai, szervezeti és vezetési folyamatok. 
     Egy, a klagenfurti egyetem által végzett felmérés azt mutatja, hogy számos közép- és észak-európai országban terjed az iskolák teljes, ökológiai szempontú "újjáépítése". Az iskolák gyakran tudatosító akciókkal kezdenek energia- és víztakarékossági intézkedéseken, papír-újrahasznosítási, szemétszelektálási és más akciókon keresztül, amit azután iskolavezetési és szervezéstechnikai, valamint a társadalmi kapcsolatok szervezésére is kiterjedő reformokkal folytatnak. 
     Az öko-iskolák jó példái bizonyítják, hogy a fenntarthatósági törekvések és stratégiák anyagi előnyöket is jelentenek, miközben a tanulói szerepvállalás javítja az önértékelést, az eredményesség és büszkeség érzetét növeli a gyerekekben, ugyanakkor csökkenti az iskolai erőszakot és  vandalizmust. 
 

Polgárok nevelése 

     A környezeti nevelés - az iránta való igény növekedése, óriási belső lehetőségei és a vele kapcsolatos nemzetközi szerződések szaporodása ellenére - az egyes oktatási rendszerekben általában egy félreeső és elszigetelt szeglet csupán. A pedagógusok környezetvédelmi, a környezetvédők pedig pedagógiai ügyként tartják számon, s így gyakran kétféle minisztérium jó szándékai és ügyvitele között sikkad el. Még ha az oktatáspolitikusok fel is veszik a környezeti nevelés ügyét az alaptantervi szempontok közé, nincs arra garancia, hogy a szükséges tanárképzés, a források és pedagógiai eszközök biztosítva lesznek annak tényleges fejlesztésére. 
     Az OECD CERI által hat országra vonatkozóan (Ausztria, Ausztrália, Finnország, Németország, Magyarország, Norvégia) elkészített oktatáspolitikai tanulmányok végkövetkeztetései a nemzetközi fejlemények több aspektusára hívták föl a figyelmet. 
     A szakértők ugyan egyre erősödő újításokra találtak az iskolákban, ha azonban valóban egy teljesen új környezeti nevelési paradigma az, amire az oktatási rendszerekben ma már szükség van - széles alapú legitimációval, szilárd tudományossággal és pénzzel, amivel a kutatás meg a tanárképzés egyaránt finanszírozható -, akkor az eddigi intézkedések sajnos még nem felelnek meg a kihívásoknak. 
     A résztvevő OECD-országok környezeti nevelési politikáinak fejleményei nagyon erősen ágyazódnak a különböző helyi társadalmi és kulturális összefüggésekbe. A kormányokat gyakran az alulról jövő kezdeményezések mozgatják csupán, sokszor a környezeti balesetek és veszélyek okozta sokk hatásaként. A környezeti kérdések általában akkor kerülnek előtérbe, ha kellő társadalmi nyomás mutatkozik.  A különböző intézmények és a politikusok is többnyire csak reagálnak inkább az iskolák, a diákok és szülők akcióira, ők maguk nemigen kezdeményeznek környezetpolitikai lépéseket. 
     A környezeti nevelésre vonatkozó irányelvek általában nem kötelező érvényűek, elnézőek, és leggyakrabban az önkéntesség elvén alapulnak. Bár a környezeti nevelés megjelenik a tantervi irányelvekben, gyakran csak ,puha' területként, mint például a nemek különbözőségének és egyenrangúságának vagy a kisebbségi és más társadalmi-szociális ügyeknek a kérdése. Egyes oktatási rendszerekben pedig még mindig csak a ,természetvédelem' címszó alatt foglalkoznak vele. 
Egy valóban új környezeti nevelési paradigma létrejöttéhez friss és megbízható tudásalap szükséges, ami a környezeti kérdések tudományközi jellegének jobban megfelel. A kutatás és a tanárképzés erősítésére van tehát szükség a kormányzatok és a képzési centrumok részéről. 
 

Környezet, oktatás, gazdaság és foglalkoztatás 

     Jelentős probléma, hogy a környezeti nevelés ügyét gyakran szembe állítják a gazdaság szempontjaival. Nagyon fontos tehát annak tudatosítása, hogy a gazdaságtan is alapvető része a környezeti nevelésnek. Egyes ipari szervezetek kezdik felismerni az iskolákkal való partneri kapcsolat fontosságát, hiszen tudják, hogy onnan kerülnek majd ki a jövő környezettudatos munkavállalói. Az oktatási programok látókörét tehát tágítani kell, rámutatva a környezet, az oktatás, a gazdasági élet és a foglalkoztatás finom kapcsolatrendszerére. 
     A tanár- és szakképző intézmények szerepe óriási a társadalom környezettudatosságának erősítésében. Szakemberek képzése a környezetvédelem területén, idevágó természet-, műszaki és társadalomtudományi kutatások szervezése ismereteket és új munkahelyeket fog produkálni. A kísérletek egyre hatékonyabb módozatait fedik fel az energia-felhasználásnak, a környezetbarát technológiáknak, s a káros vegyi anyagok kiváltásának. Olyan vállalkozások ezek, amelyek jelentőségüknek megfelelő hangsúlyt kell, hogy kapjanak a tudományos képző- és kutatóintézetek programjaiban. Ha a fent említett társadalmi szempontok egy holisztikus irányelvben szervesülni tudnak, leküzdve korábbi elkülönülésüket és rivalizálásukat, akkor az eredmény a fenntarthatóság irányába mutató újszerű és ígéretes társadalmi vállalkozások egész sora lehet.