Boldizsár Ildikó 
Az aranynokedlit  
NEM LEHET MEGENNI 
KONRAD LORENZ: EMBER VOLTUNK HANYATLÁSA 

 

Konrad Lorenz azt állítja, hogy ha az emberek ismernék és komolyan vennék a címben szereplő osztrák közmondást, megingatható lenne a korlátlan növekedésbe vetett hitük. "A pénz és az arany önmagukban csak szimbólumok, és az olyan életszükségletek, mint a tiszta levegő és víz, igen hamar a világ minden pénzéért sem lesznek megvásárolhatóak" - írja. Enni csak azt lehet, amit a növények fotoszintézis útján előállítanak, s e tekintetben az emberiség jövőbeli kilátásai éppúgy fenyegetőek, mint jelenlegi helyzete.
Lorenz ebben a könyvében azonban nem az ember környezetpusztító, öngyilkos akcióival foglalkozik elsősorban, hanem ember voltának leépülésével, azaz mindazon tulajdonságok és képességek elsorvadásával, amelyek ma még "emberinek" számítanak. Cáfolja azt a téveszmét, mely szerint a világtörténés predesztinált, célra irányuló folyamat volna, szerinte az evolúciós folyamat nem tartalmaz "beépített tervet", amelynek következtében valamely faj fejlődése törvényszerűen "felfelé" tendálna; az állatvilágból ismert és példák sorával igazolt "leépítő evolúció" az embert is fenyegeti. Akik azt hiszik, hogy a civilizáció előrehaladása eleve elrendelt módon történik, és feltétlenül értékgyarapodáshoz vezet, nemcsak tévednek, hanem felmentik az embert az alól a felelősség alól, hogy megóvja kultúráját a torzulásoktól és a megmerevedéstől. Ha nem kötelezzük el magunkat bizonyos értékek mellett, ez a folyamat visszafordíthatatlanná és végzetessé válik, ugyanis szoros összefüggés van az emberiesség sorvadása és az emberiség önmegsemmisítése között.
Lorenz - mint a mélyökológiai gondolkodás jeles képviselője - nem kormányzati vagy politikai megoldásokat sürget, nem törvényektől, szigorításoktól, környezetvédelmi szabványok és programok bevezetésétől várja a megoldást, tudja, hogy "a gazdasági és műszaki programokról rövidlátó és felelőtlen emberek döntenek, akik nemcsak ökológiailag tökéletesen tudatlanok, hanem az élő természet értékeivel szemben is vakok". Ô határozottan az egyén felelősségét hangsúlyozza amikor azt írja, hogy veszélyesen toleránsakká lettünk az üres ígéretekkel és a hazugság más intézményesített formáival szemben, beilleszkedtünk egy olyan társadalomba, amely ellen, ha valóban ragaszkodnánk emberi jogainkhoz, lázadni kellene. "Civilizációs kényszerzubbonyt" viselünk, amely egyre szűkebbnek bizonyul: a mesterségesen létrehozott, szinte kizárólag a technokrácia által meghatározott környezetben nem számítanak előnynek a ránk mint teremtményekre jellemző, tradíciók által meghatározott viselkedési normák és illemtudás, egyre inkább rászokunk az értelem és a valóság alábecsülésére, és észre sem vesszük, hogyan manipulálnak bennünket a génjeinken keresztül egy jól működő propagandagépezet birtokosai és kiszolgálói. A megszállott pénzszerzési, győzelmi, birtoklási és hatalmi késztetések éppen azokat a teljesítményeket és tulajdonságokat nyomják el bennünk, amelyek ember voltunk szempontjából alapvető jelentőségűek; "a mai civilizáció életkényszereinek nyomását csak egy teljesen rendhagyó természetű ember viseli el pszichés zavarok nélkül". A fiatalok életörömét csökkentő tényezőket Lorenz  a társadalmi kényszerek és az ebből következő stressz fokozódásában, a tradíciók átvételének nehézségeiben, valamint a korlátozó hatású túlszervezettségben és specializáltságban látja. ( A magas fokú specializáltság azért veszélyes, mert "minél előrehaladottabb és speciálisabb az alkalmazkodás, annál kevésbé viseli el annak megváltozását, amihez alkalmazkodott".) A fiatalok többsége már tudja, hogy a gazdasági növekedésbe és a konjunktúrába vetett hit zsákutcába vezet, de nem tudja, hogy az egyensúlyából kibillent világban hol is van a helye, és értelmetlennek lát maga körül mindent. 
Lorenz hisz abban, hogy a természettel való közvetlen kapcsolat révén az egyensúly helyreállítható: megtanulható és megtanítható, hogy a világnak van értelme, és "hogy a valóságos nemcsak szép, hanem titkokkal teljes is... felesleges misztikussá lennünk, hogy csodálatos dolgokat éljünk át". A teremtés valósága tiszteletet ébresztő értékeket tartalmaz, s ha valaki kisgyerekkorától fogva tudja, hogy ő is ugyanolyan élőlény, mint a papucsállatka, a bagoly vagy a vadliba, akkor nemcsak a többi élőlénnyel való együttérzés fejlődik ki benne, hanem a bolygónk életét óvó felelősség is. Ha sok egészséges tájat látunk - és nem csak az ember nem érintette tájak lehetnek ilyenek -, kialakítunk magunknak egy nem tudatosuló, de fontos világlátást: azokat a tájakat látjuk szépnek, amelyek az ökológiai egyensúly jeleit mutatják. A szépség- és harmóniaérzékelés megőrzése, a beteg rendszerek diszharmóniájának felismerése, az élőlények iránti együttérzés, az indoktrináció elutasítása mind-mind a dehumanizálódás ellen hat. Ha megértjük, hogy az ember csupán efemer tagja az élők láncolatának, minden igyekezetünkkel és felelősségünkkel meg kell felelnünk annak a feltételezésnek, hogy mindössze a fejlődés egy fokozatát képviseljük a (reméljük) igazi humán lény felé vezető úton.
Cartafilus Kiadó, 1997. ford.: ifj. Kőrös László. 285 old., 1000 Ft.